35. fejezet

Úgy döntöttem filmnézéssel ütöm el az időmet. Betettem valamit a gépemen, még a címét se néztem meg, csak úgy választottam egyet. Igazából nem érdekelt mit nézek csak nézzek valamit, de miért is ne megszólalt a telefonom, ezért ennyit a filmezésről. Shane hívott, hogy mi van velem. Kedves tőle. Persze felhozta, hogy szerinte Tasha a hibás és biztos az ő keze van az egészben. Én is gondoltam már rá, és ez a lány bármennyire is beképzelt idegesítő személy nem hiszem, hogy ilyenekre képes lenne. Ha meg igen Shane-nek volt igaza. Őszintén nem is érdekel ez a téma. Megtörtént, pont. Ez ellen már úgy sem lehet semmit se tenni. A lényeg, hogy már jól vagyok a többi meg legyen a múlté. Nem igazán érdekel. Miután letettük kikapcsoltam a filmet mert nem is igazán tudott lekötni. Röviden, unalmas volt. Lementem a konyhába és csináltam magamnak forrócsokit. Most ehhez volt kedvem. Épp indultam fel a szobámba amikor a csengő hangja zavart meg. Miért nem lehet csak egy percig békén hagyni? Csak egyetlen egy percig. Sóhajtottam egyet majd elmentem ajtót nyitni. Eléggé meglepődtem, mindenkire számítottam kivéve rá. Lucas jött hozzám. Beengedtem majd leültünk a kanapéra. Egész jól elbeszélgettünk, de tényleg. Érdekelte hogy vagyok és ez fordítva is igaz volt. Már nagyon régen láttam és hiányzott már a társasága. Jó volt látni, hogy ilyen boldog bár szerintem még nem tette túl magát barátja halálán, a szemei nem csillognak már annyira, mint a barátságunk kezdetén. Lucas az ajtóban átadott nekem egy fehér borítékot és azt mondta Josh nekem szánta. Mielőtt bármit is mondhattam volna elment. Felmentem a szobámba és az ágyra ültem. A fehér borítékot nézegetve millió kérdés száguldott át az agyamon. Nem hiszem, hogy ki szeretném nyitni.

A csengő hangjára keltem. Elaludtam volna? Leszenvedtem magam a lépcsőn és ajtót nyitottam. Megint. Lehet ki kéne venni az elemet ebből a kütyüből és kikapcsolni a telefonomat csak egy napra. Nem kérek többet, csak egy nap nyugalmat. Most éppen Harry jött hozzám. Egy öleléssel üdvözöltük egymást és felmentünk.

- Felkeltettelek?

- Mint mindig.- vigyorogtam.- Felügyelni jöttél?

- Ha úgy mondod, hogy társaság, jobban hangzik.- elnevettem magam és vállba böktem ezzel jelezve, hogy megint bolond.- Ez mi?- a borítékért nyúltam, ahogy ő is. Szerencsére az én kezemben kötött ki.

- Öhm.. Lucas adta. Azt mondta Josh nekem szánta.

- Miért nem nyitottad ki?

- Nem biztos, hogy tudni akarom mi van benne.- vállára hajtottam fejemet.- Nem akarom a múltat bolygatni.

- Honnan tudod, hogy rossz dolog van benne?

- Honnan tudod, hogy nem?

- Ha nem nyitod ki nem tudod meg.- felkeltem és az ágyam melletti szekrényhez léptem. Kihúztam a fiókot és beleraktam a fehér papírt, ezzel lezártam a témát. Kijelentettem, hogy éhes vagyok és, hogy rendeljünk valamit majd karjánál fogva lehúztam a lépcsőn. Közös megállapodás után pizzát rendeltünk. Vagyis ő rendelt. Addig kérleltem amíg fel nem hívta a pizzériát. Nem akart belemenni, de meggyőző tudok lenni ha akarok. Megkérdeztem, hogy hol vannak a többiek de azt mondta ő se tudja csak kapott egy üzit, hogy nézzen be hozzám. Betettünk egy filmet miután kihozták a pizzát és elnyúltunk a kanapén. Mind a ketten arra jutottunk, hogy ami hiányzik már csak az alkohol, de nem engedte, hogy igyak, ezért én sem, hogy ő igyon. Holnap vissza kell mennem az orvoshoz valami utolsó vizsgálatra, vagy mire. Mivel senkit sem tudtunk elérni, Harry felajánlotta, hogy elkísér, amiért nagyon hálás vagyok neki. Nem szeretem se a dokikat, se a kórházakat és egyedül sem szeretek menni oda.

Kinyitottam a szememet. Fogalmam sincs mikor aludtunk el. Körbenéztem, a kanapén feküdtünk, fejem Harry mellkasán pihent, ő pedig átölelt. Hát, wáó.. A telefonomért nyúltam és megnéztem az időt. Basszus..- Harry.. Harry.- nem túl erősen ütögettem mellkasát, hogy keljen fel.

- Chan ne.

- El fogok késni, kelj fel.- csak hümmögött.- Oké, akkor aludj. Csak engedj el.- semmi reakció vagy válasz.- Gyerünk.- kinyitotta a szemét és arcunk valahogy túl közel került egymáshoz. Csak néztük egymás szemét, mire hirtelen kibújtam öleléséből és felsiettem a lépcsőn. Nem tudom mi ütött belém, de nem is akarom megtudni. Gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem majd lesiettem.

- Most nem vársz meg?

- Azt hittem visszafeküdtél aludni.

- Hát, rosszul hitted.- megjelent mellettem és leakasztotta falról a kocsikulcsot.

- Hé, én vezetek.- ki akartam venni kezéből, de nem tudtam.

- Csak szeretnél.

- Ne már Harry. Olyan régen vezettem már.

- Pont ezért nem fogsz.- vigyorgott.

- Add ide.- vállba ütöttem. Éppen annyira tartotta fel a kulcsokat, hogy ne érjem el.- Ne szórakozz már.- nevettem.

- Játszunk még, vagy indulunk?

- Indulunk, amint megkaptam azokat.- érte nyúltam, de elhúzta előlem, ráadásul jól szórakozott a próbálkozásaimon. Végül nem kaptam meg a kulcsokat, de ő kapott tőlem egy ütést a jobb vállába.
A kórházban elvégeztek néhány vizsgálatot és már mehettünk is haza, úgy fél óráig lehettünk ott. Az orvos azt mondta minden rendben van velem, aminek örültem. Ééés megerősítette, hogy már kosarazhatok, de azért eleinte ne nagyon terheljem magam. Az úton hazafelé, Zaynnel volt egy kissé érdekes telefonbeszélgetésünk. Furcsa volt, de ráhagytam. Mikor megtudta, hogy vissza kellett mennem a kórházba, csak annyit mondott, hogy el felejtette. Nekem nyolc.. Harry elment haza, megköszöntem neki, hogy elkísért és, hogy tegnap is velem volt. Tényleg kedves volt tőle. Úgy döntöttem elolvasom a levelet, csak úgy tudhatom meg mi van benne, de persze ezt csak is egyedül szeretném megtenni.

Az ágyra ültem és elővettem a fehér borítékot, de mi van ha nem jó ötlet elolvasni? Nehezen tettem túl magam a halálán, lehet, hogy nem kéne felszakítani a sebeket. A hajamba túrtam és mély levegőt vettem. A telefonom megszólalt, aminek a képernyőjén Louis képe villogott. Gondolkodás nélkül kinyomtam, majd kikapcsoltam a készüléket. Most igazán nem szeretnék senkivel sem beszélni. Kinyitottam a borítékot, ami egy fényképet, és egy levelet tartalmazott. Kezembe vettem a fényképet.

Egyből felismertem, az első közös képünk. Elmosolyodtam az emlék hatására majd széthajtogattam a másik papírt, Josh kézírásával találtam szemben magam. Mély levegőt vettem és olvasni kezdtem.

Channel

Egy "búcsúlevél" nem éppen a legjobb módja, hogy megmagyarázzam a dolgokat, de nem tudtalak volna felhívni. Nem akarom, hogy az idődet rám pazarold, ezért gyors leszek.

Elcsesztem nagyon, tudom. Meg kellett volna becsülnöm téged. Hiszen.. Még akkor sem adtad fel, amikor teljesen ellöktelek magamtól. Bántottalak, nem is egyszer, de hidd el, szörnyen sajnálom. Soha nem akartam neked fájdalmat okozni, de ez az egész.. Apám halála.. Hirtelen jött és mint egy atomrobbanás, mindent elpusztított. Ha tehetném, visszapörgetném az időt és jobban bánnék veled. Úgy, ahogy azt érdemled. Hiszen egy kincs vagy Chan. Amikor Londonba költöztél úgy éreztem végleg elveszítettelek. Ezért is mentem oda, mert nem akartalak elveszíteni, még ha nem is tűnt úgy. Hülyén viselkedtem és ahelyett, hogy helyre hoztam volna, csak rontottam a helyzeten. Nem akartalak megütni, soha sem akartalak, de az önkontrollom akkor már rég a múlté volt. Egy kis reményt adtál amikor beszéltünk, mindent megváltoztatott. Úgy éreztem túl lehetek ezen és újra kezdhetem az életemet, hála neked. Hogy mitől változott meg minden? Nem lettem volna elég erős ehhez az egészhez, és tudtam, hogy ha le is szokok a drogokról téged már nem kaphatlak vissza, és nem lesz minden a régi. Én pedig nem akarok így élni.. Nélküled. Számomra még mindig te jelented a mindent. A könnyebb utat választottam, mert gyáva alak vagyok. Annyira sajnálok mindent, Chan. Hogy tönkretettem az életedet.. Nem kérem, hogy bocsáss meg, hisz én sem tudtam magamnak, és soha nem is fogok tudni. Csak egy valamit kérek, vigyázz Lucasra, ne engedd, hogy ő is abba a hibába essen, mint én.

Köszönök mindent Chan. És még valami.. Örülök, hogy te és Zayn jól megvagytok. Öröm volt látni az igazi boldogságot az arcodon. Megérdemlitek egymást, és nála jobbat elképzelni se tudnék neked. Örülök a boldogságodnak.

Szerettelek és mindig is szeretni foglak.

Josh xx

Könnyek folytak végig arcomon. Próbáltam letörölni őket, de hiába. Félretettem a levelet, nem akartam, hogy teljesen elázzon. Valaki megköszörülte a torkát, amitől nagyon megijedtem és a hang irányába kaptam fejemet. Louis az ajtófélfának dőlve állt és engem nézett.

- Mióta állsz itt?

- Egy ideje.- odajött hozzám és tekintete megakadt a papíron és a fényképen. Mielőtt bármit szólhatott volna, megelőztem.

- Lucas tegnap volt itt. Joshtól van.- leült mellém én pedig felé nyújtottam a levelet.

- Chan én..

- Elolvashatod. Semmi olyan nincs benne amiről ne tudnál már.- megrántottam a vállamat. Alig hallhatóan mondott egy "oké"-t majd elvette, és olvasni kezdte a papírt. Miután végzett visszaadta a kezembe.

- Jól vagy?

- Azt hiszem.- magához húzott és megölelt.- De miért hívtál?

- Csak, hogy nincs-e kedved átjönni, és mivel nem vetted fel, eljöttem. Legalább nem gondolnál erre.

- Tanulnom kell.

- Chan, ha ez valami kifogás..

- Ha nem hiszel nekem hívd fel a tanáromat. Muszáj holnap bemennem és dogát írnom töriből.

- Értem, de ha végeztél és nem akarsz egyedül lenni gyere át. Akár éjjel is. Bármikor jöhetsz hozzánk.

- Köszönöm.- elmosolyodott és egy puszit nyomott a homlokomra majd kiment a szobából. Elővettem a töri könyvem és nekiálltam tanulni. Vagy inkább csak magolni..

Bobo ugatására keltem. Elég későn aludtam el, már két óra is elmúlt. A telefonomért nyúltam, hogy megnézzem mennyi az idő. Nem csörgött és most siethetek. Gyorsan felöltöztem majd megmostam a fogamat és már szálltam is be a kocsiba. Szerencsére nem késtem el és még időben beértem. Amint beléptem az ismerős terembe Shane integetett, hogy üljek mellé. Mielőtt helyet foglalhattam volna Megan szorított magához. Mind a ketten kérdezték, hogy mi van velem, hogy vagyok... Megírtam a dogát és már mentem is. A két barátomon kívül senkivel sem beszéltem, kivéve az osztályfőnökömmel. Leállt velem beszélgetni, de szerencsére rövidre fogta és mehettem. Lucast kerestem, de nem találtam sehol, pedig beszéltem volna vele.

Beültem a kávézóba. Igazából azért mentem, hogy megbeszéljem Sallel a dolgokat, de úgy döntöttem beülök reggelizni. Miután végeztem már mentem is haza, semmi kedvem emberek között lenni jelenleg. Ledobtam a táskámat és elmentem átöltözni, úgy döntöttem elmegyek a pályára és nem érdekel senki véleménye. Fogtam a labdámat és a pálya felé vettem az irányt. Csak dobálgattam, semmi "megerőltető". Bár elég idegesítő volt, hogy alig akart bemenni valami és persze, miért is ne megszólalt a telefonom és volt egy nem túl baráti beszélgetésem Dannyvel. Inkább visszamentem a gyűrűhöz, de nem kellett volna, mert béna voltam. Szinte semmi sem ment be. Egészen addig bírtam amíg a kerítésnek nem vágtam a labdámat. Inkább ott hagytam a pályát, nem is kellett volna odamennem, csak jobban felidegesítettem magam. Ráadásul hazafelé el is áztam. Szuper egy nap, mondhatom. Otthon engedtem magamnak egy kád forró vizet és telenyomtam tusfürdővel, majd belemásztam és vagy órákig áztattam magam. Megnyugtatott legalább. Miután kimásztam a szinte már hideg vízből felöltöztem és a szobámba mentem. Lefeküdtem az ágyra és a fejem alá húztam egy párnát. Levettem a szekrényről a képet és csak nézegettem. Millió emlék szakadt fel bennem. Jók, és rosszak is. Nem így kellett volna történnie ennek az egésznek. Visszatettem mindent a borítékba és a fiókba tettem, majd behunytam szememet és engedtem a sötétségnek.

Ismerős illat csapta meg az orromat. Bárhol, bármikor felismerem. Azonban még sem akartam kinyitni a szememet. Aludni akartam még, csak sajnos nem tudtam. Közelebb csúsztam hozzá, mire egy puszit nyomott a hajamba és átkarolt.
- Jól vagy? A bőröd szinte lángol.- hideg kezét homlokomra nyomta, amitől a borzongás végigjárta egész testemet.
- Jól vagyok.
- Nem úgy néz ki. Szerintem..
- Zayn, jól vagyok.- szó nélkül kiment a szobából. Sóhajtva húztam fejemre a takarót és próbáltam visszaaludni.
- Chan..- lehúzta fejemről a takarót és a kezembe nyomott egy bogyót, amit rögtön le is nyeltem, majd elhelyezkedtem és megvártam amíg befekszik mellém.- Mi van veled?
- Csak fáradt vagyok.- átkarolt én pedig közelebb csúsztam hozzá.
- Hogy ment a töri?
- Egész jól, gondolom.
- És miért van a labdád lent?- felnéztem rá.
- Csak voltam egy kicsit a pályán.
- Esőben?
- Akkor még nem esett. Csak hazafelé.
- Már értem miért vagy lázas.- felültem és az ágyat néztem. Úgy éreztem tudnia kell a levélről. Szó nélkül kivettem a fiókból a borítékot és a kezébe adtam. Először a fényképet vette ki belőle, majd a levelet. Az arcát néztem miközben olvasta, de szinte semmit sem tudtam leolvasni róla. Miután végzett, visszaadta.- Jól vagy?- bólintottam.- Fogalmam sincs mit mondjak.
- Semmit sem kell mondanod.- a hajammal babráltam.
- Gyere ide.- odabújtam hozzá és nyakába fúrtam arcomat.
- Úgy éreztem meg kell mutatnom, ne haragudj.
- Hé, én örülök, hogy megmutattad.- a hátamat simogatta nyugtatásképpen. Megtöröltem a szememet és visszatettem a borítékba a képet, és a levelet majd a fiók aljába süllyesztettem. Visszafeküdtem az ágyba és odabújtam Zaynhez, aki a hajammal játszadozott. Fáradtnak éreztem magam, még sem tudtam aludni, és ez szörnyen idegesítő volt. Azonban szemeimet egyre nehezebbnek éreztem. Akárhányszor lehunytam őket, egy-egy apró kép ugrott be, mint a villám. Amint megjelent már el is tűnt, de mindig más és más volt. Meggondoltam magam, még sem akarok aludni. Nem, ha ezeket a képeket kell látnom. Nem bírnám még egyszer átélni a történteket. Erősnek mutattam magam, pedig legszívesebben sírtam volna minden egyes percben, amíg a kórházban voltam. A fájdalom, ami úrrá lett a testemen, majdhogynem kibírhatatlan volt néha. De nem engedtem neki, nem ejtettem egy könnycseppet sem. Vagyis de, amikor bejelentették, hogy haza kell mennem, de az most nem igazán számít. Abban a percben úgy éreztem, mint akit arcon ütöttek volna. Már a tudattól is rosszul voltam, hogy itt kell hagynom mindent, és mindenkit. Aztán minden jóra fordult. Semmi bajom, kosarazhatok és nem kell elmennem. Minden majdnem tökéletes volt. Azért mondom, hogy majdnem, mert olyan, hogy 'tökéletes élet' nem létezik. És akkor jött ez a levél Joshtól. Mindent elrontott és a feje tetejére állított, de nem fogok ezen rágódni. Többé már nem. Felhívtam Lucast, hogy beszélnünk kell, ezért később jöjjön át. Persze, hogy kitalált mást, de addig nem hagytam amíg bele nem ment abba, hogy átjön. Muszáj tudnia erről az egészről és lenne hozzá egy-két kérdésem. Arcomba nyomtam egy párnát, legszívesebben beleordítottam volna. Nem, ez nem igaz. Legszívesebben mindent összetörtem volna a szobába, mindent apró darabra. Zayn magához húzott és átölelt. Furcsa.. A közelsége megnyugtat, mindig. Aminek örülök, de ez most olyan, hogy ő sem tud segíteni. Senki sem. Nem akarom újra átélni ezt az egészet. Zayn telefonja megszólalt.
- Channél. Miért?
- ...
- Nem hiszem, beteg.
- ...
- Lázas..- szavába vágtam.
- Nem vagyok beteg.
- ...
- Nem hiszem, de átadom.- letette.- Azt üzenik jobbulást.
- De nem vagyok beteg és hiányoznak a többiek hülyeségei.- kölyökkutya szemekkel néztem rá.
- Nálam nem használ ez a nézés.- azért én próbálkoztam továbbra is.- Ne is erőlködj.- mosolygott.
- Jól van.- karba tettem a kezeimet. Vigyorgott, majd egy puszit nyomott a számra.- Úgy tudtam beteg vagyok.- homlokát enyémnek nyomta és összedörzsöltük orrunkat. Kuncogtam és kezemet az arcára tettem. Közelebb hajolt, de a takarót pont annyira húztam fel az arcomhoz, hogy csak a szemem látszódjon ki.
- Tudom mire megy ki ez az egész.- nevetett és elkezdett csikizni. Kértem, hogy hagyja abba, de nem akarta. Más módszerhez kell folyamodnom.. A hasam szörnyen fájt a nevetéstől és már a könnyeim is folytak.
- Zayn, ne! Ez fáj..- összeszorítottam szemeimet ő pedig abba hagyta.
- Chan.. Jól vagy? M...- elnevettem magam.- Nem hiszel el, hogy ezzel szórakoztál.- a sértődöttet játszotta. Tudom mikor színészkedik, és most pont azt csinálta. Ajkamba haraptam, hogy elfojtsam nevetésemet, ő pedig elfordította a fejét. Egy picit megsajnáltam azért, de alig bírtam visszatartani nevetésemet. Arcára tettem kezemet és magam felé fordítottam.
- Naa, ne legyél ilyen.- megint csak az ajkamba haraptam, de ő újból elfordította a fejét.- Zayn. Ne csináld ezt.- kezét, sajátjaim közé vettem és egy puszit nyomtam rá, de még mindig nem nézett rám. Vállára tettem fejemet és egy puszit nyomtam füle mögé, de még mindig semmi. Írtam Louisnak egy sms-t, hogy segítség kéne, mert Zayn nem áll szóba velem. Visszaírt, hogy két perc és itt vannak. Amikor megjöttek lementem ajtót nyitni.  Mindenki egy öleléssel üdvözölt, majd elmondtam nekik mi történt. Kinevettek és Harry azt mondta gonosz vagyok. Felmentünk a szobámba, Zayn még mindig ugyanúgy ült az ágyamon. Niall mellkasába fúrtam az arcomat, hogy ne lásson nevetni. Louis a fárasztó vicceivel próbálkozott, de még csak el sem mosolyodott. Nem úgy mint én a kis szőke barátommal. Majdnem megfulladtunk a nevetéstől. A többiek is próbálkoztak, de semmi sem használt. Kimentünk a szobából és becsuktuk az ajtót.
- Mit tettél vele?
- Már mondtam. Semmit. Csak.. Csikizett.- Liam elnevette magát.- Ne nevess, ez nem vicces.- vállon bokszoltam.
- De az.- Niall is nevetett, ezért őt is megütöttem, ahogy Louist is.
- Te is kérsz?- Harryre néztem, aki feltartotta kezeit. Visszamentünk a szobába és leültem Zayn mellé.- Ne haragudj.- fél szemmel rám nézett.- Sajnálom.- egy puszit nyomtam az arcára, majd nyakába fúrtam arcomat. Nem válaszolt, csak átkarolt.
- Utállak.- Louis felnevetett.
- Akkor Chan mától a miénk.- Niall vigyorgott.
- Az ki van zárva.- elnevettem magam. Egy puszit nyomott a számra és karjai közé zárt.- Igazából kíváncsi voltam mivel próbálkoztok.- felháborodva néztem rá, majd Harryre kaptam tekintetemet.
- És még rám mondtad, hogy gonosz vagyok.
Rendeltünk kaját és leültünk a tv elé. Szokás szerint Louissal mindenből viccet csináltunk és mindenen nevettünk. Lucas átjött később, ezért felmentünk a szobámba beszélgetni. Először is megmutattam neki a boríték tartalmát, majd rákérdeztem, hogy mi van a drogokkal, de azt mondta leállt velük. Vagyis megesküdött rá, hogy a kórház óta nem drogozik, sőt esze ágában sincs és amúgy is látnám rajta. Ami mondjuk igaz. Azt is megkérdeztem, hogy miért csak most kaptam meg, erre az volt a válasza, hogy a rendőrség csak most adta ki. Oké, ez logikus, csoda, hogy nem jutott ez eszembe. Elég hamar el kellett mennie, így nem sokat tudtunk beszélgetni. Kikísértem, majd visszamentem a többiekhez és magamra húztam egy takarót.
- Azt ne mondd, hogy fázol.- kérdőn néztem Niallre, aki odajött hozzám és kezét homlokomra nyomta.
- Na ezt most miért csináltad?
- Szerintem lázas.- Zayn is odanyomta arcomra a kezét.
- Ne tapizzátok az arcomat.- a fejemre húztam a takarót. Hallottam a nevetéseket, mire felkeltem és a konyhába mentem. Levettem a gyógyszeres dobozt és kivettem belőle a lázcsillapítót. Egy kis korty víz társaságába lenyeltem a bogyót majd visszalépkedtem a nappaliba, a srácok közé.
A lázam nem ment le, ezért beültettek egy kád hideg vízbe. Hát nagyon örültem neki.. A kád szélén támasztottam fejemet a könyökömmel. Niall velem szemben ült a földön.
- Szerintetek hívjuk a kórházat, ha ezzel se megy le a láza?- Louis hangja volt, ami a szobámból jött.
- Nem haldoklom.- ki kiabáltam.
- Azon már túl vagy egy hete.
- Ez övön aluli volt, Styles. Én a helyedben nem lennék ott amikor kimegyek.- Niall elnevette magát, de ahogy hallottam az említett is. Végül is sikerült levinni a lázamat, hurrá. Harry kakaóval várt amikor már rendesen felöltözve mentem ki hozzájuk, és nem a vizes ruháimban, ezért megbocsájtottam neki a beszólásért. Megittam a kakaót és leültem a földre a kutyámmal játszani. Már olyan régen foglalkoztam vele igazán. Persze, a srácok szerint pihennem kéne. Niall maradt fent velem a szobámban amíg a többiek elmentek... Igazából fogalmam sincs hova mentek, de nem is kérdeztem rá. Az ő dolguk, majd ha akarják elmondják. Niall leült velem szembe és egymásnak dobáltuk Bobo labdáját, mire a kiskutya le-föl rohangált. Jókat nevettünk rajta, de azért egyszer-egyszer eldobtuk neki rendesen is, hogy ne csak szívassuk szegényt.- Mi van veled mostanában?
- Nálam minden oké, ellentétben veled.-megrántottam a vállamat.- Hogy viseled? Lou mondta..
- Egész jól.- Bobo fejét vakargattam, aki már az ölemben feküdt.- Segít ha velem vagytok.- átült mellém.
- Mi mindig veled leszünk.- elmosolyodtam és vállára hajtottam fejemet.
- Van egy ötletem, gyere.- vigyorral az arcán kelt fel és felém nyújtotta kezét. Elfogadtam a segítséget és lementünk a konyhába. Leültem az egyik székre és néztem mit csinál. Elővett egy nagyobb tálat, amit telerakott fagyival. Tört össze csokit és a tetejére dobálta, majd banánt vágott bele, végül tejszínhabot nyomott a tetejére és beletett két kanalat. Kérdőn néztem rá, mire a nappaliba húzott és leültünk a kanapéra. Bekapcsolta a tv-t és a kezembe adta az egyik kanalat.