36. fejezet

A srácoknak megint sok koncertjük van mostanában, ezért elég keveset találkozunk. Bár nekem sem nagyon lenne időm, a suliban nagyon sok a pótolni valóm és szinte minden nap be kell mennem beadni egy házi dogát, vagy épp írni és felelni. Nem akarom, de muszáj, így legalább nem kell év végén még osztályozóvizsgát tennem. Nem könnyű, de ez van. A jó viszont, hogy amint van Dannynek is egy kis szabadideje jön és segít nekem a tanulásban vagy csak együtt lógunk. Bár ő is elég elfoglalt mostanában, de azért igyekszünk minél több időt együtt tölteni. Ami a srácokkal és Zaynnel kapcsolatban már nem mondható el, de én megértem. Tudtam, hogy ez lesz amikor összejöttünk. Van, hogy csak néhány óráig tudunk együtt lenni, de a lényeg, hogy együtt vagyunk olyankor. Ráadásul az sem segít, hogy a kávézóba is mennem kell, így mire lenne egy kis szabadidőm vagy bealszok, vagy elmegyek edzésre és meccsekre. Mondanám, hogy a hétvégéim könnyebbek, de nem azok. Minden szombaton meccs, vasárnap meg dolgozok. Néha úgy érzem felrobbanok a sok rohanástól. Olyan jó lenne, ha csak egy nap nem kéne tanulnom, edzenem, dolgoznom vagy meccsre mennem. Egész nap csak feküdnék az ágyban és pihennék, nem kéne aggódnom semmi miatt. Lexék helyzete sem jobb. Heti kétszer beszélünk, és ők is valahogy így vannak mint én.

Végre van egy kis szabadidőm és úgy volt, hogy Dannyvel elmegyünk moziba megnézni valami filmet, de a drága barátom még sehol sincs, a film pedig mindjárt kezdődik. Próbáltam hívni, de ki van kapcsolva. Szuper, ebből sem lesz semmi. Amikor már vagy 20 percig vártam, és a film is elkezdődött, feladtam. Lerúgtam cipőimet és felvonszoltam magam a lépcsőn. Átöltöztem valami kényelmes ruhába és az ágyra vetettem magam. Ha ő nem jön majd Chan alszik. Úgy is mostanában úgy nézek ki, mint egy zombi. De komolyan, alig alszok valamit és ez meg is látszik a fejemen. Persze, mire majdnem elalszok akkor küldi a nyomott sms-ét, hogy sajnálja és mindjárt itt van, inkább kikapcsoltam a telefonomat. Felőlem jöhet, én már nem megyek sehova, az alvást választom. Most már senki sem tud elválasztani a második szerelmemtől, az ágyamtól. De csak holnap reggelig, ugyanis Sal behívott, pedig szabadnapom lett volna. Valami közbejött Gregnek és mivel Shane suliba van, én maradtam. Nagyon örülök neki, mondjuk több pénz, de megint kevesebb szabadidő. Ráadásul az emberek reggel teljesen leszívják az energiámat a hülye kérdéseikkel, és ha véletlen nem a megfelelő hangnemben válaszolsz nekik, megsértődnek és elmennek. Nyáron az ilyeneken Shane-nel órákig nevettünk, de egyedül nagyon fárasztó tud lenni. Van egy idősebb nő, na ő tuti, hogy direkt csesztet, mert az elején bunkó voltam vele. Minden reggel bejön a szokásos kávéjáért és a briósáért, és minden átkozott reggel megkérdezi, hogy "Ez most főtt ez a kávé? A briós még meleg?". Nagyon ki tud akasztani.. Na mindegy.

- Chan.- nem válaszoltam Dannek, inkább alvást színleltem. Igaz, hogy nem sok kellett ahhoz, hogy tényleg el is aludjak, de mindig megzavar. Éreztem magamon a tekintetét és tudtam, hogy azon agyalt vajon tényleg alszok-e, vagy csak eljátszom. Megfogta a takarót és lerántotta rólam.

- Idióta.- motyogtam, mire elnevette magát.

- Tudtam, hogy nem alszol.

- De szeretnék.

- Nem ezt fogod mondani ha meghallod az ötletemet.

- Nem tudsz kirángatni ebből az ágyból semmivel, az biztos.- a fejemre húztam a párnát és szemeimet még mindig csukva tartottam.

- Fogadunk?

- Nem.- megint csak elnevette magát. Tudja, hogy ilyenkor esélytelen velem akár beszélgetni is, de mindig szórakozik.. Ő már csak ilyen.

- Ne már Chan, legalább hallgass meg.- válasz helyett a hang irányába dobtam egy párnát, amitől megint nevetett. Muszáj neki folyton?- Oké, te akartad.- közelebb lépett és csikizni kezdett. Felsikítottam, majd kitört belőlem a nevetés és próbáltam szabadulni tőle. Kértem, hogy hagyja abba, de azt mondta csak akkor ha meghallgatom. Inkább egy párnát nyomtam a fejébe. Nem tudtam abbahagyni a nevetést, se szabadulni tőle. Akárhogy is kértem, nem hagyta abba, de a könnyeim már folytak végig az arcomon.

- Oké, meghallgatlak csak hagyd abba.- csak szaggatottan tudtam beszélni, mire leállt. Persze a nevetést egyikünk sem tudta abbahagyni, de nem számított. Felültem és egy párnát húztam a hasamhoz, ezzel megelőzve az újabb támadását.

- Biztos?- alig bírt megszólalni. Válasz helyett bólintottam. Megtöröltem a szemeimet és kérdőn néztem rá, miközben próbáltam rendezni légzésemet.

- De ugye tudod, hogy nincs semmi, amivel rá tudnál venni, hogy elhagyjam az ágyamat.

- Szerintem van.- vártam, hogy folytassa, de elnevette magát az arckifejezésemen.. Már megint.. Nevetőgázt szívott vagy mi van vele? Ma még hülyébb mint általában. Hátradőltem és egy párnát nyomtam az arcomba. Kivette a kezemből és felhúzott.- Zayn hívott, mivel téged nem tudott elérni. Azt mondta menjünk át, szabad az estéjük.- szívem nagyot dobbant a név hallatán.

- Oké.

- Ennyi?

- Várom, hogy végre kihúzz a szobámból, hogy el tudjak készülni és menjünk.- elnevette magát és persze, hogy lassan sétált ki a szobából. A szekrényhez siettem és kerestem valami ruhát magamnak, majd felöltöztem. Gyorsan megmostam a fogamat és sminkeltem, hogy azért ne nézzek ki annyira pocsékul. Miután késznek éreztem magamat fújtam egy kis parfümöt magamra és lementem. Dan a lépcsőnél állt és a korlátnak dőlt. A hátára ugrottam és a fülébe kiabáltam, hogy mehetünk amitől majdnem ledobott. Nevetve vitt el az ajtóig, majd ott lerakott, hogy belebújjak a cipőmbe. Bobo ott ugrándozott körülöttünk, megvakargattam a fejét és kiléptem az ajtón. Kivételesen gyalog mentünk és nem kocsival, de csak mert nem esett az eső. Mondanom sem kell, hogy szinte mindenen nevettünk. Ahogy az ismerős házhoz értünk Dan becsöngetett. Ahogy megláttam Zaynt az ajtóban a szívem ritmust váltott. Ajkát enyémre tapasztotta, majd hosszas ölelésben részesített. Miután lepacsizott Dannel, bementünk.

- Mond, hogy kicsilány és Dan jöttek.- elnevettem magam. Louis hátranézett majd felpattant és megkerülve a kanapét, karjai közé zárt. Mindenkitől kaptam egy nagy ölelést, és Dan mindenkivel lepacsizott. Így, tűnik fel, hogy velük van az ember, mennyire is hiányoztak már. Leültünk közéjük. Zayn karjai közé zárt, fejemet a mellkasának döntöttem és mélyen szívtam be finom illatát. Az egész estét végigbeszélgettük film nézés helyett. Nagyon jó volt megint az ő világukban lenni egy kicsit. Dannynek el kellett menni, mert megígérte Megannek, hogy ma nála alszik, én viszont maradtam kérésükre. Miután lezuhanyoztam lementem vissza, a nappaliba, de már csak Harry ült a kanapén. A háta mögé lépkedtem és vállára tettem kezemet, kissé megijedt tőle. Nevetve ültem le mellé.

- Gonosz vagy.

- Ne haragudj.- az ajkamba haraptam.

- Rád? Soha.- a fejemet ráztam és nevettem.- Hogy hogy lent vagy?

- Zayn zuhanyozik.- amolyan "mindent értek" fejjel nézett rám.

- Fáradtnak tűnsz.

- Te sem vagy különb.- megböködtem az arcát amitől elmosolyodott. Szeretem amikor így mosolyog. Megjelennek a gödröcskéi és olyan aranyos. Harryvel még úgy tíz percig lehettünk a nappaliban, amikor úgy döntöttünk felmegyünk. Egy ölelést követően ő a saját, én pedig Zayn szobájába mentem. Zayn még sehol sem volt, ezért bebújtam az ágyba és magamra húztam a takarót. Nem sokkal később éreztem ahogy befekszik mellém. Közelebb húzódtam hozzá mire átölelt és egy puszit nyomott a hajamba. Olyan jó volt megint érezni teste közelségét. Nagyon hiányzott már, a többiekkel együtt.

- Kicsim.- hangja lágyan csengett. Eltűrt egy kósza tincset arcomból és egy puszit nyomott a helyére. Lassan nyitottam ki szemeimet, majd a gyönyörű barna tekintet láttán elmosolyodtam.- Jó reggelt.- lágyan homlokon csókolt.

- Neked is.- behunytam szemem és közelebb bújtam hozzá.

- Aludhatsz még, amíg el készülök.- hallottam hangjában, hogy mosolyog, majd kimászott mellőlem az ágyból.- Egyébként felhívtam Salt, hogy ma nem mész be.- basszus el is felejtettem, hogy ma dolgoznom kéne. Tuti meg fog ölni ha megyek.. Na mindegy. Benyögtem egy halk köszönömöt majd átkaroltam egy párnát és próbáltam visszaaludni. A szobát Zayn illata járta be, ezzel is fokozva álmosságomat.

Mire végre elaludnék, hideg folyadékot érzek az arcomon, majd hangos nevetést. Fejemre húztam a takarót, de egy mozdulattal lerántották rólam. Amikor kinyitottam a szememet egy nevető Louissal találtam szemben magam. Elmotyogtam egy "nagyon utállak"-ot, amitől csak jobban nevetett. Felültem az ágyon és körbenéztem a szobában, a többiek az ajtóban nevettek.

- Titeket is utállak.

- Hogyne, persze.- Liam vigyorgott, majd Niall rohant le egy öleléssel amitől hátradőltünk az ágyon. Elnevettem magam és egy puszit nyomtam az arcára. Lou leszedte rólam a kis szőke barátomat és az arcomba öntötte a maradék vizet a pohárból.

- Idióta.- hozzávágtam egy párnát és velük nevettem. Zayn jött ki a fürdőből és kérdő tekintettel nézett ránk.- Lout kérdezd.- feltartottam kezeimet majd besétáltam a fürdőbe, de mielőtt bementem volna egy puszit nyomtam az arcára. Felöltöztem és összekötöttem a hajamat, majd visszamentem a szobába. Még mindenki ott volt. Zaynhez léptem, aki karjai közé zárt. Mellkasának döntöttem fejemet és átkaroltam.

- Chan, mit csinálsz ma?- Liamre pillantottam és megrántottam a vállamat.

- Alszok.

- Csak szeretnél.- tartott egy kis szünetet.- Jössz velünk.- felvontam szemöldökömet és elmosolyodtam.- A koncertre.- vigyorgott. Már épp szólásra nyitottam a számat amikor Niall megelőzött.

- Nincs beleszólásod és ne mondj semmit.- a fejemet ráztam és mosolyogtam. A délelőtt hátralevő részét a nappaliban töltöttük. Mindenki ott feküdt ahol volt hely és a tv-t bámulta. Néha valaki kérdezett valamit, de nem igazán beszélgettünk. Jó volt a nyugi, igaz én néhányszor bealudtam és arra kellett minden egyes alkalommal ébrednem, hogy Louis nevet valami hülyeségen, de amíg ébren voltam meg sem szólalt.

Amíg Zayn elkészült én a többiekkel folytattam azt amit eddig is csináltunk, a nagy semmit. Miután végzett elmentünk hozzám, hogy átöltözzek. Lezuhanyoztam majd fogat mostam. Megcsináltam a hajamat és halvány sminket vittem fel arcomra. A szobámban a szekrény előtt nem sok időt töltöttem. Amint megtaláltam a számomra megfelelőnek gondolt ruhát már fel is vettem és téma ezzel letudva. Kerestem néhány kiegészítőt, fújtam magamra egy kis parfümöt és lementem. Zayntől kaptam egy puszit az arcomra majd kocsiba szálltunk. Mivel a srácok is velünk jöttek nem volt olyan perc, hogy ne nevettünk volna valamin, hozták megint a formájukat. Ahogy kiszálltunk Zaynnel összekulcsoltuk ujjainkat és közelebb húzódtam hozzá ugyanis mind két oldalon sikítozó lányok fogadtak.

A koncert után, ami természetesen hihetetlen volt megint, elmentünk a clubba. Úgy gondoltuk mindenkinek jár egy kis szórakozás, de nem ittunk sokat, alig pár pohárral. A lényeg az, hogy jól éreztük magunkat, nagyon is. Viszont nekem kellett egy idő után egy kis friss levegő ezért kimentem. Amúgy sem szeretem a nagy tömeget.. Amint kiléptem a hangok elhalkultak és hideg levegő találkozott bőrömmel. Egy ismerős, göndör hajú fiú ült a földön. Fejét a falnak támasztotta és felhúzta térdeit. Elé léptem, mire fel nézett rám. Nos, igen. Harry eléggé kész volt. Leültem mellé és felhúztam egyik térdemet. Végignéztem rajta, csak egy fehér póló volt rajta, a kabátja bent volt valahol. Csodáltam, hogy nem fázik, ugyanis elég hideg volt kint. 
- Gyere be.- bőre szinte jéghideg volt, ahogy hozzáértem. Nem mondott semmit, csupán a fejét rázta. Már álltam fel, hogy bemegyek és szólok valakinek, de karomnál fogva visszahúzott maga mellé. Kérdőn néztem rá, mire tekintetét mélyen véste enyémbe.
- Chan.. Mondanom kell valamit.
- Előbb menjünk be.
- Kérlek, csak.. Hallgass végig.
- Minden oké?
- Nem. Semmi nem oké. Már nem bírom..
- Miről beszélsz?
- Szeretlek Chan.- ajkaim elváltak egymástól de egy hangot sem hagytak el.- Amint beléptél az életembe minden megváltozott és tudom, hogy te is így érzel.
- Harry, én..- teljesen leblokkoltam így megszólalni is alig tudtam. Felkeltem és mentem volna be, de az ajtóban Zayn állt. Tekintetem ide-oda cikázott a két fiú között. Zayn arcából ítélve mindent hallott. Egyikünk sem szólt egy szót sem.
- Chan..- mielőtt Harry folytathatta volna bementem Zayn mellett. Átvágtam a tömegen és a mosdóba siettem. Egyedül akartam lenni. A mosdókagylón támaszkodtam mindkét kezemmel és lehajtottam fejemet. Két lehetőség van.. Harry vagy azért mondott ilyeneket mert részeg, vagy mert részeg és az igazat mondja. Hamarosan néhány sós cseppet éreztem arcomon. Igazából nem tudom miért kezdtem el sírni ahogy azt sem, hogy mit kéne most tennem. Sose voltam még ilyen helyzetben. Mi van ha igazak voltak Harry szavai? Ha mindig ezt akarta nekem elmondani? Ha ez így van akkor már tudom, hogy miért nem akarták, hogy tudjak róla. Pontosan ezért.. Megtöröltem a szememet és mély levegőt vettem. Nem eshetek szét. Holnap mindenki józan lesz és minden tisztázva lesz. Nem akarom elcseszni a barátságomat a fürtössel, ő egy nagyon fontos személy az életemben, de.. Az ajtó felé kaptam a fejemet, ugyanis kinyílt. Liam jött oda hozzám és magához húzott. Nem kérdezett és nem is mondott semmit. Mindig tudja mi a legjobb. Visszavezetett a táskámért és már mentünk is a kocsiba. Az út csöndesen telt, senki sem szólt egy szót sem. Fejemet Liam vállán pihentettem, de nem néztem senkire. Niall néha megszorította a kezemet, ezzel pici erőt adva, hogy ne omoljak össze. Hálás voltam nekik, nagyon is. Amikor kiszálltam kaptam egy ölelést Liamtől majd bementem. Lerúgtam a cipőimet és egyből az emeletre mentem. A zuhany alatt a hideg cseppek irritálták bőrömet, de nem érdekelt ugyanis muszáj volt magamhoz térnem. Miután végeztem bemásztam az ágyba és magamra húztam a takarót. Esélyem sem volt a történteken agyalni, az álom pillanatokon belül elragadott.

A telefonom idegesítő csengése ébresztett fel és hangja az egész szobát bejárta. Mire megtaláltam a sötétben tapogatózva már elhallgatott. Sóhajtottam és visszahívtam a számot, de most ő nem vette fel. Ledobtam magam mellé a készüléket és visszafeküdtem.
- Chan, felkeltettelek?
- Ez milyen hülye kérdés? Úgy is tudod a választ.- elnevette magát a vonal másik végén.
- Igaz, éjjel három van.
- Gratulálok zsenikém.
- Zayn veled van?
- Nincs, miért lenne? Veletek ment haza.
- Hát, itthon sincs.
- Lou, biztos ott van. Hova menne ilyenkor?
- Hát ez az, hogy mi se tudjuk.
- Tudom mit szeretnél.- sóhajtottam.- Ha van valami szólok.
- Én is, és ne haragudj.
- Mert szóltál, vagy mert ezért felkeltettél? Ne legyél hülye.- elnevettük magunkat és letettük. Felvettem egy farmert egy vastag pulcsival és lementem. Gyorsan belebújtam a cipőmbe és kiléptem a hideg éjszakába. Első ötletként a parkba mentem, mivel Zayn amikor legutóbb ilyet csinált ott volt. Vagy az emlék hatására, vagy mert elég hideg volt, de a borzongás végigjárta az egész testemet. Végignéztem a parkot, kétszer is, de nem volt ott. Louis nem hívott, így gondolom ők sem találták meg. Próbáltam hívni, de nem vette fel, ezért egy csomó üzenetet hagytam neki. Mindenhol megnéztem ahol tudtam, de semmi, minden hiába. A kávézónál is voltam, bár oda nem igazán tudom miért mentem. Gyerünk Channel gondolkodj, gondolkodj.. Hirtelen jött ötletként elmentem a folyóhoz, de nem a partra. Van ott egy kis étterem, terasszal ahova ki lehet ülni. Ez az utolsó ötletem és esélyem is talán. Ha Zayn nem lesz ott nem tudom hol kéne még keresnem. 
Ahogy odaértem megpillantottam. Gyorsan küldtem Lounak egy üzit, majd zsebre vágtam a telefont és odamentem hozzá. Mögé léptem és vállára tettem kezemet, amitől felém kapta fejét. Megkerültem a padot és leültem mellé. Nem volt egyedül, piás üvegek sorakoztak az asztalon. Megöleltem, mire arcát nyakamba fúrta.
- Én szeretlek Chan.
- Tudom.
- És..
- Shh.- magamhoz húztam.
- Nem akarlak elveszíteni.- arcát kezeim közé fogtam, ezzel elérve, hogy rám nézzen.
- Nem fogsz, hallod?- ujjammal arcát simogattam. Behunyta szemét, majd lágy csókot hagyott tenyeremben.- Nem fogsz elveszíteni.- suttogtam, ő pedig átölelt. Teste melegétől kirázott a hideg, de nem szakítottam meg az ölelést. Felálltam, majd kézen fogtam és elvezettem az asztaltól. Louis már várt ránk a kocsival. Segített Zaynnek beszállni hátra, aki az úton elaludt. Én előre ültem, így tudtunk rendesen beszélni. Elmondta mi volt miután hazaértek és Zayn milyen állapotban volt. 
Felvittük az emeletre és az ágyra fektettük. Ott maradtam éjszakára, de a nappaliban, a kanapén aludtam. Én akartam így és Louis adott valamit amiben tudok aludni.

- Chan?- amint meghallottam a nevemet feltartottam a kezemet, ezzel jelezve, hogy a kanapén vagyok. Bár úgy is észrevették volna, de mindegy. Felültem törökülésbe és körbenéztem, Niall és Louis voltak. Nem sokat aludtam az éjjel, még sem éreztem magam olyan fáradtnak. Niall leült mellém és egy öleléssel üdvözölt, csak úgy mint Louis, de ő az egyik fotelban nyúlt el. A kis szőke barátom az ölembe tett egy párnát, majd rá a fejét és lefeküdt, lábait lelógatta a karfánál. A hajával játszadoztam, amitől néha aranyos nevetés hagyta el száját. Louisra pillantottam aki rajtunk mosolygott miközben azt játszottuk, hogy a kis szőke barátom meg-e tudja harapni az ujjamat. Igazi felnőttek módjára viselkedtünk, de ez van. Mivel ő nyert kapott egy puszit a homlokára, de én is kértem tőle. Jól elvoltunk, olyan nyugis volt velük lenni. Lou néha beszállt a beszélgetéseinkbe, vagy velünk nevetett, de őt többnyire lekötötte a tv. A többiek még aludtak, aminek most kivételesen örültem, bár Liam csatlakozhatott volna még hozzánk. Épp Niall szőke haját borzolgattam amikor a lépcső megnyikordult és Zayn jött le hozzánk. Megtorpant amikor észrevette, hogy én is ott vagyok. Egy puszit nyomott a homlokomra, majd leült a másik fotelba. Lou mindent elmondott neki. Néha én is közbe szóltam, de sokat nem tettem hozzá. Nem sokkal később Harry jött oda hozzánk szemét dörzsölgetve.
- Mi volt tegnap? A koncert még meg van, de utána semmi.
- Szerelmet vallottál Channek.- a fürtös szemei kikerekedtek.
- Zayn, nem lehetne ezt akkor, amikor Chan nincs itt?- Louis szólt közbe.
- Nem mert akkor engem megint nem avatnátok be.- minden szem rám szegeződött.- Tudnánk beszélni négy szem közt?- Harry bólintott és mutatta, hogy menjünk fel. Lassan felemeltem Niall fejét a párnával és a kanapéra tettem, majd felmentem Harryvel. Becsukta mögöttünk az ajtót.
- Mit mondtam?
- Hogy nem bírod tovább és el kell mondanod. Aztán azt mondtad szeretsz és, hogy minden megváltozott mióta beléptem az életedbe és tudod, hogy én is így érzek.
- Basszus.- a fejét vakargatta én pedig vártam, hogy mondjon valamit. Kezdtem magam kényelmetlenül érezni, de nem tudom mit mondhattam volna. Szólásra nyitotta a száját, de megelőztem.
- Nem tudom, hogy hallani akarom-e az igazat, mert.. Nem akarom tönkretenni a barátságunkat. Az egyik legjobb barátom vagy és szükségem van rád, jobban mint azt gondolnád. Nem akarom ezt elcseszni.- hozzám lépett és magához húzott.
- Sajnálom.- megráztam a fejem majd kimentem a szobából. A többiek a nappaliban nem mondtak és nem kérdeztek semmit sem, aminek örültem. Jobb ha hagyjuk ezt a témát, vagy nem.. Nem tudom. Semmit sem tudok és ez nagyon idegesít. Elköszöntem tőlük majd elmentem Dannyhez, ő az aki mindig tudja mitévő legyek. Egy öleléssel üdvözöltük egymást majd leültünk a kanapéra. Elmondtam neki a történteket, ő pedig a véleményét erről. Dan is csak azt tudta mondani, hogy én érzem mi van.. Hogy mit érzek mások iránt. Persze miért is ne, feltette a kérdést.. Hogy szeretem-e Harryt.. Nem válaszoltam, ugyanis nem tudom mi érzek iránta..
Ott aludtam Dannynél, nem volt kedvem hazamenni, bár nem mondanám, hogy aludtam. Egész éjjel a falat bámultam és gondolkodtam ezen az egészen. Dan hajnalban elment dolgozni, nekem pedig akkor sikerült elaludnom, de alig pár órát tudtam csak aludni.
Bezártam magam mögött az ajtót és elmentem haza, ugyanis ma dolgoznom kell. Lezuhanyoztam és felöltöztem, kivételesen nem törődtem a sminkemmel. A hajamat csak felkötöttem és ennyi.

Viszonylag hamar letelt a munkaidőm, aminek nagyon örültem. Amint hazaértem állhattam neki a házimnak, ugyanis be kell adnom holnap két házi dogát is. Az ágyamon ültem és körülöttem könyvek hevertek a gépemmel együtt. Ki vagyok ettől és úgy érzem hamarosan felrobbanok. Egy idő után feladtam és inkább kivittem Bobot az utcára. Neki is, és nekem is kellett a friss levegő. Volt időm tisztán gondolkodni, még sem jutottam előrébb. Otthon elmentem lezuhanyozni és miután végeztem küldtem Shane-nek egy üzit, hogy holnap nem tudom vinni a beadandókat, mert lebetegedtem és mondja a tanárnak, hogy viszem amint jobban leszek. Nem szeretek hazudni, de most tényleg nincs semmi kedvem ehhez és a koncentrálás se igazán megy. Fogtam egy vastag plédet és kiültem az erkélyre.

- Channel..
- Hmm?- túl fáradt voltam hozzá, hogy kinyissam a szememet. Szörnyen fáztam, de valahogy még sem igazán érdekelt. Halk sóhajt hallottam majd valaki felemelt és egy meleg helységbe vitt majd lerakott az ágyra. A szememet először bántotta a fény amikor kinyitottam, de hamar hozzászoktam.- Liam mit keresel itt?- a szememet dörzsöltem és a mellettem álló fiúra néztem. Válasz helyett kiment a szobából. Én nem úgy értettem, hogy menjen el. Utána mentem volna, de lábaim nem engedelmeskedtek. Pár perc múlva újra kinyílt az ajtó és megkönnyebbültem amikor Liam lépett be rajta. A kezembe adott egy bögre gőzölgő teát. Halkan megköszöntem és felmelegítettem vele ujjaimat.
- A kérdés az, hogy te mit kerestél odakint.
- Csillagokat. De úgy látszik bealudtam.- belekortyoltam a teába aminek kellemes citromos íze volt.
- Meg is fagyhattál volna.
- Nem tudtam, hogy elalszok.- elmosolyodott.- Bocsi a kupiért, csak tanultam.- letettem a teát, összeszedtem az ágyamról a könyveket és átvittem az íróasztalomra a laptoppal együtt.
- Végeztél?
- Majdnem. Inkább beteget jelentettem holnapra.- elnevette magát és a fejét rázta.
- Én se tudnék a helyedben a tanulásra koncentrálni.- az ajkamat harapdáltam. Szóval ezért van itt, mondjuk miért is lepődök meg ezen? Liam elég sokáig maradt, ugyanis vele is megbeszéltünk néhány dolgot. Jó volt vele is beszélgetni és kiadni magamból megint mindent.

35. fejezet

Úgy döntöttem filmnézéssel ütöm el az időmet. Betettem valamit a gépemen, még a címét se néztem meg, csak úgy választottam egyet. Igazából nem érdekelt mit nézek csak nézzek valamit, de miért is ne megszólalt a telefonom, ezért ennyit a filmezésről. Shane hívott, hogy mi van velem. Kedves tőle. Persze felhozta, hogy szerinte Tasha a hibás és biztos az ő keze van az egészben. Én is gondoltam már rá, és ez a lány bármennyire is beképzelt idegesítő személy nem hiszem, hogy ilyenekre képes lenne. Ha meg igen Shane-nek volt igaza. Őszintén nem is érdekel ez a téma. Megtörtént, pont. Ez ellen már úgy sem lehet semmit se tenni. A lényeg, hogy már jól vagyok a többi meg legyen a múlté. Nem igazán érdekel. Miután letettük kikapcsoltam a filmet mert nem is igazán tudott lekötni. Röviden, unalmas volt. Lementem a konyhába és csináltam magamnak forrócsokit. Most ehhez volt kedvem. Épp indultam fel a szobámba amikor a csengő hangja zavart meg. Miért nem lehet csak egy percig békén hagyni? Csak egyetlen egy percig. Sóhajtottam egyet majd elmentem ajtót nyitni. Eléggé meglepődtem, mindenkire számítottam kivéve rá. Lucas jött hozzám. Beengedtem majd leültünk a kanapéra. Egész jól elbeszélgettünk, de tényleg. Érdekelte hogy vagyok és ez fordítva is igaz volt. Már nagyon régen láttam és hiányzott már a társasága. Jó volt látni, hogy ilyen boldog bár szerintem még nem tette túl magát barátja halálán, a szemei nem csillognak már annyira, mint a barátságunk kezdetén. Lucas az ajtóban átadott nekem egy fehér borítékot és azt mondta Josh nekem szánta. Mielőtt bármit is mondhattam volna elment. Felmentem a szobámba és az ágyra ültem. A fehér borítékot nézegetve millió kérdés száguldott át az agyamon. Nem hiszem, hogy ki szeretném nyitni.

A csengő hangjára keltem. Elaludtam volna? Leszenvedtem magam a lépcsőn és ajtót nyitottam. Megint. Lehet ki kéne venni az elemet ebből a kütyüből és kikapcsolni a telefonomat csak egy napra. Nem kérek többet, csak egy nap nyugalmat. Most éppen Harry jött hozzám. Egy öleléssel üdvözöltük egymást és felmentünk.

- Felkeltettelek?

- Mint mindig.- vigyorogtam.- Felügyelni jöttél?

- Ha úgy mondod, hogy társaság, jobban hangzik.- elnevettem magam és vállba böktem ezzel jelezve, hogy megint bolond.- Ez mi?- a borítékért nyúltam, ahogy ő is. Szerencsére az én kezemben kötött ki.

- Öhm.. Lucas adta. Azt mondta Josh nekem szánta.

- Miért nem nyitottad ki?

- Nem biztos, hogy tudni akarom mi van benne.- vállára hajtottam fejemet.- Nem akarom a múltat bolygatni.

- Honnan tudod, hogy rossz dolog van benne?

- Honnan tudod, hogy nem?

- Ha nem nyitod ki nem tudod meg.- felkeltem és az ágyam melletti szekrényhez léptem. Kihúztam a fiókot és beleraktam a fehér papírt, ezzel lezártam a témát. Kijelentettem, hogy éhes vagyok és, hogy rendeljünk valamit majd karjánál fogva lehúztam a lépcsőn. Közös megállapodás után pizzát rendeltünk. Vagyis ő rendelt. Addig kérleltem amíg fel nem hívta a pizzériát. Nem akart belemenni, de meggyőző tudok lenni ha akarok. Megkérdeztem, hogy hol vannak a többiek de azt mondta ő se tudja csak kapott egy üzit, hogy nézzen be hozzám. Betettünk egy filmet miután kihozták a pizzát és elnyúltunk a kanapén. Mind a ketten arra jutottunk, hogy ami hiányzik már csak az alkohol, de nem engedte, hogy igyak, ezért én sem, hogy ő igyon. Holnap vissza kell mennem az orvoshoz valami utolsó vizsgálatra, vagy mire. Mivel senkit sem tudtunk elérni, Harry felajánlotta, hogy elkísér, amiért nagyon hálás vagyok neki. Nem szeretem se a dokikat, se a kórházakat és egyedül sem szeretek menni oda.

Kinyitottam a szememet. Fogalmam sincs mikor aludtunk el. Körbenéztem, a kanapén feküdtünk, fejem Harry mellkasán pihent, ő pedig átölelt. Hát, wáó.. A telefonomért nyúltam és megnéztem az időt. Basszus..- Harry.. Harry.- nem túl erősen ütögettem mellkasát, hogy keljen fel.

- Chan ne.

- El fogok késni, kelj fel.- csak hümmögött.- Oké, akkor aludj. Csak engedj el.- semmi reakció vagy válasz.- Gyerünk.- kinyitotta a szemét és arcunk valahogy túl közel került egymáshoz. Csak néztük egymás szemét, mire hirtelen kibújtam öleléséből és felsiettem a lépcsőn. Nem tudom mi ütött belém, de nem is akarom megtudni. Gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem majd lesiettem.

- Most nem vársz meg?

- Azt hittem visszafeküdtél aludni.

- Hát, rosszul hitted.- megjelent mellettem és leakasztotta falról a kocsikulcsot.

- Hé, én vezetek.- ki akartam venni kezéből, de nem tudtam.

- Csak szeretnél.

- Ne már Harry. Olyan régen vezettem már.

- Pont ezért nem fogsz.- vigyorgott.

- Add ide.- vállba ütöttem. Éppen annyira tartotta fel a kulcsokat, hogy ne érjem el.- Ne szórakozz már.- nevettem.

- Játszunk még, vagy indulunk?

- Indulunk, amint megkaptam azokat.- érte nyúltam, de elhúzta előlem, ráadásul jól szórakozott a próbálkozásaimon. Végül nem kaptam meg a kulcsokat, de ő kapott tőlem egy ütést a jobb vállába.
A kórházban elvégeztek néhány vizsgálatot és már mehettünk is haza, úgy fél óráig lehettünk ott. Az orvos azt mondta minden rendben van velem, aminek örültem. Ééés megerősítette, hogy már kosarazhatok, de azért eleinte ne nagyon terheljem magam. Az úton hazafelé, Zaynnel volt egy kissé érdekes telefonbeszélgetésünk. Furcsa volt, de ráhagytam. Mikor megtudta, hogy vissza kellett mennem a kórházba, csak annyit mondott, hogy el felejtette. Nekem nyolc.. Harry elment haza, megköszöntem neki, hogy elkísért és, hogy tegnap is velem volt. Tényleg kedves volt tőle. Úgy döntöttem elolvasom a levelet, csak úgy tudhatom meg mi van benne, de persze ezt csak is egyedül szeretném megtenni.

Az ágyra ültem és elővettem a fehér borítékot, de mi van ha nem jó ötlet elolvasni? Nehezen tettem túl magam a halálán, lehet, hogy nem kéne felszakítani a sebeket. A hajamba túrtam és mély levegőt vettem. A telefonom megszólalt, aminek a képernyőjén Louis képe villogott. Gondolkodás nélkül kinyomtam, majd kikapcsoltam a készüléket. Most igazán nem szeretnék senkivel sem beszélni. Kinyitottam a borítékot, ami egy fényképet, és egy levelet tartalmazott. Kezembe vettem a fényképet.

Egyből felismertem, az első közös képünk. Elmosolyodtam az emlék hatására majd széthajtogattam a másik papírt, Josh kézírásával találtam szemben magam. Mély levegőt vettem és olvasni kezdtem.

Channel

Egy "búcsúlevél" nem éppen a legjobb módja, hogy megmagyarázzam a dolgokat, de nem tudtalak volna felhívni. Nem akarom, hogy az idődet rám pazarold, ezért gyors leszek.

Elcsesztem nagyon, tudom. Meg kellett volna becsülnöm téged. Hiszen.. Még akkor sem adtad fel, amikor teljesen ellöktelek magamtól. Bántottalak, nem is egyszer, de hidd el, szörnyen sajnálom. Soha nem akartam neked fájdalmat okozni, de ez az egész.. Apám halála.. Hirtelen jött és mint egy atomrobbanás, mindent elpusztított. Ha tehetném, visszapörgetném az időt és jobban bánnék veled. Úgy, ahogy azt érdemled. Hiszen egy kincs vagy Chan. Amikor Londonba költöztél úgy éreztem végleg elveszítettelek. Ezért is mentem oda, mert nem akartalak elveszíteni, még ha nem is tűnt úgy. Hülyén viselkedtem és ahelyett, hogy helyre hoztam volna, csak rontottam a helyzeten. Nem akartalak megütni, soha sem akartalak, de az önkontrollom akkor már rég a múlté volt. Egy kis reményt adtál amikor beszéltünk, mindent megváltoztatott. Úgy éreztem túl lehetek ezen és újra kezdhetem az életemet, hála neked. Hogy mitől változott meg minden? Nem lettem volna elég erős ehhez az egészhez, és tudtam, hogy ha le is szokok a drogokról téged már nem kaphatlak vissza, és nem lesz minden a régi. Én pedig nem akarok így élni.. Nélküled. Számomra még mindig te jelented a mindent. A könnyebb utat választottam, mert gyáva alak vagyok. Annyira sajnálok mindent, Chan. Hogy tönkretettem az életedet.. Nem kérem, hogy bocsáss meg, hisz én sem tudtam magamnak, és soha nem is fogok tudni. Csak egy valamit kérek, vigyázz Lucasra, ne engedd, hogy ő is abba a hibába essen, mint én.

Köszönök mindent Chan. És még valami.. Örülök, hogy te és Zayn jól megvagytok. Öröm volt látni az igazi boldogságot az arcodon. Megérdemlitek egymást, és nála jobbat elképzelni se tudnék neked. Örülök a boldogságodnak.

Szerettelek és mindig is szeretni foglak.

Josh xx

Könnyek folytak végig arcomon. Próbáltam letörölni őket, de hiába. Félretettem a levelet, nem akartam, hogy teljesen elázzon. Valaki megköszörülte a torkát, amitől nagyon megijedtem és a hang irányába kaptam fejemet. Louis az ajtófélfának dőlve állt és engem nézett.

- Mióta állsz itt?

- Egy ideje.- odajött hozzám és tekintete megakadt a papíron és a fényképen. Mielőtt bármit szólhatott volna, megelőztem.

- Lucas tegnap volt itt. Joshtól van.- leült mellém én pedig felé nyújtottam a levelet.

- Chan én..

- Elolvashatod. Semmi olyan nincs benne amiről ne tudnál már.- megrántottam a vállamat. Alig hallhatóan mondott egy "oké"-t majd elvette, és olvasni kezdte a papírt. Miután végzett visszaadta a kezembe.

- Jól vagy?

- Azt hiszem.- magához húzott és megölelt.- De miért hívtál?

- Csak, hogy nincs-e kedved átjönni, és mivel nem vetted fel, eljöttem. Legalább nem gondolnál erre.

- Tanulnom kell.

- Chan, ha ez valami kifogás..

- Ha nem hiszel nekem hívd fel a tanáromat. Muszáj holnap bemennem és dogát írnom töriből.

- Értem, de ha végeztél és nem akarsz egyedül lenni gyere át. Akár éjjel is. Bármikor jöhetsz hozzánk.

- Köszönöm.- elmosolyodott és egy puszit nyomott a homlokomra majd kiment a szobából. Elővettem a töri könyvem és nekiálltam tanulni. Vagy inkább csak magolni..

Bobo ugatására keltem. Elég későn aludtam el, már két óra is elmúlt. A telefonomért nyúltam, hogy megnézzem mennyi az idő. Nem csörgött és most siethetek. Gyorsan felöltöztem majd megmostam a fogamat és már szálltam is be a kocsiba. Szerencsére nem késtem el és még időben beértem. Amint beléptem az ismerős terembe Shane integetett, hogy üljek mellé. Mielőtt helyet foglalhattam volna Megan szorított magához. Mind a ketten kérdezték, hogy mi van velem, hogy vagyok... Megírtam a dogát és már mentem is. A két barátomon kívül senkivel sem beszéltem, kivéve az osztályfőnökömmel. Leállt velem beszélgetni, de szerencsére rövidre fogta és mehettem. Lucast kerestem, de nem találtam sehol, pedig beszéltem volna vele.

Beültem a kávézóba. Igazából azért mentem, hogy megbeszéljem Sallel a dolgokat, de úgy döntöttem beülök reggelizni. Miután végeztem már mentem is haza, semmi kedvem emberek között lenni jelenleg. Ledobtam a táskámat és elmentem átöltözni, úgy döntöttem elmegyek a pályára és nem érdekel senki véleménye. Fogtam a labdámat és a pálya felé vettem az irányt. Csak dobálgattam, semmi "megerőltető". Bár elég idegesítő volt, hogy alig akart bemenni valami és persze, miért is ne megszólalt a telefonom és volt egy nem túl baráti beszélgetésem Dannyvel. Inkább visszamentem a gyűrűhöz, de nem kellett volna, mert béna voltam. Szinte semmi sem ment be. Egészen addig bírtam amíg a kerítésnek nem vágtam a labdámat. Inkább ott hagytam a pályát, nem is kellett volna odamennem, csak jobban felidegesítettem magam. Ráadásul hazafelé el is áztam. Szuper egy nap, mondhatom. Otthon engedtem magamnak egy kád forró vizet és telenyomtam tusfürdővel, majd belemásztam és vagy órákig áztattam magam. Megnyugtatott legalább. Miután kimásztam a szinte már hideg vízből felöltöztem és a szobámba mentem. Lefeküdtem az ágyra és a fejem alá húztam egy párnát. Levettem a szekrényről a képet és csak nézegettem. Millió emlék szakadt fel bennem. Jók, és rosszak is. Nem így kellett volna történnie ennek az egésznek. Visszatettem mindent a borítékba és a fiókba tettem, majd behunytam szememet és engedtem a sötétségnek.

Ismerős illat csapta meg az orromat. Bárhol, bármikor felismerem. Azonban még sem akartam kinyitni a szememet. Aludni akartam még, csak sajnos nem tudtam. Közelebb csúsztam hozzá, mire egy puszit nyomott a hajamba és átkarolt.
- Jól vagy? A bőröd szinte lángol.- hideg kezét homlokomra nyomta, amitől a borzongás végigjárta egész testemet.
- Jól vagyok.
- Nem úgy néz ki. Szerintem..
- Zayn, jól vagyok.- szó nélkül kiment a szobából. Sóhajtva húztam fejemre a takarót és próbáltam visszaaludni.
- Chan..- lehúzta fejemről a takarót és a kezembe nyomott egy bogyót, amit rögtön le is nyeltem, majd elhelyezkedtem és megvártam amíg befekszik mellém.- Mi van veled?
- Csak fáradt vagyok.- átkarolt én pedig közelebb csúsztam hozzá.
- Hogy ment a töri?
- Egész jól, gondolom.
- És miért van a labdád lent?- felnéztem rá.
- Csak voltam egy kicsit a pályán.
- Esőben?
- Akkor még nem esett. Csak hazafelé.
- Már értem miért vagy lázas.- felültem és az ágyat néztem. Úgy éreztem tudnia kell a levélről. Szó nélkül kivettem a fiókból a borítékot és a kezébe adtam. Először a fényképet vette ki belőle, majd a levelet. Az arcát néztem miközben olvasta, de szinte semmit sem tudtam leolvasni róla. Miután végzett, visszaadta.- Jól vagy?- bólintottam.- Fogalmam sincs mit mondjak.
- Semmit sem kell mondanod.- a hajammal babráltam.
- Gyere ide.- odabújtam hozzá és nyakába fúrtam arcomat.
- Úgy éreztem meg kell mutatnom, ne haragudj.
- Hé, én örülök, hogy megmutattad.- a hátamat simogatta nyugtatásképpen. Megtöröltem a szememet és visszatettem a borítékba a képet, és a levelet majd a fiók aljába süllyesztettem. Visszafeküdtem az ágyba és odabújtam Zaynhez, aki a hajammal játszadozott. Fáradtnak éreztem magam, még sem tudtam aludni, és ez szörnyen idegesítő volt. Azonban szemeimet egyre nehezebbnek éreztem. Akárhányszor lehunytam őket, egy-egy apró kép ugrott be, mint a villám. Amint megjelent már el is tűnt, de mindig más és más volt. Meggondoltam magam, még sem akarok aludni. Nem, ha ezeket a képeket kell látnom. Nem bírnám még egyszer átélni a történteket. Erősnek mutattam magam, pedig legszívesebben sírtam volna minden egyes percben, amíg a kórházban voltam. A fájdalom, ami úrrá lett a testemen, majdhogynem kibírhatatlan volt néha. De nem engedtem neki, nem ejtettem egy könnycseppet sem. Vagyis de, amikor bejelentették, hogy haza kell mennem, de az most nem igazán számít. Abban a percben úgy éreztem, mint akit arcon ütöttek volna. Már a tudattól is rosszul voltam, hogy itt kell hagynom mindent, és mindenkit. Aztán minden jóra fordult. Semmi bajom, kosarazhatok és nem kell elmennem. Minden majdnem tökéletes volt. Azért mondom, hogy majdnem, mert olyan, hogy 'tökéletes élet' nem létezik. És akkor jött ez a levél Joshtól. Mindent elrontott és a feje tetejére állított, de nem fogok ezen rágódni. Többé már nem. Felhívtam Lucast, hogy beszélnünk kell, ezért később jöjjön át. Persze, hogy kitalált mást, de addig nem hagytam amíg bele nem ment abba, hogy átjön. Muszáj tudnia erről az egészről és lenne hozzá egy-két kérdésem. Arcomba nyomtam egy párnát, legszívesebben beleordítottam volna. Nem, ez nem igaz. Legszívesebben mindent összetörtem volna a szobába, mindent apró darabra. Zayn magához húzott és átölelt. Furcsa.. A közelsége megnyugtat, mindig. Aminek örülök, de ez most olyan, hogy ő sem tud segíteni. Senki sem. Nem akarom újra átélni ezt az egészet. Zayn telefonja megszólalt.
- Channél. Miért?
- ...
- Nem hiszem, beteg.
- ...
- Lázas..- szavába vágtam.
- Nem vagyok beteg.
- ...
- Nem hiszem, de átadom.- letette.- Azt üzenik jobbulást.
- De nem vagyok beteg és hiányoznak a többiek hülyeségei.- kölyökkutya szemekkel néztem rá.
- Nálam nem használ ez a nézés.- azért én próbálkoztam továbbra is.- Ne is erőlködj.- mosolygott.
- Jól van.- karba tettem a kezeimet. Vigyorgott, majd egy puszit nyomott a számra.- Úgy tudtam beteg vagyok.- homlokát enyémnek nyomta és összedörzsöltük orrunkat. Kuncogtam és kezemet az arcára tettem. Közelebb hajolt, de a takarót pont annyira húztam fel az arcomhoz, hogy csak a szemem látszódjon ki.
- Tudom mire megy ki ez az egész.- nevetett és elkezdett csikizni. Kértem, hogy hagyja abba, de nem akarta. Más módszerhez kell folyamodnom.. A hasam szörnyen fájt a nevetéstől és már a könnyeim is folytak.
- Zayn, ne! Ez fáj..- összeszorítottam szemeimet ő pedig abba hagyta.
- Chan.. Jól vagy? M...- elnevettem magam.- Nem hiszel el, hogy ezzel szórakoztál.- a sértődöttet játszotta. Tudom mikor színészkedik, és most pont azt csinálta. Ajkamba haraptam, hogy elfojtsam nevetésemet, ő pedig elfordította a fejét. Egy picit megsajnáltam azért, de alig bírtam visszatartani nevetésemet. Arcára tettem kezemet és magam felé fordítottam.
- Naa, ne legyél ilyen.- megint csak az ajkamba haraptam, de ő újból elfordította a fejét.- Zayn. Ne csináld ezt.- kezét, sajátjaim közé vettem és egy puszit nyomtam rá, de még mindig nem nézett rám. Vállára tettem fejemet és egy puszit nyomtam füle mögé, de még mindig semmi. Írtam Louisnak egy sms-t, hogy segítség kéne, mert Zayn nem áll szóba velem. Visszaírt, hogy két perc és itt vannak. Amikor megjöttek lementem ajtót nyitni.  Mindenki egy öleléssel üdvözölt, majd elmondtam nekik mi történt. Kinevettek és Harry azt mondta gonosz vagyok. Felmentünk a szobámba, Zayn még mindig ugyanúgy ült az ágyamon. Niall mellkasába fúrtam az arcomat, hogy ne lásson nevetni. Louis a fárasztó vicceivel próbálkozott, de még csak el sem mosolyodott. Nem úgy mint én a kis szőke barátommal. Majdnem megfulladtunk a nevetéstől. A többiek is próbálkoztak, de semmi sem használt. Kimentünk a szobából és becsuktuk az ajtót.
- Mit tettél vele?
- Már mondtam. Semmit. Csak.. Csikizett.- Liam elnevette magát.- Ne nevess, ez nem vicces.- vállon bokszoltam.
- De az.- Niall is nevetett, ezért őt is megütöttem, ahogy Louist is.
- Te is kérsz?- Harryre néztem, aki feltartotta kezeit. Visszamentünk a szobába és leültem Zayn mellé.- Ne haragudj.- fél szemmel rám nézett.- Sajnálom.- egy puszit nyomtam az arcára, majd nyakába fúrtam arcomat. Nem válaszolt, csak átkarolt.
- Utállak.- Louis felnevetett.
- Akkor Chan mától a miénk.- Niall vigyorgott.
- Az ki van zárva.- elnevettem magam. Egy puszit nyomott a számra és karjai közé zárt.- Igazából kíváncsi voltam mivel próbálkoztok.- felháborodva néztem rá, majd Harryre kaptam tekintetemet.
- És még rám mondtad, hogy gonosz vagyok.
Rendeltünk kaját és leültünk a tv elé. Szokás szerint Louissal mindenből viccet csináltunk és mindenen nevettünk. Lucas átjött később, ezért felmentünk a szobámba beszélgetni. Először is megmutattam neki a boríték tartalmát, majd rákérdeztem, hogy mi van a drogokkal, de azt mondta leállt velük. Vagyis megesküdött rá, hogy a kórház óta nem drogozik, sőt esze ágában sincs és amúgy is látnám rajta. Ami mondjuk igaz. Azt is megkérdeztem, hogy miért csak most kaptam meg, erre az volt a válasza, hogy a rendőrség csak most adta ki. Oké, ez logikus, csoda, hogy nem jutott ez eszembe. Elég hamar el kellett mennie, így nem sokat tudtunk beszélgetni. Kikísértem, majd visszamentem a többiekhez és magamra húztam egy takarót.
- Azt ne mondd, hogy fázol.- kérdőn néztem Niallre, aki odajött hozzám és kezét homlokomra nyomta.
- Na ezt most miért csináltad?
- Szerintem lázas.- Zayn is odanyomta arcomra a kezét.
- Ne tapizzátok az arcomat.- a fejemre húztam a takarót. Hallottam a nevetéseket, mire felkeltem és a konyhába mentem. Levettem a gyógyszeres dobozt és kivettem belőle a lázcsillapítót. Egy kis korty víz társaságába lenyeltem a bogyót majd visszalépkedtem a nappaliba, a srácok közé.
A lázam nem ment le, ezért beültettek egy kád hideg vízbe. Hát nagyon örültem neki.. A kád szélén támasztottam fejemet a könyökömmel. Niall velem szemben ült a földön.
- Szerintetek hívjuk a kórházat, ha ezzel se megy le a láza?- Louis hangja volt, ami a szobámból jött.
- Nem haldoklom.- ki kiabáltam.
- Azon már túl vagy egy hete.
- Ez övön aluli volt, Styles. Én a helyedben nem lennék ott amikor kimegyek.- Niall elnevette magát, de ahogy hallottam az említett is. Végül is sikerült levinni a lázamat, hurrá. Harry kakaóval várt amikor már rendesen felöltözve mentem ki hozzájuk, és nem a vizes ruháimban, ezért megbocsájtottam neki a beszólásért. Megittam a kakaót és leültem a földre a kutyámmal játszani. Már olyan régen foglalkoztam vele igazán. Persze, a srácok szerint pihennem kéne. Niall maradt fent velem a szobámban amíg a többiek elmentek... Igazából fogalmam sincs hova mentek, de nem is kérdeztem rá. Az ő dolguk, majd ha akarják elmondják. Niall leült velem szembe és egymásnak dobáltuk Bobo labdáját, mire a kiskutya le-föl rohangált. Jókat nevettünk rajta, de azért egyszer-egyszer eldobtuk neki rendesen is, hogy ne csak szívassuk szegényt.- Mi van veled mostanában?
- Nálam minden oké, ellentétben veled.-megrántottam a vállamat.- Hogy viseled? Lou mondta..
- Egész jól.- Bobo fejét vakargattam, aki már az ölemben feküdt.- Segít ha velem vagytok.- átült mellém.
- Mi mindig veled leszünk.- elmosolyodtam és vállára hajtottam fejemet.
- Van egy ötletem, gyere.- vigyorral az arcán kelt fel és felém nyújtotta kezét. Elfogadtam a segítséget és lementünk a konyhába. Leültem az egyik székre és néztem mit csinál. Elővett egy nagyobb tálat, amit telerakott fagyival. Tört össze csokit és a tetejére dobálta, majd banánt vágott bele, végül tejszínhabot nyomott a tetejére és beletett két kanalat. Kérdőn néztem rá, mire a nappaliba húzott és leültünk a kanapéra. Bekapcsolta a tv-t és a kezembe adta az egyik kanalat.

1. Novellám

Sziasztok Drágáim.:) 

Most nem egy új résszel jöttem hanem egy novellával. Ez az első, úgyhogy nagyon örülnék néhány kommentnek és visszajelzésnek.:) Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy novella legyen belőle, vagy írjak inkább egy új blogot. Végül így döntöttem. Nem hiszem, hogy tudnék írni egy 4. blogot, de ha meggondolom magam tudni fogtok róla.

Erről a blogról csak annyit, hogy nagyon szépen köszönöm a 17 feliratkozót és a több, mint 5000 megtekintést. Amikor elkezdtem nem hittem volna, hogy idáig eljutok. Szóval köszönöm.:) xx  Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást, remélem tetszeni fog.:) 

Millió puszi. xx

This is what you wanted isn't it ~

A London feletti szürke égboltból csak úgy ömlött az eső. Az előbb még gyönyörűen sütött a nap, ami ritka erre felé majd egy pillanat alatt a ragyogó kék eget felváltotta a szürke, komor felhőzet. Az utcán levő emberek menedéket keresve, vagy inkább rohanva szelték át az utakat. A kocsik vízfüggönyt hagyva maguk után suhantak el mellettem, és néhol egy-egy színes esernyő, vagy egy vakító fényszóró rondított bele a számomra csodás látványba. Engem nem zavart a csapadék. Szeretem az esőt, főleg a szagát. Kiskoromban is mindig szívesen mentem ki, hogy beszippantsam a maga után hagyott illatot, de elkalandoztam.. A napomat nem ronthatja el semmi és senki. Pontosabban 2 hónapja nem állhat senki sem a boldogságom útjába. 2 hónapja csak egy átlagos One Direction rajongó voltam. Egy átlagos Directioner álommal, hogy találkozzak a példaképeimmel, azokkal az emberekkel akik megváltoztatták az életemet, akik segítettek nekem a zenéikkel, a videóikkal amikor senki sem volt mellettem. Az álmom valóra vált. Végre összegyűlt a kis pénzem egy koncertre, a barátnőmmel együtt. Ahogy mindenki a koncert előtti napon a fiúk szállodájához mentünk, remélve, hogy találkozhatunk velük, amint megpillantottam ragyogó smaragdzöld szemeit szívem ritmust váltott és gyomrom görcsbe rándult. Odajött hozzánk képet csinálni és váltani néhány szót, annyira közvetlen volt. Megkérdezte megyünk-e a koncertre, persze, hogy mentünk. Az első sorban tomboltuk végig drága barátnőmmel, tekintetünk többször is találkozott ez idő alatt.. A backstage-ben újra volt alkalmunk beszélgetni egymással. El sem akartam hinni, hogy ez mind velem történik meg. Aztán találkozgatni kezdtünk majd minden ment magától. Életem egyik, ha nem a legszebb napja volt amikor megkérdezte leszek-e a barátnője. Sose úgy tekintettem rá, mint "Harry Styles a híresség" és nem is fogok, Ő csak simán Harry. Megismertem azt az oldalát amit nem sokan ismernek.. A romantikus, törődő de érzékeny énjét.
Hideg cseppek találkoztak majdhogynem forró bőrömmel. Hajamból szinte csöpögött a víz és ruhámból is lassan csavarni lehetne, de nem érdekelt. Mentem tovább a megbeszélt találkozóhelyünkhöz és már alig vártam, hogy újra láthassam. Kicsit sietős léptekkel szeltem át a parkot, majd mikor megérkeztem a megbeszélt helyre beálltam egy fa alá. Habár már tökmindegy a ruhámnak. Hátam mögé lépve körém fonta karjait, éreztem teste melegét amibe beleborzongtam. Megfordultam, hogy szembe kerüljek vele, gyönyörű szemei csillogtak. Lágy csókot lehelt ajkamra majd kézen fogott, engedtem had vezessen. Göndör tincseiből csöpögött a víz és fehér pólóján apró nyomokat hagytak a cseppek, de nem ázott el annyira mint én. Szorosan húzott magához, ezzel is próbálva óvni a hideg cseppektől. Házához érve kivette kulcsait zsebéből majd egyiket elfordította a zárban és előreengedett. Kellemes meleg és Harry illat csapott meg belépve. Megszárítkoztunk és kaptam tőle száraz ruhákat, majd a kanapéra ültünk. Szorosan zárt karjai közé, fejemet mellkasának döntöttem és mélyen szívtam be illatát, amit úgy imádok. Nem szóltunk egy szót sem, még is kellemes volt ott ülni vele, karjai között, nem kellenek szavak, hogy élvezzük egymás társaságát. Elnézést kért és elment a fürdőbe. Elnyúltam a kanapén és azon gondolkodtam, hogy történhetett ez meg velem. Bárki feküdhetne most itt, de még is.. Én vagyok az a bárki.. A legszerencsésebb ember a világon. Mikor Harry már vagy jó 15 perce a fürdőben volt elmentem megnézni mi van vele, a mosdókagylón támasztotta magát kezeivel és lehajtotta fejét. Lassan lépkedtem oda hozzá és kezemet vállára tettem amitől felém kapta tekintetét.- Minden rendben?- szinte suttogtam a szavakat. Alig észrevehetően rázta meg fejét, majd úgy helyezkedett, hogy szembe kerüljön velem. Kezével végigsimított arcomon és nagy sóhaj hagyta el telt ajkait. Arcáról fájdalom tükröződött vissza és szemei a szokottnál is jobban csillogtak. Ajkai elnyíltak egymástól, de nem hagytak el szavakat. Közelebb léptem hozzá és megöleltem, arcát hajamba fúrta majd gyengéden tolt el magától, kezeit karomra tette és mélyen véste tekintetét enyémbe.

- Nem tudok neked tovább hazudni. Sajnálom.- nem válaszoltam, vártam a folytatást. Nem igazán tudtam mi történik körülöttem, vagyis volt egy sejtésem, de csak remélni tudtam, hogy a gyanúm nem fog beigazolódni.- Lana, te egy gyönyörű, aranyos lány vagy..

- Ne folytasd.- félbeszakítottam mielőtt befejezte volna mondatát. Pont ettől tartottam.. Mindig így kezdődik.. Mondok rólad néhány szép dolgot aztán mire észbe kapsz már vége van mindennek.

- Hallgass végig, kérlek.- fülem mögé tűrt egy kósza tincset.- Nem tudom ezt tovább tenni veled.. Hazudni. Nem ezt érdemled. Hatalmas szíved van és a bizalmadba engedtél amit én kihasználtam.- ajkaim szétnyíltak, de mielőtt bármit is mondhattam volna megelőzött.- Csak kihasználtalak, Lana. Eszköz voltál, hogy féltékennyé tegyek valakit. Hidd el, szörnyen érzem magam.- leráztam magamról kezeit és hátráltam egy lépést. Hallottam amit mondott, el is jutott a tudatomig, csupán nem tudtam elhinni. Megalázva és átverve éreztem magam, egy buta kislánynak akit az orránál fogva vezettek egész idő alatt. Szemeimet ellepték a sós cseppek és látásom elhomályosult. Mielőtt újból megszólalhatott volna elrohantam. Belebújtam cipőmbe és kiléptem a hideg nedves udvarra. A nevemet kiabálta, megálltam majd megfordultam, az esőfüggöny mögül nézett rám. Nem tudom pontosan, hogy az eső vagy a saját könnyeim folytak végig arcomon de nem is igazán számított. Hajamat víz áztatta és a tőle kapott ruháim is hamar nedvessé váltak a szakadó csapadéktól. Nagy léptekkel közeledett felém, mint ha attól tartott, hogy elrohanok. Lehet azt kellett volna tennem már a legelején, elrohanni.- Gyere be. Beszéljük meg.- kezét hátamra tette és próbált befelé terelni, de elléptem mellőle. Nem akartam oda többé bemenni, ahogy megbeszélni sem. Kihasznált. Pont. Nem tudom ezen mit kell annyit "megbeszélni".

- Azt hittem te más vagy. Azt hittem..- hangom elcsuklott. Nehezemre esett beszélni. A szívemet mint ha kiszakították volna mellkasomból és most csak egy üres, tátongó lyuk lenne a helyén.

- Lana..

- Megmondták.. Mindenki megmondta, hogy ez lesz, de azt mondtam nekik nem tudják miről beszélnek, és nincs igazuk, mert te nem az vagy akiről a pletykák szólnak. Te annál jobb vagy és nem játszol mások érzéseivel. A legjobb benne, hogy el is hittem amit mondtam. Hittem magamnak, de legfőképpen  hittem benned Harry.

- Annyira sajnálom.

- Nem vagy más.. Ugyan az vagy mint amilyennek írnak.

- Ne mond ezt..

- Az igazság nagyon tud fájni.- lenéztem a földre majd vissza rá. Csak egyet árulj el. - tartottam egy kis szünetet.- Amikor azt mondtad szeretsz. Nem is gondoltad komolyan, ugye?

- Sajnálom..- felnevettem kínomban.

- Mindenki tudja, hogy ez nem igaz.- megfordultam.

- Lana várj..- oldalra fordítottam a fejemet.

- Nincs miről beszélnünk. Továbbra is Directioner leszek és támogatom a bandát.. Mindenkit, kivéve téged.- éreztem meleg könnyeimet az arcomon ahogy versenyt futva folynak végig a hideg esőcseppekkel.- A legrosszabb dolog az egészben az, hogy beléd szerettem Harry.- visszapillantottam, hogy lássam még egyszer, utoljára arcát majd kiléptem a kapun, ezzel kilépve Harry világából. Szemeimből a könnyek elvegyültek az esőcseppekkel és odabent szívem is vérzett. A fiú akiről azt hittem szeret és más mint amilyennek mondták, nem létezik. Egy nagy hazugság volt az egész, amibe én könnyed léptekkel sétáltam bele. Harry Styles számomra többé nem létezik. Az a néhány pillanat alatt ahogy elrabolta szívemet meg is semmisített. Apró darabokra törte, pont annyira,hogy ne lehessen rendbe hozni már soha többé.

34. fejezet

Kinyitottam a szememet és próbáltam ébren is maradni.
- Hogy érzi magát Ms. Smith?
- Jobban lennék ha már hazamehetnék.
- Igen, azt elhiszem.- elmosolyodott.- Majd meglátjuk.
- Azaz még ma hazamehetek?
- Maximum holnap reggel. Az adatok jók. Vannak fájdalmai?- bólintottam. Minek hazudjak?- Adok fájdalomcsillapítót és megnézzük délután hogy lesz. Ha jobban holnap reggel hazamehet.
- Köszönöm Doktor Úr.- elmosolyodtam. Amint kiment a szobából próbáltam fel ülni. Már fájt a hátam a sok fekvéstől és az ágy is kezdett kényelmetlenné válni.
- Nem fogsz tudni felülni dilis.
- Észre se vettelek Dan.- vigyorogtam.- Úgy megölelnélek, de nem tudlak.- elnevette magát.
- Miért nem tudsz vigyázni magadra?
- Ismersz.. Ilyen vagyok.- vigyorogtam.- Lexék hazamentek?
- Megőrültél? Nem mennek el addig amíg jobban nem leszel.
- De..
- Ne aggódj.- mosolygott.
- Hol vannak?
- Elküldtük őket pihenni. A többiek is pihennek kicsit de Zayn mindjárt jön. Én meg majd megyek. Úgyhogy sose vagy egyedül.
- Nem tudod elképzelni mennyire hálás vagyok és mennyire szeretlek titeket.
- De el tudom képzelni.- vigyorgott.- Mi is szeretünk, másképp nem lennénk itt.
- Tudom, és köszönöm.
- Megijesztettél.
- Sajnálom. Nem tudom mi történt. Annyira emlékszem, hogy a lányokkal hazafelé megyünk, utána minden elsötétült és a következő emlékem, hogy felébredek.- megrántottam a vállamat.- Nyertünk szombaton?
- Nyertetek.- elmosolyodott.
- Danny szét unom a fejemet és elegem van a fekvésből.- elnevette magát.
- Maradj veszteg és pihenj. A doki szerint súlyosak a sérüléseid.
- De neki nem kell tudnia semmiről. Vigyél ki innen.
- Chan ne is próbálkozz.- nevetett. Kinyújtottam rá a nyelvemet. Zayn lépett be az ajtón.- Majd később beugrok.- egy puszit nyomott a fejemre.
- Szeretlek.
- Én is.- elmosolyodott és Zayn felé fordult.- Nem bír magával úgy hogy kitartás.
- Ezt hallottam.- elnevettem magam.- Szia.- mosolyogtam.
- Szia Chan.- egy puszit nyomott a homlokomra.- Hogy érzed magad?- összekulcsoltuk ujjainkat.
- Jobban. Lehet hogy holnap hazamehetek.- vigyorogtam.- Már unok itt feküdni.
- Örülök, hogy jobban vagy. Figyelj Dan nem mondott semmit?
- Mit kellett volna?
- A szüleid holnap jönnek.
- Tessék?- hirtelen fel akartam mozdultam ennek hatására a hasamba éles szúrás hasított. Fájdalmas hangok hagyták el a torkomat. Behunytam a szememet és jobban szorítottam Zayn kezét.
- Jól vagy?- a fejemet ráztam.
- A hasam..
- Szólok az orvosnak.- mire reagálni tudtam volna már kisietett. A fájdalom nem akart enyhülni. Pár pillanat múlva Zayn mellett már a doki is a szobában volt. Mondott valamit de nem tudtam rá odafigyelni. Minden csak egyre rosszabb lett. Megjelent még két nővér. Az egyik valami tűt nyomott a karomba. Nem tudtam mi történik körülöttem. Amit észleltem az az volt, hogy kitolnak a szobából, majd minden elsötétedett.

Amikor újra magamnál voltam a szobában vagy kórteremben vagy mi ez viszonylag sötét volt. Próbáltam körbenézni. A fotelekben a szüleim aludtak és mellettem.. Elmosolyodtam. Itt ült mellettem, ujjaink összekulcsolva és feje a karom mellett pihent. Olyan békésen aludt. Végigsimítottam arcán. Lassan nyitotta ki szemeit.
- Szia.- suttogtam.
- Chan..- elmosolyodtam reakciójától.
- Annyira megölelnélek.
- Tudom, de feküdnöd kell.- szemei fájdalomtól telve csillogtak.- Tegnap óta alszol. Akkor műtöttek meg.- mintha csak belelátott volna a fejembe.- Az orvos jobbnak látta ha altatót ad.
- Sajnálom ezt az egészet.
- Nem a te hibád.
- Talán mégis.- kérdőn nézett rám.- Majd máskor.
- Aludj, pihenned kell.
- Itt maradsz?
- Itt leszek amikor felébredsz.- egy puszit nyomott a homlokomra.

- Zayn?
- Itt vagyok.- megszorította a kezemet. Megnyugodtam.
- Kicsikém.
- Anyu, apu.
- Hogy érzed magad?
- Jobban.
- Zayn nem bánnád ha..- nem engedtem meg hogy befejezze és Zayn is kelt már fel, de visszahúztam.
- Ne küld ki.
- Chan, a szüleid..
- Nem érdekel.
- Channel szeretnénk veled beszélni.
- Utána vissz..
- Nem. Ne hagyj itt.- a szemeim megteltek könnyekkel. Fogalmam sincs mi ütött belém, de Zayn adott nekem erőt. Mellette megnyugodtam és biztonságban éreztem magam. A szüleimre nézett akik aprót bólintottak.
- Nem foglak.- elmosolyodott. Megszorította a kezemet és végigsimított az arcomon.
- Az orvos azt mondta, hogy ha minden jól alakul holnap hazamehetsz.
- Végre.
- De pihenned kell még egy hétig minimum.
- Persze persze. Majd az edzések mellett pihenek.
- Channel.
- Nem fogom kihagyni a következő meccset.
- Erről nem te döntesz.- kérdőn néztem rájuk.- A szüleid vagyunk.
- Most. Nem kell eljátszani az aggódó szülőket. Gondolom alig várjátok, hogy hazaengedjenek és ti mehettek vissza Magyarországra.
- Ami azt illeti jössz velünk.
- Hogy mi?
- Jól hallottad. Visszaköltözöl és nem érdekel a véleményed. Meg is hallhattál volna. Döntöttünk.
- De nem haltam! Elfelejtitek, hogy ez az én életem és már 18 vagyok.
- Elfelejted, hogy a számok mit sem érnek és a szüleid vagyunk.
- Ugyan kérlek.
- Channel!- apára néztem.
- Nincs választásod.- kimentek a szobából. Zaynre néztem. Őt is úgy sokkolta ez az egész mint engem. Könnyek folytak végig az arcomon. Nem érdekeltek a következmények. Felültem és megöleltem. Semmit nem éreztem, pedig pár napja ez nem így volt, de ez egy jó hír. Nyakába fúrtam az arcomat. Erős karjait körém fonta és a hátamat simogatta nyugtatásképpen.

Másnap reggel elvégeztek néhány vizsgálatot majd megkaptam a zárójelentést és mehettem is haza. Zayn és Dan jöttek értem. A többiek elvileg már nálam vannak. Mindenkinek örülök, kivéve 2 embert.. Beültem Dan mellé előre, Zayn pedig hátra. Danny elmondta, hogy megpróbált beszélni a szüleimmel, de azt mondták ő a hibás a történtekért. Egyszerűen nem tudtam elhinni. Hogy lehetnek ilyenek? Persze felhoztam, hogy ezt nem fogom annyiban hagyni mire azzal jöttek, hogy visszakapták a régi énemet. Haha. Csak kiállok a barátomért. Észre se vettem, hogy megjöttünk csak amikor Zayn kinyitotta nekem az ajtót. Megköszöntem és kimásztam a kocsiból. Megkérdeztem, hogy segítsek-e vinni valamit de leszóltak és a kezembe nyomták a kulcsokat. A nappaliba lépve már Niall le is rohant. A kis Horan öleléstől mindig jobb lesz a kedvem. Mindenki megajándékozott egy egy öleléssel, ami hiányzott már. Van mit bepótolnom. Lexék alig akartak elengedni, én meg alig akartam odamenni a szüleimhez de végül Zayn amolyan kérlelő tekintetének hála hozzájuk is odamentem. De ezek voltak a legrövidebb ölelések. Elbeszélgettük az egész délutánt. Jó volt megint velük lenni. Többször is voltak bent, de általában bealudtam szóval sokat nem tudtunk beszélni egymással. A srácok elmentek, Zayn maradt volna, de anya szerint pihennem kell. Még Dan sem maradhatott. Röhej mivel ez az én házam. Csoda, hogy Lexéket nem akarta kidobni.
- Remélem örülsz. Mindenkit hazaküldtél. Pedig elfelejtetted, hogy ez nem a te házad.
- Engem legalább nem ütöttek el.- tátva maradt a szám és arcomra csodálkozás ült. Nem hiszem el, hogy ezt mondta. Nem tudtam megszólalni.
- Nem az ő hibája volt.
- A kocsi a semmiből tűnt fel.
- Lányok ebbe ti ne szóljatok bele.- Lexék felmentek az emeletre.
- Te pedig ne korlátozz itt senkit. Ha nem tudnád itt csak egy vendég vagy.
- Hogy merészeled?
- Chan nem beszélhetsz így az anyáddal.
- És ő igen velem? És milyen jogon vádolod Dannyt azzal, hogy az ő hibája?
- Daniel csalódást okozott.
- Daniel? És csalódást? Úristen anya hallod te magad? Ő okozott csalódást? Aki mindig mellettem van? Nem lehet, hogy véletlenül te voltál?
- Fejezd be Channel!
- Nem fejezem be! Elegem van! Idejössz és mindenkinek parancsolgatsz meg vádolsz mindennel de magadba már nem nézel. Neked mindig csak a munka és a munka. A családodra mikor gondoltál utoljára?- mielőtt folytathattam volna pofon vágott. Az ütés helyére tettem a kezemet.- Gyűlöllek!- könnyekkel teli szemekkel rohantam fel a szobámba és csaptam be az ajtót. Bárcsak eltűnne innen. Bunkóság tudom, de nem akarom most itt látni. Tudom, hogy túlzásba estem egy kicsit de nem érdekel.

Egész nap ágyban voltam és ha anya jött be alvást tettettem. Semmi kedvem most hozzá. Vagy azzal jönne, hogy így sajnálja, úgy sajnálja vagy pedig csak folytatná a tegnapit. És én ebből nem kérek, köszi szépen. Van jelenleg elég bajom a veszekedések nélkül is.
- Szia, mesélj mi újság? Hogy érzed magad?
- Jól, köszi. Mikor tudsz jönni?
- Ami azt illeti már voltam, de anyukád azt mondta pihenésre van szükséged és alszol.
- Ezt nem hiszem el.
- Hé, nyugi megoldjuk.
- Tegnap megint összevesztem vele. Kaptam egy pofont mire a fejéhez vágtam hogy gyűlölöm.
- Kicsim..- sóhajtottam.- Mindjárt ott vagyok.
- Ha eddig nem engedett be most sem fog. Kivéve ha..
- Ha?
- Apu be fog engedni. Majd elintézem.- kifújtam a levegőt.- Azért ez vicces. A pasim nem jöhet be a saját házamba.
- Anyukád csak félt.
- Eddig nem tette. Ne most kezdje el.
- Ne legyél ilyen.
- Majd igyekszem.
- Mind a ketten tudjuk, hogy nem fogsz.- elnevettük magunkat.- Mindjárt ott vagyok. Szeretlek.
- Én is.- letettük. Írtam egy sms-t apának, hogy ő nyisson ajtót és engedje be Zaynt. Remélem megkapta és be is engedi. Lexék ma Dannel és a srácokkal vannak. Elküldtem őket, hogy ha már itt vannak legalább szórakozzanak egy kicsit. Pár perc múlva bekopogtak az ajtón, majd az lassan kinyílt. Amint megláttam boldogság járta át az egész testemet. Lágyan megcsókolt majd karjai közé zárt. Lefeküdtünk az ágyra de az ölelést nem szakítottuk meg.
- Tudod mennyire hiányzott már ez? Mennyire hiányoztál.
- Ismerős.- belepuszilt a hajamba. Elnevettem magam majd mélyen szívtam be illatát. Utálom amikor korlátoznak a saját házamban, de Zayn kedvéért megpróbálok kedves lenni velük.- Hogy értetted a kórházban, hogy talán a te hibád volt?
- Lehet, hogy csak én képzelem annak vagy nem tudom, de szerintem Tasha van az egész mögött.
- Tasha? Hogy jön ő ide?
- Mondtam, hogy hozzávágtam a labdát. Nos.. Az azért volt mert azt mondta vigyázzak nehogy történjen velem valami és ne tudjak szombaton játszani.
- Miért nem szóltál?- felült ezért én is.
- Mert.. Nem tudom. Nem akartalak belekeverni és nem vettem komolyan.- megrántottam a vállamat.- Biztos csak véletlen.
- Chan..
- Nem Zayn. Tudom mit akarsz mondani, de kérlek ne. Nem ér annyit ez az egész és bárkivel előfordul egy ilyen baleset. Nem akarok alaptalanul mutogatni.- válasz helyett megölelt. Hátradőltünk aminek az lett a vége hogy elnevettem magam. A nyakába fúrtam az arcomat, nem tudtam abbahagyni a nevetést, de ő sem. Az ajtóm kitárult.
- Hogy jött be?
- Van neve is anyu, Zayn. Emlékszel? Múltkor még bírtad.. És én engedtem be.
- Channel..
- Ő a barátom.
- Pihenned kell.
- Mikor láttál mostanában nevetni? Ha Zayn itt van, minden más. És.. pihenünk látod?- elmosolyodott és kiment. Oké, ez jól ment. 
- Azt hiszem el megyek zuhanyozni.
- Menj csak.- egy puszit nyomott a hajamba. A fürdőszoba ajtóban visszafordultam.
- Zayn?
- Hmm?
- Nem maradnál itt éjszakára?- arcára széles mosoly ült.
- Dehogynem. De akkor hazaugrok egy percre. Mire végzel itt leszek.
- Köszönöm.- hozzám lépett és egy puszit nyomott a számra majd kiment a szobából. Bementem a fürdőbe. A zuhany alatt a forró vízcseppek égették a bőrömet. Emlékfoszlányok ugrottak be, ahogy behunytam a szememet. Igazából csak hangok. Fékcsikorgás, Bekáék sikolya, ismeretlen férfi hangok a nevemen szólongatnak, csak hangok. A nevemen kívül más szót nem bírok kivenni. Az orvos hangja, a gépek pittyegése. A víz hidegre váltott, ez zökkentett ki. Szemeim kinyíltak, a szívem vadul dübörgött és levegőért kapkodtam. Próbáltam mélyeket lélegezni és megnyugodni de nem tudtam. Nem tudom mi volt ez az egész. Felöltöztem és a szobámba mentem, de Zayn nem volt ott. Lementem a lépcsőn, egyenesen a konyhába. Töltöttem magamnak egy pohár vizet és megittam. Fogalmam sincs mi van velem, de se a pulzusom se a légzésem nem akart javulni. Kinyitottam a szekrényt majd levettem a dobozt és a gyógyszerek között kezdtem el kutatni. Nem tudom mit kerestem talán nyugtatót.. A kezem remegett, kezdtem bepánikolni így alig tudtam megfogni valamit is. Kezemmel levertem az egész dobozt. Apa sietett be a konyhába.
- Mit művelsz?
- Csak kerestem..- leguggoltam és elkezdtem összeszedni a gyógyszeres dobozokat.
- Minden rendben kicsim?- bólintottam és visszaraktam mindent a szekrénybe.- Nem úgy nézel ki. Gyere ide.
- Jól vagyok.
- Channel..- odaléptem hozzá.- Mit kerestél? Fáj megint valamid?
- Nem csak.. Nem tudod hol van Zayn?
- Fönt.. Anyáddal.- kérdőn néztem rá.- Te jössz.
- Jól vagyok. Csak levertem a dobozt ennyi.- nagyot nyeltem. Igazából nem voltam jól. Kicsit sem. És fogalmam sincs mi történt vagy mi ez az egész.
- Mi van veled? És..- nem vártam meg, hogy befejezze, felsiettem a lépcsőn. Olyan ez mint egy kihallgatás.
- Channel!
- Mondtam már hogy jól vagyok.- megálltam miután felértem a lépcsőn. Persze, hogy követett.
- Ha jól lennél nem emelkedne és süllyedne ilyen gyorsan a mellkasod.- erre nem tudtam mit válaszolni.- Rosszul vagy?
- Nem!- a kelleténél kicsit bunkóbb és hangosabb válaszra sikeredett.
- Megkérdezem még egyszer. Mi van veled?- a fejemet ráztam. Kitárult a vendégszoba ajtaja és anya sietett felénk. Mögött pedig Zayn.
- Mit csináltok?
- Kérdezd a lányodat. Hátha neked elárulja mi van vele.- nagyot nyeltem és hátráltam egy lépést.
- Chan?- a fejemet ráztam. A szemeim megteltek könnyekkel. Szuper.. Zayn lépett oda hozzám és karjai közé zárt.
- Mi történt?
- Fogalmam sincs.- suttogtam. Az arcomat a pólójába fúrtam.
- Semmi baj.- egy puszit nyomott a homlokomra.
- Chan?
- Jól vagyok.- láttam rajtuk, hogy nem hisznek nekem, de bólintottak és bementek a szobájukba, mi is az enyémbe. A pulzusom és a légzésem is kezdett helyre állni.- Sajnálom.- lehajtottam fejemet és a padlót bámultam.
- Még is mit?
- Agyrém vagyok.- állam alá nyúlt és felemelte  fejemet.
- Ez nem igaz. Ilyeneket ne is mondj.
- De..
- Nem. Meg ne szólalj.- elmosolyodott és magához húzott. Lefeküdtünk és fejemet a mellkasán pihentettem. Ahogy karjait körém fonta biztonságban éreztem magam. Tudom sokszor mondom, de így van és ezt nem tudom megmagyarázni csak így van.. Már nem tudom nélküle elképzelni az életemet. Képtelenség. Ő és a srácok teszik teljessé a kis világomat. Ha ők nem lennének fogalmam sincs mihez kezdenék. Annyi mindenem mentünk már együtt keresztül. Mindig itt voltak nekem, és.. Tudom, hogy soha sem fogom tudni nekik megköszönni mindazt amit értem tesznek. Hogy mellettem vannak. Hogy a barátaimnak mondhatom őket.

A hátamon feküdtem és a plafont bámultam. Végre nem a fehér falakat kell néznem, hallgatni a gépek idegesítő pittyegését és a kórház szagról ne is beszéljünk.
- Jó reggelt.- kezét fejem mellé tette és fölém hajolt.
- Szia.- elmosolyodtam. Közel hajolt és megcsókolt. A hajába túrtam. Keze a pólóm alá tévedt és apró csókokat hagyott a nyakamon majd újra megtalálta ajkaimat. Apró sóhaj hagyta el a számat és érintésébe beleborzongtam. Elmosolyodott a reakciómon. Hirtelen fölé kerekedtem. Csípőjére ültem és kezeimet mellkasára tettem.
- Fejezd be.- az ajkamba haraptam. Próbáltam komoly lenni, de nem igazán jött össze. Kezeimnél fogva lehúzott magához és lágyan megcsókolt. Felültünk de csókunkat  nem szakítottuk meg. Hamar megszabadítottam a pólójától és apró csókokkal hintettem be a nyakát. Halk kopogás hallatszott az ajtón. Nem foglalkoztunk vele, de aztán meghallottuk anya hangját ahogy a nevemet mondogatja.
- Hagyd.- a fülembe suttogta majd újra megcsókolt. Az ajtón újra kopogás hallatszott. Ezt nem hiszem el.
- Megnézem mit akar.- sóhajtottam és egy puszit nyomtam a szájára.- Feküdj vissza, sietek.- visszanyomtam az ágyra majd az ajtóhoz mentem és kinyitottam.- Felkeltettél.
- Zayn?
- Még alszik, és én is szeretnék.- becsuktam magam mögött az ajtót.
- Csak szeretném ha tudnád, hogy ma megyünk haza.
- Mikor?
- Hatkor.
- Jó, akkor majd elviszlek a..
- Úgy értettem te is jössz.
- Kizárt.- visszamentem a szobába és bezártam az ajtót.
- Minden oké?
- Persze.- az ágyhoz léptem.- Hol is tartottunk?- ideje se volt válaszolni, letámadtam ajkait.

Úgy délután 2 óra lehetett mire lementünk Zaynnel.
- Örülök, hogy végre lefáradtatok.- az ajkamba haraptam, hogy elfojtsam nevetésemet.- Összepakoltál már?
- Nem is fogok.
- Nem fogok leállni veled megint veszekedni.
- Szuper mert én sem.
- Menj és pakolj. Kérlek Channel.
- Nem megyek sehova.
- Csak haza.
- Én már itthon vagyok.
- Kétlem. Channel ne nehezítsd meg a dolgomat.
- Akkor ne válassz el azoktól akiket szeretek.
- Minket nem szeretsz?
- Tudod hogy értettem.. Miért csinálod ezt?- kérdőn nézett rám.- Úgy viselkedsz mint ha az anyám lennél.
- Mert az vagyok és most menj pakolni.
- Ha az vagy.. Hol voltál 18 évig?- felrohantam a szobámba. Bezártam az ajtót és leültem a földre. Hátamat az ágynak támasztottam és felhúztam térdeimet. Könyökömet a térdemen támasztottam és a hajamba túrtam.
- Chan..- Zayn hangját hallottam az ajtó mögül. Behunytam a szememet.- Nyisd ki, kérlek.- felkeltem de nem ajtót nyitni. A fürdőbe mentem. Megmostam az arcomat hideg vízzel és a tükörbe bámultam. Legszívesebben beleütöttem volna, de helyette visszamentem a szobába. Nem szakíthatnak el tőlük. Nem mehetek el innen. Ez az otthonom. Nem tudom elképzelni az életemet megint Magyarországon. És.. Talán nem is akarom.. Kinyitottam az ajtót. Zayn ott ült velem szembe.
- Mit csinálsz?
- Ezt én is kérdezhetném tőled.- halványan elmosolyodtam és leültem mellé. Ujjaink összefonódtak.
- Nem akarok elmenni.- fejemet vállára hajtottam.
- Tudom.
- Mi lesz ha felrak a gépre akaratom ellenére?
- Nem hagyom, csak most kaptalak vissza. Többé nem veszítelek el.- szavaitól elszorult a torkom és szemeim megteltek könnyekkel.- Szeretlek Chan.- nem bírtam tovább. A sós cseppek végigfolytak az arcomon. Szó nélkül karjai közé zárt.
- Azt mondtad nem hagyod, hogy elmenjek. Most még is búcsúnak tűnik ez a beszélgetés.- elnevettük magunkat de nem azért mert viccesek voltak szavaim..- Szeretlek.- fejemet még mindig vállán pihentettem és karjába kapaszkodtam.
- Channel?- megtöröltem a szememet és a hang irányába kaptam a fejemet.- Beszélhetünk?- aprót bólintottam és felkeltem. Csendben követtem a szobába. Elmondta, hogy hallott minket beszélgetni, de nem akart hallgatózni. Bocsánatot kért a történtekért és, hogy folyton csak veszekedett velem. Én is bocsánatot kértem a viselkedésemért. Örültem azért, hogy meg tudtuk beszélni a dolgokat. Utálok velük rosszba lenni.. Végül maradhattam. Láttam rajtuk, hogy jobban szeretnék ha visszamennék velük, de elfogadták a döntésemet és azt mondták örülnek annak ha itt boldog vagyok.