42. fejezet

Nem, ez nem lehet.. Csak egy rossz álom.. Egy nagyon rossz álom. Csak is ez lehet a megoldás és a magyarázat. Danny nem halhatott meg, az nem lehet. Ilyen nem történhet meg soha.. A baj csak az, hogy ez nem egy álom, és Dan tényleg meghalt a motorbalesetben, ez a fájó.. A szörnyen fájó valóság. A temetése óta csak ülök az ablakban és nézek kifelé. Várom, hogy hívjon, hogy jöjjön hozzám, hogy megöleljem és beszívhassam illatát. Várom, hogy kimondja a nevemet, hogy puszit adjon a hajamba, hogy nevessünk a hülyeségein.. Hogy azt mondja szeret. Várom, hogy a kocsikról beszéljen olyan szenvedélyesen ahogy szokott, hogy hülyéskedjünk a pályán, hogy sétáljunk a parkba vagy csak hogy az emberek hülyének nézzenek vele az utcán. De legjobban azt várom, hogy beállítson az ajtón és azt mondja 'Csak vicceltem Chan, minden rendben van, ne aggódj.' és öleljen meg nyugtatásképpen, de ez nem fog megtörténni. Nem fog visszajönni és nem fogja körém fonni karjait, ahogy többé már nem fog velem együtt nevetni se.. Többé nem lesz Danny.. Csupán az emlékek lesznek. A hangja a fejemben, a mosolya, az arca.. Kimondhatatlanul hiányzik és úgy érzem mint akinek kitépték volna a szívét. A mellkasom egyenesen fáj minden egyes nélküle töltött percben. Dan hiánya kibírhatatlan, hiába mondják, hogy tovább kell lépnem, nem tudok. Nélküle nem lennék ott ahol most vagyok, nélküle egy senki lennék. Ő tett olyanná amilyen vagyok és most elveszítettem. Elvesztettem a legjobb barátomat, a testvéremet, azt az embert, aki egész életemben mellettem volt és törődött velem. A szüleim helyett volt a családom.. Dan megváltoztatta az életemet és ezt sose tudtam neki elmondani. Sosem tudtam vele igazán éreztetni, hogy mennyire is fontos nekem. Miatta jöttem ide, de legtöbbször nem őt helyeztem előtérbe és ez fáj. Nem így akartam.. Én vagyok a hibás a halála miatt. Ha nem veszem meg neki azt a hülye motort, most nem lenne ez.. Itt lenne és nem lenne senki maga alatt, mindenkinek mosolyt csalna az arcára a személyiségével. Nála jobb ember nincs a világon és soha nem is lesz. Miért mindig azok mennek el, akik a legkevésbé sem érdemlik meg? Miért Dan? Miért nem én? Bárcsak.. Bárcsak aznap délután én mentem volna azon az úton, és bárcsak én lettem volna az aki aznap éjjel.. Dannel a világ hatalmasat vesztett, de velem nem vesztett volna nagyot. Hány ilyen ember él a világon rajtam kívül? Gazdag szülők.. Igen, a szüleim gazdagok.. Miért nem mondtam vagy említettem senkinek? Mert a pénz nem boldogít, és nem tesz senkit sem nagyobbá vagy jobbá. Nem voltam rászorulva a szüleim pénzére és nem is leszek. Én nem kérek abból az életből. Attól mert valakinek több van belőle, mint a másiknak nem teszi nagyobbá. Ugyan az az ember, mint akármelyik másik. Most is, mit érek a pénzzel? Semmit, ugyanis Dannyt nem kaphatom vissza vele.

- Chan.. Tudom, hogy fáj, de élned kell tovább az életed. Ő is ezt akarná.- felnéztem Zaynre, de a szememből megállás nélkül folytak a könnyek. Tény, hogy ezt akarná.. Hogy mosolyogjak és lépjek tovább, de én nem. Én nem ezt akarom, ahogy a fájdalmat sem akarom enyhíteni, vagy megszüntetni. Így érzem, hogy ez a valóság, hogy minden igaz.- Kicsim..- végigsimított arcomon, majd felemelt és átvitt az ágyra. Szorosan fonta körém karjait, hozzásimultam és fejemet mellkasának döntöttem.

- Annyira hiányzik.- hangom csak suttogás volt.

- Ahogy mindenkinek.- hátamat simogatta nyugtatásképpen, de ez esetben nem segített. Ami megnyugtat az a nyugtató. Minden nap szednem kell, másképp nem tudok elaludni, vagy jönnek megint a rémálmok. A srácok nem hagynak egyedül egy percre sem, nincsenek mindig velem a szobában, de a házban vannak és óránként ellenőriznek, hogy nem-e csináltam valami hülyeséget. Többször is megfordult a fejemben, de mindig megállított valami.. Vagy inkább valaki.. Danre és Zaynre gondoltam. Egyikőjük sem akarná ezt, és nem tehetem meg Zaynnel.

- Biztos, hogy ezt akarod?

- Tess azt mondta, szedjem össze azt, ami nekem kell.- elfordítottam a kulcsot a zárban, majd kinyitottam az ajtót és beléptem. Megcsapott Dan illata, ami emlékekkel árasztott el. Beljebb mentünk Zaynnel, minden úgy volt, ahogy hagyta. A nappali, a konyha.. Minden. Felmentünk az emeletre, a szobájába. Végigvezettem kezemet a szekrényen és kezembe vettem a közös képünket. Elmosolyodtam a kellenes emlék hatására, de egyben szemeimet könnyek lepték el. Kivettem a szekrényéből egy pólót és mélyen szívtam be illatát, majd leültem vele az ágyra és magamhoz szorítottam.

- Jól vagy?- Zayn leült mellém. Válasz helyett aprót bólintottam majd vállára hajtottam fejemet és körbenéztem a szobában.

- Miért ő Zayn? Miért ő? Annyira nem ezt érdemelte és...- hangom elcsukklott és feltört belőlem a sírás.

- Shh.- magához ölelt és hátamat simogatta. Összetörtem, teljesen kifordultam magamból és el is vesztettem önmagamat. Elég egy rossz szó hozzám vagy egy nem megszokott hangnem és már is elbőgöm magam.. Elég egy tárgy, egy illat és arcomat könnyek áztatják. 

Összeszedtem néhány személyes dolgot, köztük pár pólót és a parfümét, majd elmentünk a házból. Szörnyű érzés volt onnan kilépni. Amíg bent voltunk úgy éreztem Dan is ott van velünk, de amint átléptük a küszöböt az üresség újra köszönt odabent. A srácok a nappaliban ültek amikor hazaértünk. Felvittem Dan holmijait és visszamentem hozzájuk. Köszönésképpen intettem egyet és halvány mosolyt erőltettem. Mindenki a tv-t nézte, de én valahogy nem tudtam arra koncentrálni, annyi minden kavargott a fejemben. Teljesen üresnek éreztem magam, mint ha kiszívták volna belőlem az érzéseimet, csak a fájdalmat és a hiányérzetet hagyták meg nekem.

- Chan..?- Louis felé kaptam a fejemet.- Nem vagy éhes? Napok óta alig eszel. Ne tedd tönkre magad.- alig észrevehetően ráztam meg a fejemet.- Szörnyű szenvedni látni kicsilány.- könnyek folytak végig arcomon. Nem akarom, hogy miattam ilyenek legyenek.. Mindenki szeme fájdalmat tükrözött, ami odabent nálam csak felnövelte ezt az érzést. Nem akarom, hogy miattam szenvedjenek ők is, elég az én nyomorom..

- Héé, ne sírj.. Kérlek.- Niall ölelt magához.

- Sajnálom. Annyira nagyon sajnálom.. Nem akarom, hogy így lássatok, hogy.. Egész nap csak azt kelljen nézni ahogy sírok..

- Ez nem a te hibád.- Liamre kaptam tekintetemet.

- Gyenge vagyok, Liam és csak sírok, mint ha az megoldana bármit is. Tovább kéne lépnem, elfogadni, hogy Dan m.. Meghalt.

- Ő a barátod volt, érthető, hogy így v..

- Nem. Nem az.. Nem kell, hogy azt mondjátok, amiről azt gondoljátok, hogy hallani akarok. Gyűlöljetek, mert az én hibám volt, kiabáljatok velem, mert így viselkedek, csak..- nem tudtam befejezni. Könnyes szemekkel néztem végig rajtuk, majd szó nélkül rohantam fel a szobámba, ahol a sarokba ültem. Felhúztam térdeimet és olyan apróra húztam össze magam, amennyire csak tudtam. Próbáltam megnyugodni, de a könnyek nem akartak megszűnni, ahogy a fájdalom sem.

- Chan.. Melletted vagyunk, nem számít, hogy a nap minden percében sírsz vagy ülsz a sötétben.. Mi melletted vagyunk, ahogy akkor is melletted voltunk, amikor le-föl rohangáltál a lépcsőn részegen.- halvány mosoly jelent meg arcomon, majd Lou karjai közt találtam magam.

- Megígérem, hogy nem sírok többet.. Annyit.

- Ne fojtsd el az érzéseidet és ne foglalkozz mással. Ha te úgy érzed, hogy arra van szükséged, akkor sírd ki magad, de semmiképp se fojtsd el magadban.

- Köszönöm.- egy puszit nyomott a homlokomra majd lementünk a többiekhez.

- Sajnálom, hogy kiakadtam az előbb.

- Megértjük.- Harry mosolyodott el kissé. Zayn karjai közé fészkeltem magam és a tv felé fordítottam tekintetemet. Mellkasának döntöttem fejemet és próbáltam rendezni légzésemet. Éreztem ahogy a sötétség hívogat, ahogy megszűnik a fájdalom és a súly, ami a mellkasomat nyomja, majd a külvilág eltűnik és minden helyét átveszi a fekete köd.

- Ezt nem teheted.. Nem hagyhatsz itt.

- Sajnálom, már döntöttem.

- Chan.. Kérlek.

- Nem tudok itt maradni.. Nem tudok tovább ebben a házban élni, minden rá emlékeztet. Minden tárgy, minden illat egy emléket idéz elő bennem. A háza, ami előtt mindig elmegyek, ha az utcán vagyok.. A park, a mi fánk.. A mi helyünk. Minden rá emlékeztet és én ezt nem bírom elviselni.. Hogy mindenben itt van, de még sincs itt.

- Nem lesz jobb ha elmész.

- Honnan tudod? Ott nincs ami rá emlékeztetne, csak a képek és az emlékek. Minden tárgy, amire ha ránézek egy emléket jelenít meg és sírásra késztet.

- Chan..- szemei megteltek könnyekkel. Arcát kezeim közé fogtam és közel léptem hozzá.

- Te vagy a mindenem Zayn, de így képtelen vagyok maradni, csak a terhetekre vagyok.

- Ne mond ezt..

- Ez az igazság.- szemeimből már folytak a könnyek.- Annyi mindent köszönhetek neked.. A srácoknak.. De ezt most nem élném túl. Túlságosan is sok.

- Chan..- ujjammal letöröltem egy sós cseppet arcáról.

- Szeretlek Zayn, és ezen senki és semmi sem fog változtatni, ahogy a közös napjainkat és emlékeinket sem tudják elvenni, de most el kell mennem.

- Csak azt hiszed, hogy jobb lesz, de nem így van.. Te mondtad.. Ez az otthonod.

- Már nem az, és nem is lesz.. Nagyon nehéz itt hagyni mindent.. Téged.. Titeket.. De nincs más választásom.

- Mindig van választásod, kérlek.

- Sajnálom.- végigsimítottam arcán.

- Nekem csak te kellesz Chan..

- Majd találni fogsz valaki mást.. Valakit, aki úgy fog szeretni ahogy én nem tudtalak, aki jobban becsül majd meg és jobban törődik majd veled.. Lesz, aki feledtet majd veled. El fogsz felejteni Zayn, és tovább lépsz..

- Nem.. Nálad nincs jobb, nekem nem kell jobb.. Csak te kellesz Chan.. Senki más.

- Talán teljesen elfelejtesz majd, csak néhány apró emléked marad rólam és a közös perceinkről..- hangom elcsuklott.- Csak annyi marad meg, hogy boldogok voltunk, de ez elmúlt.

- Chan..

- Szeretlek Zayn.- könnyes szemekkel néztem fel rá, majd egy utolsó csókot leheltem ajkára, végül a többiekhez léptem, akik megszólalni sem tudtak a meglepettségtől. Megöleltem mindenkit, fogtam a cuccomat és kiléptem az ajtón. Kiléptem a régi életemből, a majdnem tökéletes életemből. Otthagyva a boldog és fájó emlékeket.. Az életre szóló élményeket, az igaz szerelmet és az igaz barátokat.

Hello Drágáim!
Nemrég belekezdtem egy újabb blogba, ha van kedvetek nézzetek be.:)

Nothing Stays The Same

Millió puszi. xx

41. fejezet

Hát Drágáim eljött a visszaszámlálás, már csak ezzel együtt 1 rész + az epilógus és vége a blognak. A nézettségem szörnyen lecsökkent, ami az én hibám és bocsánat, de továbbra is köszönöm azoknak, akik még velem tartanak a végéig. Ez nem lett valami hosszú rész, de azért remélem így is elérem vele a kellő hatást.

Millió puszi. xx

~hónapokkal később~

Karácsony, Szilveszter, Szalagavató, Ballagás, Érettségi.. Őszintén örülök, hogy mindenen túl vagyok. Az ünnepeket a családommal töltöttem, Magyarországon, de szilveszterre már mentem is vissza Angliába. Hiába, így volt megbeszélve.. Viszont Lexék is velem töltötték az év utolsó napjait. Nagy örömömre velük, és a srácokkal záródott és kezdődött az új év. Ennél jobb évet nem is tudtam volna elképzelni. Az elején még azt hittem ez is csak egy ugyan olyan lesz, mint a többi, de jöttek a fordulatok.. London.. Zayn.. És a One Direction. Tényleg nem tudnám már elképzelni nélkülük az életemet, annyira megváltoztatták és boldoggá tettek.. Olyanná, aki már régen voltam.. Mindig ott voltak, amikor szükségem volt valakire és feltétel nélkül szerettek és szeretnek. Ha valaki megkérdezné, hogy ki a családom, őket mondanám. Lehet bunkón hangzik, de többet kaptam tőlük ezalatt a pár hónap alatt, mint a saját családomtól egész életem során. Túl vagyok az érettségin is, sikeres volt. Megérte az a sok padban ülés.. Hogy hogyan tovább még nem tudom, talán szeretnék még egy évet a kávézóban tölteni és utána egyetemre menni. Elég volt egy időre a tanulásból. A srácok hihetetlenek, újabb turnéba kezdtek, nem gondoltam volna, hogy így megszeretem a zenéjüket. Annyi mindent tudnék mesélni.. Például a Párizsban töltött egy hetet. Zayn elvitt Párizsba az érettségim miatt, persze eleinte elleneztem, de nem tudtam lebeszélni. Annyira kedves volt tőle és életem legszebb napjai közé írhatom az ott töltött időt. Csak mi voltunk.. Bepótoltuk azt a sok kihagyott időt. A város csodálatos volt, de erről is órákig lehetne mesélni.. Ohh, megint ügyes voltam és még januárban az egyik kosármeccsen sikeresen összezúztam a karomat, a jó hír, hogy már nincs semmi bajom, de megérte, ugyanis megnyertük a bajnokságot. Dannel mostanában minden napot együtt töltünk. Nyár van és neki sem nagyon kell mennie melózni, szóval tiszta jó. Teljesen olyan, mint egy éve. Csupán Zayn és a többiek is többször csatlakoznak. Nekik is szünetük van, úgyhogy tényleg minden szuper. Kivéve, hogy Danny és Megan még az év elején szakítottak. Kár, hiszen összeillettek, de Danny érzi, a barátságom Megannel azért megmaradt, persze a pályán nem kíméljük egymást ha megyünk ki még ma sem. Tényleg mennyit tudnék még mesélni.. Hiába, nem változtatnék semmin sem, számomra így tökéletes minden ahogy van. Én így vagyok boldog.

- Chan..

- Hmm?

- Éhes vagyok.

- Én meg álmos, Niall.

- Ez olyan de ja vu, nem?

- Főleg ha palacsintát kérsz.

- Azt kérek.- elnevettük magunkat és lementünk a konyhába. A többiek még aludtak.. Tegnap volt egy éve, hogy ideköltöztem ezért Dan és a többiek úgy döntöttek, hogy bulizzunk. Volt akinek kicsit jobban ártott az alkohol, kivételesen visszafogtam magam, csak mert úgy volt, hogy délután lehet, hogy be kell mennem dolgozni. Niallel most az én konyhámból csináltunk csatateret, és egy ideig biztosan több liszt volt rajtunk, mint a tálban. Végül sikerültek azok a palacsinták, de be kell valljam, igazi felnőttek módjára viselkedtünk a konyhában töltött idő alatt. Miután feltakarítottunk mindent a többiek is felkeltek és megreggeliztünk.. Vagy inkább ebédeltünk. Hiába, ha együtt vagyunk, nem tudunk komolyak maradni. Zaynen kívül mindenki elment, viszont úgy döntöttünk mi sem maradunk otthon és mivel sütött a nap elmentünk sétálni. Az idő kellemes volt és az hogy vele lehetek csak javított a helyzeten.

- Be kell menned?

- Nem hívtak, úgyhogy Shane lesz egész nap.

- Legalább akkor este átjöhetsz te is. Jön El, meg Dani is, és persze Dan.

- Nem volt elég a tegnap este?- nevettem. Igazából könnyen el tudunk beszélgetni minden témáról, most sem volt másképp. Ez viszont addig tartott, amíg nem kaptam egy hívást. Azonnal értesítettünk mindenkit akit kell és a kórházba siettünk. Próbáltam erősnek látszani, de a remegés és a pánik teljesen úrrá lett rajtam. Erősen kapaszkodtam Zayn karjába, félő volt, hogy bármelyik percben összeesek. Csak ültünk és vártunk, senki sem tudott semmit. Én viszont tudtam.. Ha baja lesz, az az én hibám. A mellkasom szörnyen fájt és időnként egy-egy könnycsepp gördült végig arcomon. Egy idő után már nem tudtam egy helyben ülni, felkeltem és le-föl sétálgattam megállás nélkül, egészen addig, amíg Louis hozzám nem lépett és leültetett, majd átkarolt. A feszültséget és az aggodalmat szinte tapintani lehetett a levegőben. Ahogy az orvos megjelent jó pár óra múlva mindenki kérdésekkel rohamozta. Megvárta amíg befejezzük majd ő jött.

- Mr Morgan válságos állapotban van. A műtét még most is tart, súlyos sérüléseket szenvedett. Mi mindent megteszünk érte.

- Mit ért pontosan a válságos alatt?- hangom szinte csak suttogás volt. Szemeimet könnyek lepték el, ahogy a kék tekintet fájdalmasan véste be magát enyémbe.

- Szólunk ha van valami.- azzal már el is ment. A hajamba túrtam és behunytam szemeimet.

- Ne aggódj, nem lesz semmi baja.

- Honnan tudod?

- Pozitívan állj a dolgokhoz. Mindenki azt szeretné, hogy jól legyen.. És így is lesz.- szorosan fonta körém karjait. Valahogy nem tudtam hinni neki.. Éreztem, hogy valami nincs rendben.. Féltem. Danny szülei még úton voltak ide, de felhívtuk őket és nekik is elmondtuk azt amit nekünk a doki. Nekem óráknak tűnt a megint csak semmit tevéssel és várakozással töltött idő. Felpattantam és a műtő felé kezdtem sietni.

- Channel!- nem törődtem velük. Abban a pillanatban csak is egy valaki érdekelt.. Danny. És hogy ő jól legyen, de akkor miért éreztem azt, hogy valami szörnyűség történik? Miért éreztem a fájdalmat nagyobbnak? Persze mindenki követett, de nem akadályoztak meg. Tudták, hogy csak rosszabb lenne a helyzet és kiakadnék. Amint kilépett az orvos elé álltam, Zayn pedig egyből mellém lépett.

- Hogy van?

- Ms Smith, ké...

- Hogy van?- ismételtem kicsit hangosabban.

- Sajnálom.- szólásra nyitottam számat, de egy hang sem jött fel torkomon, helyette szemeimet könnyek lepték el.- A sérülései.. Túl súlyosak voltak. Nem tudtuk megmenteni.

- Nem..- suttogtam.

- Fogadja részvétemet Ms Smith.- az érzések előtörtek belőlem és ha Zayn nem húz magához, biztos, hogy a földre esek, ugyanis alig bírtam megállni. Mellkasába fúrtam arcomat és hagytam, hogy a fájdalom véglegesen szétáradjon egész testemben. A sírástól nehezen lélegeztem, de valahogy nem tudott érdekelni. Mindent elnyomott a fájdalom, ami a mellkasomat nyomta. A falakon az én sírásom vert visszhangot, meg se próbáltak nyugtatni, szerintem még ők sem fogták fel mi történt. Pár perc múlva erőt vettem magamon és elengedtem Zaynt, mindenki szemét könnyek lepték el és arcukra kiült a csodálkozás és a fájdalom keveréke. Amikor Tessék megérkeztek minden csak felerősödött.. Nem akartam elhinni.. Nem tudtam elhinni. Nem veszíthetem el, szükségem van rá.. Legszívesebben ordítottam volna.. A fejemben csak az visszhangzott, hogy maradj erős, de kit akartam hülyíteni? Hogy lehet ilyenkor erős egy ember..? Ha elveszti a legjobb barátját..? A testvérét.. Nem.. Ez nem lehet igaz. Dan nem halhatott meg.. Ez csak valami vicc.. Azt reméltem, ez csak megint valami hülye vicc tőle és nincs is baja, de egy idő után kezdtem magam szánalmasnak érezni és feladtam. Nem tudom elfogadni.. Így nem lehet vége ennek.  Ő nem ezt érdemli.. Egyáltalán miért?!.. És.. Feladtam a válaszok keresését.. Feladtam minden próbálkozást, hogy megnyugodjak.. Vele mindent elvesztettem.. És ha valaki mindenét elveszti, semmije se marad.. Semmi csak egy hatalmas, üres tátongó lyuk, ami csupán annyira képes, hogy fájdalmat okozzon, és eszedbe juttassa az emlékeket. A fájdalom elviselhetetlenné vált és képtelen voltam megnyugodni, mint valami méreg úgy áradt szét az egész  testemben, egészen addig amíg minden el nem sötétült Zayn karjai közt.

40. fejezet

Erik épségben hazaért, azért mondom, hogy épségben, mert képes hülyeségekre, röpke két óra alatt is. Felhívott miután leszállt a gépről és közölte, hogy minden oké. Megígértem magamnak, hogy hetente többször hívom és írok neki, nem akarom, hogy megint az legyen mint múltkor. Nagyon nem. Bekáék mellette lesznek, én pedig próbálok lelkileg ott lenni. Szörnyen viselkedtem vele, már tudom, de a múlton képtelenség változtatni, ezért arra törekszem, hogy helyre hozzam amit tettem. Eléggé megváltoztam amióta itt vagyok, de szerintem ez nem olyan rossz dolog. Mindenki életébe olykor kell egy kis változás. Az ébresztőm idegesítő csipogása zökkentett ki gondolataimból. Fáradtan nyomtam ki, majd felültem és hajamba túrtam. Egy nagy sóhajt követően kimásztam az ágyból és miután vettem ki ruhákat a szekrényből, a fürdőbe csoszogtam. Nehéz úgy készülődni, hogy közben a kutyád rád ugrál és körbe-körbe futkos. Miután fogat mostam megcsináltam a hajamat és a sminkemet, lementem a konyhába. Egy csésze kávé után, aminek kellemes íze volt a fogkrém után, csak úgy megjegyezném, visszamentem a szobámba. 

Fújtam magamra egy kis parfümöt, fogtam a telefonomat és a táskámat majd megint csak lementem a lépcsőn. Belebújtam a cipőmbe, majd a dzsekimbe és már mentem is. Bevágtam magam Shane mellé, és elindultunk. Igen, visszamentem a suliba, a szüleim és a tanáraim szerint csak egész nap otthon fekszek és akkor inkább már a suliban töltsem az időt. Nem akartam veszekedni ezért beleegyeztem, úgy sem szerettem egyszerre annyit tanulni.. Megígértem Zaynnek, hogy kerülöm Tashaval a veszekedéseket, de azt is, hogy ha megint kezdi, én megütöm. Nem fogja tönkretenni a napjaimat.. Semmi kedvem, hogy egész nap az utolsó padban bámuljak ki a fejemből unottan, gondolom ahogy senkinek sincs, de nincs választásom. Ha nem mentem volna bele nem csak veszekedés lett volna, hanem az is, hogy visszamegyek Magyarországra. Ahha, azért hülye nem vagyok, és ezt az egy évet még valahogy kibírom, főleg Shane mellett. Mellette nem unalmasak az órák, meg egyáltalán az élet. Tiszta bolond, de őt így szeretik az emberek. Nem volt kedvem kiszállni a kocsiból, kényelmes volt és melegség árasztotta el, de Shane kirángatott onnan a hidegbe, így nevetve estünk be a terembe. Elég sokáig szórakozunk a dolgokon, de mi ilyenek vagyunk. A többiek megint csak kedvesen fogadtak, Megan pedig egyből odajött hozzánk.

Viszonylag hamar elteltek az órák és amikor kicsöngettek az utolsóról megörültem. Összepakoltam a cuccaimat, felvettem a dzsekimet és már mentem is volna Shanenel, de az osztályfőnököm úgy döntött még egy kicsit húzza az agyamat és beszélgetni akart velem. Mondtam a dilis barátomnak, hogy nyugodtan menjen el. Hát basszus, elég kínos beszélgetésre sikeredett.. Olyan gyorsan mentem el onnan utána, ahogy csak tudtam. Fura volt, mint ha 12 évesnek nézett volna. Azt hiszem mostanában megpróbálom elkerülni, már ha ez lehetséges lesz. Hideg levegő találkozott az arcommal ahogy kiléptem a suliból. Beleborzongtam és inkább összébb húztam a dzsekimet. A parkolóban a sok kocsi közül megpillantottam egy nem oda illőt, egy ismerős járműt, egy csakugyan ismerős személlyel, aki nekidőlt oldalának. Mosollyal az arcomon lépkedtem oda. Ajkát lágyan nyomta enyémre, majd kinyitotta a kocsiajtót. Megköszöntem, beültem és néztem ahogy megkerüli a járművet, majd pillanatokon belül már mellettem ült. A kocsiban finom Zayn illat áradt szét, ami bódulatba ejtett. Volt időm megfigyelni egy kicsit alaposabban is. Tökéletes volt, mint mindig.. Szűk szárú sötét nadrágot viselt, fekete cipővel és fekete bőrdzsekivel, haja pedig a szokásos módon volt felzselézve. Szemei gyönyörűen ragyogtak és..
- Chan.
- Tessék?- megráztam a fejemet majd kérdő tekintettel néztem rá. Felvonta szemöldökét és mosolygott. Hogy én mennyire imádom a mosolyát..
- Hol jársz?- elnevette magát majd beindította a motort. Elmotyogtam egy "ha te azt tudnád"-ot, amit ő nem hallhatott és ajkamba haraptam, hogy elfojtsam mosolyomat.
- Úgy tudtam ma nem érsz rá.- ránéztem.
- Van egy kis szünet, úgyhogy ellógtam hozzád.
- De édes vagy.- vigyorogtam.
- Milyen napod volt?
- Unalmas és az ofőm fura.- fintorogtam. Elnevette magát és kérdőn nézett rám.- Nem tudom, de az volt.. Inkább elkerülöm.- kiszálltunk a kocsiból majd bementünk. Lerúgtam a cipőmet, a táskám a földön kötött ki majd kézen fogtam Zaynt és az emeletre vezettem. Levágtam magam az ágyra és magamhoz húztam, majd lágy csókot leheltem ajkára.- Mikor kell visszamenned?
- Mindjárt.- fejemet kezemmel támasztottam. Eltűrt egy kósza tincset fülem mögé majd végigsimított arcomon.- Este átjöhetek ha gondolod.
- Az jó lenne.- elmosolyodtam és egy puszit nyomtam szájára. Néhány percig feküdtünk csak amikor Harry hívta, hogy vissza kéne mennie. Lekísértem én pedig a konyhába mentem és csináltam magamnak valamit ebédre. Dan hívott, hogy holnapra megint csak meg vagyok hívva egy vacsira a szüleivel és néhány családtagjával együtt. Boldogan mondtam igent, szeretek velük lenni, számomra ők a második családom és nincs is jobb egy pénteket velük zárni.

- Zaaaaayn.- a fejemre húztam a takarót, természetesen kinevetett.
- Kicsim, megígérted Dannek.- lehúzta rólam a takarót, széles mosolya fogadott.
- Jól van.. De legközelebb nem fog beválni ha így nézel.
- Hogy?
- Zayn, megint azt csinálod.- elnevettem magam. 
- Dan miért választ mindig puccos helyet?
- Nem ő választja, hanem Tess. Imádja az ilyeneket, ellenben Dannyvel. Ha rajta múlna, nála lennénk pizzával. De Sofie miatt lesz ilyen..
- Elegáns?
- Az.- vigyorogtam.
- Majd Lou feldobja a hangulatot.
- Főleg miután találkozott néhány üveg piával.- elnevettük magunkat.

Miután Zayn elment én a fürdőbe vettem az irányt és lezuhanyoztam. Magamra csavartam egy törölközőt és visszamentem a szobámba valami ruhát keresni. Begöndörítettem hajamat, sminkeltem majd felöltöztem és választottam néhány darab kiegészítőt. Belebújtam a cipőmbe, fogtam a táskámat az ajándékkal együtt és egy kis parfüm után lementem. Felvettem a dzsekimet és kiléptem az ajtón, Zayn ott volt. Beszálltam mellé és egy puszit követően már indultunk is. Nem sokat beszélgettünk az úton, bár viszonylag hamar odaértünk az étteremhez. Ujjainkat összekulcsolva léptünk be az épületbe, ahol kellemes meleg fogadott. A falak vörösre voltak festve, felénél egy fekete csíkkal és néhány virágmintával díszítve. Nem volt rossz, sőt egyenesen szép volt. A hatalmas helységet a falon levő gyertyák világították meg és szinte mindenhol asztalokat lehetett látni. Miután levettük a kabátokat elmentünk megkeresni Dannyéket. Közelebb húzódtam Zaynhez, ami megmosolyogtatta. Túl sok ember van itt és én nem igazán rajongok ezért. Megörültem amikor megláttuk a dilis barátomat és a családját. Mindenki egy öleléssel üdvözölt minket. Átadtam az ajándékot Sophienak és egy kicsit tudtunk beszélgetni. Soph, Danny unokatesója, de mint ha csak a saját testvérem lenne. Nagyon kedves lány és életvidám. A srácok is hamar feltűntek így mindenki ott volt. Nem sokat ettem a vacsorából, nem igazán voltam éhes, de nem akartam bunkó se lenni.~
Felkeltem az asztaltól és elindultam megkeresni Zaynt, Niallel beszélgetett a másik asztalnál.
- Mizujs Chan?
- Minden oké.- vigyorogtam a kis szőke barátomra.
- Csodás vagy.
- Köszönöm, de te sem panaszkodhatsz.
- Hé, én is itt vagyok.- elnevettem magam és egy puszit nyomtam az arcára.
- Niall, nagy baj lenne, ha elrabolnám Zaynt pár percre?
- Csak ha táncolsz majd velem.
- Megegyeztünk.- mosolyogtam majd kézen fogtam a sötét hajú fiút és a tömegbe húztam. A zene épp jókor váltott lassúra. Hozzásimultam, kezemet összefontam nyaka körül, ő pedig derekam körül. Lassan ringatóztunk, úgy éreztem csak mi vagyunk ott. Vállára hajtottam fejemet és behunytam szemeimet.
- Szeretlek.- felnéztem rá és elmosolyodtam.
- Én is téged.- végigsimított arcomon majd lágy csókot lehelt ajkamra.~
Niall is megkapta a táncát, ami alatt szinte csak beszélgettünk. Nagyjából minden szóba jött, de nem bántam, jó érzés vele beszélni. Épp indultam vissza a mosdóból, amikor Sophie tesója, Jessy állt be elém.
- Mizujs Jess?
- Ne Jessezz nekem, Chan.- kérdőn néztem rá.- Tudom mit művelsz.
- Öhm.. Az jó, engem is felvilágosítanál?
- Ne játszd a hülyét.
- Mi van?
- Tudom miért vagy vele.. Hogy csak kihasználod.. Mindent tudok.
- Ahha, elég rosszul.
- Ne hidd, hogy elhiszem szereted. Annyira látszik.. Hogy te meg Harry..- közbevágtam.
- Várj, mi van?- felháborodva néztem rá.- Harry a barátom.
- Ja.
- Oké, nem tudom mi bajod van, de inkább tartsd meg magadnak, mert én nem vagyok rá kíváncsi.- elmentem mellette, de visszahúzott karomnál fogva.
- Nem hagyom, hogy tönkretedd Zaynt.- kirántottam karomat kezei közül és otthagytam. Tényleg nem tudom mi ütött belé, sosem volt ilyen, de valahogy még sem érdekelt. Higgyen amit akar, az ő baja, én az ilyeneken nem idegesítem magam. Főleg akkor nem, ha az illető 14 éves.. Leültem a székre és előkerestem a telefonomat. Észre se vettem, hogy ilyen gyorsan eltelt az idő, és az igazság az, hogy szörnyen fáradt voltam. Beka írt, hogy Erik jól van. Válaszoltam neki majd eltettem a készüléket. Sóhajtva keltem fel és lépkedtem a tőlem pár asztalnyira ülő két fiúhoz.
- Téged is lehet látni?- vállon löktem a vigyorgó Dannyt.
- Menjünk?
- Ha szeretnél még maradhatunk, csak..
- Fáradt vagy.- Zayn fejezte be helyettem a mondatot. Válasz helyett csak bólintottam.- Akkor menjünk.- mosolygott. Elköszöntünk mindenkitől és elindultunk haza. A kocsiban alig tudtam nyitva tartani szemeimet. Fejemet a hideg üvegnek döntöttem és csak néztem a mellettünk elsuhanó fényeket. A következő kép, hogy a szobámba vagyok és Zayn valamit pakolgat. Felültem az ágyon és a hajamba túrtam. Fogtam a pizsimet, elmentem gyorsan lezuhanyozni majd miután végeztem befeküdtem mellé és hozzábújtam. Kaptam egy puszit a hajamba, karjait körém fonta, de amint lehunytam szemem, az álmok átvették elmém felett az irányítást.