31. fejezet

Egész éjjel alig aludtam valamit, a tegnapon járt az agyam. Újra és újra. Hogy lehetséges ez az egész? Az álom? Nem volt időm ezen agyalni, kicsapódott az ajtóm és a barátnőim rohantak le.

- Chan!- megöleltük egymást.

- Istenem, de hiányoztál.

- Ti is nekem.

- Mi történt?

- Mindent tudni akarunk.- sóhajtottam.

- Miután Zaynnel vége lett elmentem Harryvel Holmes Chapelbe. Kb. egy hétig voltunk ott. Az utolsó napon, vagyis tegnap Louis hívott, hogy Zaynt egy napja nem látták és nem is találják sehol. Azonnal visszamentünk Londonba mert volt egy álmom. Ugyan azt a telefonbeszélgetést álmodtam meg és az utána történteket. A parkba mentem amikor beugrott az utolsó kép. Ott volt Zayn a földön fekve, eszméletlenül. Nem reagált semmire. Niall és Harry elvittek haza, hogy ne lássam ezt az egészet, de elegem lett abból, hogy tétlenül ülök otthon ezért elmentünk a kórházba. Ott is órákig csak a folyosón ücsörögtünk. A srácok bementek hozzá, de engem is látni akart. Beszélgettünk majd elrohantam. Összepakoltam és iderepültem. Mellette kellene lennem, de nem megy. Képtelen vagyok rá.- a lányok megöleltek.

- És ő hogy van?

- Azt se tudom mi van vele, de Harry azt mondta jobban van. Csak halasztják a turnét.

- Sajnáljuk.- mosolyt erőltettem majd elővettem a telefonomat és írtam egy gyors üzenetet az én kis szőke barátomnak.

Nagyon Boldog Szülinapot! Szeretlek. Legyen szép napod.

Millió ölelés. Chan. xx

Majd eltettem a telefont.

- Az egész internet ezzel van tele. Hogy te ide jöttél, Zayn meg kórházban van.

- Azt nem csodálom.

- Mi melletted vagyunk.

*1 hónappal később*

Már október van és ma megyek vissza Londonba. Jó volt itthon lenni a családommal, a barátaimmal, de hiányzik az az élet. Egyedül Dannyvel beszéltem amióta itt vagyok, meg Harryvel heti egyszer. Nem tudom miért nem hívtam vagy írtam nekik. Na jó. Igazából féltem.. Féltem beszélni velük. És most is félek. Tönkretettem mindent. Félek visszamenni, de a legjobban attól tartok, hogy már nem látnak ott szívesen.

Sóhajtva dobáltam a holmikat a bőröndjeimbe.

- Kicsim, minden rendben? Ugye tudod, hogy nem muszáj visszamenned.- anyu lépett be az ajtón.

- Minden rendben.- egy kósza tincset tűrtem a fülem mögé.

- Nem gondoltad meg magad?

- Már döntöttem. Sajnálom.- becipzároztam a bőröndöket és felálltam.- Mielőtt elmegyek szeretnék valamit megtenni.

Egyedül mentem a temetőbe. Letettem a rózsát a fekete sírkőre.

- Sajnálom. Nem így kellett volna történnie.- alig hallhatóan suttogtam.- Ég veled Josh.- vetettem egy utolsó pillantást a márványkőre és elmentem. Nem éreztem semmit. Se fájdalmat, se bűntudatot. El kell engednem a múltam, ahhoz, hogy lehessen jövőm. De akkor Zaynnel ez miért nem tudom megtenni? Miért nem tudom elengedni? Nem volt olyan nap, hogy ne gondoltam volna rá.. Se a többiekre.

Összeszedtem mindenemet és elindultam a reptérről. Hívnom kéne egy taxit.

- Elvigyelek?- felismertem a hangot. Azonnal megfordultam, Dannel találtam szembe magam.

- Danny!- a nyakába ugrottam.- Hogy kerülsz ide?- úgy egy perces ölelkezés után elengedtük egymást.

- Azt mondták most száll le a géped.

- Lexék.- elmosolyodtam.

- Hiányoztál.

- Te is nekem.- újra megöleltük egymást majd bepakoltunk a kocsiba és elhajtottunk. Egész úton beszélgettünk. Megbeszéltük mi volt aznap amikor elmentem. Ő mesélt arról mi volt itt Londonban egész idő alatt, én meg arról mi volt otthon. Megkérdeztem volna, hogy mi van Zaynnel, de nem mertem. Amint megálltunk a házam előtt ugyan az az izgatottság kapott el, mint amikor először jöttünk ide. Bobot kiengedtem, persze egyből el is tűnt. Minden normálisnak tűnt, egészen addig amíg be nem mentünk. Egyszerre éreztem boldogságot és félelmet is.

- Sziasztok.- elmosolyodtam.

- Chan.- Niall már is megölelt.

- Végre itt vagy.- Harry jött oda és magához szorított.

- Kicsiláány.- Louis tárta szét a karjait. Vigyorogva léptem oda és bezsebeltem tőle is egy ölelést.

- Jó újra látni.- Liam sem maradt ki az ölelésekből.

- Titeket is.- mosolyogtam. Már csak egy valaki maradt..

- Szia.- elém lépett. A gyomrom görcsbe rándult és a torkom elszorult. Otthon annyiszor elképzeltem ezt a találkozást.

- Szia Zayn.- magához húzott és megölelt. Nem akartam elengedni az ő ölelése más volt mint bárkié, de mivel már nem vagyunk együtt nem tehetek meg olyanokat amiket egykor megtehettem. Mélyen szívtam be illatát.. Nem akartam, hogy annak a pillanatnak vége legyen, de elengedtük egymást. Vágytam arra, hogy körém fonja karjait és biztonságban érezzem magam, a csókjára, a barna csillogó szemére, az érintésére, mindenre.. De nem lehet. Legszívesebben elbőgtem volna magam.- Öhm.. Én felmegyek lezuhanyozni és átöltözni.

- Menj csak. Mi itt leszünk.

- Oké.- elmosolyodtam.

- Segítek.- Niall jelent meg az oldalamon és felkapott két bőröndöt.

- Köszi.- nekem maradt a legkisebb és Bobo kennelje. Felvittük őket a szobámba és leraktuk az ágy elé.

- Hogy érzed magad?

- Mint akiből bármelyik percben kitörnek a könnyek.

- Megértem.

- De nem fogok sírni. Eleget sírtam már.- legalább is mások előtt nem fogok, de ezt neki nem kell tudnia.

- Erős vagy.- végig simított karomon.- Zayn nem nézett egy lányra se amíg távol voltál.- aprót bólintottam.- Gondoltam elmondom, de most hagylak.- megölelt és elment.

- Niall?- visszanézett rám.- Köszönöm.- elmosolyodott és kiment. Előkerestem valami kényelmes ruhát és a fürdőbe mentem. A zuhany alatt sok mindenen gondolkodtam és összeszedtem magam. Miután végeztem lementem és leültem az egyik fotelba, nem akartam senki mellé sem ülni. Kivéve Dannyt de már tökmindegy. Felhúztam az egyik térdemet, a másik lábamat pedig lelógattam és a tv-t bámultam. Nem tudom mi ment benne, nem tudtam rá odafigyelni. 

- Milyen a turné?

- Szuper.- Niall vigyorgott.

- Hamarosan Írországba megyünk.- elmosolyodtam.

- Mondj már valamit, mi volt veled otthon?

- Semmi érdekes. Kosarazgattam.- megrántottam a vállamat.- Lexékkel voltam ha ők nem tanultak. Csak a szokásos.- az egész délutánt elbeszélgettük és egy csomót nevettünk. Semmi sem változott. Kivéve egy dolgot. Egész idő alatt kerültem Zayn tekintetét. Inkább nem kockáztattam.

- Egy valamit nem értek.- kérdőn néztem Louisra.- Hogy tudtál olyan gyorsan összepakolni ha általában minimum fél óra mire elkészülsz?

- Nagyon vicces Lou.- kinyújtottam rá a nyelvemet.

Zayn Maliknak új barátnője van?-mindenki a tv felé kapta a fejét.-Szőke megy, vörös jön? Azt már mindenki tudja, hogy Zayn és Channel szakítottak egy hónapja egy harmadik személy miatt, de azt is, hogy Zaynt néhány napja látták a másik lánnyal? Szóval igaz volt ez az egész és..- valaki kikapcsolta a tv-t. A délután folyamán most néztem rá először, de rögtön le is vettem róla a szemeimet. Csönd volt az egész házban.

- Itt lenne az ideje beszélnetek.- Dannyre néztem majd újra a földre.

- Friss levegőre van szükségem.- meglepődtem a határozottságon a hangomban. Felkeltem és felsiettem a szobámba, majd ki az erkélyre. Az eget bámultam. Időközben már besötétedett és jól ki lehetett venni a fénylő csillagokat. Minden olyan zavaros.. Az egész életem az.

- Chan?- a szívem ritmust váltott, és heves dobogásba kezdett a hang hallatán. Nem válaszoltam, továbbra is a csillagokat néztem. Mellém lépett, éreztem közelségét.- Dannek igaza van. Beszélnünk kellene.

- Szereted?- felé fordultam.

- Kicsodát?

- Tashat? Szereted?

- Hogy szeretném már?

- Nem tudom. Ugyanis semmit sem tudok. Annyi kérdés kavarog a fejemben és egyikre sem tudom a választ.

- Nem tudom mit mondjak.

- Az igazat Zayn. Miért tetted?- láttam rajta, hogy tudja miről beszélek, de nem kaptam választ. Nagyot nyeltem.- Sejtettem.- elindultam be, de a karomnál fogva visszahúzott. Érintése égette a bőrömet.

- Nem tudom miért tettem. Annyit gondolkodtam ezen de nem tudom miért. Ő hívott, azt mondta rólad van szó. Fogalmam sincs honnan szerezte meg a számomat. Nem akartalak megbántani és tudom ez kevés, és nem is indok a tettemre, de ez az igazság. Ami meg a tv-ben ment, csak megmondtam neki, hogy nem akarom a közeledben látni többet.- nem tudtam mit mondani. Csak néztem a szemeit. Legszívesebben megöleltem volna, de nem ment.

- Mi történt veled aznap amikor hazamentem?

- Nem emlékszem rá.

- Persze, hogy nem.

- Semmire sem emlékszem arról a napról, csak annyira, hogy a nevemet mondogatod és kéred, hogy térjek magamhoz, meg ami a kórházban történt. A srácok és az orvosok sem mondták el.- egy könnycsepp gördült végig az arcomon, de azonnal le is töröltem. Ennyit arról, hogy erős maradok.

- Most viszont én vagyok úgy hogy fogalmam sincs mit kéne mondanom.

- Semmit sem kell.- kezével végigsimított arcomon. Érintésétől kirázott a hideg.- Meg tudsz nekem bocsájtani?- csillogó szemei rabul ejtettek.

- Annyiszor képzeltem el, ezt a beszélgetést, hogy mit is mondjak és annyiszor gondoltam át mindent újra és újra. Nem haragszom rád Zayn. Egy hónapja még szörnyen fájt és nem mondom, hogy most már nem de.. Ez a te életed, és úgy éled ahogy te szeretnéd. Én csak.. Megbocsájtok neked.- szemei felcsillantak.- De ez nem jelenti azt, hogy minden a régi. Maradjunk... Csak.. Barátok.- az utolsó szót alig bírtam kimondani. A szívem apró darabokra hullott szét ez a mondat után.

- E... Ez az amit szeretnél?- aprót bólintottam. Bármelyik percben összeeshetek. Behunytam a szememet. Éreztem, hogy közelebb lépett, homlokon csókolt majd elment. Hallottam a szobám csukódását.

- Idióta!- suttogtam és a fejemet ütöttem. Maradjunk barátok? Ennél hülyébbet már nem is mondhattam volna. Hogy mondhattam ilyet ha egyszer szeretem? Véletlenül levertem egy virágot ami az asztalon volt. Csörömpölve tört darabokra a vörös cserép.- Francba!- bementem a szobámba és a képeket nézegettem az ágyam mellett. A közös képeinket.

- Jól vagy?- összerezzentem.

- Persze, csak levertem azt a hülye...

- Nem arra értettem.- leültem Liam mellé az ágyra.- Mondta mi volt.

- Fogalmam sincs.

- Szeretitek egymást, nem? Látszik.

- Megijedtem és fogalmam sincs mi lenne a helyes. Különben sem csinálhatom már vissza. Azt hinné játszok vele.

- Nem hinném.- elmosolyodott. A hajamba túrtam és kifújtam a levegőt.- Meg fogjátok oldani.- egy puszit nyomott a fejemre majd kiment. Összetakarítottam az erkélyen és lementem. A többiek még ott voltak.

- Mi volt az a zaj?- megrántottam a vállamat.

- Véletlenül lelöktem egy virágot.

- Mi már megyünk is, csak el akartunk köszönni.

- Ohh, bocsi.

- Jó éjt.

- Nektek is.- kaptam mindenkitől egy ölelést. Megint csak a legutolsó volt a legnehezebb.. Zayn. Danny észrevette, hogy valami van, de miután rámosolyogtam az arca megváltozott. Megvártam amíg az összes kocsi elhajt a ház elől. Elmentem a szobámba felöltözni majd sminkelni. Fújtam egy kis parfümöt magamra majd elmentem otthonról. Bementem az első bárba amit találtam és megcéloztam a pultot. Kezdésnek rendeltem magamnak egy pohár whiskeyt. Majd jöttek sorba az italok. Az időérzékemet elvesztettem valószínűleg az egyensúlyommal együtt de nem érdekelt, jól éreztem magam. Csak öntöttem magamba a piákat és kizártam a külvilágot. Egészen addig amíg rezegni nem kezdett a telefonom a zsebembe.

- Mi történt? Miért hívtál?

- Lou? Én nem hívtalak.- nehezemre esett érthetően beszélni.

- Tudod mennyi az idő?

- Nem.

- Éjjel 3.

- Biztos benyomódott a zsebembe. Ne haragudj.

- Egyáltalán hol vagy? És mi ez a zaj?

- Semmi. Cs.. Csak a tv.

- Ja, ne nézz hülyének.

- Csak.. Kikapcsolódok.

- Hol?

- Nem tudom. Ne nyaggass Lou.

- Te részeg vagy.

- Azt.. Nem mondanám.

- Add oda a telefont egy józan embernek. Vagy olyasminek.

- Muszáj?

- Most Channel.

- Az.. Egyik barátom szeretne beszélni.- odanyújtottam a pultosnak a telefonomat. Hamar visszakaptam, de már letették. Zsebre raktam és inkább rendeltem még egy kört. 

Valaki megkopogtatta a vállamat. Megfordultam a bárszékkel.

- Lou?

- Most elmegyünk.

- Várj már.- vettem elő a táskámból pénzt és a pultra raktam. Fogalmam sincs mennyi volt, de azt sem tudom mennyit ittam. Leugrottam a székről, de rögtön meg is szédültem. Louis átdobott a vállán.- Miért kell mindig ezt csinálnod? Tegyél le! Louis komolyan beszélek. Tegyél már le!- kint lerakott, de mivel a világ forgott körülöttem megkapaszkodtam a karjába.- Miért vagy itt?

- Ezt én is kérdezhetném tőled. Miért nem tudsz otthon maradni és nem csinálni semmit?

- És te? Egyedül is haza tudok menni.- elengedtem a karját és elindultam. Ebből az lett, hogy egy lépés után a falnak dőlve csúsztam le.- Néhány óra múlva.- motyogtam. Odajött és a karjaiba vett, mint a menyasszonyokat szokás, és vinni kezdett.

- Miért csináltad?

- Igazán befejezhetnétek. Bármit teszek ti számon kéritek rajtam. Én se kérdezem meg minden döntés vagy tett után, hogy miért csináltátok. Kislányként kezeltek, pedig nem vagyok az.

- Most még is én viszlek el innen részegen.

- Lehet hogy részeg vagyok de tudok tisztán gondolkodni. Ti is szoktatok inni. Egyébként rossz felé mész, én nem erre lakom.- elnevettem magam.

- Nem is oda akartalak vinni, de elmondhatnád mi ilyen vicces.

- Minden. Most minden vicces.- a nyakába fúrtam az arcomat.

- Bolond vagy.- nevetett.

- És részeg, ne feledd. Letehetsz ám, tudok már menni.

- Ahha, egyenesen a föld felé.

- Ez gonosz volt.- nevettem.

- Most komolyan egész hazáig nevetni fogsz mindenen?

- Nem tudom. Majd kiderül.- a hajával játszadoztam.- Louis?

- Hmm?

- Vigyél haza, kérlek.

- Azt várhatod.

- Kérlek szépen. Nem akarom, hogy így lásson. Csak ma jöttem vissza. Vagyis tegnap.

- Ki?

- Mi, ki?

- Kire gondoltál?- hezitáltam.

- Mindenkire.

- Aha.

- Komolyan beszélek.

- Csak szeretnél. Zayn mondta mi volt.

- Nem hallom amit mondasz.- elmosolyodott.- Miért nem kocsival jöttél? Nem jó így.

- Én kérek elnézést. Nem te cipelsz.

- Szóval nehéz vagyok?

- Ezt senki se mondta, sőt nagyon könnyű vagy.

- Ezt csak úgy mondod.

- Nem is.- vigyorgott.

- De is. Nehéz vagyok.

- Oké, te akartad.- leszedte nyakáról a kezeimet és átdobott a vállán. Elsikítottam magam.

- Felkelnek a többiek.- nevetett.

- Louis tegyél le vagy ordítok.

- Persze persze.- kattant az ajtó zára. Elsikítottam magam.- Chan..- nevetett és letett. El is hallgattam.- Ugye tudod, hogy ha nem sikítottál volna, talán senki sem kelne fel és nem látna így.

- Cseszd meg, de most ha nem fogsz meg elesek.

- Ohh, bocsi.- megfogta a karomat de elnevettük magunkat.

- Shh. Felkelnek a többiek.- beljebb mentünk, de a sötétben Lou megbotlott valamiben és elesett, hála a piának és a nulla egyensúlyérzékemnek én is. Ott nevettünk a földön egymás bénaságán. Már a könnyeim is folytak és a hasam is fájt, de nem tudtam abbahagyni.

- Lou megöllek!- Niall hangját hallottuk.

- Mit művelsz ilyenkor?- a hangoktól csak jobban nevettünk. Felkapcsolódott a villany és megjelent a lépcsőn 4 emberke. Érdekesen nézhettünk ki a földön fetrengve a nevetéstől. Szó szerint..

- Mi folyik itt?

- Chan?

- Sziasztok.- nevettem.

- Mit csináltok?

- Elesett.- Loura mutattam.

- Ő meg követett.

- Oké, de..

- Én hoztam ide. Egy bárból szedtem össze.

- Ez nem igaz. Nem szedett össze csak..

- Csak kihoztam.- újra kitört belőlünk a nevetés.

- Mit kerestél te ott?

- Esti mesét mentem nézni.

- Hülye.

- Csak részeg. Nyugi én miatta vagyok ilyen.- Lou nevetett.

- Héé ez nem igaz.- vállon bokszoltam.

- De most komolyan. Miért mentél oda?

- Nem tartozom magyarázattal.

- Vigyázzatok vele, elég harapós ahhoz képest, hogy állni se tud.

- Fogd már be. Igenis tudok állni, de ha nembaj majd csak holnap mutatom meg.- Louisból megint kitört a nevetés, miatta belőlem is. Megcsapkodtam a karját és felültem.

- Segítsünk?

- Én hoztam haza, majd  elintézem.- Lou vigyorogva kelt fel és karjaiba vett majd felvitt.

- Állj meg légyszi.- a srácokhoz érve szóltam, és úgy tett ahogy kértem.- Sajnálom.- egyszerre öleltem magamhoz őket.

- Mehetünk?

- Igen.- elnevettem magam. A szobájába vitt és beállított a zuhany alá. Kaptam tőle száraz ruhákat. Lemostam a sminkemet és kimentem, de nem Louis ült az ágyon hanem Zayn. Amint észrevettem visszafordultam a fürdő felé.

- Chan..- hátradöntöttem a fejemet majd megfordultam és visszamentem leülni mellé.

- Hol van Lou?

- Lent van a konyhába, mindjárt jön.- aprót bólintottam és a földet néztem.

- Tudom mit szeretnél tudni. Hogy miért tettem, igaz?- ránéztem, de nem válaszolt.

- Ez a te életed.- felé kaptam a fejem. Hamis mosoly jelent meg az arcán.

- Zayn..

- Nem kell semmit sem mondanod.- amint behunytam a szememet egy könnycsepp dördült végig az arcomon. Egy mozdulattal le is töröltem. Zayn minden szó nélkül magához húzott és megölelt. Úgy kapaszkodtam belé, mintha csak az életem múlna rajta. Túl közel kerültünk egymáshoz az ölelést követően. Alig néhány centire volt arcom az övétől.

- Megkeresem Louist.- elfordítottam a fejemet majd kisiettem a szobából és lerohantam a lépcsőn. Egyenesen a konyhába.- Louis, vigyél haza kérlek.

- Miért?

- Csak.. Kérlek.

- Mi volt fönt?

- Semmi.

- Azért akarsz elmenni?

- Oké, ne vigyél.- elmentem. Miután halkan kimentem az ajtón rohanni kezdtem. A házamig meg sem álltam.- Francba!- az ajtót ütöttem, ugyanis a táskámat ott hagytam, és abban volt mindenem. A kulcsomat is beleértve. Csak egy valahova mehetek.

- Chan? Tudod mennyi az idő?

- Kizártam magam.

- Ilyenkor?

- Nem mehettem máshoz.

- Gyere te lökött.- vigyorgott.

- Köszi.

- Mit csinálsz Louis cuccaiban?

- Az úgy volt, hogy elmentem inni, ő értem jött és elvitt hozzájuk de eljöttem onnan. Röviden ennyi.

- Ahj te.- megölelt.