Hello Drágáim!
Először is köszönöm a 20 feliratkozót és a több mint 8000-et.<3 Lassan elérünk ennek a blognak a végére, amit eléggé bánok, mert nagyon szerettem/szeretem írni, még ha csak egy egyszerű alapsztori is. Remélem kitartotok velem a végéig és továbbra is olvassátok, akkor is ha nem éppen a legjobb, legérdekesebb részek lesznek majd.
Először is köszönöm a 20 feliratkozót és a több mint 8000-et.<3 Lassan elérünk ennek a blognak a végére, amit eléggé bánok, mert nagyon szerettem/szeretem írni, még ha csak egy egyszerű alapsztori is. Remélem kitartotok velem a végéig és továbbra is olvassátok, akkor is ha nem éppen a legjobb, legérdekesebb részek lesznek majd.
Millió puszi. xx
Amikor felkeltem a srácok már nem voltak ott, viszont helyettük egy papírdarab hevert a mellettem levő párnán. A kezembe vettem és elolvastam, azt írták egész délelőtt ellesznek és ha akarok nyugodtan maradjak. Ránéztem az órára, ami még csak reggel tízet mutatott. Kimentem a konyhába, csináltam magamnak egy tál müzlit, majd visszalépkedtem a nappaliba és visszabújtam a takaró alá. Úgy egy óráig fekhettem a tv előtt, amikor kikapcsoltam és elpakoltam. Mindent visszavittem oda, ahonnan tegnap este elhoztunk és elmosogattam. Felöltöztem és elmentem, ugyanis Danny hívott, hogy ma szabadnapja van és töltsük együtt a napot. Örültem neki, nagyon is, mivel már elég régen csináltunk bármit is kettesben. Otthon lezuhanyoztam, átöltöztem és már mentem is az én dilis barátomhoz. Egy öleléssel üdvözöltük egymást és elmentünk ebédelni. Az ebéd alatt szinte be sem állt a szánk, bár volt mit kibeszélni az biztos. Igen.. Meséltem neki az Erikes dologról, ő Danny.. Mindig tudja mi a megoldás és mit kell mondani, plusz ő is mindig mindenbe beavat. Ahogy már sokszor mondtam, mint ha a testvérem lenne. Evés után elmentünk sétálni és forrócsokizni, az idő nem a legmelegebb mostanában, de mi mégis kint akartunk lenni. Én fagyizni szerettem volna, de Dan leszavazott. Viszont közös megegyezés és több órás séta után elmentünk egy kicsit kosarazni a pályára, egy gyors átöltözést követően. Dannel hülyéskedtünk is, és komolyan is játszottunk. Mikor milyen kedvünk volt. Lucas és a többiek is hamar feltűntek a pályán, így velük is játszottunk egy meccset, ami elég viccesre sikeredett. Már besötétedett amikor hazaértünk. Dannel megbeszéltük, hogy ma itt alszik nálam. Amíg ő zuhanyzott én összedobtam valami vacsit, miután ő végzett én is gyorsan elmentem lezuhanyozni. Tényleg csak egy pillanat volt az egész. Épp hogy beléptem a fürdőbe, megcsúsztam a vizes kövön és a földön kötöttem ki. Jól van Channel, gratulálok ma is nagy voltál. Felültem és a fejemen a fájó pontot kezdtem tapogatni, ami szerencsére nem vérzett. Óvatosan és egy nagy sóhaj kíséretében felkeltem a földről és beálltam a zuhany alá. Miután végeztem feltöröltem a vizet, amit Danny csinált és lementem. A nappaliban ült a tv előtt, kezében egy tányérral. Elvettem a másikat az asztalról, majd levágtam magam mellé.
- Mi volt az a huppanás, vagy mi?
- A fejem. Mint ha egy vízi csúszdán lettem volna, megcsúsztam és elestem.
- Jól vagy?
- Nem Danny, meghaltam és most csak a szellememet látod.- a szemeimet forgattam.
- De klassz, akkor át tudok nyúlni rajtad?- megbökte a a hasamat, amitől nevetés tört fel belőlem.- Most komolyan.. Jól vagy?
- Ti pasik mindent túlreagáltok.- kérdőn nézett rám.- Jól vagyok, csak fáj egy kicsit a fejem, ne csinálj belőle nagy ügyet.
- Mi van ha agyrázkódásod van? Nem kéne bemenni a kórházba?
- Daaaan, hagyjuk ezt már, jól vagyok.- megböködtem a vállát.
- De..
- Még egy szó erről és kint alszol.- vigyorogtam.
- Képes lennél elküldeni?- nem válaszoltam csak vigyorogtam tovább. Kivette a kezemből a tányért, letette az asztalra és csikizni kezdett. Elnevettem magam és próbáltam leszedni kezeit, de nem igazán jött össze. Miután végre abbahagyta a kínzásomat már szörnyen fájt a hasam a nevetéstől. Megettük a vacsit majd felmentünk a szobámba, befészkeltük magunkat az ágyba és az álom azonnal el is nyomott.
Rosszullét kapott el, szemeim hirtelen nyitva voltak, kimásztam az ágyból és a fürdőbe rohantam. Annyira volt időm, hogy elérjem a mosdókagylót, visszajött a tegnap esti tojásrántotta. Megmostam a fogamat, majd azt követően az arcomat is és elindultam vissza a szoba felé, de Dan az ajtófélfának dőlve állt. Kitárta karjait, én pedig hozzábújtam. A kérdésére, hogy jól vagyok-e csak bólintottam, pedig nem igazán éreztem magam jól. Visszafeküdtünk az ágyba és bekapcsoltuk a tv-t. Amíg én felöltöztem és kicsit rendbe hoztam magam Dan elugrott a pékségbe. Csupán egyszer rohantam a fürdőbe amíg ő távol volt. Nem tudom mi van velem, de szeretném ha minél előbb elmúlna. Nem mentem le a földszintre, inkább nem kockáztattam. A kis zöld lavórommal az ágyamon ültem és a SpongyaBobot bámultam mikor Dan belépett a szobába. Végignézett rajtam, láttam szemeiben a szokásos aggodalmat. Tényleg úgy kezel mint ha a húga lennék, ezért néha túlságosan is aggódik miattam, de ezért is szeretem annyira.
- Jól vagyok.- halvány mosoly jelent meg az arcomon.
- Mond annak aki el is hiszi, elég rád nézni.- fintorogtam mire egy puszit nyomott a homlokomra és egy péksütit nyomott a kezembe.- Edd meg, ne csak nézd.- épp hogy lenyeltem egy falatot, már jött is vissza. Elmentem fogat mosni és kimosni a lavórt.- Felhívom a főnökömet, ma nem megyek be.
- Na nem. Menj csak be, én jól vagyok. Megleszek, nyugi.- az arcából ítélve nem győztem meg.- Amint van valami hívlak.. Ez csak.. Biztos rossz volt valami teg..
- Agyrázkódás.- kérdőn néztem rá.- Agyrázkódásod volt.
- Szuper, akkor már tudjuk az okot, megnyugodhatsz.- összecsaptam tenyereimet.
- Chan.. Beviszlek a kórházba.
- Mit érsz el vele? A doki is azt mondja majd, és? Sokat ő sem segíthet. Ne aggódj már.
- Akkor felhívok valakit melléd.
- Dehogy hívsz. Nem akarom, hogy bárki is így lásson. Kérlek Dan, csak most az egyszer bízz bennem és hidd el, hogy megleszek.- végül addig győzködtem, amíg el nem ment dolgozni. Nem akarom, hogy miattam ne menjen be, vagy halasszon.
Szörnyű napom volt.. Még a vizet is épp hogy lenyeltem, már jött is vissza. Nem is sokat aludtam, nem igazán tudtam, szinte csak feküdtem, vagy Bobo fejét vakargattam. Talán életem leghosszabb és egyben legrosszabb órái voltak ezek.
- Chan.- ... - Chan.- lassan nyitottam ki szemeimet, szörnyen fáradtnak éreztem magam. Eleinte zavart a szobát elöntő fény, de hamar megszoktam a világosságot. Felültem és körbenéztem.- Hűű, tényleg szörnyen nézel ki.
- Köszönöm Lou.- elnevettem magam.
- Dan mondta mi van.- Zaynre néztem.
- Szuper, nekem azt mondta..- hátradőltem és a fejemre húztam egy párnát.
- Jobban vagy?
- Azt hiszem.
- Hoztunk kekszet.
- Köszi, de meg is eheted Niall, én nem eszek semmit sem.- elvettem arcomból a párnát és ülőhelyzetbe tornáztam magam.- Milyen napotok volt?
- A tiednél sokkal jobb.- Harry vigyorgott. Fintorogtam, de végül mosoly ült az arcomra.- Bunkó vagy, és ha most lenne bennem erő megütnélek.
- Most?- vigyorgott.
- Naaa... De.. Látod milyen vagy?- karba tettem kezeimet és lehajtottam fejemet, de nem bírtam nem vigyorogni. Egy puszit nyomott arcomra, én pedig hálám jeléül összeborzoltam haját.
- Egyébként mi történt? Dan csak annyit mondott valószínűleg agyrázkódásod volt.- elmeséltem nekik, hogy a drága Daniel uszodát csinált a fürdőmből. Elmentem gyorsan lezuhanyozni majd lementünk a nappaliba, ahol boldogan rágcsáltam a kapott sós kekszeket Zayn karjai között, a sok hülyeséget hallgatva. Kitárgyaltuk, hogy elég jó dolgok történtek velem amióta Londonba jöttem, persze az irónia ott volt, viszont abban egyet értettünk, hogy történtek velem jók is, mint például, hogy megismertem a srácokat. Tényleg szörnyű napom volt, de legalább a vége jó volt, a srácok feldobták az estémet és később Dan is átjött ami csak még jobban javított a hangulatomon. Viszonylag régen jöttünk már így össze, a számomra legfontosabb emberekkel egyszerre. Nagyon jól elvoltunk, szokás szerint ment a sok hülyeség és nevetés.
A csengő hangjára keltem, kibújtam Zayn öleléséből, kimásztam az ágyból és lecsoszogtam a lépcsőn nagy ásítások társaságában. Gondolom még mindenki aludt, az egész házban csönd volt, csupán én csaptam egy kis zajt közlekedésemmel. Felvettem egy dzsekit a fogasról majd ajtót nyitottam. Valahogy nem lepett meg a vendégem. Nekidőltem az ajtófélfának és kérdőn néztem rá.
- Tudunk beszélni?
- Most nem.
- És később valamikor?
- Addig úgy sem hagysz, ugye?
- Ismersz már.- elmosolyodott.- Legyen a parkba, 6-kor.
- Oké.- sóhajtottam és becsuktam az ajtót. Levettem a dzsekit, egy mozdulattal a fogasra dobtam és felsiettem a lépcsőn. Bemásztam a takaró alá és Zaynhez bújtam. Nem tudtam sokáig aludni, Dani hívott, hogy menjek el vele és Ellel vásárolni egy kicsit. Mivel régen voltam velük boldogan mondtam igent neki. Ott hagytam a srácokat, akik addigra már csatateret csináltak a konyhámból.
Vagy 20 üzletben voltunk a lányokkal, de nem bántam, jó volt velük lenni. Sokat beszélgettünk és nevettünk, arról nem is beszélve, hogy mennyi ruhát próbáltunk. Nem vettem sok mindent, nem akartam költekezni de volt aminek nem tudtam ellenállni. Mire hazaértem a srácok már elmentek, aminek valahol örültem, mert legalább nem kell megint ezt az Erik témát erőltetni.
Lassan sétáltam a park felé, nem igazán volt hangulatom ehhez. Régen már rég ott ülnék és várnám, hogy jöjjön, de most nincs meg ez az érzés bennem. Nem is azért érzek így iránta mert bántott, hanem mert olyanokat mondott. Ennyi év barátság után azt hittem legalább mellettem van és nem ezek után, de már tényleg nem tudom mit higgyek. Leültem mellé a pad másik felére, de nem néztem rá. Percekig csönd volt közöttünk, egyikünk sem szólalt meg.
- Milyen volt az utolsó találkozásotokon? Meséld el.. Kérlek Chan..- hangja lágyan csengett, kicsit sem úgy mint legutóbb.
- Ne kérj tőlem ilyet Erik..- elmeredtem a tájban. Az emlékképek eleinte halványan, majd valósághűen jelentek meg fejemben. Percekig hallgattam és elmeredtem az emlékeimben.- Tiszta volt, és kedves.
- Mint régen.- elmosolyodott én pedig csak bólintottam.
- Miért jöttél Londonba? Mit akarsz?
- Tudni az igazat.
- Amit már vagy hússzor mondtam? Miért nem tudsz nekem hinni?
- Miért nem tudod az igazat mondani?- felnevettem.
- Annyira tudtam, hogy ez lesz. Felesleges volt idejönnöm. Menj el Lucashoz ha nekem nem hiszel, leszarom, de engem hagyj békén. Rohadtul elegem van ebből..
- Ennyit arról, hogy ti örökre a családom lesztek..
- Ez nem fair. Te viselkedsz így.
- Chan ne..
- Erik. Amióta meghalt, megváltoztál. El kell fogadnod és továbblépned, ő is ezt akarná. Ne másra próbáld ráfogni ezt az egészet.
- De..
- Tudom.
- Chan, én..
- Hagyjuk.- felkeltem és elmentem. Sejtettem, hogy ezzel ennek nem nagyon lesz így vége, de valahogy nem tudott érdekelni. Erik megváltozott és nem a jó irányba. Sajnálom, mert nagyon rendes srác volt, és ez itt a baj, hogy csak volt. Ha ő így, akkor én is, és nem mondod hogy nem fáj, de ilyen az élet. Nem akarom elveszíteni, mert szeretem, tényleg mint ha a testvérem lett volna egész életemben, de félek, hogy már túl késő, hogy már elvesztettem. Otthon bedőltem az ágyamba és próbáltam egy kicsit aludni, de nem jött össze, ezért inkább elővettem a tanulnivalót. Zayn később átjött, csak feküdtünk az ágyon és beszélgettünk. A srácok is hamar csatlakoztak hozzánk, néztük a tv-t, bár Louval nem lehet, mert mindig megszól benne valakit, vagy kifigurázza a személyeket amiből nevetés lesz a vége. Röviden.. Ment a hülyeség, ahogy az szokott lenni.
- Igen?
- ...
- Én vagyok.- mindenki kérdőn nézett rám, csak megrántottam a vállamat.
- ...
- Igen, de..
- ...
- Tessék?
- ...
- Nem.
- ...
- De.. Jól van?
- ...
- Már is indulok.
- ...
- Nem.. Köszönöm, hogy szólt.- letettem a telefont és a szekrényemhez léptem. Nem hiszem el..
- Hé, mi az?
- Drága Erik kórházba juttatta magát.- bementem a ruháimmal a fürdőbe.
- És jól van?
- Mi van vele?
- Begyógyszerezte magát, utána meg ivott rá.. Azt mondták kimosták a gyomrát.
- És te jól vagy?
- Csupán felrobbanok, de igen jól vagyok.- sóhajtottam és felvettem a csizmámat.- Itt hagyhatlak titeket?
- Megyünk veled.- kérdőn néztem Loura.
- Hogy ne csinálj ostobaságot.- felháborodva néztem rájuk, majd lementünk. Niall kocsija is a ház előtt parkolt, így nem kellett nyomorogniuk a hátsó ülésen. A recepciós útba igazított minket.
- Ms Smith, ahhoz képest, hogy nem szereti a kórházakat elég gyakran látom itt.
- Igen, nekem is feltűnt.- elmosolyodtam.- Hogy van?
- Ahogy mondtuk, kimostuk a gyomrát. Jól van, alszik, de bemehetnek hozzá. Bent tartjuk egy napig megfigyelésre.
- Köszönjük Doktor Úr.
- Ms Smith?- megfordultam.
- A barátjának pszichés gondjai vannak, szüksége van magára.- az arcomból ítélve folytatta.- Sok mindent mondott, amit talán nem akart. Szüksége van magára, vigyázzon rá.
- Úgy lesz.- bólintott majd elment. Felnéztem Zaynre, aki magához húzott. Egyedül mentem be hozzá az ölelést követően, a srácok szerint így lesz a legjobb. Nem nézett ki valami jól, de nem is csodálom. Szörnyen megsajnáltam. Az ágyához léptem és végigsimítottam karján majd leültem mellé.- Mit csináltál te őrült?
- Szia Chan.- kinyitotta szemét és elmosolyodott.
- Csak, hogy tudd szívesen megütnélek.. Többször egymás után.
- Mi tart vissza?- elnevettük magunkat.
- Megijesztettél.
- Sajnálom.
- Elhanyagoltalak.. Nincs rá mentségem.. Bárcsak lenne, de nincsen. Szükséged lett volna rám ,de elcsesztem.
- Nem cseszted el.. Csak.. Egy kicsit.- elnevettük magunkat.
- Nagyon sajnálom.
- Gyere ide lüke.- kitárta karjait én pedig örömmel öleltem meg és feküdtem mellé. Éreztetnem kell vele, hogy tényleg törődök vele.. Hogy szeretem. Muszáj éreznie, hogy van miért élnie, mert vannak mellette olyan emberek, akiknek számít. Ezt tényleg én csesztem el, tudtam hogy egész életében egyedül volt és mindig alig várta, hogy valakinek fontos legyen.. Hogy szeretetet kapjon.~
- Jól van?- bólintottam.
- Miután kiengedték visszamegy Magyarországra. Lexék törődni fognak vele.- sóhajtottam.- Ne! Meg ne szólaljon egyikőtök se, ismerlek már.- elmosolyodtak.- Csak.. Menjünk haza.- Zayn átkarolta derekamat és én is így tettem vele. Visszanéztem a már alvó Erikre majd elmentünk a kórházból. Megbeszéltük a dolgokat és mindent a helyére tettünk. Vicces, hogy az emberek csak akkor tudnak egymással normálisan beszélni miután majdnem baj történt.
- Mi volt az a huppanás, vagy mi?
- A fejem. Mint ha egy vízi csúszdán lettem volna, megcsúsztam és elestem.
- Jól vagy?
- Nem Danny, meghaltam és most csak a szellememet látod.- a szemeimet forgattam.
- De klassz, akkor át tudok nyúlni rajtad?- megbökte a a hasamat, amitől nevetés tört fel belőlem.- Most komolyan.. Jól vagy?
- Ti pasik mindent túlreagáltok.- kérdőn nézett rám.- Jól vagyok, csak fáj egy kicsit a fejem, ne csinálj belőle nagy ügyet.
- Mi van ha agyrázkódásod van? Nem kéne bemenni a kórházba?
- Daaaan, hagyjuk ezt már, jól vagyok.- megböködtem a vállát.
- De..
- Még egy szó erről és kint alszol.- vigyorogtam.
- Képes lennél elküldeni?- nem válaszoltam csak vigyorogtam tovább. Kivette a kezemből a tányért, letette az asztalra és csikizni kezdett. Elnevettem magam és próbáltam leszedni kezeit, de nem igazán jött össze. Miután végre abbahagyta a kínzásomat már szörnyen fájt a hasam a nevetéstől. Megettük a vacsit majd felmentünk a szobámba, befészkeltük magunkat az ágyba és az álom azonnal el is nyomott.
Rosszullét kapott el, szemeim hirtelen nyitva voltak, kimásztam az ágyból és a fürdőbe rohantam. Annyira volt időm, hogy elérjem a mosdókagylót, visszajött a tegnap esti tojásrántotta. Megmostam a fogamat, majd azt követően az arcomat is és elindultam vissza a szoba felé, de Dan az ajtófélfának dőlve állt. Kitárta karjait, én pedig hozzábújtam. A kérdésére, hogy jól vagyok-e csak bólintottam, pedig nem igazán éreztem magam jól. Visszafeküdtünk az ágyba és bekapcsoltuk a tv-t. Amíg én felöltöztem és kicsit rendbe hoztam magam Dan elugrott a pékségbe. Csupán egyszer rohantam a fürdőbe amíg ő távol volt. Nem tudom mi van velem, de szeretném ha minél előbb elmúlna. Nem mentem le a földszintre, inkább nem kockáztattam. A kis zöld lavórommal az ágyamon ültem és a SpongyaBobot bámultam mikor Dan belépett a szobába. Végignézett rajtam, láttam szemeiben a szokásos aggodalmat. Tényleg úgy kezel mint ha a húga lennék, ezért néha túlságosan is aggódik miattam, de ezért is szeretem annyira.
- Jól vagyok.- halvány mosoly jelent meg az arcomon.
- Mond annak aki el is hiszi, elég rád nézni.- fintorogtam mire egy puszit nyomott a homlokomra és egy péksütit nyomott a kezembe.- Edd meg, ne csak nézd.- épp hogy lenyeltem egy falatot, már jött is vissza. Elmentem fogat mosni és kimosni a lavórt.- Felhívom a főnökömet, ma nem megyek be.
- Na nem. Menj csak be, én jól vagyok. Megleszek, nyugi.- az arcából ítélve nem győztem meg.- Amint van valami hívlak.. Ez csak.. Biztos rossz volt valami teg..
- Agyrázkódás.- kérdőn néztem rá.- Agyrázkódásod volt.
- Szuper, akkor már tudjuk az okot, megnyugodhatsz.- összecsaptam tenyereimet.
- Chan.. Beviszlek a kórházba.
- Mit érsz el vele? A doki is azt mondja majd, és? Sokat ő sem segíthet. Ne aggódj már.
- Akkor felhívok valakit melléd.
- Dehogy hívsz. Nem akarom, hogy bárki is így lásson. Kérlek Dan, csak most az egyszer bízz bennem és hidd el, hogy megleszek.- végül addig győzködtem, amíg el nem ment dolgozni. Nem akarom, hogy miattam ne menjen be, vagy halasszon.
Szörnyű napom volt.. Még a vizet is épp hogy lenyeltem, már jött is vissza. Nem is sokat aludtam, nem igazán tudtam, szinte csak feküdtem, vagy Bobo fejét vakargattam. Talán életem leghosszabb és egyben legrosszabb órái voltak ezek.
- Chan.- ... - Chan.- lassan nyitottam ki szemeimet, szörnyen fáradtnak éreztem magam. Eleinte zavart a szobát elöntő fény, de hamar megszoktam a világosságot. Felültem és körbenéztem.- Hűű, tényleg szörnyen nézel ki.
- Köszönöm Lou.- elnevettem magam.
- Dan mondta mi van.- Zaynre néztem.
- Szuper, nekem azt mondta..- hátradőltem és a fejemre húztam egy párnát.
- Jobban vagy?
- Azt hiszem.
- Hoztunk kekszet.
- Köszi, de meg is eheted Niall, én nem eszek semmit sem.- elvettem arcomból a párnát és ülőhelyzetbe tornáztam magam.- Milyen napotok volt?
- A tiednél sokkal jobb.- Harry vigyorgott. Fintorogtam, de végül mosoly ült az arcomra.- Bunkó vagy, és ha most lenne bennem erő megütnélek.
- Most?- vigyorgott.
- Naaa... De.. Látod milyen vagy?- karba tettem kezeimet és lehajtottam fejemet, de nem bírtam nem vigyorogni. Egy puszit nyomott arcomra, én pedig hálám jeléül összeborzoltam haját.
- Egyébként mi történt? Dan csak annyit mondott valószínűleg agyrázkódásod volt.- elmeséltem nekik, hogy a drága Daniel uszodát csinált a fürdőmből. Elmentem gyorsan lezuhanyozni majd lementünk a nappaliba, ahol boldogan rágcsáltam a kapott sós kekszeket Zayn karjai között, a sok hülyeséget hallgatva. Kitárgyaltuk, hogy elég jó dolgok történtek velem amióta Londonba jöttem, persze az irónia ott volt, viszont abban egyet értettünk, hogy történtek velem jók is, mint például, hogy megismertem a srácokat. Tényleg szörnyű napom volt, de legalább a vége jó volt, a srácok feldobták az estémet és később Dan is átjött ami csak még jobban javított a hangulatomon. Viszonylag régen jöttünk már így össze, a számomra legfontosabb emberekkel egyszerre. Nagyon jól elvoltunk, szokás szerint ment a sok hülyeség és nevetés.
A csengő hangjára keltem, kibújtam Zayn öleléséből, kimásztam az ágyból és lecsoszogtam a lépcsőn nagy ásítások társaságában. Gondolom még mindenki aludt, az egész házban csönd volt, csupán én csaptam egy kis zajt közlekedésemmel. Felvettem egy dzsekit a fogasról majd ajtót nyitottam. Valahogy nem lepett meg a vendégem. Nekidőltem az ajtófélfának és kérdőn néztem rá.
- Tudunk beszélni?
- Most nem.
- És később valamikor?
- Addig úgy sem hagysz, ugye?
- Ismersz már.- elmosolyodott.- Legyen a parkba, 6-kor.
- Oké.- sóhajtottam és becsuktam az ajtót. Levettem a dzsekit, egy mozdulattal a fogasra dobtam és felsiettem a lépcsőn. Bemásztam a takaró alá és Zaynhez bújtam. Nem tudtam sokáig aludni, Dani hívott, hogy menjek el vele és Ellel vásárolni egy kicsit. Mivel régen voltam velük boldogan mondtam igent neki. Ott hagytam a srácokat, akik addigra már csatateret csináltak a konyhámból.
Vagy 20 üzletben voltunk a lányokkal, de nem bántam, jó volt velük lenni. Sokat beszélgettünk és nevettünk, arról nem is beszélve, hogy mennyi ruhát próbáltunk. Nem vettem sok mindent, nem akartam költekezni de volt aminek nem tudtam ellenállni. Mire hazaértem a srácok már elmentek, aminek valahol örültem, mert legalább nem kell megint ezt az Erik témát erőltetni.
Lassan sétáltam a park felé, nem igazán volt hangulatom ehhez. Régen már rég ott ülnék és várnám, hogy jöjjön, de most nincs meg ez az érzés bennem. Nem is azért érzek így iránta mert bántott, hanem mert olyanokat mondott. Ennyi év barátság után azt hittem legalább mellettem van és nem ezek után, de már tényleg nem tudom mit higgyek. Leültem mellé a pad másik felére, de nem néztem rá. Percekig csönd volt közöttünk, egyikünk sem szólalt meg.
- Milyen volt az utolsó találkozásotokon? Meséld el.. Kérlek Chan..- hangja lágyan csengett, kicsit sem úgy mint legutóbb.
- Ne kérj tőlem ilyet Erik..- elmeredtem a tájban. Az emlékképek eleinte halványan, majd valósághűen jelentek meg fejemben. Percekig hallgattam és elmeredtem az emlékeimben.- Tiszta volt, és kedves.
- Mint régen.- elmosolyodott én pedig csak bólintottam.
- Miért jöttél Londonba? Mit akarsz?
- Tudni az igazat.
- Amit már vagy hússzor mondtam? Miért nem tudsz nekem hinni?
- Miért nem tudod az igazat mondani?- felnevettem.
- Annyira tudtam, hogy ez lesz. Felesleges volt idejönnöm. Menj el Lucashoz ha nekem nem hiszel, leszarom, de engem hagyj békén. Rohadtul elegem van ebből..
- Ennyit arról, hogy ti örökre a családom lesztek..
- Ez nem fair. Te viselkedsz így.
- Chan ne..
- Erik. Amióta meghalt, megváltoztál. El kell fogadnod és továbblépned, ő is ezt akarná. Ne másra próbáld ráfogni ezt az egészet.
- De..
- Tudom.
- Chan, én..
- Hagyjuk.- felkeltem és elmentem. Sejtettem, hogy ezzel ennek nem nagyon lesz így vége, de valahogy nem tudott érdekelni. Erik megváltozott és nem a jó irányba. Sajnálom, mert nagyon rendes srác volt, és ez itt a baj, hogy csak volt. Ha ő így, akkor én is, és nem mondod hogy nem fáj, de ilyen az élet. Nem akarom elveszíteni, mert szeretem, tényleg mint ha a testvérem lett volna egész életemben, de félek, hogy már túl késő, hogy már elvesztettem. Otthon bedőltem az ágyamba és próbáltam egy kicsit aludni, de nem jött össze, ezért inkább elővettem a tanulnivalót. Zayn később átjött, csak feküdtünk az ágyon és beszélgettünk. A srácok is hamar csatlakoztak hozzánk, néztük a tv-t, bár Louval nem lehet, mert mindig megszól benne valakit, vagy kifigurázza a személyeket amiből nevetés lesz a vége. Röviden.. Ment a hülyeség, ahogy az szokott lenni.
- Igen?
- ...
- Én vagyok.- mindenki kérdőn nézett rám, csak megrántottam a vállamat.
- ...
- Igen, de..
- ...
- Tessék?
- ...
- Nem.
- ...
- De.. Jól van?
- ...
- Már is indulok.
- ...
- Nem.. Köszönöm, hogy szólt.- letettem a telefont és a szekrényemhez léptem. Nem hiszem el..
- Hé, mi az?
- Drága Erik kórházba juttatta magát.- bementem a ruháimmal a fürdőbe.
- És jól van?
- Mi van vele?
- Begyógyszerezte magát, utána meg ivott rá.. Azt mondták kimosták a gyomrát.
- És te jól vagy?
- Csupán felrobbanok, de igen jól vagyok.- sóhajtottam és felvettem a csizmámat.- Itt hagyhatlak titeket?
- Megyünk veled.- kérdőn néztem Loura.
- Hogy ne csinálj ostobaságot.- felháborodva néztem rájuk, majd lementünk. Niall kocsija is a ház előtt parkolt, így nem kellett nyomorogniuk a hátsó ülésen. A recepciós útba igazított minket.
- Ms Smith, ahhoz képest, hogy nem szereti a kórházakat elég gyakran látom itt.
- Igen, nekem is feltűnt.- elmosolyodtam.- Hogy van?
- Ahogy mondtuk, kimostuk a gyomrát. Jól van, alszik, de bemehetnek hozzá. Bent tartjuk egy napig megfigyelésre.
- Köszönjük Doktor Úr.
- Ms Smith?- megfordultam.
- A barátjának pszichés gondjai vannak, szüksége van magára.- az arcomból ítélve folytatta.- Sok mindent mondott, amit talán nem akart. Szüksége van magára, vigyázzon rá.
- Úgy lesz.- bólintott majd elment. Felnéztem Zaynre, aki magához húzott. Egyedül mentem be hozzá az ölelést követően, a srácok szerint így lesz a legjobb. Nem nézett ki valami jól, de nem is csodálom. Szörnyen megsajnáltam. Az ágyához léptem és végigsimítottam karján majd leültem mellé.- Mit csináltál te őrült?
- Szia Chan.- kinyitotta szemét és elmosolyodott.
- Csak, hogy tudd szívesen megütnélek.. Többször egymás után.
- Mi tart vissza?- elnevettük magunkat.
- Megijesztettél.
- Sajnálom.
- Elhanyagoltalak.. Nincs rá mentségem.. Bárcsak lenne, de nincsen. Szükséged lett volna rám ,de elcsesztem.
- Nem cseszted el.. Csak.. Egy kicsit.- elnevettük magunkat.
- Nagyon sajnálom.
- Gyere ide lüke.- kitárta karjait én pedig örömmel öleltem meg és feküdtem mellé. Éreztetnem kell vele, hogy tényleg törődök vele.. Hogy szeretem. Muszáj éreznie, hogy van miért élnie, mert vannak mellette olyan emberek, akiknek számít. Ezt tényleg én csesztem el, tudtam hogy egész életében egyedül volt és mindig alig várta, hogy valakinek fontos legyen.. Hogy szeretetet kapjon.~
- Jól van?- bólintottam.
- Miután kiengedték visszamegy Magyarországra. Lexék törődni fognak vele.- sóhajtottam.- Ne! Meg ne szólaljon egyikőtök se, ismerlek már.- elmosolyodtak.- Csak.. Menjünk haza.- Zayn átkarolta derekamat és én is így tettem vele. Visszanéztem a már alvó Erikre majd elmentünk a kórházból. Megbeszéltük a dolgokat és mindent a helyére tettünk. Vicces, hogy az emberek csak akkor tudnak egymással normálisan beszélni miután majdnem baj történt.
