9. fejezet

A szülinapom utáni reggelen Dannyéknél ébredtem. A fejem eléggé fájt, de ki lehetett bírni. Annyira jó bulit szervezett, hogy az hihetetlen, pedig ha belegondolok utálom a szülinapomat, most még is jól éreztem magamat.

Mostanában egyedül vagyok. A lányok visszamentek Magyarországra, persze ha rajtuk múlt volna ide költöztek volna hozzám, de nem lehetett. Az utolsó közös napjainkat együtt töltöttük, sok jókedv társaságában. Nagyon hiányoznak, már most. Danny minden nap korán kel és csak este ér haza. Annyit dolgozik mostanában.. A srácok koncertezni vannak szerte Angliában, így velük sem tudok lenni. Pár napja elvannak, de be kell vallanom, hogy eléggé hiányoznak. Nem is tudom, nélkülük nem ugyan az, ráadásul El is velük tartott így vele sem tudok lenni. Szinte minden napomat a pályán töltöm, vagy éppen a kutyámmal a parkban. Megan elárulta, hogy benne vagyok a suli kosárcsapatába aminek baromira örülök. Mit is mondhatnék még.. Semmit. A napjaim többnyire unalmasan telnek így hogy nincs senki sem, Bekáékkal szoktam még skype-olni, de az nem ugyan az. A szüleimmel nem beszéltem a buli óta. Sőt, Harryn kívül senki sem tudja. Nem tudom, valahogy nincs kedvem velük beszélni, mert azzal jönnének, hogy részeg voltam. Pedig nem. Megmondtam nekik az igazat, ami a legtöbbször fáj, de legalább nem hazudtam nekik. Jó, persze fáj egy kicsit ez az egész, mert mégis csak a szüleim, de akkor is. Hogy mit csinálok éppen? Fekszem az ágyamon és a telefonomat nyomkodom. Úgy délután 2 körül van. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni magammal. Szó szerint halálra unom magam. Talán fel kéne hívnom Lexet és megkérdezni mi a helyzet odahaza, de valahogy nem megy. Nem azért mert nem merem, hanem mert csöngettek. Lekászálódtam az ágyról, ami úgy 1 percbe telt, nem akartam elhagyni. Az ajtóban öt srác állt állt széles mosollyal az arcukon.
- Sziasztok.- nagy mosollyal mindenkit megöleltem.
- Szia Chan.- intettem a fejemmel, hogy jöjjenek be. Leültünk a kanapéra a nappaliban.
- Azt hittem csak holnap jöttök.
- Vissza is mehetünk ha gondolod.- Niall elindult az ajtó felé széles vigyorral az arcán.
- Ne, kérlek. Annyira hiányoztatok, nélkületek nem ugyan az ám.- vigyorogtam.
- Nekünk is hiányzott a kis fagyi mániás csajszink.- Louis is csak vigyorgott, ahogy mindenki.
- És, milyen volt?
- Fantasztikus.- Harry meg se várta, hogy befejezzem.
- Te mit csináltál nélkülünk?
- Őszintén? Semmit.- az arcuk mindent elárult.- Na jó, szinte minden nap a pályán lógtam, de ennyi.
- Szóval nem bírod nélkülünk? Istenem de édes vagy. Egyelek meeeeg.- Niall ugrott oda hozzám és kaptam tőle egy szoros ölelést. Mindenki nevetett én pedig levegőért küszködtem, persze jól esett.
- Ezt azért nem mondtam, de tény, hogy hiányoztatok.-elmosolyodtam, miután Niall elengedett.
- Hiába, nélkülünk nincs élet.- Liam elégedetten mosolygott. 
A délután többi része vidáman telt. A srácok elmeséltek mindent a koncertekkel kapcsolatban. Jó volt őket hallani. Aranyosak voltak, olyan lelkesen meséltek. Úgy 7 körül mindenki elment, kivéve Zaynt. Furcsa szinte egész délután alig hallottam a hangját. Ahogy ott ültünk egymás mellett, mint két idegen. Eszembe jutottak Harry szavai a buliból. Valahogy nem tudom elhinni azokat amiket akkor mondott. Szerintem csak azért mondta, hogy megnyugodjak.
- Baj van?- aggódva néztem fel rá, a fejét rázta.- Zayn, kérlek. Ismerlek már. Napok óta alig szólsz hozzám. Mint ha nem is ismernénk egymást. Én tettem valamit?
- Ezt miből gondolod?- kérdőn nézett rám, csak vállat rántottam.
- Ha nem én, akkor mi a baj? Valami van. Látom rajtad.
- Mi van közted és Harry között vagy Lucassal?- megváltozott az arckifejezése. Egy, honnan tud Lucasról. Kettő, Harry vajon mit mondott neki?
- Lucas csak egy barát, semmi több. Harry, meg mit mondott neked?- sóhajtottam. Néhány hete Lucassal el tudtam volna képzelni többet barátságnál, de ez megváltozott.
- Én tőled szeretném hallani.
- Oké.. Szóval az úgy volt, hogy a szüleim felhívtak a bulin. Pont leültem, a telefonom meg az asztalon volt és gondolom úgy tűnt mint akinek baja van, felrohantam az emeletre, ki az erkélyre. Összevesztem velük..- csodálkozva nézett rám.- Meg mondtam, hogy hagyjanak békén, nincs szükségem több hazugságra. Miután letettem nem is tudom megszédültem és elsötétült a világ, és Harry kapott el. Látta rajtam, hogy nem vagyok éppen a toppon és inkább velem maradt. Elmondtam neki, hogy összevesztem velük, ő meg nyugtatgatott. Ennyi. Nem történt semmi.- vagyis történhetett volna, de nem történt, és ez a lényeg. Pillanatokig csak engem fürkészett.
- Szóval nem történt semmi köztetek ott fönt?
- Nem, semmi.- határozottan jelentettem ki. Láttam rajta a megkönnyebbülést.- Ugye nem akarom tudni, miket mondott Harry?- a fejét rázta széles mosollyal az arcán. Nem bírtam nem elmosolyodni.- Most már minden oké közöttünk?- félve pillantottam fel rá, ő pedig közelebb húzott magához és megölelt. Ezt egy igennek veszem. Melegség járta át mindenemet. 
Zaynnek pár óra múlva el kellett mennie, így megint egyedül maradtam a házba. Habár már 9 körül járt az idő és őszintén nagyon fáradt voltam. Készültem zuhanyozni menni, hogy mehessek aludni amikor smst kaptam. Ez a nap már csak ilyen. Meg sem lepődök.. Harrytől jött. Találkozni akar a parkban, a megszokott helyen. Tudja egyáltalán, hogy mennyi az idő? Kinek van ilyenkor még kedve kimenni? Nagy szenvedés közepette felöltöztem, mert semmi kedvem nem volt most odamenni. Valahogy az ágyam társasága kellemesebb lett volna, de ez van. Amikor odaértem már ott ült a padon. Leültem mellé.
- Szia Harry.
- Szia.- széles mosoly ült az arcán. 
- Ne haragudj, de miért hívtál ide? Fáradt vagyok.
- Azt hittem örülsz, hogy visszajöttünk.- sértődöttséget játszott. Haha, nem veszem be.
- Tudod hogy értettem.. Szóval, mi az ami nem várhat holnapig?
- Meg kéne beszélnünk azt ami a buliban történt.- vigyorgott.
- Nem tudom miről beszélsz, nem történt semmi a buliban.
- De történhetett volna. Tudom, hogy érzel ha a közeledben vagyok. Tetszem neked, sőt megbolondulsz ha a közeledben vagyok.- ooh Mr. Egó előjött.
- Ugyan Harry, ezt hagyjuk. Nem tudod miről beszélsz. Szerintem te vagy az aki megbolondult. Minden lánynak ezt mondod.- kezdtem ideges lenni. Közelebb csúszott hozzám. A szívem egyből dübörögni kezdett. Most komolyan?
- Látod?- elégedetten vigyorgott.
- Nem, nem látok semmit Harry. Mi csak barátok vagyunk, nem több.- eltoltam magamtól, bár mondhatni hiba volt, az érintéstől kirázott a hideg.
- A szád ezt mondja, de a szemed nem. Channel..- közelebb hajolt, de a szavába vágtam.
- Nem Harry. Te ezt nem érted.- arrébb csúsztam, már amennyire ez lehetséges volt a jelen pillanatban.- Mi csak barátok vagyunk, ennyi. Igen, talán megőrül a szívem amikor túlságosan is a közelemben vagy, de ez nem jelent semmit. Nem lehet.. Te olyan vagy aki hetente mással van, már bocsi. Nekem barátként van szükségem rád. A barátságodra..
- Értem.- csodálkozva néztem rá.- Akkor barátok.-bólintottam. Elég hamar feladta. Nem hiszem, hogy ennek itt lenne a vége.- Egyet árulj el. Zayn miatt van ez? Bejön neked ugye?
- Tessék?- úrrá lett rajtam a felháborodás(?!) talán ez a legmegfelelőbb szó.
- Ha ő nem lenne, működne kettőnk között, ugye?- az arcán megint megjelent a sejtelmes mosoly.- Ha ő nem lenne ki tudja már mi történt volna kettőnk között.
- Te tiszta hülye vagy.- felálltam és faképnél hagytam. Ez mégis mit képzel magáról? Hogy körülötte forog a világ? Hát nem így van. Már majdhogynem rohantam. Minél előbb otthon akartam lenni és elfelejteni ezt az egészet. Ez lenne az igazi Harry? Talán. Nem tudom.. Nem érdekel.. Nem akarok erre gondolni. Annyira siettem, hogy észre se vettem a közeledő autót. Csattanás és elsötétült minden.. Furcsa, amilyen gyorsan történt, már vége is. A földön feküdtem és emberek siettek felém. Felültem.
- Jól vagy? Ne haragudj. Én.. Én.. Annyira sajnálom, nem láttalak. Valaki hívjon egy mentőt.- kiabálta aggódva egy férfi.
- Ne.- vágtam rá.- Semmi bajom, nincs szükség mentőre.- felkeltem. Aggódó tekintetekkel találtam szembe magam.- Jól vagyok. Ne haragudjon az én hibám volt.- azzal elindultam haza. Éreztem magamon a tekinteteket és az aggódó kiabálásokat, de nem érdekelt. Hazudtam.. Szörnyen fájt a fejem és a karjaim, de mivel mindenem mozog nincs nagy baj.
Amikor hazaértem beálltam a zuhany alá. Ahogy a meleg víz a bőrömhöz ért szörnyen fájt. Végignéztem magamon. Horzsolások és lila foltokkal vagyok tele. Szuper, ezt még is hogy magyarázom majd ki? Mégis, valahogy nem tudott érdekelni. Miután végeztem lementem bevenni egy fájdalomcsillapítót, majd visszamentem és lefeküdtem az ágyra. Nem tudom meddig forgolódhattam, csak azt tudom, hogy a fájdalomcsillapító semmit sem használt. Nem tudtam elaludni. Könnycseppek gördültek le az arcomon és összehúztam magam. Legszívesebben felhívtam volna Dannyt, de akkor el kellet volna neki mondanom mindent és ezt nem akartam. Letöröltem a könnyeimet és mély levegőt vettem. Mindenem szörnyen fájt.