10. fejezet

Nem sokat aludtam az éjjel, sőt szintén semmit. Csak forgolódtam vagy a falamat bámultam. Annyi mindenen járt az agyam. Ez a Harrys ügy, teljesen kikészít. Jó, ő Harry úgyhogy várható volt, de akkor is. A nem, az nem. 
Reggel 5 körül van.. Fekszem az ágyon és azt csinálom amit egész éjjel. Bámulom a falat. Eléggé ég a kezem. Nem tudom tegnap valahogy nem tűntek a horzsolások ekkorának. Úgy látszik tévedtem.. Nem számít, nem fogom tudni eltitkolni senki elől azt, hogy történt valami. Még is mi lehet mentség arra, hogy a karom tele van sebbel? Inkább felhívom Dannyt.. Nem, üzenetet küldök, nem tudok most vele beszélni. Félek, hogy elbőgöm magam a telefonba. Ha csak visszagondolok erre az egészre elszorul a torkom. Ne értsétek félre, nem vagyok az a sírós kislány, de nekem sose volt még balesetem és őszintén nagyon megrémültem. Begépeltem az üzenetet és elküldtem. Remélem nem dolgozik és megkapta. 
Fogalmam sincs hány perc vagy óra telhetett el, de hallottam a bejárati ajtó csukódását és a lépcsőn feljövő lépteket. Ahogy kinyílt a szobám ajtaja aggódó tekintettel találtam szembe magamat. Odajött az ágyamhoz és leült. Csak néztük egymást. Tudta, hogy baj van.. Megmutattam neki a karomat.
- Mi történt?- elképedve nézett rám.
- Balesetem volt.- csak suttogni tudtam.
- Istenem.. Mégis.. Hogyan? Mi történt? Jól vagy? Voltál már a kórházban?- nem tehettem mást mint elmesélni az egészet, elvégre ezért hívtam át. Szépen mindent elmondtam, kezdve a bulitól. Csöndben, figyelmesen hallgatta végig a kis történetemet. Éreztem a megkönnyebbülést. Annyit számít már csak a jelenléte is.
- Basszus Chan..- fájdalmat láttam a szemeiben, megölelt majd miután elváltunk az arca keménnyé vált.- Nem érdekel mit mondasz, most azonnal beviszlek a kórházba egy kivizsgálásra.- bólintottam, mást nagyon nem is tehettem. Tudtam, hogy ha ellenkezek megfog és elcipel a kórházig. Megölelt és lement megvárni míg elkészülök. Gyorsan magamra kaptam valamit és próbáltam kihozni magamból a lehető legjobb énemet. Az út nem volt túl hosszú, főleg kocsival.

/Danny szemszöge/

Aggódva figyeltem az út nagy részén. Nem hiszem el.. Észre se vettem, hogy mostanában mennyire elhanyagoltam. Ha többet lettem volna vele talán ez az egész nem történt volna meg. Ha kiderülne, hogy nagyobb baja van én nem élném túl. A szülei rám bízták, hogy vigyázzak rá. Még is mit mondanék nekik? Rögtön mehetne vissza Magyarországra. Nem, Danny verd ki a fejedből ezeket, nem lesz semmi baja. Erős lány, nincs semmi baja. 

A kórházban elvitték kivizsgálásra és röntgenre, mert a fejére panaszkodott. Le-föl járkáltam a folyosón, kikészít a várakozás. Küldtem egy sms-t Zaynnek, gondoltam jobb ha tudja mi a helyzet. Leültem az egyik székre és a falat bámultam. A percek óráknak tűntek.. Channel sehol, a doki sehol. Senki, illetve 5 alak tűnt fel a folyosón, miután közelebb jöttek jól ki lehetett venni, hogy Zaynnék azok.
- Sziasztok.- felkeltem.
- Szia.- egyhangú választ kaptam, majd lepacsiztam mindenkivel.
- Mi van vele?- Zayn arcán aggodalom ült.
- Most vizsgálják meg nincs-e nagyobb baja. A karján horzsolások és lila foltok vannak és a fejét fájlalta.-sóhajtottam.
- Még is mikor, és egyáltalán mi történt?- Harry feszültnek tűnt.
- Tegnap este. Elütötték.- tudtam mire gondol mivel Channel elmondta, így bólintottam. A fejéhez kapott és a falnak dőlt. A plafont bámulta.
- Harry, mi van?- Louisnak is feltűnt, hogy furcsán viselkedik, de kinek nem?
- Az én hibám.- nagyot sóhajtott és ő is elmondott mindent. A többiek ledöbbentek. Zayn persze nem hagyta szó nélkül.
- Meglepő lett volna ha békén hagyod. Nem, neked muszáj mindig a végsőkig elmenned.
- Higgyétek el, hogy nem akartam neki ártani. Én csak..  Tudjátok milyen vagyok. Sajnálom őszintén, és hidd el, hogy nem érzem magam a legjobban.- Niall lépett oda hozzá és megveregette a vállát.
- Ez senki hibája. Nem okolhatjátok egymást. Tény, hogy Harry eltúlozta a dolgokat, de nem akart ártani Channelnek.- minden szem Liamre szegeződött. Innentől kezdve több szó nem esett, csak csöndben vártuk az orvost.
Már nem is néztem mennyi idő telt el, de Chan orvosa végre megjelent.
- Jó napot.- kezet rázott mindenkivel.
- Hogy van?
- Nem tört el semmije, viszont a karján zúzódások vannak. Agyrázkódása sem volt csupán beverte a fejét. Enyhe sokkot kapott ami az ő esetében érthető.- látván az arcomat befejezte.- Ne aggódjon, nagyon erős lány. Különben sem ütik el az embert naponta. Nyugodjanak meg, nincs semmi maradandó baja, de azért bent tartjuk egy napot.
- De miért?
- A biztonság kedvéért. Itt nyugodtan pihenhet, kapott fájdalomcsillapítót.- az orvos elmosolyodott.
- És bemehetünk hozzá?- Louis arcán mosoly jelent meg.
- Persze, csak nyugdotan. Már várja magukat.
- Köszönjük Doktor Úr.- kezet ráztunk vele és bementünk Chanhez. Sokkal jobban nézett ki, mint reggel. Már nem volt sápadt viszont az látszott rajta, hogy semmit sem aludt az éjjel, de amint megpillantott minket felcsillantak a szemei és boldognak tűnt.

/Channel szemszöge/

Már nem érztem az égető fájdalmat  a karomon és a fejem sem fájt már. Végre. Nem értem minek kell benntartani  ha otthon is pihenhetek. Ki zavarna? A kutyám? Oké, ők az orvosok, de akkor is. Utálom a kórházakat.. Boldogság töltött el amint megpillantottam őket és csak mosolyogni tudtam.
- Sziasztok.
- Szia Chan.- egyszerre jött a válasz.. Mint mindig. Mindenkit megöleltem, olyan jó érzés, hogy itt vannak. Mielőtt bármit is mondhattam volna Louis szólalt meg.
- Te aztán nem vagy kispályás. Idejössz és emlékként összeszedsz egy balesetet. Szép vagy mondhatom.-elnevettem magam, ahogy ő is.
-  Úgy tudtam készülődtök és még sok dolgotok van.
- Érdekelt hogy hogy vagy és rád mindig van időnk.- Zayn mosolygott.
- Vigyázz, hazudni nem szép dolog.- elnevettem magam.
- Jó akkor gondolom ezt sem kéred.- Louis elővett egy doboz fagyit egy táskából és vigyorgott.
- Mondtam már mennyire imádlak titeket?- szélesen mosolyogtam és megkaptam a fagyit.- Köszönöm.
- Jobban vagy?
- Igen Dan, jobban. Köszönöm.- nem bírtam nem mosolyogni, olyan aranyosak.
- Figyelj Chan, ne haragudj. Az én hibám.. Szörnyen érzem magam és totál idiótaként viselkedtem.- Harry lépett oda hozzám és a szemeiben tényleg láttam a megbánást. Istenem.. Nem lehet rá haragudni, nem mintha akartam is volna.
- Hé, minden oké, megbocsájtok. Különben sem a te hibád, emiatt ne emészd magad.- megöleltem.
- Ne akadj ki, de felhívtam a szüleidet.- Danny félve egy lépést hátrált. Kérdőn néztem rá, ő pedig bocsánatkérő arccal nézett.- Tudniuk kellett, ne haragudj.- megráztam a fejemet. Igazából nem érdekelt, még is hálás voltam neki.
- Semmi gond, de ha holnap eljönnek és felraknak egy gépre ami haza visz az a te hibád lesz.- nyelvet öltöttem.
- Fujj, láttam valaki kajáját és nem lennék a helyedben.- Niall fintorgott.
- Te bolond vagy.- mindenkiből kitört a nevetés. Még a kórházakban is az evésen jár az agya.
- Jól esik, hogy itt vagytok. Köszönöm. De ugye tudjátok, hogy nem haldoklom?- vigyorogtam.
- Szóval zavarunk. Megint. Igazán megmondhatnád ám most már, hogy hagyjunk békén és utálsz minket.- Liam a sértődöttet játszotta. Nem sokáig, széles vigyor ült a száján ahogy mindenkinek.

Már csak Zayn van a szobában, itt ül az ágyamon. A többiek elmentek kaját venni, ugyanis Niall már a halálán volt. Nagyon aranyos volt. 
- Minden oké?- kíváncsian néztem rá, mosolyogva bólintott.- Akkor jó.- felültem az ágyon.
- Amikor Danny írt, hogy mi van eléggé megijedtem. Azt se tudtam mi van veled, csak hogy baleseted volt. Lou ott állt mellettem így ő is látta az üzenetet, rögtön szólt a többieknek és már jöttünk is.- fájdalom csillogott a szemeiben.
- Sajnálom, nem akartalak megijeszteni titeket.- lesütöttem a szemeimet.- És köszönöm, hogy itt vagytok meg minden. Tényleg nagyon jól esik.- egy mosoly mellett átölelt. Biztonságban éreztem magam a karjaiban. Igazából már jó lenne aludni. Nagyon fáradt vagyok. Ő is észrevehette.
- Aludj csak.- gyönyörű volt a mosolya. A fejemet ráztam.
- Niall feleszi az ebédemet ha alszok.- fintorogtam. Elmosolyodott és egy puszit nyomott a homlokomra. Tudom, hogy rá is ugyanannyira számíthatok, mint Dannyre.