22. fejezet

A telefonom csörgésére keltem, fáradtan nyomtam ki az ébresztőt és kimásztam az ágyból. Mostanában épp, hogy alszok valamit.. Fogtam a ruháimat és a fürdőbe mentem, felöltöztem, megmostam a fogamat. A hajamat kivasaltam és kisminkeltem magam. Csak a szokásos. Miután végeztem lementem a konyhába és összedobtam egy tojásrántottát. Bár nem mondanám, hogy éhes lettem volna. Örülnöm kéne, hogy újra láthatom a családomat mégis furán érzem magam. Más esetben már a reptéren ülnék, most meg unottan szürcsölöm a kávét a konyha közepén. Sóhajtottam egyet és elmosogattam. Adtam a kutyámnak enni és visszamentem a szobámba, majd előkerestem a telefonomat, már fél 11. 

Viszonylag hamar a reptéren voltam. Jó, ilyen kocsival meg.. A boldogság kezdett úrrá lenni rajtam. Ahogy teltek a percek a kedvem egyre csak nőtt és nőtt. Kb. 10 percig állhattam amikor megláttam őket. Előtört belőlem a kisgyerek és rohanni kezdtem feléjük. Néhányan úgy néztek rám mint egy idiótára, de nem érdekelt, ezt már amúgy is megszoktam. Amikor hozzájuk értem megöleltem őket.

- Annyira hiányoztatok.

- Te is nekünk.- mosolyogva néztem fel rájuk de nem engedtem el őket. Éreztem ahogy a szemeimet ellepik a könnyek.

- Basszus.- elnevettem magam és megtöröltem a szememet.- Menjünk.- a kocsimhoz érve a szüleim megálltak.

- Ez a te kocsid?

- Azt hittük csak vicceltél.

- Én mondtam.- vigyorogtam.- Ez az enyém.- csodálkozva de beültek a hátsó ülésre.

- Nem fogsz megölni minket, ugye?

- Viccesek vagytok, mint mindig.

- Mi újság Londonba?

- Minden oké.

- Főleg most, ugye?- nem válaszoltam, tudom mire értette.

- Nálatok mi van? Otthon?

- Csak a szokásos.

- Az az?

- Nem fontos ez most.

- Minden oké?

- Ne aggódj.- mondtam egy halk okét és ezzel téma letudva. Az út további része viszonylag csendesen telt.

- Ez a te házad?- időközben megérkeztünk.

- Oké, ezt igazán befejezhetnétek.

- Ne haragudj, de amikor megvettük nem volt ilyen szép.

- Menjünk be.- nem kellett volna. A csodálkozás csak úgy sugárzott az arcukról.- Igen ez az enyém. Kíméljetek meg ezektől, kérlek.

- Nagyon szép.

- És még alig láttál belőle valamit.- Bobo rohant felénk és természetesen a szüleimet támadta le. Ott hagytam őket a kutyámmal. Amikor beléptem a nappaliba megtorpantam.

- Ti mit kerestek itt és hogy jöttetek be?

- Dantől van kulcsunk.

- Szia neked is.

- Szia Lou, sziasztok.- Zayn lépett oda és lágyan megcsókolt.- Itt van a családom.- épp, hogy kimondtam ők már mögöttem álltak.

- Sajnálom nem tudtuk.- bűnbánó arccal nézett rám. A fejemet ráztam és bocsánatkérő tekintettel néztem a szüleim felé de ők csak mosolyogtak.

- Anyu, apu, a barátomat, Zaynt már ismeritek. A többiek Louis, Liam, Harry és Niall.- végigmutattam a fiúkon.- Srácok, ők itt a szüleim, Ben és Nelli.- bemutatkoztak egymásnak személyesen is.

- Sajnálom nem tudtam, hogy itt lesznek. 

- Ugyan Kicsim, minket nem zavarnak.

- Szívesen vagyunk velük.

- Jó.- mosolyogtam. Niall kérdőn nézett rám, elnevettem magam és a fejemet ráztam. Persze ők ebből nem sokat értettek.- Üljetek le, hozok valamit.- a konyhába lépkedtem. Pár pillanat múlva két kezet éreztem a derekamon, elmosolyodtam és megfordultam. Beletúrtam a hajába és hosszasan megcsókoltam. Levegőhiány miatt kissé zihálva váltunk szét. Csodaszép barna szemei rabul ejtettek, az ajkamba haraptam.

- Nem akartunk bezavarni.

- Ti soha.- kezemmel végigsimítottam arcán és egy puszit nyomtam a szájára.- Segítesz bevinni ezeket?- tekintetem a két teli tálcára vándorolt. Elmosolyodott.

- Persze.- a nappaliban mindenki elmélyedve beszélgetett valamiről. Zaynnel összenéztünk és elnevettük magunkat. Leraktunk mindent az asztalra és leültünk a többiek közé. Összekulcsoltuk ujjainkat és próbáltunk rájönni miről beszélgetnek, ennek az lett az eredménye, hogy megint csak nevettünk.

- Aranyosak vagytok.

- Nagyon is.- Niall vigyorgott.

- Köszi.- éreztem, hogy elpirulok, lehajtottam a fejemet, valahogy érdekesebbnek tűnt a szőnyeget nézni.

- Amióta együtt vannak könnyebb zavarba hozni.

- Fogd be Louis.- hozzá vágtam egy párnát, Zayn átkarolt persze Lou csak vigyorgott.- Még mindig nem mondtátok el miért vagytok itt ilyenkor.

- Az nem fontos.

- Dehogynem.

- Oké, igazából azért jöttünk, hogy meghívjunk a holnapi koncertre.

- Szívesen mennék...

- Ott lesz.

- Tényleg?

- Persze.

- Ti is jöhettek.- miről maradtam le? Niall vigyorgott.

- Ááá.- anyu nevette el magát. Igazából örülök, hogy jól kijönnek.

- Chan?

- Persze ott leszek és köszönöm. 

- Szuper.- Harry vigyorgott. A nap hátralevő részét a szüleimmel töltöttem hármasban. A srácok elmentek, hogy együtt tudjak velük lenni. Megmutattam nekik a házat amit inkább nem részletezek, hogyan is fogadtak. Délután elmentünk sétálni és Londont is megmutattam nekik. Nagyon élvezték, akárcsak én. Annyira jó, hogy itt vannak. Nagyon nagyon hiányoztak már. Az egy dolog, hogy sokszor beszélünk telefonon meg neten keresztül, de élőben más. Látom az arcukat, a reakciójukat. Mindent.

***

Másnap korán keltem. Igazából nem is tudtam aludni, már annyira várom a koncertet. A nap bekúszott az ablakomon. Az erkélyre mentem. Elmosolyodtam és behunytam a szememet. Imádom ezt az érzést, de még jobban imádom Londont. Elnéztem egy ideig ahogy a kutyám le föl rohangál az udvaron. Vidám arccal lépkedtem le a konyhába ahonnan hangok szűrődtek ki.

- Jó reggelt.

- Neked is.- adtam nekik egy-egy puszit.

- Hogy hogy ilyen korán?

- Nem tudok aludni.- megrántottam a vállamat.

- Azt nem csodáljuk.

- Mit csinálsz?

- Lasagne-t, remélem jó lesz.

- Tökéletes.- vigyorogtam és leültem a pulthoz a szokásos tál müzlimmel.- Egyébként meddig maradtok?- mind a ketten abbahagyták azt amit éppen csináltak. Lehet nem kellett volna megkérdeznem? Biztos..

- Holnap reggel megyünk haza.

- Oh. Értem.

- Maradnánk, de..

- Tudom, a munka.

- Sajnáljuk.

- Mindegy.- mosolyt erőltettem.

- Kicsim..

- Mikor indul a gépetek?

- 11-kor.

- Oké.

- Maradnánk tovább ha tehetnénk.

- Tudom, nem számít.

- És most rontottuk el a kedvedet.

- Mit fogtok ma csinálni?

- Még nem tudjuk, lehet elmegyünk a városba, vagy itt maradunk.- bólintottam és felmentem a szobámba. Valahogy már nem is érdekelt, hogy itt vannak-e vagy sem, mindig ez van. Annyira nem is lepett meg, hogy 3 napra jöttek. Jó meg minden, de ennyi idő után jobb lett volna több időt velük lenni. Próbáltam  mindenhez jó képet vágni és mosolyogni. Legalább amíg velük vagyok. 3 körül elmentem zuhanyozni, majd felöltöztem, a hajamat kivasaltam és kisminkeltem magam.

A srácok 4-re jöttek értem, annyira izgatott voltam. El és Dani is eljöttek. Amikor odaértünk nem hittem el. A koncert csak 8-kor kezdődik de már most több ezer lány várt rájuk. Amint feltűnt a kocsi sikítás tört ki.

- Biztos jó ötlet ez?

- Nyugi Chan, ők csak rajongók.- Louis vigyorgott.

- Sikítozó, hangos rajongók, akik több ezren vannak.

- Pontosan.- Harry széles mosolyával találtam szembe magam.

- Nyugi nekem is ez volt az első reakcióm.- Dani végigsimított a karomon.

- Ne izgulj.- Zayn egy puszit nyomott a homlokomra. Amikor kiszálltunk a hangzavar csak nőtt. Zayn egyik kezével átkarolt, a másikkal a szabad kezemet fogta, én is így tettem. Pár perc múlva tompulni kezdtek a kiabálások. Danivel és Ellel megvártuk amíg a fiúk visszamennek és kiosztanak néhány aláírást és közös képet.

Ahogy teltek a percek, órák egyre izgatottabb lettem. Bemutattak szinte mindenkinek és örülök, hogy megismerhettem őket. 

Mindent élőben a színfalak mögül nézhettünk végig. A koncert valami elképesztő volt, a lányokkal végigtomboltuk az egészet és volt amikor végig sírtunk egy-egy számot. Hihetetlen, hogy én nem szerettem őket. Komolyan leírhatatlan volt ez az egész és olyan jó volt nézni ahogy élvezik azt amit csinálnak és amit nagyon jól csinálnak. 

Egész este mosolyogtam. 

Még otthon se bírtam abbahagyni a mosolygást. Próbáltam minél csendesebben közlekedni a házba. Már éjfél is elmúlt és a szüleim tuti rég alszanak. Lezuhanyoztam és a nappaliba mentem tv-t nézni. Örültem amikor megláttam a Dantől kapott üzenetet. Az bejárathoz mentem.

- Szia Dan.- mosolyogtam.

- Szia.- átölelt. Becsuktam magam mögött az ajtót és leültünk a lépcsőre, felhúztam lábaimat és átkaroltam.

- Szüleid?

- Óóó, ők ilyenkor már alszanak. Különben is, holnap reggel mennek haza.

- Ilyen hamar?

- Tudod. Munka..

- Sajnálom.

- Nem kell, már megszoktam.- elnevettem magam. A szüleim mindig is elfoglaltak voltak. Mindenre volt idejük csak rám nem. Nekik a munka van az első helyen amióta csak az eszemet tudom, és nekem marad a második. Volt, hogy hetekig nem láttam őket, de nem igazán foglalkoztak ezzel. Amikor kérdezték azt mondtam nem zavar, pedig nagyon is zavart. Egy 12 éves gyerek még is hogy viselje ha egyedül van a házban és a szülei sehol? Nem rossz szülők, meg szeretem őket csak nekik fontosabb az állásuk mint a saját lányuk vagy akármi más. Mindegy is, elkalandoztam.

- Mikor mennek?

- 11.

- Azt hittem legalább valamikor délután.

- Ugyan Danny, még is mit gondoltál? Még a végén nem tudnak időben bemenni. Tudod milyenek, de felejtsük ezt most el. Hogy hogy ilyen későn jöttél?

- Gondoltam megnézem mi van veled.

- Ilyenkor?- nem bírtam nem nevetni.- Minden oké.

- Milyen volt a koncert?

- Eszméletlen.- vigyorogtam.

- Bocsánatot szeretnék kérni amiért múltkor itt hagytalak.

- Szóval ezért jöttél. Ne már Dan, megvan neked a magad kis élete.- mosolyogtam.

- Amiből mostanában kihagyom a legfontosabb embert.

- Hülye.- vállon löktem.

- Egyébként láttalak a neten.

- Tessék?

- Ne már, hogy te még nem láttad.

- Helló, nemrég értem haza, esélyem sem volt a gépem közelébe menni, a telefonomról nem is beszélve.

- Akkor majd nézd meg, de most mesélj a koncertről.- vigyorgott én pedig belekezdtem. Nem tudom meddig ültünk ott és beszélgettünk de jó volt.

Próbáltam halkabban felmenni a szobámba miután Danny elment. Leültem az ágyra és elővettem a laptopomat. Ameddig az bekapcsolt megkerestem a telefonomat, jött 3 üzenetem. Először Lexét és Bekáét olvastam el, szinte mind a ketten ugyan azt írták, hogy menjek fel netre és hogy beszélnünk kell minél előbb. Oké, ezt a beszélgetést inkább holnapra halasztom. Zayn üzenete következett, annyi állt benne hogy "sajnálom". Még is mit? Először a facebookot céloztam meg, jött egy csomó értesítésem. Mi van itt? Nem foglalkoztam velük, inkább megnyitottam Beka üzenetét. Megnyitottam a linkelt oldalt és olvasni kezdtem.

Zayn Malik új barátnője!

Zayn Malik nemrég szakított Perrie Edwards-al[...] Zayn elmondása szerint megbeszélték a dolgokat és maradtak barátok[...] A One Direction énekesét korábban már látták egy másik lánnyal London utcáin sétálgatni és ölelkezni, de a lányról nem tudott senki semmit. Nos ő Channel Smith. Nyár elején költözött a városba és eddig Zayn és a fiúk "barátjaként" volt jelen. Azonban nem is olyan régen látták őket este London utcáin kéz a kézben sétálgatni és nem tűnt egyszerű barátságnak. Zayn titokban akarta tartani Channel kilétét ám a ma esti koncerten a tinisztár nem egyedül jelent meg és meg kell hagyni, hogy a képek alapján itt több van egyszerű barátságnál. Már várjuk mikor jelentik be nyilvánosan is, hogy együtt vannak. Persze mi örülünk nekik és szerintünk aranyos párt alkotnak, de mit szólnak majd a Directioner-ek?

Oooké most már mindent értek. A kezembe vettem a telefont és gondolkodás nélkül visszaírtam. "Ugyan, előbb utóbb úgy is kiderült volna.// Bocsi ha felkeltettelek. xo"
Kijelentkeztem és átmentem twitterre. Jesszus lehet nem kellett volna. A követőim száma megnőtt és jött egy csomó üzenet. Néhányat elolvastam, volt aki gratulált és volt aki szép helyekre küldött. Gondolhatjátok, hogy az utóbbiakból volt a több. Választottam egy utolsót.. Abban ez állt. "Zayn az enyém. Hagyd békén különben a kórházban kötsz ki." Elnevettem magam és kikapcsoltam a gépemet, szép kis emberek vannak. A telefonom rezegni kezdett és a kijelzőn Zayn arca villogott.

- Szia.

- Te még ébren vagy?

- Dan nem rég ment el, de én is kérdezhetném.

- A többiekkel még filmezünk.

- Mindent értek.

- Figyelj sajnálom azt a cikket.

- Engem nem zavar úgy is kiderült volna.

- Szia Chan.- Louis hangját hallottam, de nem kellett sok és a többiek is bekapcsolódtak.

- Sziasztok.- elnevettem magam.

- Várj egy picit.- a hangzavar elcsöndesedett.- Tudunk valamikor beszélni?

- Holnap 11 után ráérek.

- És a szüleid?

- Addigra már a repülőn ülnek. Majd elmesélem.- elnevettem magam.

- Akkor átmegyek délután.

- Oké. Egyébként szuperek voltatok.

- Örülök ha tetszett.

- Imádtam.

- Most le kell tennem ne haragudj. Figyelj ne foglalkozz a gyűlölködő üzenetekkel.

- Nem teszem ne aggódj.

- Jó éjt Chan.

- Neked is.- elmosolyodtam és leraktam. Megnéztem az időt és már 3 is elmúlt. Beállítottam az ébresztőt, hogy reggel ki tudjam vinni a szüleimet a reptérre. Amint lehunytam a szememet az álom elnyomott. 

Hol vagyok? Ez nem London. Valami erdő féleség lehet, sőt biztos hogy az. Csak fákat látok, sötét van és egyedül vagyok. Szörnyen fázok és szinte semmit sem látok. A hold fénye alig világítja be ezt a hatalmas rengeteget. Furcsa zajokat hallok a hátam mögül. Nem, nem fordulhatok meg. Valaki figyel. Valaki van a hátam mögött, érzem. Az oxigén mintha elfogyott volna, szaporábban vettem a levegőt. Nem bírtam megmozdulni. 'Kérlek'. Magamba mondogattam mintha ez segítene is valamit. Áramütésként ért a felismerés. Rohanni kezdtem. Nem törődtem az arcomba csapódó ágakkal csak rohantam egyenesen előre. Nem láttam merre megyek és nem is érdekelt. Ki akarok innen jutni, de merre kell mennem? Megálltam. A zajok abba maradtak. Kifújtam a levegőt és az egyik fa törzsének dőltem, meg kell nyugodnom. A furcsa zajok megint hallhatóak voltak. Nem.. Újra rohanni kezdtem. A léptek mögöttem egyre hangosabbak voltak. 'Nem állhatok meg, most nem lehet.' Az oldalam szörnyen szúrt már, de nem állhatok meg amíg ki nem jutok innen. Csak egy pillanat volt az egész és a földön voltam hála egy kiálló botnak. Nem mertem megmozdulni. Mindenem remegett....