Epilógus

Hello Drágáim!
Uhh, hát végleg eljött a búcsú ideje. Amikor belekezdtem ebbe a blogba, még nem gondoltam volna, hogy lesz 20 feliratkozóm és több mint 9000 látogatóm. Tudom, hogy ez egy alapsztori volt, de egyben az első blogom is, így imádtam írni, és sajnálom, hogy vége van. Volt néhány pillanat amikor úgy döntöttem, hogy folytatom, de aztán rájöttem, hogy nincs értelme húzni, és az olvasóim száma is nagyot csökkent. Annyit tudnék itt beszélni, de amit mondani szeretnék az az, hogy nagyon szépen köszönöm mindenkinek aki valaha legalább egyszer az oldalon járt, de annak még jobban, aki kitartott velem a végéig. Nem hagyom abba a blogolást, ezen kívül van 4 sztorim, remélem néhányan ott is velem lesztek majd. Köszönök mindent srácok. 

Millió puszi.xx

A repülő fóbiám, ha nevezhetem így még mindig nem múlt el. Csak úgy mint sokszor a fülemben üvölt a zene és a szemem csukva. 1 év telt el Danny halála óta, ezért ma visszamegyek Londonba, de csak egy napra, csak hogy lássam a sírját. Vissza abba a városba, ahol minden kezdődött. Sok minden történt azóta, mióta eljöttem onnan. Elmentem továbbtanulni, sportriporternek készülök. Szeretnék ezzel foglalkozni, de csak Dan miatt. Ő mondogatta mindig, hogy jó lennék azon a pályán, így szeretném ha büszke lenne rám. Miután hazamentem Londonból, hetekig csak ültem a sötét szobában és sírtam. Sírtam Dan miatt, Zayn miatt, a srácok miatt és magam miatt is. Nehéz volt továbblépnem Londonon, a múlton.. Mindenen.. De sikerült. Vannak pillanatok, amikor eszembe jut néhány dolog és könnyek folynak végig arcomon, de élem tovább az életemet. Hiszen ezt kell tennem. Ahogy a reptéren álltam sok minden eszembe jutott, köztük az is amikor először álltam ott, Dannel..

Gyalog tettem meg az utat, ami elég hosszú volt, de nem érdekelt. Nem akartam taxit hívni, csak sétálni. Vettem egy csokor vörös rózsát, ennyit megérdemel.. Sőt.. Beletettem a vázába és leültem a sír mellé, fejemet pedig nekidöntöttem annak.- Annyira hiányzol.- éreztem, ahogy lassan egy könnycsepp gördül végig arcomon, majd ezt követte a többi.- Nagyon szeretlek Dan.. Köszönök mindent.- suttogtam, és engedtem, hogy a könnyek eláztassák arcomat. Pár óra múlva felkeltem onnan és végigsimítottam a fekete márványkövön.- Soha sem foglak elfelejteni.- végignéztem rajta még egyszer majd elmentem onnan. Míg kiértem a temetőből megtöröltem szemeimet és kicsit rendbe szedtem magamat. Mivel volt még egy kis időm, elmentem a házához, majd az enyémhez is. Annyi emlék köszönt vissza. Amikor először jártam itt.. Zayn.. A srácok.. Minden. Elmosolyodtam majd mentem is tovább, nem akartam, megint itt ragadni. Ez az egész.. A történtek. Ráébresztettek arra, hogy nem tudhatod mikor történik veled valami, ezért muszáj kiélned az életed minden egyes percét.

- Chan?- a hang irányába kaptam fejemet. Azt hittem rosszul hallok, de amikor megláttam néhány ismerőst, akik rám mosolyogtak minden világossá vált.

- Tényleg te vagy az?

- Nem Niall, ő csak egy hasonmás.

- Ne már Lou.. Hagyj békén.- elmosolyodtam.- Bocsi, csak nem hittem volna, hogy újra itt látlak.- mindenkitől kaptam egy ölelést. Hihetetlen mennyire jól estek, mennyire hiányoztak. A srácokkal nem igazán tartom már a kapcsolatot. Miután visszaköltöztem Magyarországra minden nap beszéltünk és naponta többször is hívtuk egymást, de ahogy az idő telt, a kapcsolatunk úgy kezdett romlani, míg végül eljutottunk oda, hogy nem is igazán beszélünk már.

- Jó látni titeket.

- Téged is. Gondolom Dan miatt jöttél.- bólintottam.

- Hihetetlen, hogy már egy éve történt.

- Az, és még mindig ott van a hiánya..

- Mindenben.- befejeztem Liam helyett.

- Mi van veled? Eltűntél.- Harryre néztem.

- Fősuli..- megrántottam a vállamat.- Viszont ti megint turnéztok. Elképesztőek vagytok.- vigyorogtam.

- Hiányzol Chan.- elszorult a torkom, de nem sírhatok megint előttük.

- Ti is nekem Niall.

- Ugye tudod, hogy szinte semmit sem változtál?

- Most már igen, Lou.- elnevettem magam.

- Jó ilyennek látni.. Vidámnak.

- Nehezen, de sikerült túl tennem magam a dolgokon.

- Örülünk neki.- ahogy meghallottam Zayn hangját a szívem ritmust váltott és újra a régi érzés kapott el. Válaszul csak rámosolyogtam. Harrytől tudom, hogy van barátnője, meg hát a net.. Eleinte fájt.. Talán még most is egy kicsit, de örülök a boldogságának.. Én mondtam megmondtam, hogy talál majd mást.. Jobbat..

- Mennem kell srácok, vagy lekésem a gépemet.

- Már is?

- Muszáj. Már nincs ami ehhez a városhoz köt, mindennek vége. Persze ti kivételek vagytok.

- Szeretünk Chan.

- Én is titeket.- megöleltük egymást majd hátat fordítottam és elmentem.

- Channel!- megfordultam és megálltam.

- Minden oké, Lou?

- Láttam.- mosolygott.

- Nem értelek.

- Ahogy egymásra néztetek.

- Lou.. Van barátnője é..

- Igen, de rá nem néz úgy, ahogy még mindig rád. Ne érts félre.. Szereti őt, ha nem így lenne már tudnék róla, de nem néz úgy rá, ahogy rád szokott.

- Ha most azt akarod, hogy elsírjam magam, nagyon jó úton haladsz.

- Csak azt szeretném ha tudnád, hogy megváltoztattad az életünket. Úgy értem, minden más volt. Te és Dan a családunk részei voltatok, és egy családtag elvesztése maradandó. Ott van mindkettőtök hiánya mindenben, és csak mert mostanában nem beszélünk, még ugyanúgy szeretünk.

- Köszönöm.

- Még mindig hordod a karkötőt.- rábökött és újabb mosoly jelent meg az arcán. Nem válaszoltam, csak rátettem másik kezemet a Zayntől kapott tárgyra.- Ez még mindig azt jelenti, hogy érzel iránta valamit.

- Louis..

- Légy boldog kicsilány.- magához húzott, megölelt és egy puszit nyomott a hajamba.- És ha lehet, jelentkezz néha.- elmosolyodott majd megfordult. Nagyon közel voltam ahhoz, hogy elsírjam magam.

- Lou?- megfordult.- Nagyon hiányoztok.- arcára mosoly ült, de nem a vidám, őszinte mosolya.. Megfordultam és elmentem. Ezzel végleg magam mögött hagyva London városát, az ott szerzett emlékeket és boldog pillanatokat. Az élet tele van meglepetésekkel, de ez a te életed és úgy döntesz, ahogy te akarsz. Ha megtanulod jól élni, meglátod benne a szép oldalát. Rajtad múlik mi lesz a jövőben és kit engedsz be az életebe, mert ő akkor örökké ott marad a szívedben.

~ Vége ~

42. fejezet

Nem, ez nem lehet.. Csak egy rossz álom.. Egy nagyon rossz álom. Csak is ez lehet a megoldás és a magyarázat. Danny nem halhatott meg, az nem lehet. Ilyen nem történhet meg soha.. A baj csak az, hogy ez nem egy álom, és Dan tényleg meghalt a motorbalesetben, ez a fájó.. A szörnyen fájó valóság. A temetése óta csak ülök az ablakban és nézek kifelé. Várom, hogy hívjon, hogy jöjjön hozzám, hogy megöleljem és beszívhassam illatát. Várom, hogy kimondja a nevemet, hogy puszit adjon a hajamba, hogy nevessünk a hülyeségein.. Hogy azt mondja szeret. Várom, hogy a kocsikról beszéljen olyan szenvedélyesen ahogy szokott, hogy hülyéskedjünk a pályán, hogy sétáljunk a parkba vagy csak hogy az emberek hülyének nézzenek vele az utcán. De legjobban azt várom, hogy beállítson az ajtón és azt mondja 'Csak vicceltem Chan, minden rendben van, ne aggódj.' és öleljen meg nyugtatásképpen, de ez nem fog megtörténni. Nem fog visszajönni és nem fogja körém fonni karjait, ahogy többé már nem fog velem együtt nevetni se.. Többé nem lesz Danny.. Csupán az emlékek lesznek. A hangja a fejemben, a mosolya, az arca.. Kimondhatatlanul hiányzik és úgy érzem mint akinek kitépték volna a szívét. A mellkasom egyenesen fáj minden egyes nélküle töltött percben. Dan hiánya kibírhatatlan, hiába mondják, hogy tovább kell lépnem, nem tudok. Nélküle nem lennék ott ahol most vagyok, nélküle egy senki lennék. Ő tett olyanná amilyen vagyok és most elveszítettem. Elvesztettem a legjobb barátomat, a testvéremet, azt az embert, aki egész életemben mellettem volt és törődött velem. A szüleim helyett volt a családom.. Dan megváltoztatta az életemet és ezt sose tudtam neki elmondani. Sosem tudtam vele igazán éreztetni, hogy mennyire is fontos nekem. Miatta jöttem ide, de legtöbbször nem őt helyeztem előtérbe és ez fáj. Nem így akartam.. Én vagyok a hibás a halála miatt. Ha nem veszem meg neki azt a hülye motort, most nem lenne ez.. Itt lenne és nem lenne senki maga alatt, mindenkinek mosolyt csalna az arcára a személyiségével. Nála jobb ember nincs a világon és soha nem is lesz. Miért mindig azok mennek el, akik a legkevésbé sem érdemlik meg? Miért Dan? Miért nem én? Bárcsak.. Bárcsak aznap délután én mentem volna azon az úton, és bárcsak én lettem volna az aki aznap éjjel.. Dannel a világ hatalmasat vesztett, de velem nem vesztett volna nagyot. Hány ilyen ember él a világon rajtam kívül? Gazdag szülők.. Igen, a szüleim gazdagok.. Miért nem mondtam vagy említettem senkinek? Mert a pénz nem boldogít, és nem tesz senkit sem nagyobbá vagy jobbá. Nem voltam rászorulva a szüleim pénzére és nem is leszek. Én nem kérek abból az életből. Attól mert valakinek több van belőle, mint a másiknak nem teszi nagyobbá. Ugyan az az ember, mint akármelyik másik. Most is, mit érek a pénzzel? Semmit, ugyanis Dannyt nem kaphatom vissza vele.

- Chan.. Tudom, hogy fáj, de élned kell tovább az életed. Ő is ezt akarná.- felnéztem Zaynre, de a szememből megállás nélkül folytak a könnyek. Tény, hogy ezt akarná.. Hogy mosolyogjak és lépjek tovább, de én nem. Én nem ezt akarom, ahogy a fájdalmat sem akarom enyhíteni, vagy megszüntetni. Így érzem, hogy ez a valóság, hogy minden igaz.- Kicsim..- végigsimított arcomon, majd felemelt és átvitt az ágyra. Szorosan fonta körém karjait, hozzásimultam és fejemet mellkasának döntöttem.

- Annyira hiányzik.- hangom csak suttogás volt.

- Ahogy mindenkinek.- hátamat simogatta nyugtatásképpen, de ez esetben nem segített. Ami megnyugtat az a nyugtató. Minden nap szednem kell, másképp nem tudok elaludni, vagy jönnek megint a rémálmok. A srácok nem hagynak egyedül egy percre sem, nincsenek mindig velem a szobában, de a házban vannak és óránként ellenőriznek, hogy nem-e csináltam valami hülyeséget. Többször is megfordult a fejemben, de mindig megállított valami.. Vagy inkább valaki.. Danre és Zaynre gondoltam. Egyikőjük sem akarná ezt, és nem tehetem meg Zaynnel.

- Biztos, hogy ezt akarod?

- Tess azt mondta, szedjem össze azt, ami nekem kell.- elfordítottam a kulcsot a zárban, majd kinyitottam az ajtót és beléptem. Megcsapott Dan illata, ami emlékekkel árasztott el. Beljebb mentünk Zaynnel, minden úgy volt, ahogy hagyta. A nappali, a konyha.. Minden. Felmentünk az emeletre, a szobájába. Végigvezettem kezemet a szekrényen és kezembe vettem a közös képünket. Elmosolyodtam a kellenes emlék hatására, de egyben szemeimet könnyek lepték el. Kivettem a szekrényéből egy pólót és mélyen szívtam be illatát, majd leültem vele az ágyra és magamhoz szorítottam.

- Jól vagy?- Zayn leült mellém. Válasz helyett aprót bólintottam majd vállára hajtottam fejemet és körbenéztem a szobában.

- Miért ő Zayn? Miért ő? Annyira nem ezt érdemelte és...- hangom elcsukklott és feltört belőlem a sírás.

- Shh.- magához ölelt és hátamat simogatta. Összetörtem, teljesen kifordultam magamból és el is vesztettem önmagamat. Elég egy rossz szó hozzám vagy egy nem megszokott hangnem és már is elbőgöm magam.. Elég egy tárgy, egy illat és arcomat könnyek áztatják. 

Összeszedtem néhány személyes dolgot, köztük pár pólót és a parfümét, majd elmentünk a házból. Szörnyű érzés volt onnan kilépni. Amíg bent voltunk úgy éreztem Dan is ott van velünk, de amint átléptük a küszöböt az üresség újra köszönt odabent. A srácok a nappaliban ültek amikor hazaértünk. Felvittem Dan holmijait és visszamentem hozzájuk. Köszönésképpen intettem egyet és halvány mosolyt erőltettem. Mindenki a tv-t nézte, de én valahogy nem tudtam arra koncentrálni, annyi minden kavargott a fejemben. Teljesen üresnek éreztem magam, mint ha kiszívták volna belőlem az érzéseimet, csak a fájdalmat és a hiányérzetet hagyták meg nekem.

- Chan..?- Louis felé kaptam a fejemet.- Nem vagy éhes? Napok óta alig eszel. Ne tedd tönkre magad.- alig észrevehetően ráztam meg a fejemet.- Szörnyű szenvedni látni kicsilány.- könnyek folytak végig arcomon. Nem akarom, hogy miattam ilyenek legyenek.. Mindenki szeme fájdalmat tükrözött, ami odabent nálam csak felnövelte ezt az érzést. Nem akarom, hogy miattam szenvedjenek ők is, elég az én nyomorom..

- Héé, ne sírj.. Kérlek.- Niall ölelt magához.

- Sajnálom. Annyira nagyon sajnálom.. Nem akarom, hogy így lássatok, hogy.. Egész nap csak azt kelljen nézni ahogy sírok..

- Ez nem a te hibád.- Liamre kaptam tekintetemet.

- Gyenge vagyok, Liam és csak sírok, mint ha az megoldana bármit is. Tovább kéne lépnem, elfogadni, hogy Dan m.. Meghalt.

- Ő a barátod volt, érthető, hogy így v..

- Nem. Nem az.. Nem kell, hogy azt mondjátok, amiről azt gondoljátok, hogy hallani akarok. Gyűlöljetek, mert az én hibám volt, kiabáljatok velem, mert így viselkedek, csak..- nem tudtam befejezni. Könnyes szemekkel néztem végig rajtuk, majd szó nélkül rohantam fel a szobámba, ahol a sarokba ültem. Felhúztam térdeimet és olyan apróra húztam össze magam, amennyire csak tudtam. Próbáltam megnyugodni, de a könnyek nem akartak megszűnni, ahogy a fájdalom sem.

- Chan.. Melletted vagyunk, nem számít, hogy a nap minden percében sírsz vagy ülsz a sötétben.. Mi melletted vagyunk, ahogy akkor is melletted voltunk, amikor le-föl rohangáltál a lépcsőn részegen.- halvány mosoly jelent meg arcomon, majd Lou karjai közt találtam magam.

- Megígérem, hogy nem sírok többet.. Annyit.

- Ne fojtsd el az érzéseidet és ne foglalkozz mással. Ha te úgy érzed, hogy arra van szükséged, akkor sírd ki magad, de semmiképp se fojtsd el magadban.

- Köszönöm.- egy puszit nyomott a homlokomra majd lementünk a többiekhez.

- Sajnálom, hogy kiakadtam az előbb.

- Megértjük.- Harry mosolyodott el kissé. Zayn karjai közé fészkeltem magam és a tv felé fordítottam tekintetemet. Mellkasának döntöttem fejemet és próbáltam rendezni légzésemet. Éreztem ahogy a sötétség hívogat, ahogy megszűnik a fájdalom és a súly, ami a mellkasomat nyomja, majd a külvilág eltűnik és minden helyét átveszi a fekete köd.

- Ezt nem teheted.. Nem hagyhatsz itt.

- Sajnálom, már döntöttem.

- Chan.. Kérlek.

- Nem tudok itt maradni.. Nem tudok tovább ebben a házban élni, minden rá emlékeztet. Minden tárgy, minden illat egy emléket idéz elő bennem. A háza, ami előtt mindig elmegyek, ha az utcán vagyok.. A park, a mi fánk.. A mi helyünk. Minden rá emlékeztet és én ezt nem bírom elviselni.. Hogy mindenben itt van, de még sincs itt.

- Nem lesz jobb ha elmész.

- Honnan tudod? Ott nincs ami rá emlékeztetne, csak a képek és az emlékek. Minden tárgy, amire ha ránézek egy emléket jelenít meg és sírásra késztet.

- Chan..- szemei megteltek könnyekkel. Arcát kezeim közé fogtam és közel léptem hozzá.

- Te vagy a mindenem Zayn, de így képtelen vagyok maradni, csak a terhetekre vagyok.

- Ne mond ezt..

- Ez az igazság.- szemeimből már folytak a könnyek.- Annyi mindent köszönhetek neked.. A srácoknak.. De ezt most nem élném túl. Túlságosan is sok.

- Chan..- ujjammal letöröltem egy sós cseppet arcáról.

- Szeretlek Zayn, és ezen senki és semmi sem fog változtatni, ahogy a közös napjainkat és emlékeinket sem tudják elvenni, de most el kell mennem.

- Csak azt hiszed, hogy jobb lesz, de nem így van.. Te mondtad.. Ez az otthonod.

- Már nem az, és nem is lesz.. Nagyon nehéz itt hagyni mindent.. Téged.. Titeket.. De nincs más választásom.

- Mindig van választásod, kérlek.

- Sajnálom.- végigsimítottam arcán.

- Nekem csak te kellesz Chan..

- Majd találni fogsz valaki mást.. Valakit, aki úgy fog szeretni ahogy én nem tudtalak, aki jobban becsül majd meg és jobban törődik majd veled.. Lesz, aki feledtet majd veled. El fogsz felejteni Zayn, és tovább lépsz..

- Nem.. Nálad nincs jobb, nekem nem kell jobb.. Csak te kellesz Chan.. Senki más.

- Talán teljesen elfelejtesz majd, csak néhány apró emléked marad rólam és a közös perceinkről..- hangom elcsuklott.- Csak annyi marad meg, hogy boldogok voltunk, de ez elmúlt.

- Chan..

- Szeretlek Zayn.- könnyes szemekkel néztem fel rá, majd egy utolsó csókot leheltem ajkára, végül a többiekhez léptem, akik megszólalni sem tudtak a meglepettségtől. Megöleltem mindenkit, fogtam a cuccomat és kiléptem az ajtón. Kiléptem a régi életemből, a majdnem tökéletes életemből. Otthagyva a boldog és fájó emlékeket.. Az életre szóló élményeket, az igaz szerelmet és az igaz barátokat.

Hello Drágáim!
Nemrég belekezdtem egy újabb blogba, ha van kedvetek nézzetek be.:)

Nothing Stays The Same

Millió puszi. xx

41. fejezet

Hát Drágáim eljött a visszaszámlálás, már csak ezzel együtt 1 rész + az epilógus és vége a blognak. A nézettségem szörnyen lecsökkent, ami az én hibám és bocsánat, de továbbra is köszönöm azoknak, akik még velem tartanak a végéig. Ez nem lett valami hosszú rész, de azért remélem így is elérem vele a kellő hatást.

Millió puszi. xx

~hónapokkal később~

Karácsony, Szilveszter, Szalagavató, Ballagás, Érettségi.. Őszintén örülök, hogy mindenen túl vagyok. Az ünnepeket a családommal töltöttem, Magyarországon, de szilveszterre már mentem is vissza Angliába. Hiába, így volt megbeszélve.. Viszont Lexék is velem töltötték az év utolsó napjait. Nagy örömömre velük, és a srácokkal záródott és kezdődött az új év. Ennél jobb évet nem is tudtam volna elképzelni. Az elején még azt hittem ez is csak egy ugyan olyan lesz, mint a többi, de jöttek a fordulatok.. London.. Zayn.. És a One Direction. Tényleg nem tudnám már elképzelni nélkülük az életemet, annyira megváltoztatták és boldoggá tettek.. Olyanná, aki már régen voltam.. Mindig ott voltak, amikor szükségem volt valakire és feltétel nélkül szerettek és szeretnek. Ha valaki megkérdezné, hogy ki a családom, őket mondanám. Lehet bunkón hangzik, de többet kaptam tőlük ezalatt a pár hónap alatt, mint a saját családomtól egész életem során. Túl vagyok az érettségin is, sikeres volt. Megérte az a sok padban ülés.. Hogy hogyan tovább még nem tudom, talán szeretnék még egy évet a kávézóban tölteni és utána egyetemre menni. Elég volt egy időre a tanulásból. A srácok hihetetlenek, újabb turnéba kezdtek, nem gondoltam volna, hogy így megszeretem a zenéjüket. Annyi mindent tudnék mesélni.. Például a Párizsban töltött egy hetet. Zayn elvitt Párizsba az érettségim miatt, persze eleinte elleneztem, de nem tudtam lebeszélni. Annyira kedves volt tőle és életem legszebb napjai közé írhatom az ott töltött időt. Csak mi voltunk.. Bepótoltuk azt a sok kihagyott időt. A város csodálatos volt, de erről is órákig lehetne mesélni.. Ohh, megint ügyes voltam és még januárban az egyik kosármeccsen sikeresen összezúztam a karomat, a jó hír, hogy már nincs semmi bajom, de megérte, ugyanis megnyertük a bajnokságot. Dannel mostanában minden napot együtt töltünk. Nyár van és neki sem nagyon kell mennie melózni, szóval tiszta jó. Teljesen olyan, mint egy éve. Csupán Zayn és a többiek is többször csatlakoznak. Nekik is szünetük van, úgyhogy tényleg minden szuper. Kivéve, hogy Danny és Megan még az év elején szakítottak. Kár, hiszen összeillettek, de Danny érzi, a barátságom Megannel azért megmaradt, persze a pályán nem kíméljük egymást ha megyünk ki még ma sem. Tényleg mennyit tudnék még mesélni.. Hiába, nem változtatnék semmin sem, számomra így tökéletes minden ahogy van. Én így vagyok boldog.

- Chan..

- Hmm?

- Éhes vagyok.

- Én meg álmos, Niall.

- Ez olyan de ja vu, nem?

- Főleg ha palacsintát kérsz.

- Azt kérek.- elnevettük magunkat és lementünk a konyhába. A többiek még aludtak.. Tegnap volt egy éve, hogy ideköltöztem ezért Dan és a többiek úgy döntöttek, hogy bulizzunk. Volt akinek kicsit jobban ártott az alkohol, kivételesen visszafogtam magam, csak mert úgy volt, hogy délután lehet, hogy be kell mennem dolgozni. Niallel most az én konyhámból csináltunk csatateret, és egy ideig biztosan több liszt volt rajtunk, mint a tálban. Végül sikerültek azok a palacsinták, de be kell valljam, igazi felnőttek módjára viselkedtünk a konyhában töltött idő alatt. Miután feltakarítottunk mindent a többiek is felkeltek és megreggeliztünk.. Vagy inkább ebédeltünk. Hiába, ha együtt vagyunk, nem tudunk komolyak maradni. Zaynen kívül mindenki elment, viszont úgy döntöttünk mi sem maradunk otthon és mivel sütött a nap elmentünk sétálni. Az idő kellemes volt és az hogy vele lehetek csak javított a helyzeten.

- Be kell menned?

- Nem hívtak, úgyhogy Shane lesz egész nap.

- Legalább akkor este átjöhetsz te is. Jön El, meg Dani is, és persze Dan.

- Nem volt elég a tegnap este?- nevettem. Igazából könnyen el tudunk beszélgetni minden témáról, most sem volt másképp. Ez viszont addig tartott, amíg nem kaptam egy hívást. Azonnal értesítettünk mindenkit akit kell és a kórházba siettünk. Próbáltam erősnek látszani, de a remegés és a pánik teljesen úrrá lett rajtam. Erősen kapaszkodtam Zayn karjába, félő volt, hogy bármelyik percben összeesek. Csak ültünk és vártunk, senki sem tudott semmit. Én viszont tudtam.. Ha baja lesz, az az én hibám. A mellkasom szörnyen fájt és időnként egy-egy könnycsepp gördült végig arcomon. Egy idő után már nem tudtam egy helyben ülni, felkeltem és le-föl sétálgattam megállás nélkül, egészen addig, amíg Louis hozzám nem lépett és leültetett, majd átkarolt. A feszültséget és az aggodalmat szinte tapintani lehetett a levegőben. Ahogy az orvos megjelent jó pár óra múlva mindenki kérdésekkel rohamozta. Megvárta amíg befejezzük majd ő jött.

- Mr Morgan válságos állapotban van. A műtét még most is tart, súlyos sérüléseket szenvedett. Mi mindent megteszünk érte.

- Mit ért pontosan a válságos alatt?- hangom szinte csak suttogás volt. Szemeimet könnyek lepték el, ahogy a kék tekintet fájdalmasan véste be magát enyémbe.

- Szólunk ha van valami.- azzal már el is ment. A hajamba túrtam és behunytam szemeimet.

- Ne aggódj, nem lesz semmi baja.

- Honnan tudod?

- Pozitívan állj a dolgokhoz. Mindenki azt szeretné, hogy jól legyen.. És így is lesz.- szorosan fonta körém karjait. Valahogy nem tudtam hinni neki.. Éreztem, hogy valami nincs rendben.. Féltem. Danny szülei még úton voltak ide, de felhívtuk őket és nekik is elmondtuk azt amit nekünk a doki. Nekem óráknak tűnt a megint csak semmit tevéssel és várakozással töltött idő. Felpattantam és a műtő felé kezdtem sietni.

- Channel!- nem törődtem velük. Abban a pillanatban csak is egy valaki érdekelt.. Danny. És hogy ő jól legyen, de akkor miért éreztem azt, hogy valami szörnyűség történik? Miért éreztem a fájdalmat nagyobbnak? Persze mindenki követett, de nem akadályoztak meg. Tudták, hogy csak rosszabb lenne a helyzet és kiakadnék. Amint kilépett az orvos elé álltam, Zayn pedig egyből mellém lépett.

- Hogy van?

- Ms Smith, ké...

- Hogy van?- ismételtem kicsit hangosabban.

- Sajnálom.- szólásra nyitottam számat, de egy hang sem jött fel torkomon, helyette szemeimet könnyek lepték el.- A sérülései.. Túl súlyosak voltak. Nem tudtuk megmenteni.

- Nem..- suttogtam.

- Fogadja részvétemet Ms Smith.- az érzések előtörtek belőlem és ha Zayn nem húz magához, biztos, hogy a földre esek, ugyanis alig bírtam megállni. Mellkasába fúrtam arcomat és hagytam, hogy a fájdalom véglegesen szétáradjon egész testemben. A sírástól nehezen lélegeztem, de valahogy nem tudott érdekelni. Mindent elnyomott a fájdalom, ami a mellkasomat nyomta. A falakon az én sírásom vert visszhangot, meg se próbáltak nyugtatni, szerintem még ők sem fogták fel mi történt. Pár perc múlva erőt vettem magamon és elengedtem Zaynt, mindenki szemét könnyek lepték el és arcukra kiült a csodálkozás és a fájdalom keveréke. Amikor Tessék megérkeztek minden csak felerősödött.. Nem akartam elhinni.. Nem tudtam elhinni. Nem veszíthetem el, szükségem van rá.. Legszívesebben ordítottam volna.. A fejemben csak az visszhangzott, hogy maradj erős, de kit akartam hülyíteni? Hogy lehet ilyenkor erős egy ember..? Ha elveszti a legjobb barátját..? A testvérét.. Nem.. Ez nem lehet igaz. Dan nem halhatott meg.. Ez csak valami vicc.. Azt reméltem, ez csak megint valami hülye vicc tőle és nincs is baja, de egy idő után kezdtem magam szánalmasnak érezni és feladtam. Nem tudom elfogadni.. Így nem lehet vége ennek.  Ő nem ezt érdemli.. Egyáltalán miért?!.. És.. Feladtam a válaszok keresését.. Feladtam minden próbálkozást, hogy megnyugodjak.. Vele mindent elvesztettem.. És ha valaki mindenét elveszti, semmije se marad.. Semmi csak egy hatalmas, üres tátongó lyuk, ami csupán annyira képes, hogy fájdalmat okozzon, és eszedbe juttassa az emlékeket. A fájdalom elviselhetetlenné vált és képtelen voltam megnyugodni, mint valami méreg úgy áradt szét az egész  testemben, egészen addig amíg minden el nem sötétült Zayn karjai közt.

40. fejezet

Erik épségben hazaért, azért mondom, hogy épségben, mert képes hülyeségekre, röpke két óra alatt is. Felhívott miután leszállt a gépről és közölte, hogy minden oké. Megígértem magamnak, hogy hetente többször hívom és írok neki, nem akarom, hogy megint az legyen mint múltkor. Nagyon nem. Bekáék mellette lesznek, én pedig próbálok lelkileg ott lenni. Szörnyen viselkedtem vele, már tudom, de a múlton képtelenség változtatni, ezért arra törekszem, hogy helyre hozzam amit tettem. Eléggé megváltoztam amióta itt vagyok, de szerintem ez nem olyan rossz dolog. Mindenki életébe olykor kell egy kis változás. Az ébresztőm idegesítő csipogása zökkentett ki gondolataimból. Fáradtan nyomtam ki, majd felültem és hajamba túrtam. Egy nagy sóhajt követően kimásztam az ágyból és miután vettem ki ruhákat a szekrényből, a fürdőbe csoszogtam. Nehéz úgy készülődni, hogy közben a kutyád rád ugrál és körbe-körbe futkos. Miután fogat mostam megcsináltam a hajamat és a sminkemet, lementem a konyhába. Egy csésze kávé után, aminek kellemes íze volt a fogkrém után, csak úgy megjegyezném, visszamentem a szobámba. 

Fújtam magamra egy kis parfümöt, fogtam a telefonomat és a táskámat majd megint csak lementem a lépcsőn. Belebújtam a cipőmbe, majd a dzsekimbe és már mentem is. Bevágtam magam Shane mellé, és elindultunk. Igen, visszamentem a suliba, a szüleim és a tanáraim szerint csak egész nap otthon fekszek és akkor inkább már a suliban töltsem az időt. Nem akartam veszekedni ezért beleegyeztem, úgy sem szerettem egyszerre annyit tanulni.. Megígértem Zaynnek, hogy kerülöm Tashaval a veszekedéseket, de azt is, hogy ha megint kezdi, én megütöm. Nem fogja tönkretenni a napjaimat.. Semmi kedvem, hogy egész nap az utolsó padban bámuljak ki a fejemből unottan, gondolom ahogy senkinek sincs, de nincs választásom. Ha nem mentem volna bele nem csak veszekedés lett volna, hanem az is, hogy visszamegyek Magyarországra. Ahha, azért hülye nem vagyok, és ezt az egy évet még valahogy kibírom, főleg Shane mellett. Mellette nem unalmasak az órák, meg egyáltalán az élet. Tiszta bolond, de őt így szeretik az emberek. Nem volt kedvem kiszállni a kocsiból, kényelmes volt és melegség árasztotta el, de Shane kirángatott onnan a hidegbe, így nevetve estünk be a terembe. Elég sokáig szórakozunk a dolgokon, de mi ilyenek vagyunk. A többiek megint csak kedvesen fogadtak, Megan pedig egyből odajött hozzánk.

Viszonylag hamar elteltek az órák és amikor kicsöngettek az utolsóról megörültem. Összepakoltam a cuccaimat, felvettem a dzsekimet és már mentem is volna Shanenel, de az osztályfőnököm úgy döntött még egy kicsit húzza az agyamat és beszélgetni akart velem. Mondtam a dilis barátomnak, hogy nyugodtan menjen el. Hát basszus, elég kínos beszélgetésre sikeredett.. Olyan gyorsan mentem el onnan utána, ahogy csak tudtam. Fura volt, mint ha 12 évesnek nézett volna. Azt hiszem mostanában megpróbálom elkerülni, már ha ez lehetséges lesz. Hideg levegő találkozott az arcommal ahogy kiléptem a suliból. Beleborzongtam és inkább összébb húztam a dzsekimet. A parkolóban a sok kocsi közül megpillantottam egy nem oda illőt, egy ismerős járműt, egy csakugyan ismerős személlyel, aki nekidőlt oldalának. Mosollyal az arcomon lépkedtem oda. Ajkát lágyan nyomta enyémre, majd kinyitotta a kocsiajtót. Megköszöntem, beültem és néztem ahogy megkerüli a járművet, majd pillanatokon belül már mellettem ült. A kocsiban finom Zayn illat áradt szét, ami bódulatba ejtett. Volt időm megfigyelni egy kicsit alaposabban is. Tökéletes volt, mint mindig.. Szűk szárú sötét nadrágot viselt, fekete cipővel és fekete bőrdzsekivel, haja pedig a szokásos módon volt felzselézve. Szemei gyönyörűen ragyogtak és..
- Chan.
- Tessék?- megráztam a fejemet majd kérdő tekintettel néztem rá. Felvonta szemöldökét és mosolygott. Hogy én mennyire imádom a mosolyát..
- Hol jársz?- elnevette magát majd beindította a motort. Elmotyogtam egy "ha te azt tudnád"-ot, amit ő nem hallhatott és ajkamba haraptam, hogy elfojtsam mosolyomat.
- Úgy tudtam ma nem érsz rá.- ránéztem.
- Van egy kis szünet, úgyhogy ellógtam hozzád.
- De édes vagy.- vigyorogtam.
- Milyen napod volt?
- Unalmas és az ofőm fura.- fintorogtam. Elnevette magát és kérdőn nézett rám.- Nem tudom, de az volt.. Inkább elkerülöm.- kiszálltunk a kocsiból majd bementünk. Lerúgtam a cipőmet, a táskám a földön kötött ki majd kézen fogtam Zaynt és az emeletre vezettem. Levágtam magam az ágyra és magamhoz húztam, majd lágy csókot leheltem ajkára.- Mikor kell visszamenned?
- Mindjárt.- fejemet kezemmel támasztottam. Eltűrt egy kósza tincset fülem mögé majd végigsimított arcomon.- Este átjöhetek ha gondolod.
- Az jó lenne.- elmosolyodtam és egy puszit nyomtam szájára. Néhány percig feküdtünk csak amikor Harry hívta, hogy vissza kéne mennie. Lekísértem én pedig a konyhába mentem és csináltam magamnak valamit ebédre. Dan hívott, hogy holnapra megint csak meg vagyok hívva egy vacsira a szüleivel és néhány családtagjával együtt. Boldogan mondtam igent, szeretek velük lenni, számomra ők a második családom és nincs is jobb egy pénteket velük zárni.

- Zaaaaayn.- a fejemre húztam a takarót, természetesen kinevetett.
- Kicsim, megígérted Dannek.- lehúzta rólam a takarót, széles mosolya fogadott.
- Jól van.. De legközelebb nem fog beválni ha így nézel.
- Hogy?
- Zayn, megint azt csinálod.- elnevettem magam. 
- Dan miért választ mindig puccos helyet?
- Nem ő választja, hanem Tess. Imádja az ilyeneket, ellenben Dannyvel. Ha rajta múlna, nála lennénk pizzával. De Sofie miatt lesz ilyen..
- Elegáns?
- Az.- vigyorogtam.
- Majd Lou feldobja a hangulatot.
- Főleg miután találkozott néhány üveg piával.- elnevettük magunkat.

Miután Zayn elment én a fürdőbe vettem az irányt és lezuhanyoztam. Magamra csavartam egy törölközőt és visszamentem a szobámba valami ruhát keresni. Begöndörítettem hajamat, sminkeltem majd felöltöztem és választottam néhány darab kiegészítőt. Belebújtam a cipőmbe, fogtam a táskámat az ajándékkal együtt és egy kis parfüm után lementem. Felvettem a dzsekimet és kiléptem az ajtón, Zayn ott volt. Beszálltam mellé és egy puszit követően már indultunk is. Nem sokat beszélgettünk az úton, bár viszonylag hamar odaértünk az étteremhez. Ujjainkat összekulcsolva léptünk be az épületbe, ahol kellemes meleg fogadott. A falak vörösre voltak festve, felénél egy fekete csíkkal és néhány virágmintával díszítve. Nem volt rossz, sőt egyenesen szép volt. A hatalmas helységet a falon levő gyertyák világították meg és szinte mindenhol asztalokat lehetett látni. Miután levettük a kabátokat elmentünk megkeresni Dannyéket. Közelebb húzódtam Zaynhez, ami megmosolyogtatta. Túl sok ember van itt és én nem igazán rajongok ezért. Megörültem amikor megláttuk a dilis barátomat és a családját. Mindenki egy öleléssel üdvözölt minket. Átadtam az ajándékot Sophienak és egy kicsit tudtunk beszélgetni. Soph, Danny unokatesója, de mint ha csak a saját testvérem lenne. Nagyon kedves lány és életvidám. A srácok is hamar feltűntek így mindenki ott volt. Nem sokat ettem a vacsorából, nem igazán voltam éhes, de nem akartam bunkó se lenni.~
Felkeltem az asztaltól és elindultam megkeresni Zaynt, Niallel beszélgetett a másik asztalnál.
- Mizujs Chan?
- Minden oké.- vigyorogtam a kis szőke barátomra.
- Csodás vagy.
- Köszönöm, de te sem panaszkodhatsz.
- Hé, én is itt vagyok.- elnevettem magam és egy puszit nyomtam az arcára.
- Niall, nagy baj lenne, ha elrabolnám Zaynt pár percre?
- Csak ha táncolsz majd velem.
- Megegyeztünk.- mosolyogtam majd kézen fogtam a sötét hajú fiút és a tömegbe húztam. A zene épp jókor váltott lassúra. Hozzásimultam, kezemet összefontam nyaka körül, ő pedig derekam körül. Lassan ringatóztunk, úgy éreztem csak mi vagyunk ott. Vállára hajtottam fejemet és behunytam szemeimet.
- Szeretlek.- felnéztem rá és elmosolyodtam.
- Én is téged.- végigsimított arcomon majd lágy csókot lehelt ajkamra.~
Niall is megkapta a táncát, ami alatt szinte csak beszélgettünk. Nagyjából minden szóba jött, de nem bántam, jó érzés vele beszélni. Épp indultam vissza a mosdóból, amikor Sophie tesója, Jessy állt be elém.
- Mizujs Jess?
- Ne Jessezz nekem, Chan.- kérdőn néztem rá.- Tudom mit művelsz.
- Öhm.. Az jó, engem is felvilágosítanál?
- Ne játszd a hülyét.
- Mi van?
- Tudom miért vagy vele.. Hogy csak kihasználod.. Mindent tudok.
- Ahha, elég rosszul.
- Ne hidd, hogy elhiszem szereted. Annyira látszik.. Hogy te meg Harry..- közbevágtam.
- Várj, mi van?- felháborodva néztem rá.- Harry a barátom.
- Ja.
- Oké, nem tudom mi bajod van, de inkább tartsd meg magadnak, mert én nem vagyok rá kíváncsi.- elmentem mellette, de visszahúzott karomnál fogva.
- Nem hagyom, hogy tönkretedd Zaynt.- kirántottam karomat kezei közül és otthagytam. Tényleg nem tudom mi ütött belé, sosem volt ilyen, de valahogy még sem érdekelt. Higgyen amit akar, az ő baja, én az ilyeneken nem idegesítem magam. Főleg akkor nem, ha az illető 14 éves.. Leültem a székre és előkerestem a telefonomat. Észre se vettem, hogy ilyen gyorsan eltelt az idő, és az igazság az, hogy szörnyen fáradt voltam. Beka írt, hogy Erik jól van. Válaszoltam neki majd eltettem a készüléket. Sóhajtva keltem fel és lépkedtem a tőlem pár asztalnyira ülő két fiúhoz.
- Téged is lehet látni?- vállon löktem a vigyorgó Dannyt.
- Menjünk?
- Ha szeretnél még maradhatunk, csak..
- Fáradt vagy.- Zayn fejezte be helyettem a mondatot. Válasz helyett csak bólintottam.- Akkor menjünk.- mosolygott. Elköszöntünk mindenkitől és elindultunk haza. A kocsiban alig tudtam nyitva tartani szemeimet. Fejemet a hideg üvegnek döntöttem és csak néztem a mellettünk elsuhanó fényeket. A következő kép, hogy a szobámba vagyok és Zayn valamit pakolgat. Felültem az ágyon és a hajamba túrtam. Fogtam a pizsimet, elmentem gyorsan lezuhanyozni majd miután végeztem befeküdtem mellé és hozzábújtam. Kaptam egy puszit a hajamba, karjait körém fonta, de amint lehunytam szemem, az álmok átvették elmém felett az irányítást.

39. fejezet

Hello Drágáim!
Először is köszönöm a 20 feliratkozót és a több mint 8000-et.<3 Lassan elérünk ennek a blognak a végére, amit eléggé bánok, mert nagyon szerettem/szeretem írni, még ha csak egy egyszerű alapsztori is. Remélem kitartotok velem a végéig és továbbra is olvassátok, akkor is ha nem éppen a legjobb, legérdekesebb részek lesznek majd.

Millió puszi. xx

Amikor felkeltem a srácok már nem voltak ott, viszont helyettük egy papírdarab hevert a mellettem levő párnán. A kezembe vettem és elolvastam, azt írták egész délelőtt ellesznek és ha akarok nyugodtan maradjak. Ránéztem az órára, ami még csak reggel tízet mutatott. Kimentem a konyhába, csináltam magamnak egy tál müzlit, majd visszalépkedtem a nappaliba és visszabújtam a takaró alá. Úgy egy óráig fekhettem a tv előtt, amikor kikapcsoltam és elpakoltam. Mindent visszavittem oda, ahonnan tegnap este elhoztunk és elmosogattam. Felöltöztem és elmentem, ugyanis Danny hívott, hogy ma szabadnapja van és töltsük együtt a napot. Örültem neki, nagyon is, mivel már elég régen csináltunk bármit is kettesben. Otthon lezuhanyoztam, átöltöztem és már mentem is az én dilis barátomhoz. Egy öleléssel üdvözöltük egymást és elmentünk ebédelni. Az ebéd alatt szinte be sem állt a szánk, bár volt mit kibeszélni az biztos. Igen.. Meséltem neki az Erikes dologról, ő Danny.. Mindig tudja mi a megoldás és mit kell mondani, plusz ő is mindig mindenbe beavat. Ahogy már sokszor mondtam, mint ha a testvérem lenne. Evés után elmentünk sétálni és forrócsokizni, az idő nem a legmelegebb mostanában, de mi mégis kint akartunk lenni. Én fagyizni szerettem volna, de Dan leszavazott. Viszont közös megegyezés és több órás séta után elmentünk egy kicsit kosarazni a pályára, egy gyors átöltözést követően. Dannel hülyéskedtünk is, és komolyan is játszottunk. Mikor milyen kedvünk volt. Lucas és a többiek is hamar feltűntek a pályán, így velük is játszottunk egy meccset, ami elég viccesre sikeredett. Már besötétedett amikor hazaértünk. Dannel megbeszéltük, hogy ma itt alszik nálam. Amíg ő zuhanyzott én összedobtam valami vacsit, miután ő végzett én is gyorsan elmentem lezuhanyozni. Tényleg csak egy pillanat volt az egész. Épp hogy beléptem a fürdőbe, megcsúsztam a vizes kövön és a földön kötöttem ki. Jól van Channel, gratulálok ma is nagy voltál. Felültem és a fejemen a fájó pontot kezdtem tapogatni, ami szerencsére nem vérzett. Óvatosan és egy nagy sóhaj kíséretében felkeltem a földről és beálltam a zuhany alá. Miután végeztem feltöröltem a vizet, amit Danny csinált és lementem. A nappaliban ült a tv előtt, kezében egy tányérral. Elvettem a másikat az asztalról, majd levágtam magam mellé.
- Mi volt az a huppanás, vagy mi?
- A fejem. Mint ha egy vízi csúszdán lettem volna, megcsúsztam és elestem.
- Jól vagy?
- Nem Danny, meghaltam és most csak a szellememet látod.- a szemeimet forgattam.
- De klassz, akkor át tudok nyúlni rajtad?- megbökte a a hasamat, amitől nevetés tört fel belőlem.- Most komolyan.. Jól vagy?
- Ti pasik mindent túlreagáltok.- kérdőn nézett rám.- Jól vagyok, csak fáj egy kicsit a fejem, ne csinálj belőle nagy ügyet.
- Mi van ha agyrázkódásod van? Nem kéne bemenni a kórházba?
- Daaaan, hagyjuk ezt már, jól vagyok.- megböködtem a vállát.
- De..
- Még egy szó erről és kint alszol.- vigyorogtam.
- Képes lennél elküldeni?- nem válaszoltam csak vigyorogtam tovább. Kivette a kezemből a tányért, letette az asztalra és csikizni kezdett. Elnevettem magam és próbáltam leszedni kezeit, de nem igazán jött össze. Miután végre abbahagyta a kínzásomat már szörnyen fájt a hasam a nevetéstől. Megettük a vacsit majd felmentünk a szobámba, befészkeltük magunkat az ágyba és az álom azonnal el is nyomott.
Rosszullét kapott el, szemeim hirtelen nyitva voltak, kimásztam az ágyból és a fürdőbe rohantam. Annyira volt időm, hogy elérjem a mosdókagylót, visszajött a tegnap esti tojásrántotta. Megmostam a fogamat, majd azt követően az arcomat is és elindultam vissza a szoba felé, de Dan az ajtófélfának dőlve állt. Kitárta karjait, én pedig hozzábújtam. A kérdésére, hogy jól vagyok-e csak bólintottam, pedig nem igazán éreztem magam jól. Visszafeküdtünk az ágyba és bekapcsoltuk a tv-t. Amíg én felöltöztem és kicsit rendbe hoztam magam Dan elugrott a pékségbe. Csupán egyszer rohantam a fürdőbe amíg ő távol volt. Nem tudom mi van velem, de szeretném ha minél előbb elmúlna. Nem mentem le a földszintre, inkább nem kockáztattam. A kis zöld lavórommal az ágyamon ültem és a SpongyaBobot bámultam mikor Dan belépett a szobába. Végignézett rajtam, láttam szemeiben a szokásos aggodalmat. Tényleg úgy kezel mint ha a húga lennék, ezért néha túlságosan is aggódik miattam, de ezért is szeretem annyira.
- Jól vagyok.- halvány mosoly jelent meg az arcomon.
- Mond annak aki el is hiszi, elég rád nézni.- fintorogtam mire egy puszit nyomott a homlokomra és egy péksütit nyomott a kezembe.- Edd meg, ne csak nézd.- épp hogy lenyeltem egy falatot, már jött is vissza. Elmentem fogat mosni és kimosni a lavórt.- Felhívom a főnökömet, ma nem megyek be.
- Na nem. Menj csak be, én jól vagyok. Megleszek, nyugi.- az arcából ítélve nem győztem meg.- Amint van valami hívlak.. Ez csak.. Biztos rossz volt valami teg..
- Agyrázkódás.- kérdőn néztem rá.- Agyrázkódásod volt.
- Szuper, akkor már tudjuk az okot, megnyugodhatsz.- összecsaptam tenyereimet.
- Chan.. Beviszlek a kórházba.
- Mit érsz el vele? A doki is azt mondja majd, és? Sokat ő sem segíthet. Ne aggódj már.
- Akkor felhívok valakit melléd.
- Dehogy hívsz. Nem akarom, hogy bárki is így lásson. Kérlek Dan, csak most az egyszer bízz bennem és hidd el, hogy megleszek.- végül addig győzködtem, amíg el nem ment dolgozni. Nem akarom, hogy miattam ne menjen be, vagy halasszon. 
Szörnyű napom volt.. Még a vizet is épp hogy lenyeltem, már jött is vissza. Nem is sokat aludtam, nem igazán tudtam, szinte csak feküdtem, vagy Bobo fejét vakargattam. Talán életem leghosszabb és egyben legrosszabb órái voltak ezek.
- Chan.- ... - Chan.- lassan nyitottam ki szemeimet, szörnyen fáradtnak éreztem magam. Eleinte zavart a szobát elöntő fény, de hamar megszoktam a világosságot. Felültem és körbenéztem.- Hűű, tényleg szörnyen nézel ki.
- Köszönöm Lou.- elnevettem magam.
- Dan mondta mi van.- Zaynre néztem.
- Szuper, nekem azt mondta..- hátradőltem és a fejemre húztam egy párnát.
- Jobban vagy?
- Azt hiszem.
- Hoztunk kekszet.
- Köszi, de meg is eheted Niall, én nem eszek semmit sem.- elvettem arcomból a párnát és ülőhelyzetbe tornáztam magam.- Milyen napotok volt?
- A tiednél sokkal jobb.- Harry vigyorgott. Fintorogtam, de végül mosoly ült az arcomra.- Bunkó vagy, és ha most lenne bennem erő megütnélek.
- Most?- vigyorgott.
- Naaa... De.. Látod milyen vagy?- karba tettem kezeimet és lehajtottam fejemet, de nem bírtam nem vigyorogni. Egy puszit nyomott arcomra, én pedig hálám jeléül összeborzoltam haját.
- Egyébként mi történt? Dan csak annyit mondott valószínűleg agyrázkódásod volt.- elmeséltem nekik, hogy a drága Daniel uszodát csinált a fürdőmből. Elmentem gyorsan lezuhanyozni majd lementünk a nappaliba, ahol boldogan rágcsáltam a kapott sós kekszeket Zayn karjai között, a sok hülyeséget hallgatva. Kitárgyaltuk, hogy elég jó dolgok történtek velem amióta Londonba jöttem, persze az irónia ott volt, viszont abban egyet értettünk, hogy történtek velem jók is, mint például, hogy megismertem a srácokat. Tényleg szörnyű napom volt, de legalább a vége jó volt, a srácok feldobták az estémet és később Dan is átjött ami csak még jobban javított a hangulatomon. Viszonylag régen jöttünk már így össze, a számomra legfontosabb emberekkel egyszerre. Nagyon jól elvoltunk, szokás szerint ment a sok hülyeség és nevetés.
A csengő hangjára keltem, kibújtam Zayn öleléséből, kimásztam az ágyból és lecsoszogtam a lépcsőn nagy ásítások társaságában. Gondolom még mindenki aludt, az egész házban csönd volt, csupán én csaptam egy kis zajt közlekedésemmel. Felvettem egy dzsekit a fogasról majd ajtót nyitottam. Valahogy nem lepett meg a vendégem. Nekidőltem az ajtófélfának és kérdőn néztem rá.
- Tudunk beszélni?
- Most nem.
- És később valamikor?
- Addig úgy sem hagysz, ugye?
- Ismersz már.- elmosolyodott.- Legyen a parkba, 6-kor.
- Oké.- sóhajtottam és becsuktam az ajtót. Levettem a dzsekit, egy mozdulattal a fogasra dobtam és felsiettem a lépcsőn. Bemásztam a takaró alá és Zaynhez bújtam. Nem tudtam sokáig aludni, Dani hívott, hogy menjek el vele és Ellel vásárolni egy kicsit. Mivel régen voltam velük boldogan mondtam igent neki. Ott hagytam a srácokat, akik addigra már csatateret csináltak a konyhámból.
Vagy 20 üzletben voltunk a lányokkal, de nem bántam, jó volt velük lenni. Sokat beszélgettünk és nevettünk, arról nem is beszélve, hogy mennyi ruhát próbáltunk. Nem vettem sok mindent, nem akartam költekezni de volt aminek nem tudtam ellenállni. Mire hazaértem a srácok már elmentek, aminek valahol örültem, mert legalább nem kell megint ezt az Erik témát erőltetni.

Lassan sétáltam a park felé, nem igazán volt hangulatom ehhez. Régen már rég ott ülnék és várnám, hogy jöjjön, de most nincs meg ez az érzés bennem. Nem is azért érzek így iránta mert bántott, hanem mert olyanokat mondott. Ennyi év barátság után azt hittem legalább mellettem van és nem ezek után, de már tényleg nem tudom mit higgyek. Leültem mellé a pad másik felére, de nem néztem rá. Percekig csönd volt közöttünk, egyikünk sem szólalt meg.
- Milyen volt az utolsó találkozásotokon? Meséld el.. Kérlek Chan..- hangja lágyan csengett, kicsit sem úgy mint legutóbb.
- Ne kérj tőlem ilyet Erik..- elmeredtem a tájban. Az emlékképek eleinte halványan, majd valósághűen jelentek meg fejemben. Percekig hallgattam és elmeredtem az emlékeimben.- Tiszta volt, és kedves.
- Mint régen.- elmosolyodott én pedig csak bólintottam.
- Miért jöttél Londonba? Mit akarsz?
- Tudni az igazat.
- Amit már vagy hússzor mondtam? Miért nem tudsz nekem hinni?
- Miért nem tudod az igazat mondani?- felnevettem.
- Annyira tudtam, hogy ez lesz. Felesleges volt idejönnöm. Menj el Lucashoz ha nekem nem hiszel, leszarom, de engem hagyj békén. Rohadtul elegem van ebből..
- Ennyit arról, hogy ti örökre a családom lesztek..
- Ez nem fair. Te viselkedsz így.
- Chan ne..
- Erik. Amióta meghalt, megváltoztál. El kell fogadnod és továbblépned, ő is ezt akarná. Ne másra próbáld ráfogni ezt az egészet.
- De..
- Tudom.
- Chan, én..
- Hagyjuk.- felkeltem és elmentem. Sejtettem, hogy ezzel ennek nem nagyon lesz így vége, de valahogy nem tudott érdekelni. Erik megváltozott és nem a jó irányba. Sajnálom, mert nagyon rendes srác volt, és ez itt a baj, hogy csak volt. Ha ő így, akkor én is, és nem mondod hogy nem fáj, de ilyen az élet. Nem akarom elveszíteni, mert szeretem, tényleg mint ha a testvérem lett volna egész életemben, de félek, hogy már túl késő, hogy már elvesztettem. Otthon bedőltem az ágyamba és próbáltam egy kicsit aludni, de nem jött össze, ezért inkább elővettem a tanulnivalót. Zayn később átjött, csak feküdtünk az ágyon és beszélgettünk. A srácok is hamar csatlakoztak hozzánk, néztük a tv-t, bár Louval nem lehet, mert mindig megszól benne valakit, vagy kifigurázza a személyeket amiből nevetés lesz a vége. Röviden.. Ment a hülyeség, ahogy az szokott lenni.
- Igen?
- ...
- Én vagyok.- mindenki kérdőn nézett rám, csak megrántottam a vállamat.
- ...
- Igen, de..
- ...
- Tessék?
- ...
- Nem.
- ...
- De.. Jól van?
- ...
- Már is indulok.
- ...
- Nem.. Köszönöm, hogy szólt.- letettem a telefont és a szekrényemhez léptem. Nem hiszem el..
- Hé, mi az?
- Drága Erik kórházba juttatta magát.- bementem a ruháimmal a fürdőbe.
- És jól van?
- Mi van vele?
- Begyógyszerezte magát, utána meg ivott rá.. Azt mondták kimosták a gyomrát.
- És te jól vagy?
- Csupán felrobbanok, de igen jól vagyok.- sóhajtottam és felvettem a csizmámat.- Itt hagyhatlak titeket?
- Megyünk veled.- kérdőn néztem Loura.
- Hogy ne csinálj ostobaságot.- felháborodva néztem rájuk, majd lementünk. Niall kocsija is a ház előtt parkolt, így nem kellett nyomorogniuk a hátsó ülésen. A recepciós útba igazított minket.
- Ms Smith, ahhoz képest, hogy nem szereti a kórházakat elég gyakran látom itt.
- Igen, nekem is feltűnt.- elmosolyodtam.- Hogy van?
- Ahogy mondtuk, kimostuk a gyomrát. Jól van, alszik, de bemehetnek hozzá. Bent tartjuk egy napig megfigyelésre.
- Köszönjük Doktor Úr.
- Ms Smith?- megfordultam.
- A barátjának pszichés gondjai vannak, szüksége van magára.- az arcomból ítélve folytatta.- Sok mindent mondott, amit talán nem akart. Szüksége van magára, vigyázzon rá.
- Úgy lesz.- bólintott majd elment. Felnéztem Zaynre, aki magához húzott. Egyedül mentem be hozzá az ölelést követően, a srácok szerint így lesz a legjobb. Nem nézett ki valami jól, de nem is csodálom. Szörnyen megsajnáltam. Az ágyához léptem és végigsimítottam karján majd leültem mellé.- Mit csináltál te őrült?
- Szia Chan.- kinyitotta szemét és elmosolyodott.
- Csak, hogy tudd szívesen megütnélek.. Többször egymás után.
- Mi tart vissza?- elnevettük magunkat.
- Megijesztettél.
- Sajnálom.
- Elhanyagoltalak.. Nincs rá mentségem.. Bárcsak lenne, de nincsen. Szükséged lett volna rám ,de elcsesztem.
- Nem cseszted el.. Csak.. Egy kicsit.- elnevettük magunkat.
- Nagyon sajnálom.
- Gyere ide lüke.- kitárta karjait én pedig örömmel öleltem meg és feküdtem mellé. Éreztetnem kell vele, hogy tényleg törődök vele.. Hogy szeretem. Muszáj éreznie, hogy van miért élnie, mert vannak mellette olyan emberek, akiknek számít. Ezt tényleg én csesztem el, tudtam hogy egész életében egyedül volt és mindig alig várta, hogy valakinek fontos legyen.. Hogy szeretetet kapjon.~
- Jól van?- bólintottam.
- Miután kiengedték visszamegy Magyarországra. Lexék törődni fognak vele.- sóhajtottam.- Ne! Meg ne szólaljon egyikőtök se, ismerlek már.- elmosolyodtak.- Csak.. Menjünk haza.- Zayn átkarolta derekamat és én is így tettem vele. Visszanéztem a már alvó Erikre majd elmentünk a kórházból. Megbeszéltük a dolgokat és mindent a helyére tettünk. Vicces, hogy az emberek csak akkor tudnak egymással normálisan beszélni miután majdnem baj történt.

38. fejezet

Drágáim!
Ne várjatok sokat ettől a résztől, elég lapos lett, de azért jó olvasást. 

Millió puszi. xx

Egyedül ébredtem, ahogy egyedül is feküdtem le. Nem sokáig maradtak a srácok, mert korán kellett kelniük. Most az egyszer talán nem is bánom, hogy nem maradtak hajnalig. Úgy terveztem tegnap, fürdés után kipakolok, nem volt ehhez kedvem, így reggelre hagytam, és be kell vallanom eltartott egy ideig. Nehéz ha egyszer figyelned kell, hogy a kutyád ne vigye el a holmikat és nehéz ha a gondolataid épp máshol járnak, de végül sikeresen kipakoltam. A kávém fölött könyökölve bámultam a nagy semmit, annyira nincs életkedvem semmihez, nem azért mert baj van, csupán mert fáradt vagyok, de még is képtelen aludni. Be kéne mennem délután edzésre, de semmi kedvem hozzá.

- Mi az, hogy nem jössz velüüüünk?- Louis a karjaimnál fogva rázogatott. Összeszorítottam számat és próbáltam kizárni a fájdalmat.
- Lou ne rángasd már. Ha nem akar, nem jön velünk.- Liam szedte le rólam a dilist. Karba tettem kezeimet és közelebb léptem Zaynhez, aki elmosolyodott majd magához húzott. Mély levegőt vettem és igyekeztem tartani magam. Mielőtt összetörtem volna mellkasába fúrtam arcomat. Jó ötlet lenne, ha felrohannék a szobába, de akkor jönnének a kérdések. Nem is a karom miatt éreztem magam ennyire szarul, hanem amiatt, hogy hazudok nekik. Hogy úgy teszek mint ha megint minden rendbe lenne.
- Chan?
- Hmm?- Louis felé fordultam.
- Minden oké?
- Miért ne lenne?- összeszűkítettem szemeimet. Louis kérdése kissé meglepett, de ezt nem mutattam ki.- Bocsi, csak fáradt vagyok. Majd legközelebb csatlakozok én is.
- Aludj egy kicsit.- Zayn egy puszit nyomott a hajamba.- De ha gondolod itt maradok.
- Menj csak a srácokkal, érezzétek jól magatokat.- elmosolyodtam. Egy puszit nyomott a számra, majd elmentek, én pedig felsiettem a szobámba. Levettem a pulcsim és a tükör elé álltam. A karomat nézegettem, hogy még is meddig kell még ezt elviselnem. Az eddigi lila foltok kezdenek eltűnni, de még mindig jól kivehetőek. Ujjamat gyengéden simítottam végig a kissé érzékeny ponton majd sóhajtottam.
- Szóval ez az oka.- szörnyen megijedtem. Azt hittem már elmentek. Gyorsan a fekete trikómra kaptam a pulcsimat és felé fordultam. Niall arca meglepettséget tükrözött. Karjánál fogva a szobába húztam és becsuktam az ajtót, aminek utána nekidőltem.
- Azt hittem elmentetek.
- Itt hagytam fent a dzsekim.- az ágyhoz léptem és a kezébe adtam.- Mi történt veled?
- Semmi.- a választ a kelleténél hamarabb vágtam rá.- Nem mondhatod el senkinek, kérlek.
- Tudod mi lett amikor legutóbb ezt kérted tőlem.
- Niall..
- Nem fogom, ha elmondod mi történt.
- Legyen, de most menj, a többiek várnak.- hozzám lépett és megölelt, majd csendben ment ki a szobából. Behunytam a szemem és mély levegőt vettem, egy kérdés kavargott a fejemben. Miért?
Niall írt egy sms-t, hogy átjön miután hazamentek és mindenképpen megbeszéljük ezt. Szuper. Ez az amit nem akartam.. Megbeszélni és, hogy más tudomást szerezzen a dolgokról. Kicsit féltem ettől a beszélgetéstől, nem tudom miért.. Hiszen Niall az egyik legjobb barátom, de mégis.. Nekik sosem mondtam, hogy magamat hibáztattam a halála miatt. Plusz amúgy sem szeretek erről beszélni. Megint sikeresen hülye helyzetbe hoztam magam.. Gratulálok Channel, ügyes vagy. Se..

Felhúzott térdekkel ültem az ágyon, amikor Niall nyitott be a szobámba. Már éjfél is elmúlt, de minél előbb beszélni szeretett volna. Egy öleléssel üdvözöltük egymást, majd leült mellém. Hosszú percekig csak ültünk egymás mellett és senki sem szólt egy szót sem. Nem volt részeg, még csak a pia szag sem áradt belőle. Szerintem nem ivott semmit, max egy-két pohárral. Végül ő törte meg a csendet.
- Elmondod hogy szerezted?
- Mennyire vagy kíváncsi?
- Az egészre.- sóhajtottam és belekezdtem a "mesémbe". Amíg én beszéltem ő csöndben ült és hallgatott végig. Nem szólt közbe egyszer sem, így nem zökkentett ki. Niall nagyon jó hallgatóság ha van valami, de tényleg. Most is ilyen volt. Türelmesen és figyelmesen várta meg, hogy végezzek. Jó érzés volt neki mindent elmondani, úgy éreztem részben megkönnyebbülök és már nem volt elviselhetetlen ez az egész. Miután befejeztem a sztorit néhány pillanatig tovább hallgatott, gondolom végiggondolta és "feldolgozta" a hallottakat.- Nem a te hibád és ha azt hiszi igen, nem ismer téged és tényleg nem tudja mi történt. Rajtad vezeti le a gyászát és úgy gondolja ha másra fogja könnyebben fogadja majd el a történteket, de ez nem igaz. Ne hibáztasd magad Chan.
- Amíg meg nem kaptam a levelet pontosan azt tettem, de utána..
- Minden megváltozott.- bólintottam.- Adj neki időt. Rá fog jönni, hogy téved.
- Köszönöm Niall.- elmosolyodott majd megölelt.
- Nem mondom el senkinek, ne aggódj. Majd te szólsz annak akinek akarsz, akkor amikor úgy érzed.- egy puszit nyomott a homlokomra. Niallel nagyon sokat hülyéskedek és nevetek, de ha a helyzet úgy kívánja, nagyon komoly tud lenni ugyanakkor segítőkész és megértő. Ezt nagyon.. Ezt is nagyon szeretem benne és csodálom is egyaránt. Nagyon sokkal tartozom már neki.

Ma meccsünk lesz és ha minden igaz benne vagyok a kezdő csapatban. Ez tök szuper meg minden, a baj csak az, hogy a srácok is jönnek és a titkomnak annyi. Le fogok bukni az ujjatlan mezünkbe. Tudom, hogy ebből veszekedés lesz még sem mondtam el nekik. Ez így nem éppen a legjobb és a legkedvesebb, de ez van. Én sem kérek mindig mindent számon tőlük. Ahogy nekik is, úgy nekem is meg van a saját kis magánéletem. Az öltözőben szinte csak ezen járt az agyam, amíg a többiek a meccsről beszélgettek. Megan huppant le mellém és természetesen észrevette a karomat, de nem szólt semmit csupán megölelt. A szokásos csapatölelés után kimentünk a pályára, ahol több száz ember fogadott együtt az idegességgel, ugyanis parázok ennyi ember előtt játszani. Legalább is az első negyedben..

- Még is mikor akartad elmondani?- ledobtam a sporttáskámat a kanapéra és megfordultam. Tudtam, hogy ez lesz, nagyon is jól. Most valahol innunk kéne, vagy a csapattal ünnepelni, de neem mi veszekedünk.
- Mondjuk úgy soha. Én sem kérlek számon soha.
- Az is baj, hogy törődök veled?- sóhajtottam.
- Nem az a baj.
- Azt hiszem mi megyünk.- Liam vakargatta a fejét.
- Sajnálom.- megöleltem őket, majd miután kikísértem a barátaimat a nappali helyett a konyhába mentem egy üveg vízért.
- Miért nem bízol bennem?
- Pontosan ezért nem akartam, hogy tudj róla. Tudtam, hogy ez lesz.. Hogy veszekedni fogunk. Miért nem hagyod ezt rám? Én sem szólok bele a te dolgaidba.
- Chan hallod magad?
- Menj el..
- Tessék?
- Menj el Zayn.- sóhajtottam ő pedig csöndben ment el. Ezt normálisan is megbeszélhettük volna, de nem. Nekünk veszekednünk kell, az egyszerűbb és érettebb.

Másnap reggel egy nem várt meglepetés ért. Amikor indultam dolgozni az ajtóban egy csokor rózsa várt egy kis üzenettel benne. A kártyán ez állt " Nagyon sajnálom a tegnapit. Délután átugrok. Szeretlek. xx " Nem tudtam rá haragudni, boldogság járta át egész testemet. Betettem a vázába a virágot és siettem a munkába. Az idő lassan telt, de ehhez már kezdek hozzászokni. Kicsit később értem haza, ugyanis Shane suli után bent volt és leültünk beszélgetni. Nem terveztük, de több óráig ott voltunk. Kissé lefárasztott a sok hülye, fájdalmas poénjával, de nem számított. Hozta a formáját..
Fáradtan léptem be a házba és dobtam le a cuccaimat. Lerúgtam cipőimet és felvonszoltam magam a lépcsőn. Zayn az ágyamon feküdt és a kutyámmal játszadozott. Bedőltem mellé, egy puszit nyomott a számra majd magához húzott és megölelt. Felkeltem és a szekrényből vettem ki egy szürke melegítőnadrágot és egy lila pulcsit, majd a fürdőbe mentem zuhanyozni. Miután végeztem felöltöztem és felkötöttem a hajamat, majd lemostam magamról a sminket. Visszafeküdtem Zayn mellé és Bobo fejét vakargattam.
- Ne haragudj a tegnapiért.- egy puszit nyomtam az arcára válaszként, majd átkaroltuk egymást. Nem tudok rá haragudni, valószínűleg én is így reagáltam volna a helyében. Inkább elmeséltem neki a dolgokat, a történteket.. A csengő hangjára keltem fel és mentem le ajtót nyitni. Megdöbbentem? Ááá, dehogy.. Ajkaim elváltak egymástól, de nem tudtam megszólalni, nem is kicsit lepődtem meg. Rá aztán végképp nem számítottam.
- Mit keresel itt és honnan tudtad hol lakom?
- Mivel nem vetted fel a telefont eljöttem, plusz a szüleid mondták el a címedet.
- Nem véletlenül nem vettem fel.
- Beszéljük meg.
- Nem kössz. Semmi kedvem hozzá.
- Chan..
- Nem vagyok rád kíváncsi.
- Ne csináld már.. Nem direkt volt. Sajnálom, oké?
- Nem, nem oké. Semmi sem oké, hagyj engem békén.
- Chan, kérlek. Elvesztettem a fejemet és...
- Nem mondod? Képzeld tapasztaltam. Megmutassam?
- Mit kell tennem, hogy elhidd tényleg sajnálom?
- Menj el.- kezeit karomra tette, de azonnal próbáltam leszedni magamról. Nem akarom, hogy hozzámérjen, vagy hogy itt legyen, ahogy azt sem, hogy beszéljünk és látni sem akarom.
- Minden rendben?- megfordultam, ezzel kirántva karomat kezéből. Zayn lépett oda mellém.
- Persze. Épp menni készült, ugye?
- Be sem mutatsz a barátodnak, Chan?- legszívesebben képen ütöttem volna.
- Nem.
- Ennyi év barátság után é...
- Zayn, ő itt Erik. Erik, Zayn. Most örülsz? Oké, szia.- rá akartam csapni az ajtót, de kezével megállította azt. Éreztem ahogy Zayn teste megfeszül mellettem. Mély levegőt vettem és ujjaimat övéi közé csúsztattam.- Menj el Erik. Ne nehezítsd meg ennél jobban.
- Legyen, de csak hogy tudd. Nem felejtek Chan és az élet hosszú.- megfordult és elment, de csak miután végigmért minket. Bevágtam az ajtót, és elfordítottam a kulcsot a zárban. Zaynhez lépve karomat köré fontam és arcomat pólójába fúrtam.- Minden oké.- elmosolyodtam és végigsimítottam arcán.- Menjünk fel.- habozott majd megadóan bólintott és visszamentünk a szobámba. Visszafeküdtünk az ágyba, karjait körém fonta, fejemet mellkasán pihentettem és unottan kapcsolgattam a tv-t, valami jó adást keresve.
- Miért nem akartad elmondani?
- Nem szeretek nektek Joshról beszélni és a vele kapcsolatos dolgokról. Egy zűrös ex nem éppen a legjobb téma. Plusz megértem Erik viselkedését és érzéseit.. Hogy min megy keresztül.- nem vettem le szemeimet a tv-ről, csak kapcsolgattam a csatornák között.- Csakhogy ő egyedül van és azért viselkedik így.- inkább kikapcsoltam a készüléket.- A szülei kiskorában elhagyták és a nevelőszülei meg tudomást sem vesznek róla. Úgy mond mi voltunk a családja, de mi is szép lassan kiléptünk az életéből.. Sajnos..- sóhajtottam.- Sajnálom.
- Én megértem csak úgy tűnt ez...
- Tudom.- egy puszit nyomtam a vállára, majd hozzábújtam. A telefonom rezegni kezdett a zsebembe. Megnyitottam az üzenetet majd a készüléket Zayn arca elé tartottam, de nem engedtem, hogy elolvassa, ide-oda mozgattam a levegőben. Elkapta a kezemet és elolvasta a kapott üzenetet, de már mind a ketten nevettünk. Kivette a kezemből a telefont és eltartotta magától.- Naa kérem vissza.- akárhányszor érte nyúltam, ő mindig elhúzta. Oké, legyen így.. Hasra fordultam majd közelebb csúsztam hozzá és lágyan megcsókoltam. Kezemet végigvezettem karján majd kivettem ujjai közül a telefonomat és felültem. Elégedetten vigyorogtam.
- Gonosz vagy.
- Volt kitől tanulnom.- az ajkamba haraptam. Derekamnál fogva magához húzott majd ajkát enyémre tapasztotta, kezét végigvezette combomon.
- Mehetünk.- szélesen vigyorgott.- Most már kvittek vagyunk.
- Oké, ezt megjegyeztem.- egy puszit nyomott a számra.
- Kapsz tíz percet, hogy elkészülj.
- És ha annyi nem elég?
- Majd meglátod.- elnevettem magam és a fürdőbe mentem, miután vettem ki ruhákat a szekrényből. Megcsináltam a hajamat, a sminkemmel együtt majd felöltöztem. Fújtam magamra egy kis parfümöt és visszamentem a szobámba, de mivel Zayn nem volt ott, fogtam a telefonomat és lementem a lépcsőn. Felvettem a fekete bokacsizmámat és a dzsekimet, majd Zaynhez léptem, aki széles mosollyal az arcán fogadott. Egy puszit nyomott a hajamba, majd összekulcsoltuk ujjainkat és kiléptünk az ajtón. Az egész utat végigbeszéltük, de igazából csak hülyéskedni tudtunk. 
Niall egy nagy öleléssel fogadott minket az ajtóban. Nevetve léptünk be a házba, ugyanis a kis szőke barátunk megbotlott és majdnem elesett. Épp, hogy beértünk a nappaliba, minden elsötétedett egy pillanatra, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment. Kinyitottam a szememet és a földön találtam magam, rajtam a nevető Louval. Mikor leesett mi történt belőlem is kitört a nevetés.
- Jól vagy?- nevetve húzott fel. Nem bírtam megszólalni, ezért válasz helyett csak bólintottam. Kaptam Liamtől és Harrytől is egy ölelést és leültünk. Zayn karjai közé bújtam, de a nevetést egyikünk sem tudta abbahagyni. Tipikus..
- Mizu?- megtöröltem a szememet és nagyot sóhajtottam egy széles mosoly társaságával.
- Ti hülyék vagytok.- Liam vigyorgott.
- De Lou volt az aki.. Várj.. Mit is csináltál?
- Én csak meg akartalak ölelni, de túl nagy volt a lendület.
- Ja, feltűnt.- vigyorogtam.
- Bocsi.- újra kitört belőle a nevetés, így belőlem is. Eltartott egy kis ideig mire Louval abba tudtuk hagyni. Nem volt könnyű, de sikerült. Megbeszéltük, hogy ma náluk alszok, vagyis inkább ők beszélték meg, nekem pedig nem volt beleszólásom. Úgy volt, hogy mindenki a nappaliban alszik ezért kicsit átalakítottuk. Semmi extra, párnákat vittünk le és takarókat. Leültünk a tv elé és betettünk egy filmet ami mindenkinek tetszett.