3. fejezet

Sziasztok. Hoztam egy újabb részt, remélem nem lett rossz. Még mindig arra szeretnélek kérni titeket, hogy pipáljatok a fejezetek végén, vagy kommenteljetek. Köszönöm.:)

Mikor reggel felkeltem, majdnem 8 óra volt. Sose kelek ilyen korán, általában 11-kor még ágyban vagyok. Azt hittem a tegnapi után, tovább alszok, de nem. Mivel nem tudtam eldönteni mit is kezdjek magammal, felöltöztem és lementem a nappaliba. Nem ettem semmit, tudtam, hogy egy falat se megy le a torkomon. Lefeküdtem a kanapéra, persze nem a megszokott módon, hason feküdtem és az arcomat egy párnába nyomtam. Bekapcsoltam az egyik zene csatornát és csak feküdtem.

 Egy folytában a tegnapi jár a fejemben. Igaza volt Dannynek, de meg kell értenie pár dolgot. Nem olyan egyszerű ez az egész, mint ahogyan ő gondolja. Nem is az fáj, hogy igaza volt, hanem az, ahogyan ő közölte velem. Normálisan is meg lehetett volna beszélni és most nem lennénk összeveszve. Szörnyű érzés amikor úgy érzed elvesztetted a számodra legfontosabb embert a világon. 

Napok teltek így el, hogy csak feküdtem a kanapén. Nem érdekelt semmi.. Nem érdekelt milyen nap van, hány óra és mi történik a nagyvilágban. Volt, hogy csak annyira keltem fel, hogy elmenjek lezuhanyozni, átöltözni vagy éppen kutyát etetni. Semmihez nem volt kedvem és semmi sem érdekelt.

Egyik nap mikor felkeltem délután 4 óra volt.
- Szuper...- motyogtam. Az álom megint elnyomott. Hogy aludhatok ennyit ha nem is csinálok semmit? Ránéztem a telefonomra és vagy 20 nem fogadott hívásom volt. Nem néztem meg egyiket sem, nem akartam beszélni se a szüleimmel, se a barátnőimmel. Senkivel. Majd elkeveredett a telefonom, azért nem hívtam vissza őket, vagy tudjam is én.. Nem érdekel. Igen, van, hogy elég negatívan állok a dolgokhoz, de nem mindig vagyok ilyen, általában nem foglalkozok az emberekkel csak szimplán jól érzem magam. Bár most a dolog második része nem teljesen igaz. Akivel beszélhetnékem volt az Danny, de mivel vele sikeresen összevesztem, ez az ötlet kilőve. Hiányzik, de én nem fogom hívni, majd ha akar valamit ő keres. Tudom, hogy ő is erre vár. Ismerem.. Ez is közös bennünk, nehezen engedünk és elég makacsok is vagyunk. Már 4 napja csak punnyadok a kanapén, ez így nem állapot. Az élet megy tovább. Itt van előttem az egész nyár, nem akarok 4 fal közé zárkózni egyetlen vita miatt. Felültem a kanapén és eszembe jutottak a szavai. Talán mindenki érdemel egy esélyt, még Zayn Malik is. A párnát az arcomba vágtam és beleordítottam. Utálom ha igaza van.. Lehet, hogy Zayn nem is olyan amilyennek beállítom, talán nem okos dolog elsőre ítélkezni. Majd próbálkozok. Fogtam magam és bementem a konyhába. Nagyon éhes vagyok, napok óta csak egy tál müzlin élek. Fogtam néhány tojást és csináltam rántottát. Isteni volt, nagyon hiányzott már ez. Evés után felmentem átöltözni, ugyanis úgy döntöttem elviszem Bobot sétálni és gondoltam iszok egy kávét. Régen voltunk már és most nagyon kell a friss levegő, ráadásul el is hanyagoltam mostanában. Felszaladtam a szobámba és választottam magamnak valami kényelmes ruhát, egy picit melegebbet, mivel ma kicsit hidegebb volt Londonban a kelleténél. A hajamat felkötöttem és a kedvenc cipőmet húztam fel, ami egy fehér-lila SUPRA volt.

15 perc múlva már az utcát jártuk. Olyan jó volt nézni ahogy élvezi, hogy kijöhet egy kicsit. Le-föl rohangált és aki vele szembe jött mindenkihez oda szaladt. Ha ő nem lenne, nem is tudom mit csinálnék. Ráraktam a pórázt a kutyusra és megkértem Flowers nénit a kávézó előtt, hogy ameddig beszaladok egy kávéért figyeljen rá. A néni Danny szomszédja, így nem volt okom az aggodalomra. Szívesen segített ott ahol csak tudott, nagyon kedveltem. Bár amikor kiléptem a kávézó ajtaján nem éppen az a látvány fogadott amire számítottam, pedig csupán 10 percig voltam bent. A kutyám sehol, csak a póráz a néni kezében. Nem értem miért mosolyog amikor Bobo nincs ott.
- Elnézést, de hol van a kutyám?- megrémültem, hogy elszökött. De helló, egy kutya nem veszi le a pórázt és megy el. Viszont a néni még mindig csak mosolygott és a kezembe nyomta a pórázt.
- Egy fiatalember volt itt. Amikor benézett az ablakon kiszúrta magát és megkérdezte ismerem-e azt a szőke hajú lányt, amire én igennel válaszoltam és mondtam neki, hogy a kutya azé a kislányé. Azt mondta elvinné a kutyust, mivel megbeszélték hogy találkoznak. Azt is mondta, hogy a parkba viszi addig, amíg maga végez.- a mondanivalója közepén azonban a mosoly eltűnt az arcáról és az ijedtség vette át a helyét. Talán rájött, hogy nem volt túl okos döntés. Nem akartam megbántani.
- Óóó, hát persze.- mosolyodtam el.- El is felejtettem, hogy itt találkozok vele. Ne haragudjon, csak hirtelen nem tudtam miről van szó.- picit játszottam a butát és tovább mosolyogtam, láttam rajta, hogy megkönnyebbül.- Köszönöm és viszont látásra.- köszöntem el és amint hátat fordítottam a néninek újra pánik szerűség gyötört. És ha valami idegennek adta oda a kutyámat? Fogalmam sem volt mit kéne tennem, úgyhogy elindultam a parkba. Ez látszott a legjobb ötletnek.. Úgy siettem ahogy csak tudtam, kezemben a kis pórázzal és az érintetlen kávémmal. Pár perc múlva már a parkban voltam és kerestem a kutyámat. Persze a megkérdezett emberek nem látták. A sírás kerülgetett.. Nem veszíthetem el őt is. Vettem egy mély levegőt a tó felé indultam. Természetesen ott is csalódás várt. Nekidőltem a fa törzsének és behunytam a szemem. Azt kívántam bár csak mindent visszafordíthatnék. Mikor újra kinyitottam a szememet nagy meglepetésre Bobo rohant felém és alig 1 perc múlva már a karjaim közt ölelhettem. Hatalmas kő esett le a szívemről. Nem akartam elengedni, pedig kénytelen voltam. Ott nyavartam ahol értem és közben beszéltem hozzá. Hosszú napok óta, most először ült boldog, igazi mosoly az arcomon. Mikor felkeltem, hogy megnézzem ki is vitte el, meglepetés fogadott. Zayn..
- Gondoltam segítek.- vigyorgott és intett a fejével, hogy üljünk le a padra. Követtem.
- Nem tudtam, hogy kutya tolvaj lett belőled.- fintorogtam, de a végén mind a ketten csak mosolyogtunk.
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni vagy ilyesmi.- még mindig mosolygott.
- Pedig sikerült.- nevettem el magam.- Egyébként megint hogy találtál rám?- kérdeztem kicsit félénken mégis kíváncsian. Tényleg érdekelt hogy talál rám állandóan.
- Gondoltam abba a kávézóba jársz, és nem tévedtem nagyot. Szóval nem volt olyan nehéz.- az arcán elégedett vigyor ült amire én csak szemforgatással válaszoltam.
Csak csendben ültünk és a kutyámat néztük. Szürcsölgettem a kávémból, ami addigra már kihűlt, de még mindig jól esett.
- Egyébként hogy hívják?- kíváncsian várta a választ.
- Bobo.- feleltem vidáman, és elnéztem az arcát mennyire boldog. Csak mosolyogva nézte ahogy a kiskutya le-föl rohangál, én is így tettem. Jó volt boldognak látni, de  elkomolyodtam.
- Zayn.- néztem az arcára mire ő is engem figyelt. Nagy levegőt vettem és belekezdtem.- Sajnálom, hogy bunkó voltam veled. Én csak..- nehezemre esett a megfelelő szavakat használnom, ugyanis az előbb kértem bocsánatot a bunkóságomért.- Őszintén, nem kedveltelek, se a bandádat. Sőt így hogy feltűntél  kétszer is még jobban megutáltalak.- már nem néztem rá, csak a földet bámultam.- De valaki emlékeztetett rá, hogy mindenki érdemel egy esélyt és nem éppen a legjobb első látásra elítélni másokat. London más mint ahonnan én jövök. Az emberek kedvesek és nem mindig a legrosszabbat akarják. Ehhez még hozzá kell szoknom.. Sajnálom.- nem mertem ránézni, de éreztem hogy ő engem fürkészik.
- Ugyan. Senki sem szerethet mindenkit a világon, ne is rágódj ezen. Most is itt ülsz mellettem és semmi bajod.- ekkor már őt néztem. Csak vigyorgott, mire akaratom ellenére is elmosolyodtam. Nem hittem volna, hogy ilyen, így kellemeset csalódtam benne. Tényleg félreismertem.
- Már nem azért de még a nevedet sem tudom, te pedig igen az enyémet. Tudod ez így nem fair.- széles vigyor ült az arcán, mire én is elmosolyodtam.
- Sajnálom.- nevettem.- Channel vagyok.- mosolyogtam és a tekintetem a játszadozó kiskutyára vándorolt. Ő is odanézett, de még mindig hozzám beszélt.
- És hogy értetted azt, hogy Londonban minden más? Honnan jöttél?- kíváncsiság csengett a hangjában.
Elmeséltem neki mindent. Hogy miért vagyok itt. Hogyan kerültem ide. Honnan jöttem. Beszéltem a kosaras múltamról, jelenemről és jövőmről, és az eddigi életemről. Ő is mesélt nekem a bandáról. A fiúkról, hogy milyen volt a műsorban és előtte. Milyenek a rajongók, a koncertek, és beszélt a családjáról is. Bobo már ott aludt közöttünk a padon. Elfáradt.. Nagyon aranyos volt ahogy ott pihegett. Kb. 8 óra lehetett, ugyanis besötétedett. Egész jó volt, vele beszélgetni. Idő közben úgy döntöttünk későre jár és ideje haza menni. Számot cseréltünk és elkísért haza. Nagyon jó délutánom volt.

 Eszembe jutott Danny és arra a következtetésre jutottam, hogy egyik nap elmegyek hozzá, már nagyon hiányzik. Persze félek, hogy nem fog megbocsájtani nekem, de csak pozitívan, ugye? Megnéztem a telefonomat és a legtöbb hívás a családomtól jött és persze a csajoktól. Mindenkit felhívtam egyesével és a magyarázatom annyi volt, hogy  elhagytam valahol a házban. Persze azzal jöttek, hogy ettől még írhattam volna nekik a neten is. Néha túlságosan is aggódnak értem, ami sokszor kiakaszt.

Sok időt töltöttem mostanában Zaynnel. Eléggé megkedveltem és kicsit félve, de kijelenthetem, hogy lett egy új barátom itt Londonban. Szinte minden nap találkoztunk. 

Annyit nevettem vele, mint még eddig soha. Jó érzés volt, és sikerült neki elterelni a figyelmemet, Dannyről is. Azt mondta, szeretne többet találkozni és majd bemutatni a srácoknak is. Persze én ettől bepánikoltam, mi van ha nem fognak kedvelni, meg ilyenek.. Megnyugtatott, hogy biztos jól ki fogok jönni velük, ugyanis hasonlítok rájuk, totál hülye vagyok. Azon kívül, hogy az időm nagy részét Zaynnel töltöttem sokat jártam a pályára kosarazni Megannel. Nagyon ügyes csaj és sokat tanulhatok tőle. Azt mondta már most benne vagyok a csapatban, amitől szintén megnőtt a kedvem. Bírom ezt a lányt.. Kezdem egyre jobban megszeretni Londont. Talán az emberek miatt is.