34. fejezet

Kinyitottam a szememet és próbáltam ébren is maradni.
- Hogy érzi magát Ms. Smith?
- Jobban lennék ha már hazamehetnék.
- Igen, azt elhiszem.- elmosolyodott.- Majd meglátjuk.
- Azaz még ma hazamehetek?
- Maximum holnap reggel. Az adatok jók. Vannak fájdalmai?- bólintottam. Minek hazudjak?- Adok fájdalomcsillapítót és megnézzük délután hogy lesz. Ha jobban holnap reggel hazamehet.
- Köszönöm Doktor Úr.- elmosolyodtam. Amint kiment a szobából próbáltam fel ülni. Már fájt a hátam a sok fekvéstől és az ágy is kezdett kényelmetlenné válni.
- Nem fogsz tudni felülni dilis.
- Észre se vettelek Dan.- vigyorogtam.- Úgy megölelnélek, de nem tudlak.- elnevette magát.
- Miért nem tudsz vigyázni magadra?
- Ismersz.. Ilyen vagyok.- vigyorogtam.- Lexék hazamentek?
- Megőrültél? Nem mennek el addig amíg jobban nem leszel.
- De..
- Ne aggódj.- mosolygott.
- Hol vannak?
- Elküldtük őket pihenni. A többiek is pihennek kicsit de Zayn mindjárt jön. Én meg majd megyek. Úgyhogy sose vagy egyedül.
- Nem tudod elképzelni mennyire hálás vagyok és mennyire szeretlek titeket.
- De el tudom képzelni.- vigyorgott.- Mi is szeretünk, másképp nem lennénk itt.
- Tudom, és köszönöm.
- Megijesztettél.
- Sajnálom. Nem tudom mi történt. Annyira emlékszem, hogy a lányokkal hazafelé megyünk, utána minden elsötétült és a következő emlékem, hogy felébredek.- megrántottam a vállamat.- Nyertünk szombaton?
- Nyertetek.- elmosolyodott.
- Danny szét unom a fejemet és elegem van a fekvésből.- elnevette magát.
- Maradj veszteg és pihenj. A doki szerint súlyosak a sérüléseid.
- De neki nem kell tudnia semmiről. Vigyél ki innen.
- Chan ne is próbálkozz.- nevetett. Kinyújtottam rá a nyelvemet. Zayn lépett be az ajtón.- Majd később beugrok.- egy puszit nyomott a fejemre.
- Szeretlek.
- Én is.- elmosolyodott és Zayn felé fordult.- Nem bír magával úgy hogy kitartás.
- Ezt hallottam.- elnevettem magam.- Szia.- mosolyogtam.
- Szia Chan.- egy puszit nyomott a homlokomra.- Hogy érzed magad?- összekulcsoltuk ujjainkat.
- Jobban. Lehet hogy holnap hazamehetek.- vigyorogtam.- Már unok itt feküdni.
- Örülök, hogy jobban vagy. Figyelj Dan nem mondott semmit?
- Mit kellett volna?
- A szüleid holnap jönnek.
- Tessék?- hirtelen fel akartam mozdultam ennek hatására a hasamba éles szúrás hasított. Fájdalmas hangok hagyták el a torkomat. Behunytam a szememet és jobban szorítottam Zayn kezét.
- Jól vagy?- a fejemet ráztam.
- A hasam..
- Szólok az orvosnak.- mire reagálni tudtam volna már kisietett. A fájdalom nem akart enyhülni. Pár pillanat múlva Zayn mellett már a doki is a szobában volt. Mondott valamit de nem tudtam rá odafigyelni. Minden csak egyre rosszabb lett. Megjelent még két nővér. Az egyik valami tűt nyomott a karomba. Nem tudtam mi történik körülöttem. Amit észleltem az az volt, hogy kitolnak a szobából, majd minden elsötétedett.

Amikor újra magamnál voltam a szobában vagy kórteremben vagy mi ez viszonylag sötét volt. Próbáltam körbenézni. A fotelekben a szüleim aludtak és mellettem.. Elmosolyodtam. Itt ült mellettem, ujjaink összekulcsolva és feje a karom mellett pihent. Olyan békésen aludt. Végigsimítottam arcán. Lassan nyitotta ki szemeit.
- Szia.- suttogtam.
- Chan..- elmosolyodtam reakciójától.
- Annyira megölelnélek.
- Tudom, de feküdnöd kell.- szemei fájdalomtól telve csillogtak.- Tegnap óta alszol. Akkor műtöttek meg.- mintha csak belelátott volna a fejembe.- Az orvos jobbnak látta ha altatót ad.
- Sajnálom ezt az egészet.
- Nem a te hibád.
- Talán mégis.- kérdőn nézett rám.- Majd máskor.
- Aludj, pihenned kell.
- Itt maradsz?
- Itt leszek amikor felébredsz.- egy puszit nyomott a homlokomra.

- Zayn?
- Itt vagyok.- megszorította a kezemet. Megnyugodtam.
- Kicsikém.
- Anyu, apu.
- Hogy érzed magad?
- Jobban.
- Zayn nem bánnád ha..- nem engedtem meg hogy befejezze és Zayn is kelt már fel, de visszahúztam.
- Ne küld ki.
- Chan, a szüleid..
- Nem érdekel.
- Channel szeretnénk veled beszélni.
- Utána vissz..
- Nem. Ne hagyj itt.- a szemeim megteltek könnyekkel. Fogalmam sincs mi ütött belém, de Zayn adott nekem erőt. Mellette megnyugodtam és biztonságban éreztem magam. A szüleimre nézett akik aprót bólintottak.
- Nem foglak.- elmosolyodott. Megszorította a kezemet és végigsimított az arcomon.
- Az orvos azt mondta, hogy ha minden jól alakul holnap hazamehetsz.
- Végre.
- De pihenned kell még egy hétig minimum.
- Persze persze. Majd az edzések mellett pihenek.
- Channel.
- Nem fogom kihagyni a következő meccset.
- Erről nem te döntesz.- kérdőn néztem rájuk.- A szüleid vagyunk.
- Most. Nem kell eljátszani az aggódó szülőket. Gondolom alig várjátok, hogy hazaengedjenek és ti mehettek vissza Magyarországra.
- Ami azt illeti jössz velünk.
- Hogy mi?
- Jól hallottad. Visszaköltözöl és nem érdekel a véleményed. Meg is hallhattál volna. Döntöttünk.
- De nem haltam! Elfelejtitek, hogy ez az én életem és már 18 vagyok.
- Elfelejted, hogy a számok mit sem érnek és a szüleid vagyunk.
- Ugyan kérlek.
- Channel!- apára néztem.
- Nincs választásod.- kimentek a szobából. Zaynre néztem. Őt is úgy sokkolta ez az egész mint engem. Könnyek folytak végig az arcomon. Nem érdekeltek a következmények. Felültem és megöleltem. Semmit nem éreztem, pedig pár napja ez nem így volt, de ez egy jó hír. Nyakába fúrtam az arcomat. Erős karjait körém fonta és a hátamat simogatta nyugtatásképpen.

Másnap reggel elvégeztek néhány vizsgálatot majd megkaptam a zárójelentést és mehettem is haza. Zayn és Dan jöttek értem. A többiek elvileg már nálam vannak. Mindenkinek örülök, kivéve 2 embert.. Beültem Dan mellé előre, Zayn pedig hátra. Danny elmondta, hogy megpróbált beszélni a szüleimmel, de azt mondták ő a hibás a történtekért. Egyszerűen nem tudtam elhinni. Hogy lehetnek ilyenek? Persze felhoztam, hogy ezt nem fogom annyiban hagyni mire azzal jöttek, hogy visszakapták a régi énemet. Haha. Csak kiállok a barátomért. Észre se vettem, hogy megjöttünk csak amikor Zayn kinyitotta nekem az ajtót. Megköszöntem és kimásztam a kocsiból. Megkérdeztem, hogy segítsek-e vinni valamit de leszóltak és a kezembe nyomták a kulcsokat. A nappaliba lépve már Niall le is rohant. A kis Horan öleléstől mindig jobb lesz a kedvem. Mindenki megajándékozott egy egy öleléssel, ami hiányzott már. Van mit bepótolnom. Lexék alig akartak elengedni, én meg alig akartam odamenni a szüleimhez de végül Zayn amolyan kérlelő tekintetének hála hozzájuk is odamentem. De ezek voltak a legrövidebb ölelések. Elbeszélgettük az egész délutánt. Jó volt megint velük lenni. Többször is voltak bent, de általában bealudtam szóval sokat nem tudtunk beszélni egymással. A srácok elmentek, Zayn maradt volna, de anya szerint pihennem kell. Még Dan sem maradhatott. Röhej mivel ez az én házam. Csoda, hogy Lexéket nem akarta kidobni.
- Remélem örülsz. Mindenkit hazaküldtél. Pedig elfelejtetted, hogy ez nem a te házad.
- Engem legalább nem ütöttek el.- tátva maradt a szám és arcomra csodálkozás ült. Nem hiszem el, hogy ezt mondta. Nem tudtam megszólalni.
- Nem az ő hibája volt.
- A kocsi a semmiből tűnt fel.
- Lányok ebbe ti ne szóljatok bele.- Lexék felmentek az emeletre.
- Te pedig ne korlátozz itt senkit. Ha nem tudnád itt csak egy vendég vagy.
- Hogy merészeled?
- Chan nem beszélhetsz így az anyáddal.
- És ő igen velem? És milyen jogon vádolod Dannyt azzal, hogy az ő hibája?
- Daniel csalódást okozott.
- Daniel? És csalódást? Úristen anya hallod te magad? Ő okozott csalódást? Aki mindig mellettem van? Nem lehet, hogy véletlenül te voltál?
- Fejezd be Channel!
- Nem fejezem be! Elegem van! Idejössz és mindenkinek parancsolgatsz meg vádolsz mindennel de magadba már nem nézel. Neked mindig csak a munka és a munka. A családodra mikor gondoltál utoljára?- mielőtt folytathattam volna pofon vágott. Az ütés helyére tettem a kezemet.- Gyűlöllek!- könnyekkel teli szemekkel rohantam fel a szobámba és csaptam be az ajtót. Bárcsak eltűnne innen. Bunkóság tudom, de nem akarom most itt látni. Tudom, hogy túlzásba estem egy kicsit de nem érdekel.

Egész nap ágyban voltam és ha anya jött be alvást tettettem. Semmi kedvem most hozzá. Vagy azzal jönne, hogy így sajnálja, úgy sajnálja vagy pedig csak folytatná a tegnapit. És én ebből nem kérek, köszi szépen. Van jelenleg elég bajom a veszekedések nélkül is.
- Szia, mesélj mi újság? Hogy érzed magad?
- Jól, köszi. Mikor tudsz jönni?
- Ami azt illeti már voltam, de anyukád azt mondta pihenésre van szükséged és alszol.
- Ezt nem hiszem el.
- Hé, nyugi megoldjuk.
- Tegnap megint összevesztem vele. Kaptam egy pofont mire a fejéhez vágtam hogy gyűlölöm.
- Kicsim..- sóhajtottam.- Mindjárt ott vagyok.
- Ha eddig nem engedett be most sem fog. Kivéve ha..
- Ha?
- Apu be fog engedni. Majd elintézem.- kifújtam a levegőt.- Azért ez vicces. A pasim nem jöhet be a saját házamba.
- Anyukád csak félt.
- Eddig nem tette. Ne most kezdje el.
- Ne legyél ilyen.
- Majd igyekszem.
- Mind a ketten tudjuk, hogy nem fogsz.- elnevettük magunkat.- Mindjárt ott vagyok. Szeretlek.
- Én is.- letettük. Írtam egy sms-t apának, hogy ő nyisson ajtót és engedje be Zaynt. Remélem megkapta és be is engedi. Lexék ma Dannel és a srácokkal vannak. Elküldtem őket, hogy ha már itt vannak legalább szórakozzanak egy kicsit. Pár perc múlva bekopogtak az ajtón, majd az lassan kinyílt. Amint megláttam boldogság járta át az egész testemet. Lágyan megcsókolt majd karjai közé zárt. Lefeküdtünk az ágyra de az ölelést nem szakítottuk meg.
- Tudod mennyire hiányzott már ez? Mennyire hiányoztál.
- Ismerős.- belepuszilt a hajamba. Elnevettem magam majd mélyen szívtam be illatát. Utálom amikor korlátoznak a saját házamban, de Zayn kedvéért megpróbálok kedves lenni velük.- Hogy értetted a kórházban, hogy talán a te hibád volt?
- Lehet, hogy csak én képzelem annak vagy nem tudom, de szerintem Tasha van az egész mögött.
- Tasha? Hogy jön ő ide?
- Mondtam, hogy hozzávágtam a labdát. Nos.. Az azért volt mert azt mondta vigyázzak nehogy történjen velem valami és ne tudjak szombaton játszani.
- Miért nem szóltál?- felült ezért én is.
- Mert.. Nem tudom. Nem akartalak belekeverni és nem vettem komolyan.- megrántottam a vállamat.- Biztos csak véletlen.
- Chan..
- Nem Zayn. Tudom mit akarsz mondani, de kérlek ne. Nem ér annyit ez az egész és bárkivel előfordul egy ilyen baleset. Nem akarok alaptalanul mutogatni.- válasz helyett megölelt. Hátradőltünk aminek az lett a vége hogy elnevettem magam. A nyakába fúrtam az arcomat, nem tudtam abbahagyni a nevetést, de ő sem. Az ajtóm kitárult.
- Hogy jött be?
- Van neve is anyu, Zayn. Emlékszel? Múltkor még bírtad.. És én engedtem be.
- Channel..
- Ő a barátom.
- Pihenned kell.
- Mikor láttál mostanában nevetni? Ha Zayn itt van, minden más. És.. pihenünk látod?- elmosolyodott és kiment. Oké, ez jól ment. 
- Azt hiszem el megyek zuhanyozni.
- Menj csak.- egy puszit nyomott a hajamba. A fürdőszoba ajtóban visszafordultam.
- Zayn?
- Hmm?
- Nem maradnál itt éjszakára?- arcára széles mosoly ült.
- Dehogynem. De akkor hazaugrok egy percre. Mire végzel itt leszek.
- Köszönöm.- hozzám lépett és egy puszit nyomott a számra majd kiment a szobából. Bementem a fürdőbe. A zuhany alatt a forró vízcseppek égették a bőrömet. Emlékfoszlányok ugrottak be, ahogy behunytam a szememet. Igazából csak hangok. Fékcsikorgás, Bekáék sikolya, ismeretlen férfi hangok a nevemen szólongatnak, csak hangok. A nevemen kívül más szót nem bírok kivenni. Az orvos hangja, a gépek pittyegése. A víz hidegre váltott, ez zökkentett ki. Szemeim kinyíltak, a szívem vadul dübörgött és levegőért kapkodtam. Próbáltam mélyeket lélegezni és megnyugodni de nem tudtam. Nem tudom mi volt ez az egész. Felöltöztem és a szobámba mentem, de Zayn nem volt ott. Lementem a lépcsőn, egyenesen a konyhába. Töltöttem magamnak egy pohár vizet és megittam. Fogalmam sincs mi van velem, de se a pulzusom se a légzésem nem akart javulni. Kinyitottam a szekrényt majd levettem a dobozt és a gyógyszerek között kezdtem el kutatni. Nem tudom mit kerestem talán nyugtatót.. A kezem remegett, kezdtem bepánikolni így alig tudtam megfogni valamit is. Kezemmel levertem az egész dobozt. Apa sietett be a konyhába.
- Mit művelsz?
- Csak kerestem..- leguggoltam és elkezdtem összeszedni a gyógyszeres dobozokat.
- Minden rendben kicsim?- bólintottam és visszaraktam mindent a szekrénybe.- Nem úgy nézel ki. Gyere ide.
- Jól vagyok.
- Channel..- odaléptem hozzá.- Mit kerestél? Fáj megint valamid?
- Nem csak.. Nem tudod hol van Zayn?
- Fönt.. Anyáddal.- kérdőn néztem rá.- Te jössz.
- Jól vagyok. Csak levertem a dobozt ennyi.- nagyot nyeltem. Igazából nem voltam jól. Kicsit sem. És fogalmam sincs mi történt vagy mi ez az egész.
- Mi van veled? És..- nem vártam meg, hogy befejezze, felsiettem a lépcsőn. Olyan ez mint egy kihallgatás.
- Channel!
- Mondtam már hogy jól vagyok.- megálltam miután felértem a lépcsőn. Persze, hogy követett.
- Ha jól lennél nem emelkedne és süllyedne ilyen gyorsan a mellkasod.- erre nem tudtam mit válaszolni.- Rosszul vagy?
- Nem!- a kelleténél kicsit bunkóbb és hangosabb válaszra sikeredett.
- Megkérdezem még egyszer. Mi van veled?- a fejemet ráztam. Kitárult a vendégszoba ajtaja és anya sietett felénk. Mögött pedig Zayn.
- Mit csináltok?
- Kérdezd a lányodat. Hátha neked elárulja mi van vele.- nagyot nyeltem és hátráltam egy lépést.
- Chan?- a fejemet ráztam. A szemeim megteltek könnyekkel. Szuper.. Zayn lépett oda hozzám és karjai közé zárt.
- Mi történt?
- Fogalmam sincs.- suttogtam. Az arcomat a pólójába fúrtam.
- Semmi baj.- egy puszit nyomott a homlokomra.
- Chan?
- Jól vagyok.- láttam rajtuk, hogy nem hisznek nekem, de bólintottak és bementek a szobájukba, mi is az enyémbe. A pulzusom és a légzésem is kezdett helyre állni.- Sajnálom.- lehajtottam fejemet és a padlót bámultam.
- Még is mit?
- Agyrém vagyok.- állam alá nyúlt és felemelte  fejemet.
- Ez nem igaz. Ilyeneket ne is mondj.
- De..
- Nem. Meg ne szólalj.- elmosolyodott és magához húzott. Lefeküdtünk és fejemet a mellkasán pihentettem. Ahogy karjait körém fonta biztonságban éreztem magam. Tudom sokszor mondom, de így van és ezt nem tudom megmagyarázni csak így van.. Már nem tudom nélküle elképzelni az életemet. Képtelenség. Ő és a srácok teszik teljessé a kis világomat. Ha ők nem lennének fogalmam sincs mihez kezdenék. Annyi mindenem mentünk már együtt keresztül. Mindig itt voltak nekem, és.. Tudom, hogy soha sem fogom tudni nekik megköszönni mindazt amit értem tesznek. Hogy mellettem vannak. Hogy a barátaimnak mondhatom őket.

A hátamon feküdtem és a plafont bámultam. Végre nem a fehér falakat kell néznem, hallgatni a gépek idegesítő pittyegését és a kórház szagról ne is beszéljünk.
- Jó reggelt.- kezét fejem mellé tette és fölém hajolt.
- Szia.- elmosolyodtam. Közel hajolt és megcsókolt. A hajába túrtam. Keze a pólóm alá tévedt és apró csókokat hagyott a nyakamon majd újra megtalálta ajkaimat. Apró sóhaj hagyta el a számat és érintésébe beleborzongtam. Elmosolyodott a reakciómon. Hirtelen fölé kerekedtem. Csípőjére ültem és kezeimet mellkasára tettem.
- Fejezd be.- az ajkamba haraptam. Próbáltam komoly lenni, de nem igazán jött össze. Kezeimnél fogva lehúzott magához és lágyan megcsókolt. Felültünk de csókunkat  nem szakítottuk meg. Hamar megszabadítottam a pólójától és apró csókokkal hintettem be a nyakát. Halk kopogás hallatszott az ajtón. Nem foglalkoztunk vele, de aztán meghallottuk anya hangját ahogy a nevemet mondogatja.
- Hagyd.- a fülembe suttogta majd újra megcsókolt. Az ajtón újra kopogás hallatszott. Ezt nem hiszem el.
- Megnézem mit akar.- sóhajtottam és egy puszit nyomtam a szájára.- Feküdj vissza, sietek.- visszanyomtam az ágyra majd az ajtóhoz mentem és kinyitottam.- Felkeltettél.
- Zayn?
- Még alszik, és én is szeretnék.- becsuktam magam mögött az ajtót.
- Csak szeretném ha tudnád, hogy ma megyünk haza.
- Mikor?
- Hatkor.
- Jó, akkor majd elviszlek a..
- Úgy értettem te is jössz.
- Kizárt.- visszamentem a szobába és bezártam az ajtót.
- Minden oké?
- Persze.- az ágyhoz léptem.- Hol is tartottunk?- ideje se volt válaszolni, letámadtam ajkait.

Úgy délután 2 óra lehetett mire lementünk Zaynnel.
- Örülök, hogy végre lefáradtatok.- az ajkamba haraptam, hogy elfojtsam nevetésemet.- Összepakoltál már?
- Nem is fogok.
- Nem fogok leállni veled megint veszekedni.
- Szuper mert én sem.
- Menj és pakolj. Kérlek Channel.
- Nem megyek sehova.
- Csak haza.
- Én már itthon vagyok.
- Kétlem. Channel ne nehezítsd meg a dolgomat.
- Akkor ne válassz el azoktól akiket szeretek.
- Minket nem szeretsz?
- Tudod hogy értettem.. Miért csinálod ezt?- kérdőn nézett rám.- Úgy viselkedsz mint ha az anyám lennél.
- Mert az vagyok és most menj pakolni.
- Ha az vagy.. Hol voltál 18 évig?- felrohantam a szobámba. Bezártam az ajtót és leültem a földre. Hátamat az ágynak támasztottam és felhúztam térdeimet. Könyökömet a térdemen támasztottam és a hajamba túrtam.
- Chan..- Zayn hangját hallottam az ajtó mögül. Behunytam a szememet.- Nyisd ki, kérlek.- felkeltem de nem ajtót nyitni. A fürdőbe mentem. Megmostam az arcomat hideg vízzel és a tükörbe bámultam. Legszívesebben beleütöttem volna, de helyette visszamentem a szobába. Nem szakíthatnak el tőlük. Nem mehetek el innen. Ez az otthonom. Nem tudom elképzelni az életemet megint Magyarországon. És.. Talán nem is akarom.. Kinyitottam az ajtót. Zayn ott ült velem szembe.
- Mit csinálsz?
- Ezt én is kérdezhetném tőled.- halványan elmosolyodtam és leültem mellé. Ujjaink összefonódtak.
- Nem akarok elmenni.- fejemet vállára hajtottam.
- Tudom.
- Mi lesz ha felrak a gépre akaratom ellenére?
- Nem hagyom, csak most kaptalak vissza. Többé nem veszítelek el.- szavaitól elszorult a torkom és szemeim megteltek könnyekkel.- Szeretlek Chan.- nem bírtam tovább. A sós cseppek végigfolytak az arcomon. Szó nélkül karjai közé zárt.
- Azt mondtad nem hagyod, hogy elmenjek. Most még is búcsúnak tűnik ez a beszélgetés.- elnevettük magunkat de nem azért mert viccesek voltak szavaim..- Szeretlek.- fejemet még mindig vállán pihentettem és karjába kapaszkodtam.
- Channel?- megtöröltem a szememet és a hang irányába kaptam a fejemet.- Beszélhetünk?- aprót bólintottam és felkeltem. Csendben követtem a szobába. Elmondta, hogy hallott minket beszélgetni, de nem akart hallgatózni. Bocsánatot kért a történtekért és, hogy folyton csak veszekedett velem. Én is bocsánatot kértem a viselkedésemért. Örültem azért, hogy meg tudtuk beszélni a dolgokat. Utálok velük rosszba lenni.. Végül maradhattam. Láttam rajtuk, hogy jobban szeretnék ha visszamennék velük, de elfogadták a döntésemet és azt mondták örülnek annak ha itt boldog vagyok.