17. fejezet

Sziasztok Drágáim.:) 

Azt ígértem ha meglesz az 1000 felrakom az új részt. Nagyon szépen köszönöm.:) 

Ehhez a részhez nem fűznék hozzá semmit csak annyit, hogy a második részével sietek.

/iratkozzatok fel ha tetszik a blog.:)/

Millió puszi. xx

Egész éjjel a falat bámultam. Már annyira vártam, hogy otthon legyek. A családommal.
- Chan kelj fel.- nem reagáltam. Végre elaludtam erre itt zaklat.- Kelj már fel, hallod?- a vállamat kezdte rángatni.
- Daniel hagyj már békén.- bebújtam a takaró alá. Hallottam a távolodó lépéseit. Győzelem. A léptei most újra közeledtek. Hurrá.
- Te akartad Chan.- éreztem ahogy leönt hideg vízzel. A fejembe nyomtam a párnát és nem foglalkoztam vele.
- Chaaan kelj már fel, lent várnak rád.- már nevetett.- Jól van, legyen.- megfogta a lábamat és elkezdett lefelé húzni az ágyról. Sikítottam, mert erre igazán nem számítottam. A fejem hatalmasat koppant a parkettán. Aucs. Eléggé fájt, de nem foglalkoztam vele.
- Jól vagy?- oké Dan. Ha harc hát legyen harc.
- Nem.- a fejemhez kaptam és fájdalmat színleltem.
- Én nem akartam. Ne..- nem fejezte be, mert elnevettem magam. Vigyorogva megfogott és átdobott a vállán.
- Tegyél le.- ütögetni kezdtem, de semmi. Megcsikiztem, erre már reagált és ledobott, pont a lépcső lejáró előtt. Elnevettem magam és kihasználva előnyömet lerohantam. 5 nevető személlyel találtam szembe magam.
- Sziasztok.- vigyorogtam.
- Chan.- Danny kiabált és hamarosan lefelé rohant a lépcsőn. Mit csinált eddig? Egyenesen felém vette az irányt. Befutottam Louis mögé.
- Védj meg.- bociszemekkel néztem rá.
- Nagyon utállak.- Dan állt meg Louis előtt széles vigyorral az arcán.
- Nem tudom ki öntött le vízzel, ki húzott le az ágyról, ki dobott le és még sorolhatnám.- kinéztem Louis háta mögül és vigyorogtam.
- Jól van na, gyere ide.
- Kizárt.- belekapaszkodtam Louis karjába. Mindenki nevetett.
- Gyere már ide, nem bántalak.- Dan csak nevetett. Kibújtam Lou háta mögül és lassan odalépkedtem. Megölelt.
- Ti bolondok vagytok.- Liam nevetett.
- Tényleg? Gyere mutatok valamit.- mire reagálhatott volna megöleltem. A pólóm még vizes volt.
- Gonosz.
- Köszönöm.- elégedetten dobtam hátra a hajamat.- Mindjárt jövök.- felrohantam a szobámba és gyorsan felöltöztem. A hajamat szabadon hagytam, had száradjon meg. Nem sminkeltem ki magam, mert nem érdekelt. Miután végeztem lesiettem a lépcsőn és leültem a srácok közé.
- Hogy hogy ilyen korán jöttetek?
- Ja, mert  11 óra az korán.- Harry vigyorgott.
- Az is.- Dan komolyan nézett rám. Tudom mit akart. Hogy elmondjam nekik is azt amit este neki. Az ajkamba haraptam. Még az előbbieket tárgyalták amikor közbeszóltam.
- Visszamegyek Magyarországra.- mindenki ledöbbenten nézett rám.
- Miért?
- És meddig?
- Muszáj?- elmosolyodtam. Aranyosak voltak.
- Nem örökre, csak hiányzik a családom és kell egy kis kikapcsolódás. Pár napra megyek, max egy hétre.
- És mikor?
- Ma délután 5-kor indul a gépem.
- Chan, nem hagyhatsz itt minket.- Lou a nemlétező könnyeit törölgette. Elnevettem magam.
- Ugyan miért?
- Mert szeretünk.- Niall fejezte be.
- Csak pár napról van szó. Ti is elmentetek múltkor egy hétre.
- Az más.
- Nem más.- vigyorogtam.
- Bepakoltál már?- ez váratlanul ért. El is felejtettem.
- Nem, de asszem gyorsan be kéne, és utána csinálhatnánk valamit.
- Segítek.- Niall kelt fel.
- Köszi.- mosolyogtam.- Ti addig foglaljátok el magatokat, csak a házat ne tegyétek tönkre.- felmentünk a szobámba a kis szőke barátommal aki egyből az ágyra vetette magát.- Így jó segítség leszel.- vigyorogtam és előkerestem két bőröndöt.
- Majd inspirállak.- nevetett. Szépen elkezdtem kiválogatni a ruháimat.- A szüleid tudják, hogy haza mész?- megráztam a fejemet.- Akkor meglepetés lesz.
- Igen.- elmosolyodtam. Az egyik bőröndöt tele tömtem ruhákkal, a másikba jöttek a cipők táskák és egyéb holmik. És még néhány ruhadarab.
- Asszem kész.- elégedetten ültem az egyik bőröndön.- Köszönöm ezt a sok segítséget. Nélküled nem ment volna.- vigyorogtam, ő pedig színészien meghajolt előttem és visszaült az ágyra.- Kérdezhetek valamit?- odaültem mellé.
-  Akármit.
- Szerinted is csak játszok az emberekkel?- nagy szemekkel nézett rám.
- Ezt ki mondta?
- Csak válaszolj kérlek őszintén.
- Nem. Soha, te nem olyan vagy. Miért kérdezed?
- Nem fontos. Csak kíváncsi voltam.- felkeltem, de ő visszahúzott.
- Chan, nekem bármit elmondhatsz. A barátod vagyok.
- Jó, oké. Harry megcsókolt és Dan azt mondta vigyázzak mert megbánthatom az embereket elég könnyen. Zaynre célzott. Nem tudom mi van, de nem akarok játszani senkivel. Ezért is muszáj elmennem, hogy át tudjak gondolni mindent.- végig hadartam az egészet. Niall megölelt.
- Te nem játszol senkivel. Így már azért jobban lehet érteni miért is ez a hirtelen döntés. Nem mondok semmit senkinek.
- Köszönöm.
- Gyere menjünk le.- bólintottam.
Alig kaptam levegőt a nevetéstől amikor leértünk a többiekhez. Mindenki úgy nézett rám mint egy idiótára. Most miért tagadjam? Niall beverte a fejét falba. Fogalmam sincs hogy sikerült neki, nagyon vicces volt.
- Neki mi baja?- Louis nézett rám érdekesen. Nem tudtam megszólalni a nevetéstől.
- És neked?- Harry Niall felé fordult aki még mindig a fejét fogta.
- Bevertem a fejem a falba, Chant meg ismeritek.
- Sajnálom Niall. De.. Annyira..- nem bírtam befejezni. Már a hasam is fájt és a szememet ellepték a könnyek.
- Mit csinálunk ha abbahagyta a nevetést?- Zayn tette fel a kérdést.
- Kikísérjük a reptérre. Nem mostanában fogja abbahagyni.
- Héé.- vállba bokszoltam Dannyt és letöröltem a könnyeimet.
- Befejezted?- Liam vigyorgott. Bólintottam. Niall dörzsölte a fejét azon a ponton ahol találkozott a falammal. Az ajkamba haraptam, hogy visszafojtsam a nevetést, ugyanis újra láttam magam előtt a jelenetet. Odamentem hozzá és egy puszit nyomtam a fejére.
- Köszönöm.- aranyosan mosolygott.
- Mit csináljunk mielőtt elmész?
- Előbb megnézek valamit.- leültem a gépem elé.
- Most komolyan?
- Várok két fontos üzenetet úgyhogy halál komolyan.
- Szóval fontos ember lett belőled, ha?- szemeimet forgattam és csalódottan csuktam le a laptopot.
- Mi az ami ilyen fontos?
- Majd megtudod ha írtak.- kinyújtottam a nyelvemet.- Menjünk le a parkba és együnk fagyit.
- Találj ki jobbat.
- Találj ki te. Nekem megfelel a park is.
- Menjünk.- elégedetten pattantam fel a kanapéról és Zayn hátára ugrottam, elvitt egészen a parkig a kis "törzshelyünkre". Vettünk fagyit és lefeküdtünk a fűbe. 

A nap hátralevő része kellemesen és viccesen telt. Mint ha 5 évesek lettünk volna. Fűvel dobálóztunk, rohangáltunk és kacsáztunk a tóban..
- Indulni kéne, különben lekésem a gépem.
- Azt hiszem maradnunk kéne még.
- Vicces Niall. Én nélkületek is megyek, nem kell elkísérni.- vigyorogtam és dobtam nekik egy puszit. Hazamentünk a cuccomért és ameddig elkészültem Dan elhozta az ő kocsiját is, hogy ne nyomorogjunk az enyémben. Amikor megérkeztünk a reptérre átjárt az izgalom. Újra otthon lehetek a családommal pár órán belül. Amíg vártunk leültünk a székekre. Harry vállán pihentettem a fejemet. Megszólalt egy idegesítő női hang a hangosbemondóba. Itt az ideje indulni. Végig öleltem az egész társaságot elég hosszan. Nem tudom mikor látom őket, és Mo.-n nem az a megszokott hogy naponta minimum 6 ölelést kapok.
- Vigyázz magadra.- Zayn egy puszit nyomott a homlokomra.
- Ti is.- vigyorogtam.
- Írj majd. Meg hívj is.
- Jól van Niall.
- Érezd jól magad.- Dan lépett oda hozzám. Vidám arccal bólintottam.
- Mennem kell.- csoportos ölelés következett.

***

Rossz kedvel nézem ahogy London lassan eltűnik alólam. Körbenézek a repülőn és elkap a rosszullét. Nem szeretek repülni. Egyenesen rettegek tőle. A zene üvölt a fülembe és a szemeim már csukva. Próbálom kizárni a külvilágot, kevés sikerrel. Persze ilyenkor nem megy. Fogalmam sincs mit fognak szólni a szüleim, de szerintem meg fognak lepődni. Annyi mindent kell megbeszélnem Bekáékkal és végre ezt szemtől szembe lehet majd.

***

Ahogy ott álltam a reptéren jó érzés kapott el. Megnyugodtam, hogy végre szilárd talaj van a lábam alatt. Egyedül állok itt. Amikor legutoljára voltam itt, mondhatni hatalmas tömeg volt körülöttem, tele a szeretteimmel. Körülöttem mindenki ölelkezik a másikkal. Csak én állok úgy mint egy rakás szerencsétlenség. Sóhajtottam és a cuccaimmal elsétáltam. Kerestem egy taxit, ami Angliába könnyebb volt, mint Pesten. Bemondtam a címemet és hamarosan a házunk előtt álltam. Kifizettem a sofőrt és kiszálltam. Becsöngettem. Nem volt kedvem előkeresni a kulcsomat és így hatásosabb a belépőm. Anya nyitott ajtót. Amikor megpillantott szemei ragyogtak.
- Szia.- még ki se mondtam már a karjaiba voltam. Bementünk és leültünk a nappaliba.
- Hogy hogy hazajöttél?
- Nem maradok sokáig. Pár nap. Talán egy hét.- tudom, hogy ez nem volt válasz a kérdésére, de na.
- Addig maradsz ameddig csak szeretnél. Ez még mindig a te otthonod is.
- Válaszolva a kérdésedre, kell egy kis nyugi távol Londontól.
- Összevesztél a fiúkkal? Hallottam mi volt. Bekáék mindent elmeséltek.- megjelent arcán a mosoly.- szuper. De legalább nem nekem kellett.
- Nem, dehogy. Csak tudod.. Ez az egész.. Meg Josh..
- Azt kapja amit érdemel.
- Anyu..
- Ne haragudj. Milyen London?
- Imádom, egyszerűen fantasztikus.- kénytelen voltam mindent elmesélni neki. Nem mintha nem hallotta volna már.. Gyorsan csináltam anyuval egy képet és felraktam twitterre. "Otthon, édes otthon."

 Hamarosan apu is csatlakozott hozzánk és úgy beszéltük meg a dolgokat mint régen. Akárcsak egy nagy család. Jó volt itthon lenni. 

Az első pár napom nagyon jól telt. A lányokkal szinte minden nap mentünk valahova. Jó érzés volt megint együtt lenni velük. Voltunk kosarazni és összegyűlt a régi kis társaság, régi barátokkal. Nagyon jó volt. Minden egyes másodpercben mosolyogtam. Nincs senki, aki el tudná rontani a kedvemet. Legalább is azt hittem.

***

Az ágyam melletti szekrényhez léptem. Ugyan úgy volt ahogy hagytam mielőtt elmentem. Eddig fel sem tűnt, pedig itt vagyok már egy ideje. A képek. A könyv. És a lávalámpa. A kezembe vettem a képet. Josh és én voltunk rajta, még az egyik közös nyaraláson csináltuk. Nem is értem miért hagytam kint. Akaratlanul is elmosolyodtam. Emlékek milliói szakadtak fel bennem. Visszatettem a képet a helyére és leültem az ágyra. A lányok bármelyik percben itt lehetnek, hogy egy újabb napot töltsünk együtt.
- Mehetünk?- Lex lépett be a szobába, vigyorogva bólintottam.
- Várj.
- Mi az?- kérdőn néztem Bekára.
- Láttad mostanában a twittert?
- Beka ne.
- Nem. Amióta itt vagyok még nem voltam fönt csak felraktam egy képet. Miért?
- Tessék. Nézd.- a kezembe nyomta a telefont.
- Ezt mikor..?
- Tegnap írta ki.- éreztem hogy remegni kezd a kezem, inkább visszaadtam neki a telefont.
- Jól vagy? Tisztára elsápadtál.
- Jól vagyok, menjünk valamerre.- habozva bólintottak. Egész nap a Duna partján sétálgattunk. Ez a pár nap amit itt töltöttem olyan volt mint ha évek teltek el volna.
- Nem vagy éhes?- anya támadott le, pedig épp hogy beléptem az ajtón.
- Nem. Köszönöm.- azzal már fel is rohantam a szobámba. A reggeli járt a fejembe. Magamra zártam az ajtót és bekapcsoltam a gépemet. Elkapott a pánik. Felmentem twitterre, és megnéztem Megan oldalát. Nem.. Ez nem lehet. Mély levegőt vettem, előkerestem Dan számát a telefonomban és felhívtam.
- Szia Chan, mi újság?
- Mi történt?- éreztem, hogy nem erre számított, mert hirtelen elhallgatott.
- Figyelj Chan, nyugodj meg.- Louis? Szóval együtt vannak és én pedig ki vagyok hangosítva.
- Milyen megint otthon lenni?
- Szuper Niall, köszi. Szóval?- csend.- Valaki szólaljon már meg.- éreztem, hogy elcsuklik a hangom.- Mondjátok hogy ez az egész nem igaz.
- Figyelj..
- Csak válaszoljatok.. Kérlek.- az utolsó szót csak suttogva tudtam kimondani.
- Sajnáljuk, de igaz.- a kezem megremegett és kiejtettem a telefont. Megsemmisülve álltam a szobám közepén. Könnyek lepték el a szememet és pillanatokon belül már az arcomon folytak le.
- Channel.- felkaptam a telefont amiből a nevemet hallottam többször egymás után.
- Mennem kell.
- Chan, kérlek..- leraktam. A lábaim megadták magukat és a földre estem. Az arcomat a tenyerembe temettem. Nem hiszem el.. A telefonom megállás nélkül csörgött, Dan neve villogott rajta, fogtam és a falhoz vágtam. Darabokra hullott szét, akárcsak én. A szívembe hasító fájdalmat éreztem. Levegőért kapkodtam.. Ez csak valami rossz vicc. A szüleim az ajtón dörömböltek és a nevemet kiabálták. Nem akarok velük beszélni, senkivel. Kattant a zár és már ott térdeltek mellettem. A nevemet mondogatták, de nem akartam válaszolni.
- Channel mi történt?- láttam anyu szemeiben a könnyeket.
- Egyedül szeretnék lenni.- nem tudtam ennél többet kipréselni a számon.
- Kicsim..
- Kérlek.- próbáltam felemelni a hangomat. Kisebb habozás után csendben kimentek. Bezártam az ajtómat, de kulcsot most benne hagytam a zárban. Összeszedtem a telefonom darabkáit, az ágyra feküdtem és szabad utat engedtem könnyeimnek. Ez csak valami rossz álom lehet.