38. fejezet

Drágáim!
Ne várjatok sokat ettől a résztől, elég lapos lett, de azért jó olvasást. 

Millió puszi. xx

Egyedül ébredtem, ahogy egyedül is feküdtem le. Nem sokáig maradtak a srácok, mert korán kellett kelniük. Most az egyszer talán nem is bánom, hogy nem maradtak hajnalig. Úgy terveztem tegnap, fürdés után kipakolok, nem volt ehhez kedvem, így reggelre hagytam, és be kell vallanom eltartott egy ideig. Nehéz ha egyszer figyelned kell, hogy a kutyád ne vigye el a holmikat és nehéz ha a gondolataid épp máshol járnak, de végül sikeresen kipakoltam. A kávém fölött könyökölve bámultam a nagy semmit, annyira nincs életkedvem semmihez, nem azért mert baj van, csupán mert fáradt vagyok, de még is képtelen aludni. Be kéne mennem délután edzésre, de semmi kedvem hozzá.

- Mi az, hogy nem jössz velüüüünk?- Louis a karjaimnál fogva rázogatott. Összeszorítottam számat és próbáltam kizárni a fájdalmat.
- Lou ne rángasd már. Ha nem akar, nem jön velünk.- Liam szedte le rólam a dilist. Karba tettem kezeimet és közelebb léptem Zaynhez, aki elmosolyodott majd magához húzott. Mély levegőt vettem és igyekeztem tartani magam. Mielőtt összetörtem volna mellkasába fúrtam arcomat. Jó ötlet lenne, ha felrohannék a szobába, de akkor jönnének a kérdések. Nem is a karom miatt éreztem magam ennyire szarul, hanem amiatt, hogy hazudok nekik. Hogy úgy teszek mint ha megint minden rendbe lenne.
- Chan?
- Hmm?- Louis felé fordultam.
- Minden oké?
- Miért ne lenne?- összeszűkítettem szemeimet. Louis kérdése kissé meglepett, de ezt nem mutattam ki.- Bocsi, csak fáradt vagyok. Majd legközelebb csatlakozok én is.
- Aludj egy kicsit.- Zayn egy puszit nyomott a hajamba.- De ha gondolod itt maradok.
- Menj csak a srácokkal, érezzétek jól magatokat.- elmosolyodtam. Egy puszit nyomott a számra, majd elmentek, én pedig felsiettem a szobámba. Levettem a pulcsim és a tükör elé álltam. A karomat nézegettem, hogy még is meddig kell még ezt elviselnem. Az eddigi lila foltok kezdenek eltűnni, de még mindig jól kivehetőek. Ujjamat gyengéden simítottam végig a kissé érzékeny ponton majd sóhajtottam.
- Szóval ez az oka.- szörnyen megijedtem. Azt hittem már elmentek. Gyorsan a fekete trikómra kaptam a pulcsimat és felé fordultam. Niall arca meglepettséget tükrözött. Karjánál fogva a szobába húztam és becsuktam az ajtót, aminek utána nekidőltem.
- Azt hittem elmentetek.
- Itt hagytam fent a dzsekim.- az ágyhoz léptem és a kezébe adtam.- Mi történt veled?
- Semmi.- a választ a kelleténél hamarabb vágtam rá.- Nem mondhatod el senkinek, kérlek.
- Tudod mi lett amikor legutóbb ezt kérted tőlem.
- Niall..
- Nem fogom, ha elmondod mi történt.
- Legyen, de most menj, a többiek várnak.- hozzám lépett és megölelt, majd csendben ment ki a szobából. Behunytam a szemem és mély levegőt vettem, egy kérdés kavargott a fejemben. Miért?
Niall írt egy sms-t, hogy átjön miután hazamentek és mindenképpen megbeszéljük ezt. Szuper. Ez az amit nem akartam.. Megbeszélni és, hogy más tudomást szerezzen a dolgokról. Kicsit féltem ettől a beszélgetéstől, nem tudom miért.. Hiszen Niall az egyik legjobb barátom, de mégis.. Nekik sosem mondtam, hogy magamat hibáztattam a halála miatt. Plusz amúgy sem szeretek erről beszélni. Megint sikeresen hülye helyzetbe hoztam magam.. Gratulálok Channel, ügyes vagy. Se..

Felhúzott térdekkel ültem az ágyon, amikor Niall nyitott be a szobámba. Már éjfél is elmúlt, de minél előbb beszélni szeretett volna. Egy öleléssel üdvözöltük egymást, majd leült mellém. Hosszú percekig csak ültünk egymás mellett és senki sem szólt egy szót sem. Nem volt részeg, még csak a pia szag sem áradt belőle. Szerintem nem ivott semmit, max egy-két pohárral. Végül ő törte meg a csendet.
- Elmondod hogy szerezted?
- Mennyire vagy kíváncsi?
- Az egészre.- sóhajtottam és belekezdtem a "mesémbe". Amíg én beszéltem ő csöndben ült és hallgatott végig. Nem szólt közbe egyszer sem, így nem zökkentett ki. Niall nagyon jó hallgatóság ha van valami, de tényleg. Most is ilyen volt. Türelmesen és figyelmesen várta meg, hogy végezzek. Jó érzés volt neki mindent elmondani, úgy éreztem részben megkönnyebbülök és már nem volt elviselhetetlen ez az egész. Miután befejeztem a sztorit néhány pillanatig tovább hallgatott, gondolom végiggondolta és "feldolgozta" a hallottakat.- Nem a te hibád és ha azt hiszi igen, nem ismer téged és tényleg nem tudja mi történt. Rajtad vezeti le a gyászát és úgy gondolja ha másra fogja könnyebben fogadja majd el a történteket, de ez nem igaz. Ne hibáztasd magad Chan.
- Amíg meg nem kaptam a levelet pontosan azt tettem, de utána..
- Minden megváltozott.- bólintottam.- Adj neki időt. Rá fog jönni, hogy téved.
- Köszönöm Niall.- elmosolyodott majd megölelt.
- Nem mondom el senkinek, ne aggódj. Majd te szólsz annak akinek akarsz, akkor amikor úgy érzed.- egy puszit nyomott a homlokomra. Niallel nagyon sokat hülyéskedek és nevetek, de ha a helyzet úgy kívánja, nagyon komoly tud lenni ugyanakkor segítőkész és megértő. Ezt nagyon.. Ezt is nagyon szeretem benne és csodálom is egyaránt. Nagyon sokkal tartozom már neki.

Ma meccsünk lesz és ha minden igaz benne vagyok a kezdő csapatban. Ez tök szuper meg minden, a baj csak az, hogy a srácok is jönnek és a titkomnak annyi. Le fogok bukni az ujjatlan mezünkbe. Tudom, hogy ebből veszekedés lesz még sem mondtam el nekik. Ez így nem éppen a legjobb és a legkedvesebb, de ez van. Én sem kérek mindig mindent számon tőlük. Ahogy nekik is, úgy nekem is meg van a saját kis magánéletem. Az öltözőben szinte csak ezen járt az agyam, amíg a többiek a meccsről beszélgettek. Megan huppant le mellém és természetesen észrevette a karomat, de nem szólt semmit csupán megölelt. A szokásos csapatölelés után kimentünk a pályára, ahol több száz ember fogadott együtt az idegességgel, ugyanis parázok ennyi ember előtt játszani. Legalább is az első negyedben..

- Még is mikor akartad elmondani?- ledobtam a sporttáskámat a kanapéra és megfordultam. Tudtam, hogy ez lesz, nagyon is jól. Most valahol innunk kéne, vagy a csapattal ünnepelni, de neem mi veszekedünk.
- Mondjuk úgy soha. Én sem kérlek számon soha.
- Az is baj, hogy törődök veled?- sóhajtottam.
- Nem az a baj.
- Azt hiszem mi megyünk.- Liam vakargatta a fejét.
- Sajnálom.- megöleltem őket, majd miután kikísértem a barátaimat a nappali helyett a konyhába mentem egy üveg vízért.
- Miért nem bízol bennem?
- Pontosan ezért nem akartam, hogy tudj róla. Tudtam, hogy ez lesz.. Hogy veszekedni fogunk. Miért nem hagyod ezt rám? Én sem szólok bele a te dolgaidba.
- Chan hallod magad?
- Menj el..
- Tessék?
- Menj el Zayn.- sóhajtottam ő pedig csöndben ment el. Ezt normálisan is megbeszélhettük volna, de nem. Nekünk veszekednünk kell, az egyszerűbb és érettebb.

Másnap reggel egy nem várt meglepetés ért. Amikor indultam dolgozni az ajtóban egy csokor rózsa várt egy kis üzenettel benne. A kártyán ez állt " Nagyon sajnálom a tegnapit. Délután átugrok. Szeretlek. xx " Nem tudtam rá haragudni, boldogság járta át egész testemet. Betettem a vázába a virágot és siettem a munkába. Az idő lassan telt, de ehhez már kezdek hozzászokni. Kicsit később értem haza, ugyanis Shane suli után bent volt és leültünk beszélgetni. Nem terveztük, de több óráig ott voltunk. Kissé lefárasztott a sok hülye, fájdalmas poénjával, de nem számított. Hozta a formáját..
Fáradtan léptem be a házba és dobtam le a cuccaimat. Lerúgtam cipőimet és felvonszoltam magam a lépcsőn. Zayn az ágyamon feküdt és a kutyámmal játszadozott. Bedőltem mellé, egy puszit nyomott a számra majd magához húzott és megölelt. Felkeltem és a szekrényből vettem ki egy szürke melegítőnadrágot és egy lila pulcsit, majd a fürdőbe mentem zuhanyozni. Miután végeztem felöltöztem és felkötöttem a hajamat, majd lemostam magamról a sminket. Visszafeküdtem Zayn mellé és Bobo fejét vakargattam.
- Ne haragudj a tegnapiért.- egy puszit nyomtam az arcára válaszként, majd átkaroltuk egymást. Nem tudok rá haragudni, valószínűleg én is így reagáltam volna a helyében. Inkább elmeséltem neki a dolgokat, a történteket.. A csengő hangjára keltem fel és mentem le ajtót nyitni. Megdöbbentem? Ááá, dehogy.. Ajkaim elváltak egymástól, de nem tudtam megszólalni, nem is kicsit lepődtem meg. Rá aztán végképp nem számítottam.
- Mit keresel itt és honnan tudtad hol lakom?
- Mivel nem vetted fel a telefont eljöttem, plusz a szüleid mondták el a címedet.
- Nem véletlenül nem vettem fel.
- Beszéljük meg.
- Nem kössz. Semmi kedvem hozzá.
- Chan..
- Nem vagyok rád kíváncsi.
- Ne csináld már.. Nem direkt volt. Sajnálom, oké?
- Nem, nem oké. Semmi sem oké, hagyj engem békén.
- Chan, kérlek. Elvesztettem a fejemet és...
- Nem mondod? Képzeld tapasztaltam. Megmutassam?
- Mit kell tennem, hogy elhidd tényleg sajnálom?
- Menj el.- kezeit karomra tette, de azonnal próbáltam leszedni magamról. Nem akarom, hogy hozzámérjen, vagy hogy itt legyen, ahogy azt sem, hogy beszéljünk és látni sem akarom.
- Minden rendben?- megfordultam, ezzel kirántva karomat kezéből. Zayn lépett oda mellém.
- Persze. Épp menni készült, ugye?
- Be sem mutatsz a barátodnak, Chan?- legszívesebben képen ütöttem volna.
- Nem.
- Ennyi év barátság után é...
- Zayn, ő itt Erik. Erik, Zayn. Most örülsz? Oké, szia.- rá akartam csapni az ajtót, de kezével megállította azt. Éreztem ahogy Zayn teste megfeszül mellettem. Mély levegőt vettem és ujjaimat övéi közé csúsztattam.- Menj el Erik. Ne nehezítsd meg ennél jobban.
- Legyen, de csak hogy tudd. Nem felejtek Chan és az élet hosszú.- megfordult és elment, de csak miután végigmért minket. Bevágtam az ajtót, és elfordítottam a kulcsot a zárban. Zaynhez lépve karomat köré fontam és arcomat pólójába fúrtam.- Minden oké.- elmosolyodtam és végigsimítottam arcán.- Menjünk fel.- habozott majd megadóan bólintott és visszamentünk a szobámba. Visszafeküdtünk az ágyba, karjait körém fonta, fejemet mellkasán pihentettem és unottan kapcsolgattam a tv-t, valami jó adást keresve.
- Miért nem akartad elmondani?
- Nem szeretek nektek Joshról beszélni és a vele kapcsolatos dolgokról. Egy zűrös ex nem éppen a legjobb téma. Plusz megértem Erik viselkedését és érzéseit.. Hogy min megy keresztül.- nem vettem le szemeimet a tv-ről, csak kapcsolgattam a csatornák között.- Csakhogy ő egyedül van és azért viselkedik így.- inkább kikapcsoltam a készüléket.- A szülei kiskorában elhagyták és a nevelőszülei meg tudomást sem vesznek róla. Úgy mond mi voltunk a családja, de mi is szép lassan kiléptünk az életéből.. Sajnos..- sóhajtottam.- Sajnálom.
- Én megértem csak úgy tűnt ez...
- Tudom.- egy puszit nyomtam a vállára, majd hozzábújtam. A telefonom rezegni kezdett a zsebembe. Megnyitottam az üzenetet majd a készüléket Zayn arca elé tartottam, de nem engedtem, hogy elolvassa, ide-oda mozgattam a levegőben. Elkapta a kezemet és elolvasta a kapott üzenetet, de már mind a ketten nevettünk. Kivette a kezemből a telefont és eltartotta magától.- Naa kérem vissza.- akárhányszor érte nyúltam, ő mindig elhúzta. Oké, legyen így.. Hasra fordultam majd közelebb csúsztam hozzá és lágyan megcsókoltam. Kezemet végigvezettem karján majd kivettem ujjai közül a telefonomat és felültem. Elégedetten vigyorogtam.
- Gonosz vagy.
- Volt kitől tanulnom.- az ajkamba haraptam. Derekamnál fogva magához húzott majd ajkát enyémre tapasztotta, kezét végigvezette combomon.
- Mehetünk.- szélesen vigyorgott.- Most már kvittek vagyunk.
- Oké, ezt megjegyeztem.- egy puszit nyomott a számra.
- Kapsz tíz percet, hogy elkészülj.
- És ha annyi nem elég?
- Majd meglátod.- elnevettem magam és a fürdőbe mentem, miután vettem ki ruhákat a szekrényből. Megcsináltam a hajamat, a sminkemmel együtt majd felöltöztem. Fújtam magamra egy kis parfümöt és visszamentem a szobámba, de mivel Zayn nem volt ott, fogtam a telefonomat és lementem a lépcsőn. Felvettem a fekete bokacsizmámat és a dzsekimet, majd Zaynhez léptem, aki széles mosollyal az arcán fogadott. Egy puszit nyomott a hajamba, majd összekulcsoltuk ujjainkat és kiléptünk az ajtón. Az egész utat végigbeszéltük, de igazából csak hülyéskedni tudtunk. 
Niall egy nagy öleléssel fogadott minket az ajtóban. Nevetve léptünk be a házba, ugyanis a kis szőke barátunk megbotlott és majdnem elesett. Épp, hogy beértünk a nappaliba, minden elsötétedett egy pillanatra, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment. Kinyitottam a szememet és a földön találtam magam, rajtam a nevető Louval. Mikor leesett mi történt belőlem is kitört a nevetés.
- Jól vagy?- nevetve húzott fel. Nem bírtam megszólalni, ezért válasz helyett csak bólintottam. Kaptam Liamtől és Harrytől is egy ölelést és leültünk. Zayn karjai közé bújtam, de a nevetést egyikünk sem tudta abbahagyni. Tipikus..
- Mizu?- megtöröltem a szememet és nagyot sóhajtottam egy széles mosoly társaságával.
- Ti hülyék vagytok.- Liam vigyorgott.
- De Lou volt az aki.. Várj.. Mit is csináltál?
- Én csak meg akartalak ölelni, de túl nagy volt a lendület.
- Ja, feltűnt.- vigyorogtam.
- Bocsi.- újra kitört belőle a nevetés, így belőlem is. Eltartott egy kis ideig mire Louval abba tudtuk hagyni. Nem volt könnyű, de sikerült. Megbeszéltük, hogy ma náluk alszok, vagyis inkább ők beszélték meg, nekem pedig nem volt beleszólásom. Úgy volt, hogy mindenki a nappaliban alszik ezért kicsit átalakítottuk. Semmi extra, párnákat vittünk le és takarókat. Leültünk a tv elé és betettünk egy filmet ami mindenkinek tetszett.