15. fejezet

Sziasztok Drágáim.
Először is tudnotok kell, hogy úgy volt abbahagyom az írást és ezt a blogot is. Okot nem mondom, elég ha én tudom. De aztán valaki felnyitotta a szememet, hogy így fogalmazzak. Szóval tessék itt az új rész. Remélem tetszeni fog és köszi mindent.:)

Imádlak Nina.♥ ~

Egyedül ébredtem. Kicsit elszomorodtam mert jó lett volna Zayn mellett ébredni, na mindegy. Láttam a ruháimat a széken. Az idővel nem törődve fogtam magam, bementem a fürdőbe lezuhanyozni, ahogy álltam a csap alatt minden eszembe jutott. Ha Josh elmondta volna ahelyett, hogy magába fordul nem nyúlt volna a drogokhoz és most nem kéne elvonóra mennie. A víz hidegre váltott, ez zökkentett ki. Kiszálltam a zuhany alól, megtörölköztem és felöltöztem. A hajamat a törölközőbe csavartam amíg feltettem egy alap sminket, utána kiszedtem a nedves törölközőből és úgy hagytam ahogy volt.

Összeszedtem a cuccaimat és a táskámba dobáltam, majd lementem. Mindenki a tv előtt ült és a mindenkibe az 5 srácon kívül Dannyt és Elt értem. Már csak Dani hiányzott a csapatból. Lesétáltam a lépcsőn, El vett észre legelőször, felpattant és a nyakamba vetette magát, jól esett.
- Jól vagy Chan?- aggódva nézett rám.- Hallottam mi történt.
- Persze. Köszönöm.- elmosolyodtam. Nagyon szeretem Elt. Ő olyan aki törődik a másikkal, de mégsem folytja meg. Leültem Zayn és Danny közé.
- Mennyi az idő?
- Délután 3.- vigyorgott Louis.
- Ez most komoly?- vigyorogva bólogattak.
- Szépen átaludtad az egész napot és éjjelt.
- Szuper.
- Jól vagy?- bólintottam. Még egyszer megkérdezi valaki én megütöm az illetőt.
- És elmondod mi történt?- Danny nézett rám aggódó tekintettel. Kérlek szépen ne kezeljetek úgy mint egy 5 évest. Köszi.
- El.
- Szóóval?- Harry nézett rám. Sóhajtottam és belekezdtem.
- Joshal voltam.- elképedve néztek rám, ami jó mert Liam nem mondott nekik semmit.
- A múltkori után?
- Megint bántott téged?
- Igen és nem. Elmondhatom úgy hogy nem beszéltek bele?
- Bocsi.. Folytasd.
- Szóval reggel felhívott, hogy beszélni szeretne velem. Először nemet mondtam, aztán meggondoltam magam és elmentem a parkba. Azt mondta elvonóra megy.- nyeltem egyet. Nem néztem senkire, érdekesebbnek találtam a kanapét alattam.- Azt is mondta, hogy leáll a drogokkal és azért nyúlt hozzájuk mert meghalt az apukája. Kihagyja a sulit és miután kijön majd befejezi. Szerinte én ébresztettem rá erre az egészre. Mielőtt bármit mondanátok tisztán jött oda és igen elhiszem neki. Ti nem ismeritek, én igen. Különben is, mindenki érdemel egy második esélyt. Még ő is.- először néztem körbe. Még mindig ledöbbent tekintetekkel találtam magam szembe, erre számítottam. Senki nem mondott semmit.- Azt mondta szeret. Eddig sose mondta nekem.
- És..Te..?
- Nem Niall. Én már nem szeretem. Már régóta nem.- az utolsó szavakat inkább csak suttogtam.
- Sajnálom.
- Én is. Ha akkor tudom mi van a háttérben segíthettem volna neki. Most nem lenne ez az egész.
- És nem találkoztunk volna.
- Igen.
- És most mi lesz?
- Semmi. Élem tovább az életem, ahogy ő is a sajátját.
- Ugye tudod, hogy ez nem a te hibád?- nem válaszoltam.
- Chan. Erről nem te tehetsz.
- Akkor én miért érzem úgy hogy pedig tehetek róla? Hmm? Ha erőszakoskodok vele amíg el nem mondja most nem kéne elvonóra mennie.
- Channel fejezd be.- Dannyre néztem, de nem válaszoltam. Most megint eljátsszuk amit egy hónapja? 
- Chan ez nem a te hibád. Ne emészd magad, a múltat már nem tudod megváltoztatni. Figyelj..- El lépett oda hozzám.- Most gondolj arra, hogy le fog szokni a drogokról és újra élheti az életét. Rendesen. És ki tudja, lehet valahol újrakezdi az egészet. Boldog lehet megint.- megölelt. Végre valaki aki nem támad vagy éppen kioktat.
- Köszönöm.- elmosolyodtam.- Nem baj ha én most hazamegyek?
- De.. Nem fogsz így egyedül maradni. Pontosítok, nem engedjük, hogy egyedül legyél.
- Ez kedves tőled Lou, de ha elfelejtetted volna már nem vagyok 5 éves. Különben sem szeretnétek most engem látni. Kell egy kis egyedüllét, ne haragudjatok.
- Megértjük.- Niall mosolygott kedvesen. Imádom a szőke kis barátomat. Viszonzásképpen rámosolyogtam. Felmentem és összeszedtem még néhány holmimat, amiket szintén a táskámba dobáltam. Vagy 3x néztem végig a szobát nem-e hagyok itt valamit. Nem volt kedvem lemenni. Vicces mert máskor ölni tudnék, hogy a srácokkal legyek. Lementem, most már a táskám társaságában.
- Kikísérlek.- Zayn kelt fel.
- Köszönöm. Sziasztok.- intettem egyet.
- Szia Chan.- kaptam vissza a válaszokat. El nem hagyta annyiban.
- Ne csinálj butaságot és ha kell egy barát csak hívj.
- Köszönöm El.- megöleltük egymást.
- Ne vigyelek el?- Zayn már az ajtóban tette fel a kérdést, ahol csak ketten voltunk.
- Nem, inkább sétálok, de azért köszi.- mosolyogtam.
- Vigyázz magadra.- kaptam egy puszit a homlokomra. Nem bírtam ki és megöleltem. Persze a könnycseppek megjelentek az arcomon. Szuper időzítés.. Miután szétváltunk letöröltem őket az arcomról.
- Biztos jól leszel? Nem kéne így egyedül maradnod, csak rosszabb.
- Jól vagyok. Legalább te hidd el.- elmosolyodtam.- Szia Zayn.- elmentem. Imádom őket és nagyon jól esik, hogy törődnek velem, de nem haldoklok vagy ilyenek. Az arcomat kellemes hűvös fuvallat simogatta és a még vizes hajammal játszadozott. Elmosolyodtam.. Nem is tudom hirtelen mi ütött belém. 

Amikor beléptem az ajtón a kutyám felém rohant. Pár pillanat alatt már a karjaimban volt. Ő az egyetlen akit jelenleg szívesen elviselek magam mellett. Felvittem a szobámba és eljátszadoztam vele. Egy idő után már újra az udvaron lehetett hallani az ugatását. Mi lenne velem nélküle? Átöltöztem valami kényelmesbe és az ágyamra feküdtem, de abban a pillanatban fel is keltem. Kikapcsoltam a telefonomat és lementem kiszedni a csengőből az elemet. Nem kell, hogy 5 percenként szóljanak. Minden redőnyt leengedtem a házba és kinyitottam az ablakokat. Tökéletes. Visszamentem a szobába és beraktam valami zenét a laptopomon. Ledőltem az ágyra és átöleltem az egyik párnámat. Jó érzés volt egyedül lenni. Nem kell válaszolnom senki kérdéseire, csak én vagyok. Emlékek milliói árasztották el a fejemet. Emlékszem minden egyes részletre arról a napról. Alig vártam, hogy lássam, hogy érezzem Josht, de nem jött. Az órák lassan teltek és a tanáraim is a megszokottnál idegesítőbbek voltak. Az edzésnek viszonylag hamar vége volt, Josh még mindig sehol. A telefonja kikapcsolva, az anyukája se tudja hol van, fogalmam sem volt mit csináljak. Eltűnt. Hagyott egy üzenetet, hogy ne aggódjunk érte, de el kellett mennie pár napra. Az ember ilyenkor aggódik a legjobban. A napok csak teltek és egyre idegesítőbb lett minden. Egyik reggel azonban ott volt a suli előtt. Odaszaladtam hozzá, hogy megöleljem, de lerázott magáról. A szemeim megteltek könnyel, de nem sírtam. Egész nap nem szóltunk egymáshoz. Annyira fájt. Hamarosan kiderültek a drogok, onnantól kezdve minden megváltozott.
Újra vissza a valóságba.. Fáj vagy nem ez van. Nincs mit tenni, az élet megy tovább, nem szabad ezen a ponton leragadnom. Neki jobb lesz majd, újra kezdheti az életét valahol máshol. Valaki kopogott a bejárati ajtón. Komolyan? Mennyi ideje lehetek itthon. 3 órája? Lementem ajtót nyitni, de meglepetés ért.
- Mit szeretnél? Jöttél ellenőrizni Harry? Fölösleges, jól vagyok.
- Megvárod, hogy válaszoljak vagy szeretnél még valamit hozzátenni? Különben meg szia neked is. 
- Bocsi, gyere be.- a nappaliba mentünk, leültünk a kanapéra.
- Miért van itt ilyen sötét?- megrántottam a vállamat.
- Szóval? Mit keresel itt?
- Csak gondoltam megnézem mi van veled.
- Ugye tudod, hogy alig pár órája jöttem el? Nem kell, hogy vigyázzatok rám, nem vagyok gyerek.
- Ki mondta, hogy a többiek miatt jöttem?
- Akkor miért vagy itt?
- Mert érdekelt mi van veled.
- Ez kedves tőled, de csak azt tudom mondani amit már vagy hússzor elismételtem.
- Tudom.- elmosolyodott.- Most már elmondod miért van ilyen sötét itt bent? Kint süt a nap.- eddig nem sütött.
- Pont a nap miatt. Jó érzés. Nemtudom én se..- vigyorogtam.
- És a csengő? Vagy a kikapcsolt telefon?
- Nem tudom nektek mit jelent az egyedül lét de nekem ezt. Egyébként értem már, azt hittétek valami hülyeséget csináltam. Szörnyűek vagytok.
- Lehet, de inkább vagyunk szörnyűek, mint hogy nem foglalkozunk veled.
- Most még ezt mondod.
- Mire célzol?
- Ugyan Harry. Ti híresek vagytok, annyi embert ismerhettek meg amennyit csak akartok és annyit engedtek el emennyit csak akartok, de ne vedd sértésnek vagy ilyenek, csak tudom, hogy egyszer ez a barátság meg fog szakadni. Bárcsak ne így lenne, de ami tény az tény.
- Ez csak a döntéseinken múlik.
- Lehet, ezért nem is gondolok a jövőre mert nem akarom, hogy eljöjjön az a nap.
- Most is felhoztad.
- Jó ez most már.- vigyorogtam.
- Én nem foglak elhagyni. Soha.- éreztem, hogy elpirulok.- Ahogy a srácok sem.- tette hozzá.
- Köszi.- csend következett. Elnéztem az arcát, tökéletes. Azok a szemek, az a mosoly.
- Chan!
- Tessék?- már megint?
- Kérdeztem valamit.
- Aha, és mi volt az?
- Elképesztő vagy. Te hol jársz ilyenkor?- vigyorgott. A te arcodon. Elmosolyodtam a saját idiótaságomon.- Most mi van?
- Semmi.- vigyorogtam.- Szóval? Mi volt a kérdés?
- Néha nem értelek.- vigyorgott.- Az, hogy nincs kedved valamerre menni?
- De igen, de ahhoz meg kell, hogy várd amíg elkészülök. Addig ott a gépem foglald el magad, sietek.- kidugtam a nyelvemet és az emeletre szaladtam. Magamra kaptam a reggeli ruhámat és feltettem egy kis sminket, a hajamat megigazítottam és kész is. 
- Mehetünk.- vigyorogva ugráltam le a lépcsőn.
- Végre.
- Hé, én gyors voltam.
- Ahha.- vigyorgott.
- Tök mindegy, hova megyünk?
- Majd meglátod és nem, nem fogom elmondani.- fintorogva beleegyeztem. Feltette a kapucniját és a napszemüvegét. Ja ez tökre nem feltűnő nyár közepén.
- Ugye tudod, hogy azokat nem muszáj felvenned?
- De muszáj, gyere.- kiléptünk az ajtón. Hirtelen megfájdult a szemem a világosságtól, de hamar megszoktam. Átkaroltuk egymást. Mint egy pár.. Haha. Jó vicc. Nem ellenezném. Na jó befogtam. Egész úton beszélgettünk és kicsit még jobban megismertük egymást. Vicces volt és nagyon jó. Amikor megérkeztünk nem lepődtem meg, sejtettem, hogy ide fog hozni de nem érdekel.
- Tudtam.- vigyorogtam.
- Tudom, hogy már voltál itt, de ez most csak a miénk.- felcsillantak a szemeim.
- Nem hiszem el. Te.. Te..
- Igen.- vigyorgott.- A miénk 2 óráig.
- Te bolond vagy.
- Lehet, de már megérte. Látom, hogy boldog vagy és nekem ez volt a célom.- nem tudtam mit mondani. A karjaiba vetettem magam. Ilyet sosem csináltak értem. A szívem hevesen kezdett verni, de nem érdekelt.
- Köszönöm.- mosolyogtam.
- Ezt akartam hallani. Megyünk?- bólintottam. Tök mindegy hányszor szállok fel rá, a London Eye egyszerűen fantasztikus. A kilátás leírhatatlan.. Szépen elbeszélgettünk egészen idáig de most csak álltunk egymás mellett és a naplementét figyeltük. Annyira szép. Harry vállára hajtottam a fejemet. Annyira jó éreztem magam vele egész nap.
- Gyönyörű.
- Igen az. Még meg sem kérdeztem, hogy érzed magad? Mármint hogy viseled ezt az egészet?
- Őszintén? Legszívesebben zokognék, de nem tudok. Tudom, hogy ezen már változtatni nem tudok és bele kell törődnöm.
- Erős vagy Chan és a barátaid melletted vannak.- megölelt.- Pontosan erre volt most szükségem. Mármint arra, hogy ne csak a fejemhez vágják a dolgokat, hanem hogy érezzem tényleg számíthatok valakire.- Most mit szeretnél csinálni?
- Menjünk sétálni.
- Benne vagyok.- London utcái még este is gyönyörűek. Sose tudok betelni a látvánnyal de elhinni se, hogy én itt lakom. Mindig erről álmodtam és most sikerült.
- Chan!
- Tessék?
- Megint azt csinálod.
- Mit csinálok?
- Nem figyelsz csak nézel kifele.- vigyorgott.
- Bocsi.
- Min gondolkodsz?
- Azon, hogy mindig is arról álmodtam, hogy itt éljek Londonba. Egész kicsi korom óta el akartam ide jutni és most nehéz elhinni, hogy itt élek.- elmosolyodott. Furcsán néztem rá.- Mit mondtam?
- Semmi rosszat, csak jó hallgatni ahogy az álmaidról, a múltadról vagy a családodról beszélsz.- nem tudtam mit mondani. Sose gondoltam bele ezekbe csak kimondtam és kész. Időközben megérkeztünk az házam elé.
- Köszönöm ezt a napot. Nagyon jól éreztem magam.
- Én is.- megöleltük egymást. Sikerült megint túl közel kerülnünk egymáshoz az ölelést követően. Milliméterek választották el az arcunkat. Néhány pillanat múlva megtörtént, ajkaink összeértek. A szívem hevesen vert és szaporábban vettem utána a levegőt. Felnéztem a gyönyörű zöld szemekbe és rabul ejtett tekintete. A gyomromban pillangók repkedtek. Egy hosszú puszit nyomott a homlokomra, behunytam a szemeimet.
- Szép álmokat.- édesen mosolygott.
- Neked is.- bezártam magam mögött az ajtót és nekidőltem. Olyan volt ez az egész mint egy álom. A telefonom pittyegése zökkentett ki, amit még indulás előtt kapcsoltam vissza. De minek? Összerezzentem és megnéztem, Danny írt.

Holnap a szüleimmel vacsizunk. Nyolcra legyél az étterembe aminek reggel átküldöm a címét. Remélem jól vagy. Szeretlek.

Danny xoxo

Jól van, legalább nem fogok unatkozni. Különben is olyan régen láttam már Tesst és Tomot. Ők Danny szülei és nagyon kedvesek. Felmentem a szobámba, ledobtam a ruháimat és beálltam a zuhany alá. Fáradtan lépkedtem az ágyamhoz, annyi érzés kavargott bennem. A számhoz kaptam és elmosolyodtam. Ez a Harry csók. Josh. Minden. Ledőltem az ágyba és a szemeim már csukódtak is le. Nem bántam, mert ma boldogan aludhattam el.