41. fejezet

Hát Drágáim eljött a visszaszámlálás, már csak ezzel együtt 1 rész + az epilógus és vége a blognak. A nézettségem szörnyen lecsökkent, ami az én hibám és bocsánat, de továbbra is köszönöm azoknak, akik még velem tartanak a végéig. Ez nem lett valami hosszú rész, de azért remélem így is elérem vele a kellő hatást.

Millió puszi. xx

~hónapokkal később~

Karácsony, Szilveszter, Szalagavató, Ballagás, Érettségi.. Őszintén örülök, hogy mindenen túl vagyok. Az ünnepeket a családommal töltöttem, Magyarországon, de szilveszterre már mentem is vissza Angliába. Hiába, így volt megbeszélve.. Viszont Lexék is velem töltötték az év utolsó napjait. Nagy örömömre velük, és a srácokkal záródott és kezdődött az új év. Ennél jobb évet nem is tudtam volna elképzelni. Az elején még azt hittem ez is csak egy ugyan olyan lesz, mint a többi, de jöttek a fordulatok.. London.. Zayn.. És a One Direction. Tényleg nem tudnám már elképzelni nélkülük az életemet, annyira megváltoztatták és boldoggá tettek.. Olyanná, aki már régen voltam.. Mindig ott voltak, amikor szükségem volt valakire és feltétel nélkül szerettek és szeretnek. Ha valaki megkérdezné, hogy ki a családom, őket mondanám. Lehet bunkón hangzik, de többet kaptam tőlük ezalatt a pár hónap alatt, mint a saját családomtól egész életem során. Túl vagyok az érettségin is, sikeres volt. Megérte az a sok padban ülés.. Hogy hogyan tovább még nem tudom, talán szeretnék még egy évet a kávézóban tölteni és utána egyetemre menni. Elég volt egy időre a tanulásból. A srácok hihetetlenek, újabb turnéba kezdtek, nem gondoltam volna, hogy így megszeretem a zenéjüket. Annyi mindent tudnék mesélni.. Például a Párizsban töltött egy hetet. Zayn elvitt Párizsba az érettségim miatt, persze eleinte elleneztem, de nem tudtam lebeszélni. Annyira kedves volt tőle és életem legszebb napjai közé írhatom az ott töltött időt. Csak mi voltunk.. Bepótoltuk azt a sok kihagyott időt. A város csodálatos volt, de erről is órákig lehetne mesélni.. Ohh, megint ügyes voltam és még januárban az egyik kosármeccsen sikeresen összezúztam a karomat, a jó hír, hogy már nincs semmi bajom, de megérte, ugyanis megnyertük a bajnokságot. Dannel mostanában minden napot együtt töltünk. Nyár van és neki sem nagyon kell mennie melózni, szóval tiszta jó. Teljesen olyan, mint egy éve. Csupán Zayn és a többiek is többször csatlakoznak. Nekik is szünetük van, úgyhogy tényleg minden szuper. Kivéve, hogy Danny és Megan még az év elején szakítottak. Kár, hiszen összeillettek, de Danny érzi, a barátságom Megannel azért megmaradt, persze a pályán nem kíméljük egymást ha megyünk ki még ma sem. Tényleg mennyit tudnék még mesélni.. Hiába, nem változtatnék semmin sem, számomra így tökéletes minden ahogy van. Én így vagyok boldog.

- Chan..

- Hmm?

- Éhes vagyok.

- Én meg álmos, Niall.

- Ez olyan de ja vu, nem?

- Főleg ha palacsintát kérsz.

- Azt kérek.- elnevettük magunkat és lementünk a konyhába. A többiek még aludtak.. Tegnap volt egy éve, hogy ideköltöztem ezért Dan és a többiek úgy döntöttek, hogy bulizzunk. Volt akinek kicsit jobban ártott az alkohol, kivételesen visszafogtam magam, csak mert úgy volt, hogy délután lehet, hogy be kell mennem dolgozni. Niallel most az én konyhámból csináltunk csatateret, és egy ideig biztosan több liszt volt rajtunk, mint a tálban. Végül sikerültek azok a palacsinták, de be kell valljam, igazi felnőttek módjára viselkedtünk a konyhában töltött idő alatt. Miután feltakarítottunk mindent a többiek is felkeltek és megreggeliztünk.. Vagy inkább ebédeltünk. Hiába, ha együtt vagyunk, nem tudunk komolyak maradni. Zaynen kívül mindenki elment, viszont úgy döntöttünk mi sem maradunk otthon és mivel sütött a nap elmentünk sétálni. Az idő kellemes volt és az hogy vele lehetek csak javított a helyzeten.

- Be kell menned?

- Nem hívtak, úgyhogy Shane lesz egész nap.

- Legalább akkor este átjöhetsz te is. Jön El, meg Dani is, és persze Dan.

- Nem volt elég a tegnap este?- nevettem. Igazából könnyen el tudunk beszélgetni minden témáról, most sem volt másképp. Ez viszont addig tartott, amíg nem kaptam egy hívást. Azonnal értesítettünk mindenkit akit kell és a kórházba siettünk. Próbáltam erősnek látszani, de a remegés és a pánik teljesen úrrá lett rajtam. Erősen kapaszkodtam Zayn karjába, félő volt, hogy bármelyik percben összeesek. Csak ültünk és vártunk, senki sem tudott semmit. Én viszont tudtam.. Ha baja lesz, az az én hibám. A mellkasom szörnyen fájt és időnként egy-egy könnycsepp gördült végig arcomon. Egy idő után már nem tudtam egy helyben ülni, felkeltem és le-föl sétálgattam megállás nélkül, egészen addig, amíg Louis hozzám nem lépett és leültetett, majd átkarolt. A feszültséget és az aggodalmat szinte tapintani lehetett a levegőben. Ahogy az orvos megjelent jó pár óra múlva mindenki kérdésekkel rohamozta. Megvárta amíg befejezzük majd ő jött.

- Mr Morgan válságos állapotban van. A műtét még most is tart, súlyos sérüléseket szenvedett. Mi mindent megteszünk érte.

- Mit ért pontosan a válságos alatt?- hangom szinte csak suttogás volt. Szemeimet könnyek lepték el, ahogy a kék tekintet fájdalmasan véste be magát enyémbe.

- Szólunk ha van valami.- azzal már el is ment. A hajamba túrtam és behunytam szemeimet.

- Ne aggódj, nem lesz semmi baja.

- Honnan tudod?

- Pozitívan állj a dolgokhoz. Mindenki azt szeretné, hogy jól legyen.. És így is lesz.- szorosan fonta körém karjait. Valahogy nem tudtam hinni neki.. Éreztem, hogy valami nincs rendben.. Féltem. Danny szülei még úton voltak ide, de felhívtuk őket és nekik is elmondtuk azt amit nekünk a doki. Nekem óráknak tűnt a megint csak semmit tevéssel és várakozással töltött idő. Felpattantam és a műtő felé kezdtem sietni.

- Channel!- nem törődtem velük. Abban a pillanatban csak is egy valaki érdekelt.. Danny. És hogy ő jól legyen, de akkor miért éreztem azt, hogy valami szörnyűség történik? Miért éreztem a fájdalmat nagyobbnak? Persze mindenki követett, de nem akadályoztak meg. Tudták, hogy csak rosszabb lenne a helyzet és kiakadnék. Amint kilépett az orvos elé álltam, Zayn pedig egyből mellém lépett.

- Hogy van?

- Ms Smith, ké...

- Hogy van?- ismételtem kicsit hangosabban.

- Sajnálom.- szólásra nyitottam számat, de egy hang sem jött fel torkomon, helyette szemeimet könnyek lepték el.- A sérülései.. Túl súlyosak voltak. Nem tudtuk megmenteni.

- Nem..- suttogtam.

- Fogadja részvétemet Ms Smith.- az érzések előtörtek belőlem és ha Zayn nem húz magához, biztos, hogy a földre esek, ugyanis alig bírtam megállni. Mellkasába fúrtam arcomat és hagytam, hogy a fájdalom véglegesen szétáradjon egész testemben. A sírástól nehezen lélegeztem, de valahogy nem tudott érdekelni. Mindent elnyomott a fájdalom, ami a mellkasomat nyomta. A falakon az én sírásom vert visszhangot, meg se próbáltak nyugtatni, szerintem még ők sem fogták fel mi történt. Pár perc múlva erőt vettem magamon és elengedtem Zaynt, mindenki szemét könnyek lepték el és arcukra kiült a csodálkozás és a fájdalom keveréke. Amikor Tessék megérkeztek minden csak felerősödött.. Nem akartam elhinni.. Nem tudtam elhinni. Nem veszíthetem el, szükségem van rá.. Legszívesebben ordítottam volna.. A fejemben csak az visszhangzott, hogy maradj erős, de kit akartam hülyíteni? Hogy lehet ilyenkor erős egy ember..? Ha elveszti a legjobb barátját..? A testvérét.. Nem.. Ez nem lehet igaz. Dan nem halhatott meg.. Ez csak valami vicc.. Azt reméltem, ez csak megint valami hülye vicc tőle és nincs is baja, de egy idő után kezdtem magam szánalmasnak érezni és feladtam. Nem tudom elfogadni.. Így nem lehet vége ennek.  Ő nem ezt érdemli.. Egyáltalán miért?!.. És.. Feladtam a válaszok keresését.. Feladtam minden próbálkozást, hogy megnyugodjak.. Vele mindent elvesztettem.. És ha valaki mindenét elveszti, semmije se marad.. Semmi csak egy hatalmas, üres tátongó lyuk, ami csupán annyira képes, hogy fájdalmat okozzon, és eszedbe juttassa az emlékeket. A fájdalom elviselhetetlenné vált és képtelen voltam megnyugodni, mint valami méreg úgy áradt szét az egész  testemben, egészen addig amíg minden el nem sötétült Zayn karjai közt.