Sziasztok. Először is átléptük a 200 oldalmegjelenítést. Nagyon szépen köszönöm!:) Csak így tovább, remélem tetszik a blog.

Másodszor pedig, Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok Nektek és jó szünetet!:)

6. fejezet

A szülinapom utáni reggelen Dannyéknél ébredtem. A fejem eléggé fájt, de ki lehetett bírni. Annyira jó bulit szervezett, hogy az hihetetlen, pedig ha belegondolok utálom a szülinapomat, most még is jól éreztem magamat.

Mostanában egyedül vagyok. A lányok visszamentek Magyarországra, persze ha rajtuk múlt volna ide költöztek volna hozzám, de nem lehetett. Az utolsó közös napjainkat együtt töltöttük, sok jókedv társaságában. Nagyon hiányoznak, már most. Danny minden nap korán kel és csak este ér haza. Annyit dolgozik mostanában.. A srácok koncertezni vannak szerte Angliában, így velük sem tudok lenni. Pár napja elvannak, de be kell vallanom, hogy eléggé hiányoznak. Nem is tudom, nélkülük nem ugyan az, ráadásul El is velük tartott így vele sem tudok lenni. Szinte minden napomat a pályán töltöm, vagy éppen a kutyámmal a parkban. Megan elárulta, hogy benne vagyok a suli kosárcsapatába aminek baromira örülök. Mit is mondhatnék még.. Semmit. A napjaim többnyire unalmasan telnek így hogy nincs senki sem, Bekáékkal szoktam még skype-olni, de az nem ugyan az. A szüleimmel nem beszéltem a buli óta. Sőt, Harryn kívül senki sem tudja. Nem tudom, valahogy nincs kedvem velük beszélni, mert azzal jönnének, hogy részeg voltam. Pedig nem. Megmondtam nekik az igazat, ami a legtöbbször fáj, de legalább nem hazudtam nekik. Jó, persze fáj egy kicsit ez az egész, mert mégis csak a szüleim, de akkor is. Hogy mit csinálok éppen? Fekszem az ágyamon és a telefonomat nyomkodom. Úgy délután 2 körül van. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni magammal. Szó szerint halálra unom magam. Talán fel kéne hívnom Lexet és megkérdezni mi a helyzet odahaza, de valahogy nem megy. Nem azért mert nem merem, hanem mert csöngettek. Lekászálódtam az ágyról, ami úgy 1 percbe telt, nem akartam elhagyni. Az ajtóban öt srác állt állt széles mosollyal az arcukon.
- Sziasztok.- nagy mosollyal mindenkit megöleltem.
- Szia Chan.- intettem a fejemmel, hogy jöjjenek be. Leültünk a kanapéra a nappaliban.
- Azt hittem csak holnap jöttök.
- Vissza is mehetünk ha gondolod.- Niall elindult az ajtó felé széles vigyorral az arcán.
- Ne, kérlek. Annyira hiányoztatok, nélkületek nem ugyan az ám.- vigyorogtam.
- Nekünk is hiányzott a kis fagyi mániás csajszink.- Louis is csak vigyorgott, ahogy mindenki.
- És, milyen volt?
- Fantasztikus.- Harry meg se várta, hogy befejezzem.
- Te mit csináltál nélkülünk?
- Őszintén? Semmit.- az arcuk mindent elárult.- Na jó, szinte minden nap a pályán lógtam, de ennyi.
- Szóval nem bírod nélkülünk? Istenem de édes vagy. Egyelek meeeeg.- Niall ugrott oda hozzám és kaptam tőle egy szoros ölelést. Mindenki nevetett én pedig levegőért küszködtem, persze jól esett.
- Ezt azért nem mondtam, de tény, hogy hiányoztatok.-elmosolyodtam, miután Niall elengedett.
- Hiába, nélkülünk nincs élet.- Liam elégedetten mosolygott. 
A délután többi része vidáman telt. A srácok elmeséltek mindent a koncertekkel kapcsolatban. Jó volt őket hallani. Aranyosak voltak, olyan lelkesen meséltek. Úgy 7 körül mindenki elment, kivéve Zaynt. Furcsa szinte egész délután alig hallottam a hangját. Ahogy ott ültünk egymás mellett, mint két idegen. Eszembe jutottak Harry szavai a buliból. Valahogy nem tudom elhinni azokat amiket akkor mondott. Szerintem csak azért mondta, hogy megnyugodjak.
- Baj van?- aggódva néztem fel rá, a fejét rázta.- Zayn, kérlek. Ismerlek már. Napok óta alig szólsz hozzám. Mint ha nem is ismernénk egymást. Én tettem valamit?
- Ezt miből gondolod?- kérdőn nézett rám, csak vállat rántottam.
- Ha nem én, akkor mi a baj? Valami van. Látom rajtad.
- Mi van közted és Harry között vagy Lucassal?- megváltozott az arckifejezése. Egy, honnan tud Lucasról. Kettő, Harry vajon mit mondott neki?
- Lucas csak egy barát, semmi több. Harry, meg mit mondott neked?- sóhajtottam. Néhány hete Lucassal el tudtam volna képzelni többet barátságnál, de ez megváltozott.
- Én tőled szeretném hallani.
- Oké.. Szóval az úgy volt, hogy a szüleim felhívtak a bulin. Pont leültem, a telefonom meg az asztalon volt és gondolom úgy tűnt mint akinek baja van, felrohantam az emeletre, ki az erkélyre. Összevesztem velük..- csodálkozva nézett rám.- Meg mondtam, hogy hagyjanak békén, nincs szükségem több hazugságra. Miután letettem nem is tudom megszédültem és elsötétült a világ, és Harry kapott el. Látta rajtam, hogy nem vagyok éppen a toppon és inkább velem maradt. Elmondtam neki, hogy összevesztem velük, ő meg nyugtatgatott. Ennyi. Nem történt semmi.- vagyis történhetett volna, de nem történt, és ez a lényeg. Pillanatokig csak engem fürkészett.
- Szóval nem történt semmi köztetek ott fönt?
- Nem, semmi.- határozottan jelentettem ki. Láttam rajta a megkönnyebbülést.- Ugye nem akarom tudni, miket mondott Harry?- a fejét rázta széles mosollyal az arcán. Nem bírtam nem elmosolyodni.- Most már minden oké közöttünk?- félve pillantottam fel rá, ő pedig közelebb húzott magához és megölelt. Ezt egy igennek veszem. Melegség járta át mindenemet. 
Zaynnek pár óra múlva el kellett mennie, így megint egyedül maradtam a házba. Habár már 9 körül járt az idő és őszintén nagyon fáradt voltam. Készültem zuhanyozni menni, hogy mehessek aludni amikor smst kaptam. Ez a nap már csak ilyen. Meg sem lepődök.. Harrytől jött. Találkozni akar a parkban, a megszokott helyen. Tudja egyáltalán, hogy mennyi az idő? Kinek van ilyenkor még kedve kimenni? Nagy szenvedés közepette felöltöztem, mert semmi kedvem nem volt most odamenni. Valahogy az ágyam társasága kellemesebb lett volna, de ez van. Amikor odaértem már ott ült a padon. Leültem mellé.
- Szia Harry.
- Szia.- széles mosoly ült az arcán. 
- Ne haragudj, de miért hívtál ide? Fáradt vagyok.
- Azt hittem örülsz, hogy visszajöttünk.- sértődöttséget játszott. Haha, nem veszem be.
- Tudod hogy értettem.. Szóval, mi az ami nem várhat holnapig?
- Meg kéne beszélnünk azt ami a buliban történt.- vigyorgott.
- Nem tudom miről beszélsz, nem történt semmi a buliban.
- De történhetett volna. Tudom, hogy érzel ha a közeledben vagyok. Tetszem neked, sőt megbolondulsz ha a közeledben vagyok.- ooh Mr. Egó előjött.
- Ugyan Harry, ezt hagyjuk. Nem tudod miről beszélsz. Szerintem te vagy az aki megbolondult. Minden lánynak ezt mondod.- kezdtem ideges lenni. Közelebb csúszott hozzám. A szívem egyből dübörögni kezdett. Most komolyan?
- Látod?- elégedetten vigyorgott.
- Nem, nem látok semmit Harry. Mi csak barátok vagyunk, nem több.- eltoltam magamtól, bár mondhatni hiba volt, az érintéstől kirázott a hideg.
- A szád ezt mondja, de a szemed nem. Channel..- közelebb hajolt, de a szavába vágtam.
- Nem Harry. Te ezt nem érted.- arrébb csúsztam, már amennyire ez lehetséges volt a jelen pillanatban.- Mi csak barátok vagyunk, ennyi. Igen, talán megőrül a szívem amikor túlságosan is a közelemben vagy, de ez nem jelent semmit. Nem lehet.. Te olyan vagy aki hetente mással van, már bocsi. Nekem barátként van szükségem rád. A barátságodra..
- Értem.- csodálkozva néztem rá.- Akkor barátok.-bólintottam. Elég hamar feladta. Nem hiszem, hogy ennek itt lenne a vége.- Egyet árulj el. Zayn miatt van ez? Bejön neked ugye?
- Tessék?- úrrá lett rajtam a felháborodás(?!) talán ez a legmegfelelőbb szó.
- Ha ő nem lenne, működne kettőnk között, ugye?- az arcán megint megjelent a sejtelmes mosoly.- Ha ő nem lenne ki tudja már mi történt volna kettőnk között.
- Te tiszta hülye vagy.- felálltam és faképnél hagytam. Ez mégis mit képzel magáról? Hogy körülötte forog a világ? Hát nem így van. Már majdhogynem rohantam. Minél előbb otthon akartam lenni és elfelejteni ezt az egészet. Ez lenne az igazi Harry? Talán. Nem tudom.. Nem érdekel.. Nem akarok erre gondolni. Annyira siettem, hogy észre se vettem a közeledő autót. Csattanás és elsötétült minden.. Furcsa, amilyen gyorsan történt, már vége is. A földön feküdtem és emberek siettek felém. Felültem.
- Jól vagy? Ne haragudj. Én.. Én.. Annyira sajnálom, nem láttalak. Valaki hívjon egy mentőt.- kiabálta aggódva egy férfi.
- Ne.- vágtam rá.- Semmi bajom, nincs szükség mentőre.- felkeltem. Aggódó tekintetekkel találtam szembe magam.- Jól vagyok. Ne haragudjon az én hibám volt.- azzal elindultam haza. Éreztem magamon a tekinteteket és az aggódó kiabálásokat, de nem érdekelt. Hazudtam.. Szörnyen fájt a fejem és a karjaim, de mivel mindenem mozog nincs nagy baj.
Amikor hazaértem beálltam a zuhany alá. Ahogy a meleg víz a bőrömhöz ért szörnyen fájt. Végignéztem magamon. Horzsolások és lila foltokkal vagyok tele. Szuper, ezt még is hogy magyarázom majd ki? Mégis, valahogy nem tudott érdekelni. Miután végeztem lementem bevenni egy fájdalomcsillapítót, majd visszamentem és lefeküdtem az ágyra. Nem tudom meddig forgolódhattam, csak azt tudom, hogy a fájdalomcsillapító semmit sem használt. Nem tudtam elaludni. Könnycseppek gördültek le az arcomon és összehúztam magam. Legszívesebben felhívtam volna Dannyt, de akkor el kellet volna neki mondanom mindent és ezt nem akartam. Letöröltem a könnyeimet és mély levegőt vettem. Mindenem szörnyen fájt.

5. fejezet

Sziasztok.:) Hoztam egy új részt. Liam fanoktól előre bocsi, de a következő részben változnak a dolgok. Kicsit hosszabb lett mint a többi, de azért remélem tetszeni fog.:)

Másnap 10-kor keltem, amit csodáltam ugyanis ilyenkor legalább kettőig ágyban vagyok. Danny már elment, tegnap említette, hogy korán kell mennie dolgozni. Elmosolyodtam, mert tudtam, hogy rendeződtek a dolgaink és nekem van a világon a legjobb fiú barátom. Miután kikászálódtam az ágyból a konyha felé vettem az irányt. A pulton ott várt rám a reggelim, kávé és muffinok. Danny tudja mi a kedvencem és ma tényleg meglepett, mert nem számítottam rá. Reggeli közben leültem tv-t nézni, de mivel nem volt semmi úgy döntöttem felhívom a szüleimet. Már vagy 1 hete nem beszéltünk és ilyenkor már fent vannak. Még ha van időeltolódás is.. Anyut hívtam, mert nem tudtam, hogy apu dolgozik-e ma vagy nem. Pár csengés után felvette.
- Szia kicsim, nem hívtál. Minden oké?
- Szia anyu. Tudom, sajnálom de most minden összejött.-oopsz. Lehet ezt nem kellett volna.- Minden oké anyu.
- Biztos? Figyelj, bármikor hazajöhetsz.
- Tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű.. Nem lehet.- a hangom majdnem elcsuklott.
- Remélem a 3 barátodon kívül szereztél másokat is.-hallottam ahogy elmosolyodik. Tereli a témát, helyes.
- Csodálom, hogy még Lexék nem mondták. Tudod van az a banda... Akit nagyon nem szeretek.- nem tudtam, hogy megfogalmazni. Még is mit mondjak anyunak? Itt vagyok 3 hete és  egy tinibanda egyik tagjával lógok, ja és ma megismerem a többieket is.
- Az az 5 tagú fiúbanda, ugye? Mi van velük?- nevetett. Mindig kinevetett ha az 1D-ről volt szó, mert tudta mennyire nem szeretem őket. Vagyis nem szerettem..
- Az igazság az, hogy éppenséggel jóba lettem az egyik sráccal közülük, Zaynnel.- kissé paráztam. Csönd volt, majd anya elnevette magát.
- Nem csalódtam benned, Channel. Odamész egyedül Londonban és már is hírességekkel lógsz.
- Csak eggyel.- javítottam ki, de én sem bírtam nevetés nélkül. Elvégre ez tényleg hihetetlen, de mégis igaz.- Egészen délutánig. Zayn bemutat a többieknek.
- Én nem bánom, Kicsim. Csak arra kérlek, hogy vigyázz magadra. Tudod mivel járnak az ilyenek és nem szeretném ha te lennél az, aki a végén megsérül.- a hangja komolyra váltott.
- Tudom anyu, de itt van Danny, ő majd vigyáz rám.
- Ebben teljesen biztos vagyok. 
Elmeséltem neki, hogy hogy ismertem meg Zaynt és hogy mi volt Dannyvel. Beszéltem neki Lucasról, Megan-ről és a kosárcsapatról. Elmondta, hogy jó lenne viszont látni a kutyámat, de ebbe semmiképp sem mentem volna bele, és persze engem is.
- Hiányzol Kicsim.
- Ti is nekem, anyu.
- Most le kell raknom. Azért hívhatsz gyakrabban ám. Mindenki puszil. Szeretlek és vigyázz magadra.
- Én is őket. Szeretlek.- leraktuk. 
Tényleg hiányzik a családom. Jó volt megint anyu hangját hallani. Örülnék ha már itt lennének. Ugyanis jönnek a szülinapomra és maradnak 4 napig. Tovább nem megy, mert a meló bezavart, de legalább láthatom majd őket.
Az idő mintha megállt volna. Mivel nem tudtam jobbat kitalálni elmentem hajat mosni, csináltam valami ebédet és leültem netezni. Felmentem twitterre, de semmi sem volt. Sehol. Miután megszáradt a hajam elvittem Bobot egy laza sétára. Semmi sem jutott eszembe úgyhogy inkább vele vagyok. Elmentünk a parkba és vissza haza, elég hosszúra sikeredett séta volt, mivel a kutyám megőrült és csak le-föl rohangált a parkban, persze nem hallgatva rám. Miután hazaértem már 3 volt. Zayn 4-re jön értem úgy hogy nekiálltam készülődni. Ahogy magamat ismerem, sose lehet tudni mikor tudok elkészülni rendesen, szóval jobb előbb elkezdeni. Csak álltam a szekrényem előtt és nem tudtam eldönteni mit is vegyek fel, nem akartam kiöltözni de túl sportosat sem akartam felvenni. Végül megszületett a döntés. Választottam egy hozzá illő cipőt és kész is. Megcsináltam a hajamat, feltettem egy kis sminket és indulásra készen álltam.

 3 óra 50 volt amikor teljesen készen lementem a nappaliba. Megetettem a kutyámat, pont indultam volna levágni magamat a kanapéra, de csöngettek.
- Biztos Zayn.- gondoltam. Úgy is volt megölelt és beszálltunk a kocsiba.
- Na?- kérdezte nagy vigyorral az arcán.
- Naaaaa.- csak nevettem.
- Nyugi, mondtam már, olyan hülyék mint te.
- Köszi, most már sokkal jobb.- elnevettem magam mire rám villantotta tökéletes mosolyát. Az út viszonylag csöndben telt, csak hallgattuk a rádiót. Bár nem is volt idő semmire, mert hamar megérkeztünk. 
- Wáó.- amikor kinéztem az ablakon egy hatalmas, csodálatos ház állt előttem.
- Tudom.- vigyorgott és kinyitotta előttem az ajtót. Amikor beléptem a házba úrrá lett rajtam a csodálkozás és az izgalom. El se akartam hinni. Ránéztem Zaynre aki elégedetten vigyorgott.
- Ne nézz így.- rávigyorogtam.
- Gyere előbb bemutatlak nekik utána megmutatom a házat.- a nappaliba vezetett ahol a többiek a kanapén ültek. Körbenéztem és elképedtem. Jó, mondjuk mit vártam.. De akkor is, elképesztő. Végig néztek az engem fürkésző arcokon és megakadt a szemem Niallen aki éppen evett valamit. Elnevettem magam. Mindenki csak mosolygott én Zaynre néztem mire belőle kitört a nevetés. Arcomat a mellkasába fúrtam és úgy nevettem, ő meg átölelt. Kellett egy perc mire befejeztem a nevetést, Zayn kérdőn nézett rám, mire vigyorogva megráztam a fejem. Jó kezdés Channel, gratulálok.. De nem én tehettem róla.
- Srácok, ő itt Channel.- Zayn még mindig nevetett és megpróbáltam összeszedni magam.
- Sziasztok.- csak mosolyogtam.
- Tényleg olyan vagy mint amilyennek Zayn leírt.- Louis jött oda hozzám.- Szia, Louis vagyok, de szólíts csak Lounak.- elmosolyodott és megölelt. Kérdőn néztem Zaynre, de ő csak mosolygott. "Olyan amilyennek leírt." Oooké.
- Olyan aki mindenen tud nevetni.- befejezte Louis helyett a mondatot.- Niall vagyok.- ő is megölelt.. Nagyon aranyos volt.
- És aki tényleg nagyon szép és csinos. Harry.- tőle is kaptam egy ölelést. Egy elég hosszú ölelést és egy gyönyörű mosolyt is. Wáó.
- Én pedig Liam.- Ő a kanapénál állt és csak intett egyet én pedig rámosolyogtam. 
- Gyere, tudni akarunk rólad mindent.- azzal Louis a kanapéhoz vezetett. Kicsit furán néztem Zaynre mire ő csak nevetett. Az egyik oldalamon Louis a másikon Zayn ült. Zayn mellett, Harry, Louis mellett pedig Niall. Liam a szembe levő fotelben foglalt helyet és engem fürkészett kifejezéstelen arccal.

A kérdések egymást követték.. Elmeséltem nekik mindent. Majdnem mindent.. Hogy miért költöztem ide, milyen volt Magyarországon, beszéltem a barátaimról és hogy mennyire oda vannak értük, és azt is megemlítettem, hogy kb. 1 hete vagyok megbékélve a One Direction és a srácok nevével. Érdekelte őket a múltam így beszéltem nekik a kosárról is. Nem hitték volna, hogy sportolok valamit. Aztán én jöttem. Azt kérdeztem amit csak akartam. Elmesélték az xFactor előtti életüket, hogy hogyan élték meg ezt az egészet és meséltek sok koncertről is de a legjobb az volt amikor Danny-ről beszéltek. Jó volt őket hallgatni.. Párszor feltűnt, hogy Liam szúrósan néz rám, Zayn is észrevehette, mert olyankor próbálta elterelni a figyelmemet. Körbe vezettek a házban, ami hatalmas és csodálatos, aztán tovább beszélgettünk és hülyéskedtünk. Annyit nevettem, hogy már fájt a hasam. Igaza volt, tényleg nagyon hülyék. Zayn kiment a konyhába hozni néhány üveg vizet. Persze Harry kihasználta a helyzetet és közelebb ült hozzám. Már már túl közel.
- Szóval? Mi van köztetek?- vigyorgott. Minden szem rám szegeződött. Kínos egy csöppet.
- Zayn csak egy barát.- nyújtottam ki a nyelvem, mire neki felcsillant a szeme és elégedett mosoly ült az arcára.
- Ugyan Harry, vedd már észre, hogy nála nincs esélyed.- Louis nevetett, mire Niallből is kitört a nevetés. Harry csak fintorgott és valami olyasmit motyogott, hogy "egyenlőre", de én sem bírtam nevetés nélkül. Liam azonban felhorkant. Pont amikor Zayn a szobába lépett.. Nem tudtam hova tenni ezt az egészet, Harry figyelem elterelés gyanánt elkezdte mesélni az egyik koncertjüket. Éppen a beszámolója közepén tartott amikor Liamből kibukott ez az egész.
- Hogy tudtok benne megbízni?- felpattant a fotelből és minket nézett, mi meg őt. Ránéztem Zaynre, de az arckifejezéséből azt vettem le, hogy ő sem érti a dolgot.- Nem is ismeritek, úgy osztotok meg vele mindent. Azt mondta Zayn csak egy barát és, hogy utált minket. Mitől változott meg ilyen gyorsan a véleménye? Csak nem a hírnévre vágyik? Vagy arra, hogy minél előbb kiteregesse azokat amiket elmondtatok neki?- mindenki értetlenül nézett rá.
- Öhm.- kerestem a megfelelő szavakat, de nehezemre esett bármit is mondani, meglepődtem.- Nem vágyom semmilyen hírnévre és eszem ágában sem volt visszaélni a bizalmatokkal.- most már én voltam a figyelem középpontjában, mindenki engem nézett.
- Most még.
- Nem Liam. Nem ismersz, úgy ítélsz el..- a szavamba vágott.
- Akárcsak te tetted.- nyeltem egyet. Jogos, de helló én legalább meg akarom ismerni őket.
- Tudom. Csakhogy én próbálkozok, és különben is.. Nem tudnék olyat tenni ami árthat Zaynek. Ő a barátom, és nekem a barátaim a legfontosabbak. Figyelj én nem szeretnék semmi rosszat se neked, se a többieknek, de ha valami bajod van velem azt normálisan is meg tudnánk beszélni.- próbáltam nyugalmat erőltetni magamon. Igazából fogalmam sincs mit érzek, de nem kellemes.
- Az a bajom, hogy Zayn idehozott téged, úgy mint ha legalább 10 éve barátok lennétek.- Zaynre nézett aki nem tudott megszólalni.- Mindenki megoszt vele mindent, de miért? Ki ő? Ismeritek? Oké elmondott magáról egy-két dolgot, de ez még nem jelent semmit.- most a többieken jártatta szemeit akik ugyan csak meglepődtek.
- Azt hozok ide akarok, ahogy ti is. Channel a barátom és teljesen megbízok benne, másképp nem lenne most itt, és te mielőtt bármit is mondanál most velem jössz.- azzal megragadta Liam kezét és az emeletre mentek. Zayn visszanézett amolyan bocsánatkérő arccal, én csak megráztam a fejemet. Kínos csönd következett.. A feszültséget tapintani lehetett. Néhány szó leszűrődött, de nem lehetett kivenni mit is mondanak. Nem is bántam. Valahogy ő volt az akiből nem néztem volna ki. Mindig is úgy voltam vele, hogy ha már 1D, akkor Liam lehet a legnormálisabb. Majdnem. Éreztem magamon a srácok pillantásait, de én csak a padlót bámultam.
- Azt hiszem jobb lesz ha én most megyek.- azzal felkeltem a kanapéról, mire mindenki felállt.
- Nyugi, majd megbékél.- Niall megértően mosolygott.
- Kétlem.- csalódottan elmosolyodtam, valahogy nem így terveztem ezt a délutánt, de én megmondtam, hogy ez nem jó ötlet. És az volt? Persze, hogy nem.- Figyeljetek, sajnálom. Én nem akartam feszültséget közöttetek. Mondtam Zaynek, hogy ez nem jó ötlet, de azért örülök, hogy megismerhettelek titeket.- az a mosoly ami most ült az arcomon őszinte volt.
- Hihetetlen vagy.- Harry csodálkozott, mire az összes tekintet rá szegeződött.- Még te kérsz bocsánatot, ne már.- elvigyorodott. Erre nem tudtam válaszolni.
- Gyere, kikísérlek.- Nialltől és Harry-től kaptam egy-egy ölelést búcsú gyanánt. Louis az ajtóban azzal próbált nyugtatni, hogy úgy is jóba leszünk. Persze nem hittem neki, de azért kedves volt tőle.- Ne vigyünk haza? Mármint tudod merre kell menni?
- Megleszek, de azért köszönöm. Megtennél nekem valamit?- bólintott.- Megmondanád Zaynek hogy majd felhívom?
- Persze.- elmosolyodtam, mire ő megölelt. Hazafelé az agyam mindenen kattogott. Ez kész kudarc volt. Csak abban tudok reménykedni, hogy a srácok nem vesztek össze. Próbáltam Dannyt hívni, de nem vette fel. Még biztos dolgozik. 6 óra volt, hát persze ma tovább van. Szuper.

/ Zayn szemszöge/

Fogalmam sincs mi ütött Liambe, de nagyon mérges voltam rá. Csak álltunk és egymást néztük.
- Még is mi ütött beléd?- nem is próbáltam eltitkolni idegességemet.
- Hogy bízhatsz meg benne, Zayn? Nem látod, hogy csak kihasznál? Csak a hírnévre hajt.
- Ha a hírnévre hajtana, nem olyanokat kérdezett volna, mint amik elhangoztak. Ha a hírnévre hajtana már rég tele lenne az internet a képeinkkel, de ehelyett sehol sem látod azokat a képeket. Ő a barátom, és te elítéled úgy, hogy nem is ismered. Ismerős? Több mindenben hasonlítotok mint azt gondolnád. Szóba állt velem, és ma idejött. Tudod mennyire ráparázott erre a délutánra? És ő pont ettől tartott.- látván az arckifejezését, azt hiszem jó úton haladok.- Csak ismerkedni akart. Egyedül él Londonban, csak barátokat szeretne, és te meg sem adod neki ezt az esélyt.- Liam csak állt és engem nézett. Talán, TALÁN elgondolkozott azon amiket mondtam.- Te hogy éreznéd magad egy teljesen idegen helyen, egyedül? Én a helyedben adnék neki egy esélyt. Mindenki érdemel egyet. Ha benne nem bízol, bízz bennem, haver.- azzal magára hagytam. Bízom benne, hogy a szavaim nyomot ütöttek odabent és ad egy esélyt Channelnek.  Reméltem, hogy még ott találom a lányt de nem így történt. Látták az arcomon.
- Elment haza.- Harry arca csalódottságot tükrözött. De, Harryről beszélünk szóval töknyolc.
- Azt mondta nem akarja, hogy miatta vesszetek össze.- Niall folytatta.
- És azt üzeni, hogy majd hív.- Louis fejezte be végül.- Mi van Liamel? Sose láttam még ilyennek.
- Fogalmam sincs.- vállat vontam. Nem ezt akartam és nem is így terveztem. Liam, mintha nem is önmaga lett volna.

4. fejezet

Egyik reggel a telefonom csörgésére keltem, a kijelzőn Zayn neve volt.
- Szia Zayn.- köszöntem a telefonba nagy vidáman.
- Majdnem.. Harry vagyok, Zayn még alszik.- hallottam a hangjában, hogy mosolyog. Nem értettem ezt az egész szituációt, ugyanakkor valahogy nem lepett meg a dolog.
- Én is aludnék ha hagynál. Különben is, minek van nálad az ő telefonja és mit akarsz?- érdeklődtem nála, de igazából minél előbb túl akartam lenni rajta, hogy visszafeküdhessek.
- Szóval te vagy az új csaja?
- Mi van? Nem.- a kelleténél kicsit hamarabb vágtam rá a választ.- Nem vagyok a barátnője, csak barátok vagyunk.- próbáltam helyre hozni az egészet, de tudtam, hogy nem fog menni.
- Ahham. És hogy hívják az új barátját?- az utolsó szót eléggé megnyomta. Tudtam, hogy nem hiszi el.
- Te nem szoktad megnézni kit hívsz fel?- ez betalált. Hosszú csönd következett amit ő szakított meg.
- Channel Smith. Hmm.- csak hümmögött.
- Igen, Harry Styles?
- Semmi.- nevetett.- Mit csináltatok tegnap este, hogy mind a ketten még alszotok? Illetve te csak aludnál ha hagynálak.- jól ki lehetett venni a hangjából hogy a végén elmosolyodott.
- Semmit.- csak nevetett.- Te nem vagy normális.- nevettem bele a telefonba.
- Lehet.- alig bírt megszólalni. Ez kész.. Most meg min röhög? És még rám mondják, hogy hülye vagyok. Ő meg a semmin nevet.
- Figyelj Harry, folytatnám ezt az érdekes beszélgetést, de álmos vagyok.- újra kitört belőle a nevetés.- Megint min nevetsz?
- Tudod mennyi az idő? Dél van.- csodálom, hogy még levegőt kap a röhögéstől.- Na de most tényleg, mit csináltatok?
- Semmit. Vagy ha mégis valamit az csak ránk tartozik, de mivel semmit ezért nincs miről beszélni. Ha meg ennyire érdekel kérdezd őt, és most lerakom. Szia Harryyy.-köszöntem el nevetve.
- Úgy is kiderítem.. Majd meglátod.- nevetett, majd komolyabbra váltott.- Örülök, hogy beszéltünk Channel.- persze a nevem különleges hangsúlyt kapott. Leraktam. Tegnap Zaynel elmentünk várost nézni, és sokáig maradtunk. Nagyon élveztem. Tiszta bolond volt. Elvitt egy csomó helyre, amit imádtam.

 

Mivel ettől az értelmes beszélgetéstől kiment belőlem a fáradtság inkább kitakarítottam az egész házat. Miután végeztem játszottam a kutyámmal, régen voltam vele és jó látni ha ilyen boldog. Úgy döntöttem elmegyek Dannyhez. Délután 3 volt, ha ma melózott, akkor is otthon van. Már nagyon hiányzik..

 Nem lakott messze, csupán 2 utcával arrébb, úgyhogy nem kellett messze mennem. Félve, de becsöngettem. Rettegtem attól, hogy már látni sem akar.. Pár pillanat múlva egymást néztük az ajtóban.
- Szia Dan.- alig volt hangom, mire ő magához húzott és megölelt. Mindenem bizsergett. Annyira örültem neki, hogy az leírhatatlan, hatalmas kő esett le a szívemről.
- Sajnálom.- mondtam a pulcsijába.
- Gyere be.- megragadta a kezemet és a kanapéhoz vezetett, leültünk és egymás arcát fürkésztük. A csöndet végül én törtem meg.
- Sajnálom. Mindent amit mondtam.. Igazad volt. Én csak..-mire befejeztem volna a mondatot, félbe szakított.
- Én sajnálom. Nem kellett volna kiabálnom veled, nem tudom mi ütött belém. Nem akartam kiabálni veled, se megbántani, te vagy nekem a legfontosabb.- láttam rajta, hogy komolyan gondolja. A szemeimet elöntötték a könnyek.- Azért nem mondtam semmit, mert szerettem volna meglepetést okozni. Aznap a 18. szülinapodat terveztem. Tökéletesre szerettem volna mindent csinálni és meglepetést szerettem volna okozni.- hirtelen mozdulattal megöleltem. Hülyén éreztem magam, de mégis jól estek a szavai. Miért kellett túlreagálnom? Jesszus.
- Sajnálom és nagyon szeretlek.- suttogtam, de nem akartam elengedni. Ahj, miért vagyok ennyire érzékeny? Nem hiszem el.
- Én is Chan, én is.- mikor felnéztem rá mosolygott. Letörölte a könnyeimet és egy puszit nyomott a homlokomra. Annyira jó érzés megint vele lenni.
- Szóval, mit csináltál a napokban?- vigyorgott rám. Ismer már és én is ezt a vigyort. Tud valamit.
- Ki vele. Mit tudsz?- kérdőn néztem rá.
- Jártok? Ugye megmondtam. Nem is volt akkora hülyeség az az egy esélyes dolog. Pedig azt hittem nem fog beválni.- úgy vigyorgott, mint aki megnyerte volna az 5-ös lottót én pedig nem bírtam megszólalni. Összezavarodtam.
- Ki? Mi? Miről beszélsz?- tényleg nem értettem mi van.
- Hát Zayn.- bökte ki és már fulladozott a nevetéstől.
- Ezt honnan veszed? Mi nem járunk.- kicsit ki akadtam. Reggel Harry, most meg ő. Mi folyik itt? Egyáltalán honnan veszi hogy Zayn meg én..? Oké, ez zavaros.
- Ühhüm.- csak hümmögött mire én szúrósan néztem rá.
- Már te is kezded? Egyáltalán honnan veszed?- kíváncsiskodtam, mire belőle megint kitört a nevetés. Nem tudtam hova tenni.
- Ismerem őket.- az arcom láttán még jobban nevetett. Kellett neki pár perc.. Vagy 10, mire lenyugodott. Elmesélt mindent. Hogy honnan ismeri őket, hogy már pár éve jó barátok és, hogy csak azért nem mondta el mert tudta, hogy nem bírom őket. Nekem tátva maradt a szám. Erre álmomban sem gondoltam volna.
- Szóval?- váltottam témát.- Mit tervezel a szülinapomra?- vigyorogtam rá. Próbáltam feldolgozni az elhangzottakat, bár nem tagadom, hogy eléggé meglepett. Sose mesélt a srácokról. 
- Az titok, majd egy hét múlva megtudod.- elégedett mosoly ült az arcára, tudta, hogy ő nyert.
- És Lucas?- megint a szemöldökét húzogatta. Megőrjít ezzel.
- Mi van vele?- értetlenül néztem rá.
- Akkor vele jársz?- megint csak vigyorogni tudott.
- Jesszus, te rosszabb vagy a csajoknál.- fintorogtam.- Nem, nem járunk. Csak sokat beszélünk, de semmi.- megint csak hümmögni tudott, vállba bokszoltam, mire ő elnevette magát. Lucas egy kosaras haver. Igazából, elég helyes, de tényleg csak egy barát. Együtt szoktunk játszani a pályán. Nagyon aranyos és jófej srác, van hogy éjjel kettőig beszélünk. Nemtudom, vele jól el tudok lenni, de CSAK egy BARÁT. Többször úgy tűnhet a többieknek kint, hogy van köztünk valami de igazából nincs. Persze sokat lógunk együtt, de ez még nem jelent semmit.

- És Zayn mit szól Lucashoz?- komolyabb lett..
- Mit szólna egy olyan személyhez akit nem is ismer?- értetlenül néztem rá. Mi köze van Lucashoz Zaynek?
- Nem beszéltél róla?- csodálkozott csak.
- Mégis miről? Nincs közöttünk semmi.- mivel láttam Danny értetlen arcát kiegészítettem.- Egyikőjükkel sem járok. Szóval nem értelek. Különben meg az én magánéletem. Egyébként is.. Zaynnek mi köze Lucashoz? Soha nem találkoztak egymással, úgyhogy nem értelek Dan.
- Jó oké, tudom. Csak szóltam. Nem akarom, hogy megbántsd Zaynt. Elvégre kell neked most a barát. Ha már én nem tudok majd veled annyit lenni.- kérdőn néztem rá.- Túl sok melóm van mostanában, de nem akarlak elhanyagolni téged. Viszont jó, hogy jóban vagy Zaynnel így ő kárpótol.- mosolygott rám én pedig próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra.
- Téged senki sem tud kárpótolni.- elmosolyodtam.
- És mit szeretnél ma csinálni?- próbálta elterelni a figyelmemet az előbbiekről.
- Mmmmm. Fagyit enni.- felcsillantak a szemeim, mire ő beleegyezés képen kézen fogott és kisétáltunk az ajtón. A kedvenc fagyisomhoz mentünk, szinte törzsvásárlónak számítottunk. Legalább is én.. Imádom a fagyit. Télen, nyáron.. Nekem sosem elég belőle. Mind a ketten a szokásost kértük, ő citromosat, én csokis meggyeset, csoki darabkákkal. Elsétáltunk a parkba és leültünk a helyünkre. Beszélgettünk az elmúlt napokról és mindenről ami eszünkbe jutott. Sokat nevettünk. Még meg is kergetett amiért a fagyiját az arcába nyomtam. Az emberek megint idiótának néztek, de nem foglalkoztunk velük. Elmeséltem neki mindent, ami tegnap történt. Egyfolytában Zaynről kérdezett. Hogy mit szoktunk csinálni meg ilyenek. Illetve érdekelte az a nap is amikor először beszéltünk rendesen. Mint valami kihallgatáson. Persze, miért is ne, kinevetett. Elmesélte, hogy mostanában lefoglalja a meló /egy műhelyben dolgozik, ugyanis imádja az autókat/ és egy lány. Addig nem hagytam amíg ki nem bökte, hogy Meganről van szó. Igen, a kosaras csajról. Azt mondta ő is gyakran lejárt a pályára és összebarátkoztak a többi meg már ment magától. Azt mondja még nem járnak, de nem hiszem el. Úgy beszélt róla, hogy jó volt hallgatni. Olyan jó boldognak látni. Egyszer csak rezegni kezdett a telefonom, sms-t kaptam, Zayntől. Mikor megmondtam ki küldte a szemöldökét húzogatta, ezt csak szemforgatásra méltattam. 

Szia Channel.

Jó lenne ha holnap átjönnél. Szeretnélek bemutatni egy-két embernek.:D Érted megyek 4-re.:)

Zayn. xo

Miután elolvastam, megmutattam Dannek, elvigyorodott. Nem tudom eldönteni, hogy az üzeneten vagy az arckifejezésemen, de szerintem az utóbbin.
- Nyugi, szeretni fognak.- megborzolta a hajamat és nevetett.
- Ha te mondod.- vigyorogtam. Kicsit paráztam.. Zaynnel már egy hete szinte minden nap találkoztam. Szeretek vele lógni. De a többiek? Jesszus. És ha ők nem olyanok, mint Zayn?
- Csak add önmagad.- nevetett.
- Azaz utáljam őket?- vigyorogtam rá. 
- Te sosem változol.- csak nevetett.
- Oké, ezt bóknak veszem.- nyelvet öltöttem rá, mire ő fintorgott, annyira imádom.
- Nyugi már.. Szerintem imádni fognak.- elmosolyodtam és a vállára hajtottam a fejemet, mire ő átölelt. 
- Csak, hogy tudd, nem adom fel és mindent tudni fogok a Zayn és Lucas ügyről.- úgy vigyorgott, mint aki már most győzött volna. Felnéztem rá, olyan arckifejezéssel, mint ahogy a hülyékre szoktak.
- Miért nem hiszed el nekem, hogy semmi sincs köztünk?-sóhajtottam.

Csak néztük ahogy lemegy a nap és a park sötétségbe borul. Nem volt hideg, így kellemes volt ott ülni. Nemtudom meddig ülhettünk, de jó érzés volt a közelében lenni.
- Nem alszol ma nálam?- kérdeztem kiskutya szemekkel, mire ő nagy vidáman bólogatott. Lassan elindultunk haza, ugyanis 9 körül járt az idő. Elég sokáig fent voltunk. Megnéztünk valamilyen filmet, ami Dan szerint király volt, viszont szerintem elég gagyi, de rá hagytam. Előreengedtem  a zuhanyzásban, addig legalább fel tudtam nézni a netre.

 Na nem mintha nem lett volna 2 fürdőszoba a házban.. Persze a barátnőim fent voltak így el tudtam nekik mesélni mindent. Mivel Lucast még nem említettem kénytelen voltam. Elmondtam nekik, hogy holnap találkozok a többiekkel. Nagyon irigyek lettek és már most itt akartak lenni. Próbáltam nekik mondani, hogy egy hét és majd találkozunk és bemutatom nekik, vagy legalább is Zaynnek. De nem, ők most "utálnak". Bele se merek gondolni mi lesz  ha jönnek. Nehezen, de el tudtam szakadni  tőlük. Jó lenne ha már itt lennének, de majd csak jövőhéten jönnek, már nagyon hiányoznak. Elmentem én is zuhanyozni, bár a csajok még kérdezősködtek, de úgy döntöttem holnapra hagyom a válaszokat. Danny még egy ideig el volt Bobo-val. Imádta őt a kutyám és ez kölcsönös volt.
 Az én szobámba aludtunk. Ez nem para, mivel barátok vagyunk. Szorosan átölelt, én meg persze bújtam hozzá. Már nagyon hiányzott és mellette biztonságban éreztem magam. Ahogy ott feküdtünk azon gondolkodtam, hogy milyen szerencsés vagyok.

3. fejezet

Sziasztok. Hoztam egy újabb részt, remélem nem lett rossz. Még mindig arra szeretnélek kérni titeket, hogy pipáljatok a fejezetek végén, vagy kommenteljetek. Köszönöm.:)

Mikor reggel felkeltem, majdnem 8 óra volt. Sose kelek ilyen korán, általában 11-kor még ágyban vagyok. Azt hittem a tegnapi után, tovább alszok, de nem. Mivel nem tudtam eldönteni mit is kezdjek magammal, felöltöztem és lementem a nappaliba. Nem ettem semmit, tudtam, hogy egy falat se megy le a torkomon. Lefeküdtem a kanapéra, persze nem a megszokott módon, hason feküdtem és az arcomat egy párnába nyomtam. Bekapcsoltam az egyik zene csatornát és csak feküdtem.

 Egy folytában a tegnapi jár a fejemben. Igaza volt Dannynek, de meg kell értenie pár dolgot. Nem olyan egyszerű ez az egész, mint ahogyan ő gondolja. Nem is az fáj, hogy igaza volt, hanem az, ahogyan ő közölte velem. Normálisan is meg lehetett volna beszélni és most nem lennénk összeveszve. Szörnyű érzés amikor úgy érzed elvesztetted a számodra legfontosabb embert a világon. 

Napok teltek így el, hogy csak feküdtem a kanapén. Nem érdekelt semmi.. Nem érdekelt milyen nap van, hány óra és mi történik a nagyvilágban. Volt, hogy csak annyira keltem fel, hogy elmenjek lezuhanyozni, átöltözni vagy éppen kutyát etetni. Semmihez nem volt kedvem és semmi sem érdekelt.

Egyik nap mikor felkeltem délután 4 óra volt.
- Szuper...- motyogtam. Az álom megint elnyomott. Hogy aludhatok ennyit ha nem is csinálok semmit? Ránéztem a telefonomra és vagy 20 nem fogadott hívásom volt. Nem néztem meg egyiket sem, nem akartam beszélni se a szüleimmel, se a barátnőimmel. Senkivel. Majd elkeveredett a telefonom, azért nem hívtam vissza őket, vagy tudjam is én.. Nem érdekel. Igen, van, hogy elég negatívan állok a dolgokhoz, de nem mindig vagyok ilyen, általában nem foglalkozok az emberekkel csak szimplán jól érzem magam. Bár most a dolog második része nem teljesen igaz. Akivel beszélhetnékem volt az Danny, de mivel vele sikeresen összevesztem, ez az ötlet kilőve. Hiányzik, de én nem fogom hívni, majd ha akar valamit ő keres. Tudom, hogy ő is erre vár. Ismerem.. Ez is közös bennünk, nehezen engedünk és elég makacsok is vagyunk. Már 4 napja csak punnyadok a kanapén, ez így nem állapot. Az élet megy tovább. Itt van előttem az egész nyár, nem akarok 4 fal közé zárkózni egyetlen vita miatt. Felültem a kanapén és eszembe jutottak a szavai. Talán mindenki érdemel egy esélyt, még Zayn Malik is. A párnát az arcomba vágtam és beleordítottam. Utálom ha igaza van.. Lehet, hogy Zayn nem is olyan amilyennek beállítom, talán nem okos dolog elsőre ítélkezni. Majd próbálkozok. Fogtam magam és bementem a konyhába. Nagyon éhes vagyok, napok óta csak egy tál müzlin élek. Fogtam néhány tojást és csináltam rántottát. Isteni volt, nagyon hiányzott már ez. Evés után felmentem átöltözni, ugyanis úgy döntöttem elviszem Bobot sétálni és gondoltam iszok egy kávét. Régen voltunk már és most nagyon kell a friss levegő, ráadásul el is hanyagoltam mostanában. Felszaladtam a szobámba és választottam magamnak valami kényelmes ruhát, egy picit melegebbet, mivel ma kicsit hidegebb volt Londonban a kelleténél. A hajamat felkötöttem és a kedvenc cipőmet húztam fel, ami egy fehér-lila SUPRA volt.

15 perc múlva már az utcát jártuk. Olyan jó volt nézni ahogy élvezi, hogy kijöhet egy kicsit. Le-föl rohangált és aki vele szembe jött mindenkihez oda szaladt. Ha ő nem lenne, nem is tudom mit csinálnék. Ráraktam a pórázt a kutyusra és megkértem Flowers nénit a kávézó előtt, hogy ameddig beszaladok egy kávéért figyeljen rá. A néni Danny szomszédja, így nem volt okom az aggodalomra. Szívesen segített ott ahol csak tudott, nagyon kedveltem. Bár amikor kiléptem a kávézó ajtaján nem éppen az a látvány fogadott amire számítottam, pedig csupán 10 percig voltam bent. A kutyám sehol, csak a póráz a néni kezében. Nem értem miért mosolyog amikor Bobo nincs ott.
- Elnézést, de hol van a kutyám?- megrémültem, hogy elszökött. De helló, egy kutya nem veszi le a pórázt és megy el. Viszont a néni még mindig csak mosolygott és a kezembe nyomta a pórázt.
- Egy fiatalember volt itt. Amikor benézett az ablakon kiszúrta magát és megkérdezte ismerem-e azt a szőke hajú lányt, amire én igennel válaszoltam és mondtam neki, hogy a kutya azé a kislányé. Azt mondta elvinné a kutyust, mivel megbeszélték hogy találkoznak. Azt is mondta, hogy a parkba viszi addig, amíg maga végez.- a mondanivalója közepén azonban a mosoly eltűnt az arcáról és az ijedtség vette át a helyét. Talán rájött, hogy nem volt túl okos döntés. Nem akartam megbántani.
- Óóó, hát persze.- mosolyodtam el.- El is felejtettem, hogy itt találkozok vele. Ne haragudjon, csak hirtelen nem tudtam miről van szó.- picit játszottam a butát és tovább mosolyogtam, láttam rajta, hogy megkönnyebbül.- Köszönöm és viszont látásra.- köszöntem el és amint hátat fordítottam a néninek újra pánik szerűség gyötört. És ha valami idegennek adta oda a kutyámat? Fogalmam sem volt mit kéne tennem, úgyhogy elindultam a parkba. Ez látszott a legjobb ötletnek.. Úgy siettem ahogy csak tudtam, kezemben a kis pórázzal és az érintetlen kávémmal. Pár perc múlva már a parkban voltam és kerestem a kutyámat. Persze a megkérdezett emberek nem látták. A sírás kerülgetett.. Nem veszíthetem el őt is. Vettem egy mély levegőt a tó felé indultam. Természetesen ott is csalódás várt. Nekidőltem a fa törzsének és behunytam a szemem. Azt kívántam bár csak mindent visszafordíthatnék. Mikor újra kinyitottam a szememet nagy meglepetésre Bobo rohant felém és alig 1 perc múlva már a karjaim közt ölelhettem. Hatalmas kő esett le a szívemről. Nem akartam elengedni, pedig kénytelen voltam. Ott nyavartam ahol értem és közben beszéltem hozzá. Hosszú napok óta, most először ült boldog, igazi mosoly az arcomon. Mikor felkeltem, hogy megnézzem ki is vitte el, meglepetés fogadott. Zayn..
- Gondoltam segítek.- vigyorgott és intett a fejével, hogy üljünk le a padra. Követtem.
- Nem tudtam, hogy kutya tolvaj lett belőled.- fintorogtam, de a végén mind a ketten csak mosolyogtunk.
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni vagy ilyesmi.- még mindig mosolygott.
- Pedig sikerült.- nevettem el magam.- Egyébként megint hogy találtál rám?- kérdeztem kicsit félénken mégis kíváncsian. Tényleg érdekelt hogy talál rám állandóan.
- Gondoltam abba a kávézóba jársz, és nem tévedtem nagyot. Szóval nem volt olyan nehéz.- az arcán elégedett vigyor ült amire én csak szemforgatással válaszoltam.
Csak csendben ültünk és a kutyámat néztük. Szürcsölgettem a kávémból, ami addigra már kihűlt, de még mindig jól esett.
- Egyébként hogy hívják?- kíváncsian várta a választ.
- Bobo.- feleltem vidáman, és elnéztem az arcát mennyire boldog. Csak mosolyogva nézte ahogy a kiskutya le-föl rohangál, én is így tettem. Jó volt boldognak látni, de  elkomolyodtam.
- Zayn.- néztem az arcára mire ő is engem figyelt. Nagy levegőt vettem és belekezdtem.- Sajnálom, hogy bunkó voltam veled. Én csak..- nehezemre esett a megfelelő szavakat használnom, ugyanis az előbb kértem bocsánatot a bunkóságomért.- Őszintén, nem kedveltelek, se a bandádat. Sőt így hogy feltűntél  kétszer is még jobban megutáltalak.- már nem néztem rá, csak a földet bámultam.- De valaki emlékeztetett rá, hogy mindenki érdemel egy esélyt és nem éppen a legjobb első látásra elítélni másokat. London más mint ahonnan én jövök. Az emberek kedvesek és nem mindig a legrosszabbat akarják. Ehhez még hozzá kell szoknom.. Sajnálom.- nem mertem ránézni, de éreztem hogy ő engem fürkészik.
- Ugyan. Senki sem szerethet mindenkit a világon, ne is rágódj ezen. Most is itt ülsz mellettem és semmi bajod.- ekkor már őt néztem. Csak vigyorgott, mire akaratom ellenére is elmosolyodtam. Nem hittem volna, hogy ilyen, így kellemeset csalódtam benne. Tényleg félreismertem.
- Már nem azért de még a nevedet sem tudom, te pedig igen az enyémet. Tudod ez így nem fair.- széles vigyor ült az arcán, mire én is elmosolyodtam.
- Sajnálom.- nevettem.- Channel vagyok.- mosolyogtam és a tekintetem a játszadozó kiskutyára vándorolt. Ő is odanézett, de még mindig hozzám beszélt.
- És hogy értetted azt, hogy Londonban minden más? Honnan jöttél?- kíváncsiság csengett a hangjában.
Elmeséltem neki mindent. Hogy miért vagyok itt. Hogyan kerültem ide. Honnan jöttem. Beszéltem a kosaras múltamról, jelenemről és jövőmről, és az eddigi életemről. Ő is mesélt nekem a bandáról. A fiúkról, hogy milyen volt a műsorban és előtte. Milyenek a rajongók, a koncertek, és beszélt a családjáról is. Bobo már ott aludt közöttünk a padon. Elfáradt.. Nagyon aranyos volt ahogy ott pihegett. Kb. 8 óra lehetett, ugyanis besötétedett. Egész jó volt, vele beszélgetni. Idő közben úgy döntöttünk későre jár és ideje haza menni. Számot cseréltünk és elkísért haza. Nagyon jó délutánom volt.

 Eszembe jutott Danny és arra a következtetésre jutottam, hogy egyik nap elmegyek hozzá, már nagyon hiányzik. Persze félek, hogy nem fog megbocsájtani nekem, de csak pozitívan, ugye? Megnéztem a telefonomat és a legtöbb hívás a családomtól jött és persze a csajoktól. Mindenkit felhívtam egyesével és a magyarázatom annyi volt, hogy  elhagytam valahol a házban. Persze azzal jöttek, hogy ettől még írhattam volna nekik a neten is. Néha túlságosan is aggódnak értem, ami sokszor kiakaszt.

Sok időt töltöttem mostanában Zaynnel. Eléggé megkedveltem és kicsit félve, de kijelenthetem, hogy lett egy új barátom itt Londonban. Szinte minden nap találkoztunk. 

Annyit nevettem vele, mint még eddig soha. Jó érzés volt, és sikerült neki elterelni a figyelmemet, Dannyről is. Azt mondta, szeretne többet találkozni és majd bemutatni a srácoknak is. Persze én ettől bepánikoltam, mi van ha nem fognak kedvelni, meg ilyenek.. Megnyugtatott, hogy biztos jól ki fogok jönni velük, ugyanis hasonlítok rájuk, totál hülye vagyok. Azon kívül, hogy az időm nagy részét Zaynnel töltöttem sokat jártam a pályára kosarazni Megannel. Nagyon ügyes csaj és sokat tanulhatok tőle. Azt mondta már most benne vagyok a csapatban, amitől szintén megnőtt a kedvem. Bírom ezt a lányt.. Kezdem egyre jobban megszeretni Londont. Talán az emberek miatt is.

2. fejezet

Sziasztok. Meghoztam a 2. részt. Remélem tetszeni fog, bár nem ez lesz a legvidámabb. Azt elfelejtettem mondani, hogy ez az első blogom, így nem kell sok mindenre várni. Örülnék ha kommentelnétek, vagy pipálnátok, hogy tudjam érdemes-e folytatni.:)

Mikor megláttam Dannyt a parkban a szokott helyünkön, (ami egy fa alatti pad volt a kis tóval szemben) örömömben futni kezdtem felé, nem törődve az érdekesen felém forduló tekintetekkel a nyakába ugrottam és szétpusziltam az arcát.
- Dannyyyy.- nyújtottam meg a neve végét és csak nevettem, mire ő ledobott a hátáról, és a földön landoltam. Mind a ketten hatalmas nevetésben törtünk ki.
- Te nem vagy normális.- alig bírt megszólalni úgy nevetett, majd segített felkelni és tovább folytattuk a padon. Persze, mindenki totál hülyének nézhetett, de nem érdekelt, imádok vele lenni.
- De így szeretsz.- vigyorogtam rá.
- Hát persze.- és egy puszit nyomott az arcomra. Eltartott egy darabig mire abbahagytuk a nevetést, és az emberek sem bámultak már annyira, de mindenki azt gondol amit akar.
- Milyen napod volt?- kérdezte azzal az édes mosollyal az arcán amit annyira szerettem.
- Elment.- rántottam meg a vállam, mire ő kérdőn nézett rám. Ismer már..- Jó, jó... Elmentem kosarazni egy kicsit, bár egyedül nem volt olyan jó, nem volt kit lemosnom a pályáról.- vigyorogtam rá, amire ő csak szemforgatással válaszolt.- Te mit csináltál? Mi volt az a fontos hívás, amiért elmentél reggel?- kíváncsiskodtam és nagy szemekkel vártam a válaszát.
- Ja az. Nem fontos.- közölte velem egyszerűen.
Nem fontos? Most viccel velem? Mi ez a titkolózás? Nincsenek titkaink egymás előtt, mindent megbeszélünk. Mindig. Hangsúlyozom, MINDIG. Mi folyik itt?
- Szóval nem fontos. Oké. Akkor miért kellett idejönnöm?- érdeklődtem, bár a válasz nem igazán érdekelt. Látta rajtam, hogy megbántott, de nem érdekel. Én mindent elmondok neki mindig, erre ő most valamit titkol.
- Ne már Chan, ne csináld ezt. Nem akartalak megbántani, de ezt most nem mondhatom el neked. Meg kell értened.- kérlelően nézett rám, de láttam rajta, hogy tényleg bántja a dolog, mire bocsánat kérően megölelt. Szorosan hozzábújtam, imádtam az illatát.
-  Legyen.- húzódtam el.- Nekem viszont elég eseménydús napom volt.. Mondjuk.- hezitáltam kicsit, de ő kérdőn nézett rám szóval most már muszáj volt befejeznem.- Zayn Malik újra megjelent.- emeltem tekintetemet az ég felé és egy nagyon sóhajtottam.
- Ne mááááár.- hatalmas vigyor ült az arcán és újra fulladozni kezdett a nevetéstől.
- Ez nem vicces.- túrtam a hajamba, láttam az arcán az értetlenséget.- Nem tudom mit akar, és nem is akarom - folytattam. - Csak azt, hogy hagyjon békén.
- Miért, mit akart?
- Bocsánatot kérni.- persze Dannyből kitört a nevetés, ismét. Válaszként vállba boxoltam, mire ő próbálta elfojtani a nevetését, kevés sikerrel. Le sem tagadhattam volna, mennyire zavar, hogy kinevet.
- És az olyan baj? Jaj, Chan ne csináld már. Mindenben a legrosszabbat látod.- a nevetését nem bírta elfolytani.
- Baj. Tudod miért? Mert te tudod a legjobban Daniel Morgan, hogy mennyire nem csípem őket. És ez nem fog változni akkor sem, ha beállít egy csokor vörös rózsával, vagy akármivel..- fakadtam ki. Neki kéne a legjobban tudnia ezeket. A nevetést abbahagyta és komoly arccal nézett rám. Klassz.. Megváltozott a hangulata, ideges lett. Nem értem mi ütött belé.
- Hé, mi ütött beléd? Azt hittem egy tökre életvidám csaj vagy. Sőt annak ismertelek meg. Olyannak aki mindig mindenen képes órákig nevetni, erre most jössz ezzel a kis hülye üggyel és úgy viselkedsz mint a dedóba. Én a régi Channelt akarom, nem ezt a nyávogó akárkit akinek az a legnagyobb baja hogy Zayn Malik ráköszönt. Tudod hányan lennének a helyedben? Miért nem tudod értékelni azt amid van? Mi lenne ha adnál neki egy esélyt? Olyan nehezedre esik? Persze. A büszkeséged. És arra nem gondoltál, hogy talán csak barátkozni akar veled? Még egy barátja lenne Channelnek, hűűű tragédia. Szörnyű vagy, komolyan mondom.- Danny enyhén szólva begurult és már nem kellett visszafojtania a nevetést. Sőt az arca kőkeménnyé vált. Sosem láttam még ilyennek,  kiabált velem. Megijedtem. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy inkább szó nélkül hagyjam faképnél. 
- Hogy belém mi ütött? Nem tudom ki az aki eltűnik egy fél napra és amikor megkérdezem a válasza egy "Nem fontos". Nincs semmilyen régi és új, Channel van. Én vagyok. Csak én.- ekkora már elfogytam és csak kiabáltam vele.- Lehet hogy sokan lennének a helyemben, de ahogy másokat sem hatja meg az én életem, minek foglalkozzak másokéval? Ha? Érdekel valakit, hogy élek? Hogy ki vagyok? Hogy miért vagyok itt, amikor máshol családom van? Nem tudom értékelni amim van? Danny, itt Londonban egyedül te vagy nekem! Te! Nekem nincs másom akihez fordulhatok, nincs itt se az anyám, se az apám akihez oda mehetnék ha valami nem úgy alakul ahogy szerettem volna! Egyedül Te vagy itt! Bármit megtennék érted, bármit és mit kapok? Magam sem tudom.- végem. A könnyeim patakokban folytak az arcomon, de nem érdekelt, olyan ideges voltam, hogy nem foglalkoztam velük.- Azt hittem barátok vagyunk. Azt hittem bízhatok benned, de te jössz a titkaiddal. Lehet, hogy apróságok, de tudod mennyit jelentenek nekem? Az hogy bízol bennem és elmondod őket? Illetve elmondtad és bíztál.- próbáltam megnyomni a szavakat.-  És még te szólod le a másikat?- annyira kiabáltam vele, hogy már mindenki minket bámult és a könnyeim is csak folytak a szememből, de nem érdekelt.
Csönd. Csak néztünk egymás szemébe.. Letöröltem a könnyeimet és próbáltam kipréselni a szavakat a számon.

- Semmivel sem vagy jobb, senkinél.- suttogtam és faképnél hagytam. Nem is tudom merre mentem, alig láttam. Nem akartam elhinni mind azt amit mondott. Olyan volt mint egy rossz álom, amiből nem tudok felkelni. Közben Londonban besötétedett én meg csak mentem, inkább rohantam amerre volt út, míg egy számomra ismeretlen utcában lerogytam egy padra. Felhúztam a térdeimet és csak sírtam.

Ennyi volt csupán ebben a barátságban? Ennyit jelentettünk egymásnak? Többször összekaptunk, de még sosem kiabált velem. Soha. Ahogy én sem vele. Soha sem hívott Channelnek. Persze ez a rendes nevem, de sohasem hívott így. Mindig Chan voltam számára, már az első perctől fogva amikor megismertük egymást. Fájt. Fájt minden amit a fejéhez vágtam, de még jobban fájt az amit nekem mondott. Én csak nem akartam elhinni ezt az egészet. Van, hogy már annyira fáj minden, hogy csak ordítanál... Az agyam kikapcsolt. Nem reagáltam a külvilágra, csak a szavait hallottam a fejemben.

Nem tudom mennyit ülhettem a padon. Letöröltem arcomról a könnyeket és elindultam haza. Kellemes szellő kísért hazáig, nagyon jó érzés volt. A fejem kezdett kitisztulni, vagy csak nagyon elfáradtam. Nem is tudom pontosan, csak azt hogy minél előbb le szeretnék feküdni otthon. Aha. De merre is van az az otthon? Tanácstalanul álltam a sötét utcában és próbáltam kitalálni merre tovább. Szerencsémre egy kedves járó kelő útba igazított és 20 perc múlva már a saját fürdőszobámban, a zuhany alatt álltam. Felhúztam a pizsimet és mentem aludni. Csak feküdtem a sötét szobámban és hallgattam Bobo egyenletes légzését. Ott feküdt mellettem. Megnyugtató volt, hogy valakire még számíthatok. Csak feküdtem és bámultam a plafont amikor elnyomott az álom.

1. fejezet

Mikor felkeltem a nap simogatta arcomat, ránéztem a telefonomra és nem akartam elhinni, de már dél volt. Hogy aludhattam így el? Egyáltalán mikor aludtam el? Arra sem emlékszem mikor fejeztük be a beszélgetést a csajokkal. Lerohantam a konyhába és közben reménykedtem, hogy Dannyt még ott találom. Mikor leértem ő már nem volt sehol.
- Hát persze..- motyogtam és csináltam magamnak müzlit. Persze Bobo nem bírta ki, nagy csaholásban tört ki, így hát őt is megetettem, de hamar eltűnt. Biztos kiment játszani, imádja ha jó idő van és be sem lehet rángatni az udvarról. Levágtam magam a kanapéra, a nappaliban de azzal a lendülettel már keltem fel és mentem a tv-hez, egy cetli volt rajta, Danny írásával.

Jó reggelt Chan! 

Bár már most 10 óra van.:D

Ne haragudj, de kaptam egy fontos hívást, muszáj elmennem. Viszont kiengesztelésül találkozzunk este fél 7-kor a szokott helyen.

 Danny x

ui: Ne nézz úgy, ismerlek.:D

Elmosolyodtam, mert tényleg úgy néztem ahogy nem szereti, de hát ez van. Már vagy fél órája bámulom a semmit. Valamit muszáj csinálnom fél 7-ig. Elmegyek kosarazni, úgy is régen voltam és hiányzik a mozgás. Felszaladtam az emeletre, felhúztam a kedvenc melegítőmet, a kedvenc cipőmmel, fogtam a labdámat és egy üveg vizet, a hajamat felkötöttem majd elindultam a pályára, ami nem messze volt a házamtól.

 Dannyvel gyakran járunk el, tudja mennyit jelent nekem, ezért örömmel játszik. Ha kosarazhatok a világ eltűnik és csak én vagyok meg a labda. Felemelő érzés. Mikor odaértem senki nem volt a pályán, ami jó, egyedül még jobb. Eldobálgattam az időt és gyakoroltam néhány klassz cselt, bár egyedül könnyű, de valahogy muszáj volt elütnöm az időt. Imádtam. Magyarországra emlékeztet, a csajokkal benne voltunk a suli csapatában, verhetetlenek voltunk. Minden más volt.. Itt csak ezen a pályán dobálhatok. Persze Danny azt mondta az itteni sulinak is van csapata és sűrűn tartanak toborzást. Kitudja, lehet én is bekerülök ősszel. Megismertem egy lányt, Megannek hívják, Ő tagja az itteni kosár csapatnak, gyakran jár ide játszani, és azt mondta nagy esélyem van, hogy ősztől én a csapat tagja legyek. Igen, itt Londonban fogom befejezni a gimit, habár a szüleim jobban örülnének neki ha hazamennék és a volt suliban fejezném be a tanulmányaimat.. Ránéztem az órára és 5 óra múlott.
- Már ennyi lenne az idő? Ne már!- gondoltam. Gyorsan összeszedtem a holmimat és már indultam is haza. Nem akartam elkésni a megbeszélt találkáról, utálta ha kések..  Siettem amilyen gyorsan csak tudtam, de tény, hogy elfáradtam, és különben is, Danny ma otthagyott egyedül, egy kis késés belefér.
- Szia.- már majdnem az utcánk sarkán voltam amikor valaki odaköszönt, vagyis csak feltételezem hogy nekem, nem volt senki más rajtam kívül. Lassan megfordultam, mire elég nagy meglepetés fogadott. Na kitaláljátok? Hát persze. Zayn.. Már akartam tovább indulni minden szó nélkül amikor megragadta a karomat.- Ne máár.- gondoltam.
- Segíthetek?- furcsán néztem rá, ami normálisnak tűnt a jelen pillanatban
- Az attól függ.- rám villantotta mosolyát.
- Nem igazán értem, úgyhooogy kinyöghetnéd. Dolgom van..- bámultam rá értetlenül és türelmetlenül. Egyáltalán nem voltam rá kíváncsi, főleg most nem. Ha sokat kések Danny besértődik és elmegy.
- Csak bocsánatot szerettem volna még egyszer kérni a tegnapi miatt, úgy elrohantál, hogy semmit sem mondhattam.- csak tovább mosolygott.
- Te mindenkit követsz akit leöntöttél kávéval, azért hogy bocsánatot kérhess tőle?- fintorogtam.- Sajnálom, de nekem fél 7-re a parkba kell lennem, és még el is kéne készülnöm. Úgyhogy, ha nem haragszol mennék.- miért velem történik ez?!
- Nem akarlak feltartani, csak a nevedet szeretném tudni.- a hangja kedves és egyben kíváncsian csengett, a mosolya még mindig ott ült az arcán, de a karomat már elengedte.
- Hát akkor feleslegesen vártál meg, mert azt nem fogod megtudni, és ha most megengeded mennem kell. Szia.-azzal már ott sem voltam. Úgy siettem ahogy csak tudtam, meg sem vártam a válaszát.. Megint.. Hogy talált rám? És minek neki a nevem? Jesszus..
Mikor hazaértem a labdámat csak bedobtam a szobába és mentem zuhanyozni. Fél órám maradt elkészülni. Mivel csak Dannyvel leszek nem vittem túlzásba semmit. 

Felraktam egy kis alapozót és szempillaspirált, megcsináltam a hajamat, majd indultam is. Így is késni fogok, de nem akarom, hogy elmenjen. Egyenesen a park felé vettem az irányt és olyan gyorsan mentem ahogy csak tudtam, de nem bírtam kiverni a fejemből Zaynt. Mit akar tőlem? És honnan tudta merre lakom? Nem lesz ez így jó..  Ha ezt elmesélem a csajoknak, holnap már itt ülnek a nyakamon és ezt kell hallgatnom egész nap. Na nem.. Ez még nekem is sok lenne.

Prológus

Channel vagyok, Channel Smith. Itt élek Londonban, imádom, eddig Magyarországon éltem a családommal. Anyukám magyar származású, apukám pedig angol, Angliában születtem, de Magyarországon nőttem fel. 2 hete költöztem ide, kellett a változás. Sok minden történt ott amiért úgy döntöttem elhagyom az országot és Angliába költözök. 17 éves vagyok és van egy saját házam 30 percre a belvárostól. Nem vagyok teljesen egyedül, itt él a legjobb barátom, Danny akivel 10 éve ismerjük. Mindig mellettem áll, vigyáz rám és neki bármit elmondhatok, olyan mintha a testvérem lenne, ugyanis egyke vagyok, ahogy ő is, szóval tényleg mint két testvér. Nehéz döntéseket kellett meghoznom, ahhoz, hogy ide költözhessek, ott kellett hagynom mindent, a családomat, a barátaimat.. Abba kellett hagynom a kosarazást is, ami eddig az életet jelentette számomra. Sok barátom volt, de csak 2 legjobb, illetve Dannyvel 3. Alexa és Rebeka, elválaszthatatlanok voltunk, de naponta beszélünk még most is. Londonban is szereztem 1-2 barátot, persze ők nem kárpótolhatják őket, de jól kijövünk egymással és sokat lógunk együtt. A szüleim megengedték hogy Bobo velem jöjjön, ő az én mindenem, egy kölyök kutyus, nélküle biztos nem bírnám ki. Röviden jó itt Londonban, sőt imádok itt lenni, bár a nyár nem olyan meleg mint Mo.-n, mégis szeretek itt élni.

Úgy délután 6 óra lehet, teljesen elvesztettem az idő érzékemet a kávézóban. Mikor kiléptem az utcára kellemes fuvallat futotta át az arcomat. - Imádom.- gondoltam és elmosolyodtam, majd indultam is haza, amikor valaki belém rohant és valószínűleg rám önthette a kávémat, ugyanis furcsán meleg és nedves lett a pólóm.
- Hát ez szuper!- fakadtam ki, amikor láttam, hogy a pólóm úszik a kávéban.- Nézd meg mit csináltál! Oda a kávém, és a felsőmről ne is beszéljünk.- le sem tagadhattam volna idegességemet. Persze tudom itt jobban kell figyelni merre és hova, de akkor is nem lehetne picit jobban figyelni? Nem néztem az illetőre, mert nem érdekelt ki volt, csak haza szerettem volna jutni minél előbb, ugyanis röhejesen nézhettem ki.
- Bocsánat!- felelte megilletődve.
- Sokra megyek vele.- az érzéseim nem csillapodtak, sőt... Amikor felnéztem rá el sem akartam hinni és csak csöndben pislogtam. Észre vehette ő is, hogy felismertem, az arca elváltozott, de nem tudom mit is gondolhatott pontosan, bár a napszemüvegét visszavette és idegesen nézett körbe.
- Kérlek ne sikíts.- gondolom éppen a tinilányok elől "menekült" amikor belém ütközött. Zayn Malik volt az. Aki nem ismerné elárulom hogy egy One Direction nevű banda tagja, az xFactor nevű műsorban lettek felfedezve és több mint 20millió sikítozó tinilány rajong értük. Engem kivéve. Már a műsorban sem tartoztak a kedvenceim közé, amolyan tipikus tinibandának vélem őket.
- Nem terveztem, ne izgulj. Sőt ha arrébb állnál, indulnék haza, tudod nem túl kényelmes a pólóm.- kicsit bunkóbbra sikerült a válaszom mint ahogy terveztem, ő sem ehhez a bánásmódhoz szokhatott, ez látszott az arcán. Épp válaszra nyitotta a száját, amikor én közbe vágtam.
- Nagyon is jól tudom ki vagy, Zayn Malik, és ha megbocsájtasz most elmennék.- vágtam a fejéhez, persze az arca meglepettséget tükrözött.
- Haza viszlek ha akarod, és kifizethetem a kávédat és pólódat, amiért tönkretettem őket.- szabadkozott.
- Chh..- horkantam fel és faképnél hagytam olyan gyorsan amennyire csak lehetett. Tényleg szerettem volna már otthon lenni, nem így terveztem ezt a délutánt. 30 perces séta után végre a hazaértem, Bobo már ott várt az ajtóban és mikor beléptem nagyon örült, majd befutott a nappaliban ahol Danny a tv előtt ült és valami gagyi filmet nézett. Amint megpillantott kitört belőle a nevetés. Ez hiányzott.. Nem törődve vele, felmentem az emeletre, lezuhanyoztam és átöltöztem. Amikor visszamentem hozzá már nem nevetett csak mosolygott. Leültem mellé.
- Mi történt veled, Chan?- kérdezte komolyabban, de kitört belőle a nevetés, végül csak mosolygott. Imádtam amikor így mosolyog, ugyanis piszok jól néz ki.
- Semmi.
- Ne már Chaan, kérlek, megígérem hogy nem nevetek.-kiskutya szemekkel nézett rám. Nem bírtam neki ellenállni.
- Zayn Malik történt.- adtam meg magam.- Nekem jött és a kávé rajtam kötött ki..- Dannyből kitört a nevetés, amit én csak egy szemforgatásra méltattam.- Azt mondtad nem nevetsz.- mire ő hangosabban nevetett, nem bírtam ki és már együtt nevettünk. Már csak azért is volt számára vicces, mivel tudta mennyire nem szeretem őket. Több szó nem esett közöttünk, csak néztük a tv-t, bár nem igazán érdekelt, de szerettem vele lenni. Éjfél körül elmentem fel a szobámba, Dannek pedig megágyaztam a vendégszobába. Reménykedtem benne hogy skype-on találom valamelyik barátnőmet és így is volt. Beka és Lex féltékenyek lettek rám amikor elmeséltem nekik az egész szitut, alig bírtam hallgatni őket, kibírhatatlanok, de én csak nevettem. Elég sokáig beszéltünk.. Nem is tudom mikor nyomhatott el az álom, csak azt tudom, hogy minél előbb el akartam felejteni ezt az egészet.